Sziasztok!
Tudom, hogy tegnap estére ígértem a frissítést, de csak kb. a fejezet harmadáig jutottam, mielőtt elcsábított a WTCC, majd a Barca-meccs (habár nem vesztettem volna sokat, ha ezt a játékot nem látom), utána pedig elaludtam, mert egész délután szörnyen hasogatott a fejem.
És azért is bocsi, hogy előző héten megint kimaradt a frissítés, de elég húzós vizsgaidőszakom van, ezért a szokottnál is kevesebb időm van. :(
De most már nem szaporítom tovább a szót, izgi dolgok történnek, úgyhogy jöjjön a fejezet. :)
~ Emma
Egyik este a konyhában ülünk Haymitch-csel. Csüggedten néz rám, mintha próbálna kitalálni valamit.
Tudom, hogy tegnap estére ígértem a frissítést, de csak kb. a fejezet harmadáig jutottam, mielőtt elcsábított a WTCC, majd a Barca-meccs (habár nem vesztettem volna sokat, ha ezt a játékot nem látom), utána pedig elaludtam, mert egész délután szörnyen hasogatott a fejem.
És azért is bocsi, hogy előző héten megint kimaradt a frissítés, de elég húzós vizsgaidőszakom van, ezért a szokottnál is kevesebb időm van. :(
De most már nem szaporítom tovább a szót, izgi dolgok történnek, úgyhogy jöjjön a fejezet. :)
~ Emma
Egyik este a konyhában ülünk Haymitch-csel. Csüggedten néz rám, mintha próbálna kitalálni valamit.
- Katniss próbál majd megmenteni, ugye? - kérdezem, Haymitch pedig csak bólint egyet. Furcsa úgy beszélgetni vele, hogy józan, és azt veszem észre, hogy egyre többször látogatom meg, hogy ne legyen egyedül. Még akkor is rémképekkel harcol, amikor ébren van. - Sejtettem - motyogom, és kihörpintem a csészémből az utolsó korty teát is.
- Az ő számítása szerint még mindig tartozik neked. Mindketten tartozunk, fiam. - Élesen felpillantok, kétségbeesve, hogy talán meggondolta magát.
- Megígérte, Haymitch! Ne feledje, a szavát adta, hogy segít megmenteni őt.
- Tudom, fiam. Tudom - motyogja, kerülve a tekintetem. Ekkor jövök rá, hogy ezek ketten kifőztek valamit, hogy segítsenek rajtam.
Másnap reggel felhívom Portiát, és megkérem, hogy végezzen el egy különleges küldetést. Először kicsit zavart, de miután mindent elmagyaráztam, beleegyezik, hogy segít. Este felkeresem Gale házát. Egész nap a bányában van, így olyankor nincs értelme odamenni. Akkor van esélyem, amikor a bányászokat már hazaengedték a munkából. Hazelle nyit ajtót, és láthatóan meglepi, hogy engem talál a küszöbön ácsorogni.
- Peeta! - Egy pillanatig csak bámul rám, aztán eszébe jut az udvariasság. - Bocsáss meg. Mit keresel itt? Minden rendben?
- Igen... Nos, igen, minden rendben. Beszélhetnék Gale-lel?
- Szólok neki. Gyere be! - Belépek a házba, és becsukom magam után az ajtót, majd feszengve állok a folyosón, mialatt Hazelle bekiabál Gale-nek, mire egy kisebb gyerek szól vissza. Gale meglát az ajtóban, és érzelmek egész skálája villan át a szemén. Nyilván nem tanulta meg úgy elrejteni a gondolatait, mint Katniss. Volt benne meglepetés, hogy lát engem, egy kemény pillantás, valami, amit nem tudok beazonosítani, aztán aggodalom.
- Peeta, mi a helyzet? Katniss jól van? - kérdezi gyorsan, én pedig rájövök, mit jelenthet számára az ittlétem.
- Ó, igen, vele minden rendben, azt hiszem. Én csak... kérnék egy szívességet. - Most nem tudja, mit mondjon. Hátrál egy lépést és a falnak támaszkodik, a karját összefonja a mellkasa előtt, ahogy méreget.
