Az interjú után nagyszabású fogadást tartanak a tiszteletünkre - de tényleg pazar partit. A falak mentén álló asztalok roskadásig vannak kajával. Meglepetten pislogok Katnissra, amikor hozzám fordul és így szól:
- Mindent meg akarok kóstolni, amit felszolgáltak a teremben. - Nem tudom megfejteni az arckifejezését, gőzöm sincs, mit forgat a fejében. Alig evett, mióta a Tizenegyedikben jártunk. Mitől tért vissza hirtelen az étvágya? Arra gondolok, talán jó híreket kapott azzal kapcsolatban, hogy elég meggyőző volt az alakításunk. Hogy minden rendben lesz. A kamerák még mindig követnek minket, ezért félre kell tennem a kételyeimet, és mosolyra húzom a számat.
- Akkor jobban teszed, ha minél előbb nekilátsz.
- Rendben, de mindenből csak egy falatot eszem - határozza el. Szórakozottan figyelem, ahogy ráugrik a kajára. A legtöbb fogás esetében tudja tartani magát a döntéséhez, ám elgyengül néhány különösen ízletes konyhaművészeti csodánál. Közben én is csipegetek, de csak keveset; nem akarom teleenni magam, mire elérnénk akár az ötödik asztalt.
Bár nincs is lehetőségünk teljes mértékben átadni magunkat a kulináris élvezeteknek, mert a vendégek folyamatosan leszólítanak minket, hogy fényképezkedjenek és csevegjenek velünk, és hogy megmutassák Katnissnak a fecsegőposzátás csecsebecséiket. Vannak mindenféle ékszerek, hímzések, és még tetoválások is. Tiszta őrület az egész.
A tizedik asztalnál járunk, amikor Katniss előkészítő csapata odabotladozik hozzánk, és az alkoholtól összeakadó nyelvvel társalgást kezdeményez.
- Miért nem csipegettek? - kérdezi egyikük.
- Annyit csipegettem, hogy mindjárt kidurranok - mondja Katniss, nem meglepő módon. Szinte mindenbe belekóstolt, a maradékot pedig sokszor lepasszolta nekem. Már én is tele vagyok, úgyhogy el tudom képzelni, hogy tényleg kidurran.
- Ez senkit sem akadályozhat meg abban, hogy még többet egyen! - Odakísérnek minket egy másik asztalhoz, ahol borospoharak állnak, valamiféle átlátszó folyadékkal töltve. Arra emlékeztet, amit Haymitch szokott inni, bár az az érzésem, ez nem olyasfajta itóka. - Idd meg ezt!
Felemelem az egyik poharat, és készülök belekortyolni, amikor hármójukon kitör a riadalom.
- Ne itt! - kiáltja az egyik.
- Menj be, és ott hajtsd fel - mutatnak a mosdóra. - Különben ide a padlóra fogod kipakolni a vacsorádat! - Homlokráncolva nézek le a pohárra. Egy ital, amit a mosdóban kell meginnod, és segít, hogy még többet ehess? Leesik a tantusz.
- Azt akarjátok mondani, hogy ettől a löttytől rókázni fogok? - kérdezem, csak hogy tisztázzuk a helyzetet.
Bár nincs is lehetőségünk teljes mértékben átadni magunkat a kulináris élvezeteknek, mert a vendégek folyamatosan leszólítanak minket, hogy fényképezkedjenek és csevegjenek velünk, és hogy megmutassák Katnissnak a fecsegőposzátás csecsebecséiket. Vannak mindenféle ékszerek, hímzések, és még tetoválások is. Tiszta őrület az egész.
A tizedik asztalnál járunk, amikor Katniss előkészítő csapata odabotladozik hozzánk, és az alkoholtól összeakadó nyelvvel társalgást kezdeményez.
- Miért nem csipegettek? - kérdezi egyikük.