- Miféle szívességet?
- Kell valami, hogy... emlékeztessem Katnisst, hogy miért kell hazajönnie. Szükségem van egy téged ábrázoló fényképre - dadogom, Gale homloka pedig ráncokba szalad.
- Egy fotó? Miért adnék neked egy fotót? - teszi fel a kérdést, én pedig elfolytok egy ingerült sóhajtást.
- Akarod, hogy visszajöjjön, vagy nem? - Fogalmam sincs, meddig nézünk farkasszemet, ám végül sóhajt egy nagyot.
- Egy perc és jövök. - Bólintok, és várok. Nem értem miért vagyok ilyen ideges a jelenlétében. Őrlődöm, mert nem kedvelem, ugyanakkor az jár a fejemben, hogy más körülmények között akár barátok is lehetnénk. Visszatér egy kis képpel, bár Portia majd úgyis átméretezi, amikor megérkezünk a Kapitóliumba. Átadja a fotót, ám a pillanat törtrészére megáll a keze. Felnézek az arcára.
- Sokkal könnyebb lenne, ha utálni tudnálak - motyogja, én pedig bólintok. Pontosan értem, mire gondol. Gale nem rossz ember, csak úgy esett, hogy mindketten ugyanazt a lányt akarjuk. Nem szólalok meg, mert semmi nem jut eszembe. A zsebembe csúsztatom a képet és megfordulok. Kinyitom az ajtót, és kilépek, ám Gale hangjára megtorpanok. - Peeta! Sajnálom. - Kérdő tekintettel nézek vissza rá. - Tudom, hogy bántó dolgokat mondtam. Sajnálom. - Most is csak bólintok. Becsukom az ajtót, és elindulok haza. Vár az ágyam. Holnap lesz az Aratás napja.
*
Az aratást hamar lezavarjuk. Effie nem a megszokott, harsány önmaga, bár színlel némi lelkesedést a kamerák kedvéért. Nem értem, miért kellett beletenni egyetlen papírt a nagy üveggömbbe, amit Effie kihúz, hiszen úgyis mindenki tudja, kinek a neve van azon a fecnin. És a tömegből senki sem jelentkezhet helyette. Mindannyian végignézzük, ahogy Effie odasétál a másik gömbhöz, és belenyúl.
Kérlek, Haymitch legyen, Haymitch legyen, kérlek...
- Haymitch Abernathy! - megkönnyebbülten felsóhajtok, előrelépek, és önkéntesnek jelentkezem a helyére. Nem lehetek benne teljesen biztos, hogy Haymitch tartotta volna magát a megállapodásunkhoz, ha az én nevem húzzák ki. Ha fordítva történik a dolog, nem utasíthatnám vissza a jelentkezését. Miután letudtuk a sorsolást, arra gondolok, hogyan köszönjek el. El kell mondanom a családomnak, mennyire szeretem őket, és fel kell készítenem őket az elkerülhetetlenre. Ezúttal nem fogok visszatérni, nekik pedig tovább kell lépniük. Valószínűleg nem fog sokáig tartani. Talán majd gyászolnak egy ideig, de az élet megy tovább nélkülem is. Lukail feleségül veszi a kedvesét, Gareth pedig a pékségben marad, hogy segítsen. A szüleim megöregszenek, és az egyik bátyám megörökli a pékséget. És ez nélkülem is menni fog.
Thread vár ránk a Törvényszék épületében, szélesen vigyorogva.
- Megváltozott az eljárásrend - közli, mire a gyomrom szaltózik egyet. Nem állunk meg, de a Békeőrök kitaszigálnak minket egy kocsiba a hátsó ajtón át, ami egyenesen a vasútállomásra visz minket. Felszállunk a vonatra, anélkül, hogy emberek vagy kamerák vennének körbe minket. Haymitch és Effie is feltűnik mellettünk, őket is katonák ösztökélik gyorsabb haladásra. A vonat kerekei mozgásba lendülnek, és egyik kezemmel meg kell támaszkodnom a falban, hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat. Katniss is ugyanolyan döbbentnek látszik, mint amilyennek én is érzem magam, csak néz ki az ablakon, ahogy a Tizenkettedik Körzet eltűnik. Egy ideig még ott maradunk, még azután is, hogy már rég magunk mögött hagytuk a körzetünket.