- Annyit csipegettem, hogy mindjárt kidurranok - mondja Katniss, nem meglepő módon. Szinte mindenbe belekóstolt, a maradékot pedig sokszor lepasszolta nekem. Már én is tele vagyok, úgyhogy el tudom képzelni, hogy tényleg kidurran.
- Ez senkit sem akadályozhat meg abban, hogy még többet egyen! - Odakísérnek minket egy másik asztalhoz, ahol borospoharak állnak, valamiféle átlátszó folyadékkal töltve. Arra emlékeztet, amit Haymitch szokott inni, bár az az érzésem, ez nem olyasfajta itóka. - Idd meg ezt!
Felemelem az egyik poharat, és készülök belekortyolni, amikor hármójukon kitör a riadalom.
- Ne itt! - kiáltja az egyik.
- Menj be, és ott hajtsd fel - mutatnak a mosdóra. - Különben ide a padlóra fogod kipakolni a vacsorádat! - Homlokráncolva nézek le a pohárra. Egy ital, amit a mosdóban kell meginnod, és segít, hogy még többet ehess? Leesik a tantusz.
- Azt akarjátok mondani, hogy ettől a löttytől rókázni fogok? - kérdezem, csak hogy tisztázzuk a helyzetet.
- Igen, és utána nyugodtan kajálhatsz tovább. Én már kétszer voltam a mosdóban. Mindenki így csinálja, különben nincs az az ember, aki rendesen ki tudna élvezni egy ilyen lakomát.
Undorodva felhúzom az orrom és visszateszem a poharat az asztalra. Ismét arra gondolok, hogy soha nem fogom megérteni ezt a kapitóliumi népséget. Megtöltik a gyomrukat, aztán elvonulnak hányni, hogy megint zabálhassanak. Újra és újra. Mindeközben más körzetekben az emberek szerencsésnek számítanak, ha egyáltalán jut étel az asztalukra. Az éhező körzetekre gondolok, akik kezdenek fellázadni a Kapitólium ellen, és az ellen, amit képvisel. Meg tudom érteni őket. Hirtelen távol akarok kerülni ettől a beteg folyadéktól, és ezektől az emberektől is.
- Gyere, Katniss, táncoljunk.
Megfogom a kezét és átvágunk a tömegen, a táncparkett felé, ahol mások már ropják. Nem sok táncot ismerek, de még ez is jobb, mint azt hallgatni, hogy ezek a népek kidobják a taccsot az élvezetért, hogy még több kaját tömhessenek magukba. A zene felettünk lassú, így a karjaimba vonom Katnisst. Lassú köröket írunk le, a tánc csak néhány egyszerű lépésből áll. A gondolataim még mindig a körülöttünk lévő emberek miatt háborognak. Amikor már azt hiszem, megszoktam őket, mindig sikerül meglepniük valamivel.
- Összejátszol velük, mert azt hiszed, képes vagy elfogadni mindezt, elhiteted magaddal, hogy talán nem is olyan rossz emberek, aztán meg... - elharapom a mondatot, amikor emlékeztetem magam, hogy kapitóliumiak hemzsegnek körülöttünk.
- Peeta, először azért hoztak ide minket, hogy azon szórakozzanak, ahogy lemészároljuk egymást. Ez semmi ahhoz képest - mutat rá Katniss.
- Tudom. Tudom. Csak néha úgy érzem, nem bírom már tovább elviselni. Néha annyira kiborít az egész... hogy attól félek, nem tudom visszafogni magam. - Szünetet tartok, és körbepillantok, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem hallgatózik. Suttogóra fogom a hangom, mielőtt folytatnám. - Talán hülyeséget csináltunk, Katniss.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy megpróbáltuk lecsillapítani a körzeteket - mondom. Jobbra-balra kapkodja a fejét, hogy ellenőrizze, senki sem hallja a beszélgetést. Gondolatban bokánrúgom magam, amiért itt hoztam fel a témát, egy táncparkett közepén, kapitóliumiakkal körülvéve, egy tévéstábbal a terem másik végén. - Sajnálom - motyogom.
- Majd otthon megbeszéljük - mondja. Bólintok, aztán Portia jelenik meg az oldalunknál, egy magas férfi társaságában, akit Plutarch Heavensbee-ként mutat be. Kedélyesen rám mosolyog, én pedig viszonzom, a kameráknak tartogatott, legmegnyerőbb mosolyommal.
Undorodva felhúzom az orrom és visszateszem a poharat az asztalra. Ismét arra gondolok, hogy soha nem fogom megérteni ezt a kapitóliumi népséget. Megtöltik a gyomrukat, aztán elvonulnak hányni, hogy megint zabálhassanak. Újra és újra. Mindeközben más körzetekben az emberek szerencsésnek számítanak, ha egyáltalán jut étel az asztalukra. Az éhező körzetekre gondolok, akik kezdenek fellázadni a Kapitólium ellen, és az ellen, amit képvisel. Meg tudom érteni őket. Hirtelen távol akarok kerülni ettől a beteg folyadéktól, és ezektől az emberektől is.
Megfogom a kezét és átvágunk a tömegen, a táncparkett felé, ahol mások már ropják. Nem sok táncot ismerek, de még ez is jobb, mint azt hallgatni, hogy ezek a népek kidobják a taccsot az élvezetért, hogy még több kaját tömhessenek magukba. A zene felettünk lassú, így a karjaimba vonom Katnisst. Lassú köröket írunk le, a tánc csak néhány egyszerű lépésből áll. A gondolataim még mindig a körülöttünk lévő emberek miatt háborognak. Amikor már azt hiszem, megszoktam őket, mindig sikerül meglepniük valamivel.
- Összejátszol velük, mert azt hiszed, képes vagy elfogadni mindezt, elhiteted magaddal, hogy talán nem is olyan rossz emberek, aztán meg... - elharapom a mondatot, amikor emlékeztetem magam, hogy kapitóliumiak hemzsegnek körülöttünk.
- Peeta, először azért hoztak ide minket, hogy azon szórakozzanak, ahogy lemészároljuk egymást. Ez semmi ahhoz képest - mutat rá Katniss.
- Tudom. Tudom. Csak néha úgy érzem, nem bírom már tovább elviselni. Néha annyira kiborít az egész... hogy attól félek, nem tudom visszafogni magam. - Szünetet tartok, és körbepillantok, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem hallgatózik. Suttogóra fogom a hangom, mielőtt folytatnám. - Talán hülyeséget csináltunk, Katniss.
- Mire gondolsz?
- Arra, hogy megpróbáltuk lecsillapítani a körzeteket - mondom. Jobbra-balra kapkodja a fejét, hogy ellenőrizze, senki sem hallja a beszélgetést. Gondolatban bokánrúgom magam, amiért itt hoztam fel a témát, egy táncparkett közepén, kapitóliumiakkal körülvéve, egy tévéstábbal a terem másik végén. - Sajnálom - motyogom.
- Majd otthon megbeszéljük - mondja. Bólintok, aztán Portia jelenik meg az oldalunknál, egy magas férfi társaságában, akit Plutarch Heavensbee-ként mutat be. Kedélyesen rám mosolyog, én pedig viszonzom, a kameráknak tartogatott, legmegnyerőbb mosolyommal.
- Esetleg elrabolhatnám a jegyesed egy táncra? - kérdezi. Jegyes. Nagyon furcsa kimondva hallani.
- Semmi akadálya, feltéve, hogy nem próbálja lecsapni a kezemről - veszem poénra, mire nevetni kezd. Portiához fordulok, aki máris kinyújtotta felém a kezét. Kuncogva a tenyerembe zárom és körözve távolabb andalgunk. Nyilvánvaló, hogy Portia bonyolultabb táncokat is ismer.
- Mi a helyzet, Peeta? - kérdezi halkan, hogy csak én halljam.