- Írjunk nekik levelet, Katniss - hívom fel magamra a figyelmét. - Jobb is lesz így. Legalább lesz, ami életben tartja bennük a reményt. Majd Haymitch eljuttatja nekik, ha... egyáltalán szükség lesz rá. - Bólint, és szó nélkül magamra hagy a folyosón. A fülkémbe megyek és egy darabig üldögélek az ágyon, a szemközti falat bámulva. Azokra a beszélgetésekre gondolok, amiket korábban terveztem. Kigondoltam minden egyes szót, amit mondani fogok, de most semmit sem jelentenek. Semmi jelentőségük nem lenne, ha leírnám őket, az életük úgyis megy tovább.
Az életük majd megy tovább, az életük majd megy tovább... Ezt ismételgetem magamban, mint egy mantrát. Ez az egyetlen csekély vigasz, amit megengedhetek magamnak. Összerezzenek, amikor kopognak az ajtón. Effie az, vacsorázni hív. Nem vesződöm azzal, hogy átöltözzek, csak átsétálok az étkezőkocsiba, ahol már ott ül Haymitch. Komornak tűnik, és észreveszem, hogy még mindig nem ivott. Amikor Effie-nek is feltűnik, megkéri a pincért, hogy vigye el a borral teli poharát. Tudom, hogy Haymitch szívesen vedelne, és ha lehetősége lenne jelentkezni, hogy visszamehessen az arénába, nem lehetne megállítani.
Az egész vacsora komor hangulatban telik, csak Effie és én teszünk meddő kísérleteket, hogy beszélgetést kezdeményezzünk, de Haymitch és Katniss jobbára tudomást sem vesz rólunk. Hosszúra nyúlik a csend, csak az evőeszközök hangja hallatszik. Megkönnyebbülök, amikor végzünk az evéssel, és Effie javasolja, hogy nézzük meg az aratás ismétlését. Mindenki beleegyezik, én pedig felkapom a jegyzetfüzetem, hogy felírhassak néhány dolgot, ami eszünkbe jut. Leülünk a tévé elé, és nézzük az összefoglalót. Csak Effie beszél, minden kiválasztottnál tesz valamilyen megjegyzést, és rendszeresen sóhajtozik. Csillaggal jelölöm a füzetben azokat a győzteseket, akik ott lesznek az arénában.
Amikor az adás véget ér, Haymitch feláll és szó nélkül távozik. Effie még tesz néhány megjegyzést, majd jó éjszakát kíván, mielőtt elindul lefeküdni. Kitépem a füzetből azokat a lapokat, amikre nem lesz szükségünk, mialatt Katniss csendben ül a másik kanapén.
- Miért nem mész aludni? - kérdezem, ő pedig egy pillanatig habozik.
- Te mit csinálsz? - kérdez vissza. Magam is ezen tűnődöm. Egyelőre nem akarok aludni. Lenézek a jegyzeteimre.
- Még egyszer átnézem a jegyzeteimet. Szeretnék képbe kerülni, hogy mi vár ránk az arénában. Menj, feküdj le, Katniss - mondom. Legutóbb, amikor a vonaton voltunk, együtt töltöttük az éjszakákat, miközben hozzám simult. Segített kivédeni a rémálmokat, de alig beszéltünk azóta az este óta, amikor Gale-t megkorbácsolták. Katniss magamra hagy, én pedig órákat töltök azzal, hogy újra és újra átolvasom a feljegyzéseimet, ameddig kívülről nem fújom az egészet. Ezután előveszem a felvételeket a korábbi győztesekről, és visszanézem azokat, amelyeken az ellenfeleink vannak. Katniss belép a kocsiba, én pedig felpattanok és megállítom a videót.
- Nem tudsz aludni? - kérdezem.
- Nem nagyon megy - mondja, és szorosabbra húzza magán a köntösét.