- Minden oké, azt hiszem. Úgy tűnik, Katniss jó hangulatban van - jegyzem meg, tudván, hogy érteni fogja a célzást.
- Igen, én is eltűnődtem, mi dobhatta fel ennyire. - Sokatmondó pillantást váltunk, de tudjuk, hogy itt nem beszélhetünk nyíltan.
- Portia, ittál valaha abból a löttyből, amitől rókázni kezdesz? - kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hallani akarom-e a választ. Érzem az arcomon kíváncsi tekintetét.
- A kapitóliumi emberek és a körzetek lakói nagyon eltérő életmódot folytatnak, Peeta.
- Semmi akadálya, feltéve, hogy nem próbálja lecsapni a kezemről - veszem poénra, mire nevetni kezd. Portiához fordulok, aki máris kinyújtotta felém a kezét. Kuncogva a tenyerembe zárom és körözve távolabb andalgunk. Nyilvánvaló, hogy Portia bonyolultabb táncokat is ismer.
- Mi a helyzet, Peeta? - kérdezi halkan, hogy csak én halljam.
- Minden oké, azt hiszem. Úgy tűnik, Katniss jó hangulatban van - jegyzem meg, tudván, hogy érteni fogja a célzást.
- Igen, én is eltűnődtem, mi dobhatta fel ennyire. - Sokatmondó pillantást váltunk, de tudjuk, hogy itt nem beszélhetünk nyíltan.
- Portia, ittál valaha abból a löttyből, amitől rókázni kezdesz? - kérdezem, bár nem vagyok biztos benne, hallani akarom-e a választ. Érzem az arcomon kíváncsi tekintetét.
- A kapitóliumi emberek és a körzetek lakói nagyon eltérő életmódot folytatnak, Peeta.
- Igen, például hogy soha nem kell az éhezés miatt aggódnotok. Inkább kitaccsoltok, hogy tovább ehessetek - fakadok ki keserűen. Portia halkan felsóhajt, és újra fordulunk egyet, a táncoló tömeg szélére kerülve. Láthatóan néhányan már megint rám várnak, hogy gratuláljanak mindenhez: a Viadalon aratott győzelmemhez, a festményeimhez, és az eljegyzésemhez.
- Tudom, milyennek látsz minket, Peeta. Én ebben az ideológiában, ezek között a szokások között nőttem fel. Az én életemben mindig normális dolog volt, hogy az emberek megisszák azt az italt. - Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasomon és lehajolok valakihez egy fényképre, miközben emlékeztetem magam, hogy vigyorogjak.
Nem akarok veszekedni Portiával, de nehezemre esik nem egy kalap alá venni őt a körülöttem lévő többi kapitóliumival. Néha elfelejtem, hogy ő is csak egy közülük, mint az előkészítő csapatom tagjai, vagy azok, akik a mosdóba rohangálnak, poharukban az áttetsző lőrével. Ugyanakkor ő az a nő, akihez bármikor fordulhattam a Viadal óta, és nagyon jó barátom lett.
- Ne haragudj, Portia - sóhajtom. - Tudom, hogy más szokások között nőttünk fel.
Portia elmosolyodik és megpaskolja a kézfejem.
- Ne aggódj emiatt, Peeta drágám. Tudom, hogy stresszes időszak áll mögötted - mondja lágyan. Visszamosolygok rá. Lenyűgöző, hogy mennyire türelmes velem.
- Ó! Elnézést kérek, de épp most láttam egy nagyon jóképű valakit! - mondja izgatottan, mire elnevetem magam.
- Menj csak, érezd jól magad. - Egy darabig egyedül bolyongok, és egy roppant színes asztalnál találom magam, a roskadásig megrakva cukrászati remekekkel.
- Tudom, milyennek látsz minket, Peeta. Én ebben az ideológiában, ezek között a szokások között nőttem fel. Az én életemben mindig normális dolog volt, hogy az emberek megisszák azt az italt. - Keresztbe fonom a karjaimat a mellkasomon és lehajolok valakihez egy fényképre, miközben emlékeztetem magam, hogy vigyorogjak.