- Akarsz róla beszélni? - érdeklődöm, tudva, hogy rosszat álmodott. Megrázza a fejét, és elveszik a gondolataiban - valószínűleg az álmát idézi fel. Kitárom a karom, ő pedig gondolkodás nélkül hozzám bújik. A karjaimba zárom, és ráeszmélek, hogy a bejelentés óta most először mutatunk egymás iránt némi gyengédséget. A nyakam köré fonja a karjait, és szorosan magamhoz húzom. Az arcom a nyakába temetem, és finom csókot lehelek rá. Engedélyezek magamnak egy gyenge pillanatot; hogy érezzem az illatát, hogy közel érezzem magamhoz, hogy szeressem.
Nem akarok elszakadni tőle, és ő is szorosan ölel, nem úgy tűnik, hogy el akar engedni. Egy kapitóliumi kísérő jelenik meg, ezért szétrebbenünk. Egy tálcát hoz, rajta egy kancsó meleg tejjel és két bögrével.
- Hoztam még egy bögrét - mondja és rám villan a tekintete.
- Köszönöm - feleli Katniss.
- Tettem egy kis mézet a tejbe. Hogy édesebb legyen. Meg egy kevés fűszert - folytatja a kísérő. Úgy néz ránk, mintha mondani akarna még valamit, de aztán megrázza a fejét, és kimegy.
- Ennek meg mi baja? - teszi fel a kérdést Katniss.
- Szerintem miattunk ilyen szomorú - mormolom.
- Na persze. - Katniss tölt a tejből.
- Nem hülyéskedem, Katniss. Az az érzésem, hogy a Kapitóliumban sem felhőtlenül boldogok az emberek, hogy vissza kell mennünk az arénába. A többi győztessel együtt. Megszerették a bajnokaikat.
- Ne aggódj, egy pillanat alatt túlteszik rajta magukat, amint elkezdődik a vérfürdő - közli Katniss érzelemmentes hangon. - Újra megnézed az összes kazettát? - érdeklődik egy pillanatnyi szünet után.
- Á, dehogy. Csak belenézek itt-ott, hogy lássam, ki milyen harci technikákat alkalmaz - vonogatom a vállam, és felveszem a kazettákat tartalmazó dobozt.
- Ki legyen a következő?
- Válassz - nyújtom felé a dobozt. Beletúr, majd kivesz egyet; látom a nevet a címkén: Haymitch Abernathy.
- Ezt eddig még nem láttuk - mondja. Megrázom a fejem.
- Nem. Tudtam, hogy Haymitch nem akarta volna. Ahogy mi sem akartuk újra átélni a saját Viadalunkat. És mivel egy csapatban játszunk, úgy voltam vele, hogy nem fontos megnéznünk.
- A huszonötödik évforduló győztese ott lesz?
- Nem hiszem. Szerintem ő már halott, és Effie csak azokról a győztesekről gyűjtött anyagot, akikkel összekerülhetünk az arénában - magyarázom, a kezemben tartva a kazettát. - Miért? Szerinted megnézzük?
- Ez az egyetlen Mészárlás, amiről van anyagunk. Talán sikerül valamit kiderítenünk, és lesz valami képünk arról, hogy mennek ott a dolgok - érvel Katniss. Mindkettőnknek ugyanaz jár a fejében. Ezzel súlyosan megsértenénk Haymitch magánszféráját. - Majd nem mondjuk el Haymitchnek, hogy megnéztük.
- Rendben - bólintok rá, majd a kanapéra kuporodunk, hogy megnézzük a felvételt. A Viadal megvágott összefoglalóját látjuk, és elképesztő mennyiségű gyerek lesz kiválasztott, mire elérjük a Tizenkettedik körzetet. Kétszerannyian vannak, mint egyébként, de többnek tűnik. A Tizenkettedikhez érünk, és a kamera egy fiatal lányra zoomol a tömegben, akit Maysilee-nek hívtak.
- Ó! Ő anya barátnője volt. - Egy másik fiatal lány öleli meg Maysilee-t, és felismerem az arcát, habár most már idősebb.
- Szerintem az ott az anyukád lesz, most öleli meg - jegyzem meg halkan. Még egy lány látszik a képernyőn, ő is megöleli Maysilee-t.
- Madge.