Nem akarok veszekedni Portiával, de nehezemre esik nem egy kalap alá venni őt a körülöttem lévő többi kapitóliumival. Néha elfelejtem, hogy ő is csak egy közülük, mint az előkészítő csapatom tagjai, vagy azok, akik a mosdóba rohangálnak, poharukban az áttetsző lőrével. Ugyanakkor ő az a nő, akihez bármikor fordulhattam a Viadal óta, és nagyon jó barátom lett.
- Ne haragudj, Portia - sóhajtom. - Tudom, hogy más szokások között nőttünk fel.
Portia elmosolyodik és megpaskolja a kézfejem.
- Ne aggódj emiatt, Peeta drágám. Tudom, hogy stresszes időszak áll mögötted - mondja lágyan. Visszamosolygok rá. Lenyűgöző, hogy mennyire türelmes velem.
- Ó! Elnézést kérek, de épp most láttam egy nagyon jóképű valakit! - mondja izgatottan, mire elnevetem magam.
- Menj csak, érezd jól magad. - Egy darabig egyedül bolyongok, és egy roppant színes asztalnál találom magam, a roskadásig megrakva cukrászati remekekkel.
- Te jó ég! Mr Mellark! Micsoda megtiszteltetés találkozni Önnel! - mondja izgatottan egy fiatal férfi az asztal mögött, mire mások is odacsődülnek. A következő tizenöt percet azzal töltöm, hogy velük beszélgetek a díszítésről és ilyesfélékről, ők pedig nagyon lelkes hallgatóságnak bizonyulnak. Nekem is jobban kedvemre való, mint a fényképezkedés, a mosolygás, és a semmitmondó, felszínes párbeszédek.
- Szeretném nyugodtan megvizsgálni a munkájukat - mondom, miután ezredszer is megkérdezik, hogy tetszik-e, amit csináltak. - Ha tud, talán csomagolhat nekem valamennyit, hogy hazavihessem tanulmányozni.
- Persze, hát hogyne! Természetesen! - Észreveszem, hogy Katniss mellettem áll. Mosolyogva fordulok hozzá.
- Effie azt mondta, egykor a vonaton kell lennünk. Vajon hány óra lehet? - körbepillantok, hátha találok valahol egy órát.
- Mindjárt éjfél - feleli gondolkodás nélkül, miközben felkap egy csokivirágot, és rágcsálni kezdi. Elgondolkodom, vajon honnan tudja, mennyi az idő, figyelembe véve, hogy egy órát sem látok a teremben.
- Eljött az idő, hogy megköszönjük a vendéglátást, és elbúcsúzzunk - hasít a fülembe Effie magas hangja. Körbeterel minket, hogy út közben összeszedjük Cinnát és Portiát, és elköszönjünk a fontosabb emberektől, majd az ajtó felé vezet, hogy távozzunk.
- Nem kéne megköszönni Snow elnöknek a szíves vendéglátást? Elvégre ez az ő háza - vetem fel.
- Ó, az elnök nem igazán szereti ezeket a vacsorákat. Túlságosan elfoglalt az ilyesmihez. Már elrendeztem, hogy holnap átadják neki az üzeneteiteket és az ajándékaitokat. - Körbenéz, alig figyel ránk. Úgy tűnik megtalálta amit - vagy akit - keresett. - Indulhatunk! - Haymitch nem tud megállni a lábán, ezért két kapitóliumi kísérő vonszolja. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán eszméletén van.
Elhagyjuk az elnök házát és beszállunk az autókba. Effie természetesen precízen megtervezett mindent, így pontban egykor érkezünk meg a vasútállomásra. A kísérők beviszik Haymitchet a hálófülkéjébe, mialatt mi az asztal körül gyülekezünk, és Effie emlékeztetőjét hallgatjuk arról, hogy a Körút még nem fejeződött be. Nem akarok mást, csak aludni.
- Nem szabad megfeledkeznetek az Aratóünnepről a Tizenkettedik Körzetben. Ezért azt javaslom, hörpintsétek fel a teátokat, aztán indulás lefeküdni - mondja, legnagyobb megkönnyebbülésemre.
Mindannyian elindulunk lepihenni, de nem maradok a saját fülkémben, inkább átmegyek Katnisshoz. Nem sikoltozik vagy hánykolódik, de bemászom az ágyába, csak a biztonság kedvéért, hátha ismét rátörnek a rémálmok. Katniss megfordul és a karomon pihenteti a fejét. Nemsokára elbóbiskolok.
Segíts! Ments meg, Peeta! Ne! Segíts! A sikolyai visszarángatnak az öntudatlanságból. Lepislogok balra, ahol érzem a teste melegét az enyém mellett. Végigsimítom az arcát, hogy megbizonyosodjak róla, valóságos, és nem borítja vér. Jól van, és biztonságban; és a karjaimban. A lélegzetem lelassul, és hamarosan nyugodtabb álomba merülök.
Valamikor kora délután ébredek. Katniss még alszik, feje még mindig a karomon. Nem mozdulok, csak nézem őt egy ideig. Nemsokára ébredezni kezd, és óvatosan megpróbál megfordulni.
- Nem volt rémálmod - mondom.
- Tessék? - kérdezi.
- Az éjjel nem volt rémálmod.
- Viszont álmodtam valamit - mondja, és elveszik a gondolataiban. - Egy fecsegőposzátát követtem az erdőben. Jó sokáig. Aztán kiderült, hogy a poszáta igazából Ruta. Vagyis Ruta hangján énekelt.
- És hová vitt téged? - kérdezem csendesen, kisöpörve egy tincset a homlokából.
- Nem tudom. Soha nem érkeztünk meg. De boldog voltam.
- Hát, aludni úgy aludtál, mint aki boldog - jegyzem meg halvány mosollyal.
- Miért van az, hogy én sosem tudom, mikor vannak rémálmaid?
- Nem tudom - felelem, mert az én rémálmaim nem szűntek meg. Még mindig kísértenek, szinte minden éjjel. - Talán, mert én nem kiabálok és hánykolódom. Engem lebénít a félelem.
- Nyugodtan ébressz fel - mondja.
- Nincs szükség rá. Az én rémálmaim mindig arról szólnak, hogy elveszítelek téged - ismerem be. - Amikor felriadok, és látom, hogy nem tűntél el, megnyugszom. - Eszembe jut, hogy már majdnem otthon vagyunk, és hamarosan visszatérünk a saját házainkba. Újra egyedül kell szembenéznem az éjszakai rémképekkel, egyedül fogok felébredni. A vonaton rendben vagyok, miközben átölelem Katnisst, és a félelmek tovatűnnek. - Rosszabb lesz, amikor otthon leszünk, és újra egyedül kell aludnom.
Katniss erre nem mond semmit, szinte rám se pillant, miközben felkel és elfordul tőlem. Kinyújtom a karomat, hogy megmozgassam, elvégre Katniss feje az éjszaka nagy részében ott pihent. A lábammal most nem kell bajlódnom, így csak felállok és kinyújtózom. Nem szoktam levenni a művégtagot, amikor együtt alszunk, nehogy kiboruljon vagy valami. Kicsit kényelmetlen, de el lehet viselni.
Katniss megáll és rám néz.
- Hát akkor... visszamegyek... a szobámba - mondom. Egyre kínosabban érzem magam. Bólint.
- Rendben. Amúgy is le kell zuhanyoznom.
- Rendben - motyogom, és megállok egy pillanatra, mielőtt elindulnék. Remélem ez nem betekintés abba, hogyan lesznek majd köztünk a dolgok ezután.
Eredeti nyelven: fanfiction.net