- Ez az anyukája. Maysilee és ő ikertestvérek voltak. Ezt az apám mesélte egyszer.
Utoljára Haymitch neve kerül elő, és a felvételen annyira máshogy néz ki. Egy életerős fiatalember, akinek veszélyesen villog a szeme.
- Ó Peeta, ugye, nem ő ölte meg Maysileet? - kérdezi hirtelen Katniss.
- Negyvennyolc résztvevővel? Nem sok esély van rá, hogy finoman fogalmazzak - próbálom megvigasztalni.
Mivel negyvennyolc résztvevő van, a készítőknek kétszer annyi anyagból kellett összevágni a filmet, ezért az elején különböző felvételek villanásaiból áll. Mivel a Viadalt Haymitch nyerte, neki nagyobb figyelmet szentelnek. Többnyire csendben nézzük a filmet, de az a rész, amikor Haymitch köveket kezd dobálni az erőmezőre, felkelti az érdeklődésem. Emlékszem, ahogy a Kiképzőközpont tetején állok, és Cinna megmutatja, hogy löki vissza a kezünket. Amikor a filmnek vége, kikapcsolom a videót. Egy ideig mindketten csendben ülünk.
Az egész vacsora komor hangulatban telik, csak Effie és én teszünk meddő kísérleteket, hogy beszélgetést kezdeményezzünk, de Haymitch és Katniss jobbára tudomást sem vesz rólunk. Hosszúra nyúlik a csend, csak az evőeszközök hangja hallatszik. Megkönnyebbülök, amikor végzünk az evéssel, és Effie javasolja, hogy nézzük meg az aratás ismétlését. Mindenki beleegyezik, én pedig felkapom a jegyzetfüzetem, hogy felírhassak néhány dolgot, ami eszünkbe jut. Leülünk a tévé elé, és nézzük az összefoglalót. Csak Effie beszél, minden kiválasztottnál tesz valamilyen megjegyzést, és rendszeresen sóhajtozik. Csillaggal jelölöm a füzetben azokat a győzteseket, akik ott lesznek az arénában.
Amikor az adás véget ér, Haymitch feláll és szó nélkül távozik. Effie még tesz néhány megjegyzést, majd jó éjszakát kíván, mielőtt elindul lefeküdni. Kitépem a füzetből azokat a lapokat, amikre nem lesz szükségünk, mialatt Katniss csendben ül a másik kanapén.
- Miért nem mész aludni? - kérdezem, ő pedig egy pillanatig habozik.
- Te mit csinálsz? - kérdez vissza. Magam is ezen tűnődöm. Egyelőre nem akarok aludni. Lenézek a jegyzeteimre.
- Még egyszer átnézem a jegyzeteimet. Szeretnék képbe kerülni, hogy mi vár ránk az arénában. Menj, feküdj le, Katniss - mondom. Legutóbb, amikor a vonaton voltunk, együtt töltöttük az éjszakákat, miközben hozzám simult. Segített kivédeni a rémálmokat, de alig beszéltünk azóta az este óta, amikor Gale-t megkorbácsolták. Katniss magamra hagy, én pedig órákat töltök azzal, hogy újra és újra átolvasom a feljegyzéseimet, ameddig kívülről nem fújom az egészet. Ezután előveszem a felvételeket a korábbi győztesekről, és visszanézem azokat, amelyeken az ellenfeleink vannak. Katniss belép a kocsiba, én pedig felpattanok és megállítom a videót.
- Nem tudsz aludni? - kérdezem.
- Nem nagyon megy - mondja, és szorosabbra húzza magán a köntösét.
- Akarsz róla beszélni? - érdeklődöm, tudva, hogy rosszat álmodott. Megrázza a fejét, és elveszik a gondolataiban - valószínűleg az álmát idézi fel. Kitárom a karom, ő pedig gondolkodás nélkül hozzám bújik. A karjaimba zárom, és ráeszmélek, hogy a bejelentés óta most először mutatunk egymás iránt némi gyengédséget. A nyakam köré fonja a karjait, és szorosan magamhoz húzom. Az arcom a nyakába temetem, és finom csókot lehelek rá. Engedélyezek magamnak egy gyenge pillanatot; hogy érezzem az illatát, hogy közel érezzem magamhoz, hogy szeressem.
Nem akarok elszakadni tőle, és ő is szorosan ölel, nem úgy tűnik, hogy el akar engedni. Egy kapitóliumi kísérő jelenik meg, ezért szétrebbenünk. Egy tálcát hoz, rajta egy kancsó meleg tejjel és két bögrével.
- Hoztam még egy bögrét - mondja és rám villan a tekintete.
- Köszönöm - feleli Katniss.
- Tettem egy kis mézet a tejbe. Hogy édesebb legyen. Meg egy kevés fűszert - folytatja a kísérő. Úgy néz ránk, mintha mondani akarna még valamit, de aztán megrázza a fejét, és kimegy.
- Ennek meg mi baja? - teszi fel a kérdést Katniss.
- Szerintem miattunk ilyen szomorú - mormolom.
- Na persze. - Katniss tölt a tejből.
- Nem hülyéskedem, Katniss. Az az érzésem, hogy a Kapitóliumban sem felhőtlenül boldogok az emberek, hogy vissza kell mennünk az arénába. A többi győztessel együtt. Megszerették a bajnokaikat.
- Ne aggódj, egy pillanat alatt túlteszik rajta magukat, amint elkezdődik a vérfürdő - közli Katniss érzelemmentes hangon. - Újra megnézed az összes kazettát? - érdeklődik egy pillanatnyi szünet után.
- Á, dehogy. Csak belenézek itt-ott, hogy lássam, ki milyen harci technikákat alkalmaz - vonogatom a vállam, és felveszem a kazettákat tartalmazó dobozt.
- Ki legyen a következő?
- Válassz - nyújtom felé a dobozt. Beletúr, majd kivesz egyet; látom a nevet a címkén: Haymitch Abernathy.
- Ezt eddig még nem láttuk - mondja. Megrázom a fejem.
- Nem. Tudtam, hogy Haymitch nem akarta volna. Ahogy mi sem akartuk újra átélni a saját Viadalunkat. És mivel egy csapatban játszunk, úgy voltam vele, hogy nem fontos megnéznünk.
- A huszonötödik évforduló győztese ott lesz?
- Nem hiszem. Szerintem ő már halott, és Effie csak azokról a győztesekről gyűjtött anyagot, akikkel összekerülhetünk az arénában - magyarázom, a kezemben tartva a kazettát. - Miért? Szerinted megnézzük?
- Ez az egyetlen Mészárlás, amiről van anyagunk. Talán sikerül valamit kiderítenünk, és lesz valami képünk arról, hogy mennek ott a dolgok - érvel Katniss. Mindkettőnknek ugyanaz jár a fejében. Ezzel súlyosan megsértenénk Haymitch magánszféráját. - Majd nem mondjuk el Haymitchnek, hogy megnéztük.
- Rendben - bólintok rá, majd a kanapéra kuporodunk, hogy megnézzük a felvételt. A Viadal megvágott összefoglalóját látjuk, és elképesztő mennyiségű gyerek lesz kiválasztott, mire elérjük a Tizenkettedik körzetet. Kétszerannyian vannak, mint egyébként, de többnek tűnik. A Tizenkettedikhez érünk, és a kamera egy fiatal lányra zoomol a tömegben, akit Maysilee-nek hívtak.
- Ó! Ő anya barátnője volt. - Egy másik fiatal lány öleli meg Maysilee-t, és felismerem az arcát, habár most már idősebb.
- Szerintem az ott az anyukád lesz, most öleli meg - jegyzem meg halkan. Még egy lány látszik a képernyőn, ő is megöleli Maysilee-t.
- Madge.
- Ez az anyukája. Maysilee és ő ikertestvérek voltak. Ezt az apám mesélte egyszer.
Utoljára Haymitch neve kerül elő, és a felvételen annyira máshogy néz ki. Egy életerős fiatalember, akinek veszélyesen villog a szeme.
- Ó Peeta, ugye, nem ő ölte meg Maysileet? - kérdezi hirtelen Katniss.
- Negyvennyolc résztvevővel? Nem sok esély van rá, hogy finoman fogalmazzak - próbálom megvigasztalni.
Mivel negyvennyolc résztvevő van, a készítőknek kétszer annyi anyagból kellett összevágni a filmet, ezért az elején különböző felvételek villanásaiból áll. Mivel a Viadalt Haymitch nyerte, neki nagyobb figyelmet szentelnek. Többnyire csendben nézzük a filmet, de az a rész, amikor Haymitch köveket kezd dobálni az erőmezőre, felkelti az érdeklődésem. Emlékszem, ahogy a Kiképzőközpont tetején állok, és Cinna megmutatja, hogy löki vissza a kezünket. Amikor a filmnek vége, kikapcsolom a videót. Egy ideig mindketten csendben ülünk.
- A szakadék mélyén pont olyan energiamező volt, mint a Kiképzőközpontban. Tudod, amelyik visszadob, ha öngyilkos akarsz lenni, és leveted magad a mélybe. Haymitch rájött, hogyan lehet fegyverként használni az energiamezőt - gondolkodom hangosan, hogy elejét vegyem, hogy a csend túl hosszúra nyúljon.
– Nemcsak a többi kiválasztott, hanem a Kapitólium ellen is. Erre senki sem számított. Elméletileg az már nem is tartozott az arénához. Nem gondolták, hogy bárkinek eszébe jut majd fegyverkent használni. Haymitch ezzel a kis akcióval csúnyán lejáratta a Kapitóliumot. Gondolom, sokat törték a fejüket, hogyan lehetne eltussolni a dolgot. Ezért nem láttuk soha ezt a jelenetet a tévében. Haymitch ugyanis legalább annyira kiszúrt a Kapitóliummal, mint amikor mi a mérges bogyókkal trükköztünk.
Újabb emlék jut eszembe, ezúttal Haymitchről. Úgy tűnt, megérti, mit érzek Katniss iránt. Azon tűnődtem, vajon neki is voltak-e szerettei. Megölte őket a Kapitólium, hogy megbüntessék Haymitchet? Katniss hirtelen nevetésben tör ki, én pedig megrázom a fejem. Azt hiszem, kezdi elveszíteni a józan eszét.
- Majdnem, de mégsem annyira - jön Haymitch hangja a hátunk mögül, mire összerezzenek. Mindketten megfordulunk, hogy ránézzünk. Vigyorog, és nagyot húz a borosüvegéből. Látszólag nincs teljesen rendben az egyensúlyérzéke. Hát, ennyit a józan mentorunkról.
Az előkészítő csapatom közel áll a hisztériához, amikor odaérünk a Kiképzőközpontba, és egyre rosszabbra fordul a helyzet, amikor dolgozni kezdenek. Már hozzászoktam a rutinhoz, alig veszem észre, hogy fogdosnak, és szőrtelenítenek. Bár azt egy kicsit nehéz figyelmen kívül hagyni. Kizárom a sírást, és a nyivákolást, hogy ezt nem tudják elhinni, és hogy ez mennyire nem tisztességes. Csak akkor engedem el magam, amikor Portia beviharzik a szobába, és elhessegeti a csapat tagjait.
- Jaj, annyira örülök, hogy látlak - sóhajtom, és gyorsan megölelem. Nevet, és bátortalanul viszonozza az ölelést, majd gyengéden eltol.
- Peeta, édesem, azt hiszem, fel kellene venned a köntösöd - húzza fel az egyik szemöldökét, én pedig hátraugrok, és érzem, hogy az arcom vörös színt ölt. Megöleltem. Pucéran.
Felveszem a köntöst, és közben kerülöm a nevetgélő Portia tekintetét. Amikor kaját rendel, feloldódom, és miközben eszünk, olyasmikről beszélgetünk, amiből nem lehet baj. Azt hiszem, fel kell vinnem őt a tetőre, hogy rendesen beszélhessünk, és elmondhassak neki mindent, ami nyomaszt.
- Szóval hagysz még szenvedni, vagy elmondod, mit fogok viselni ma? - kérdezem, miután végeztem a repetával is. - Nem fogsz megint felgyújtani, vagy igen? - szegezem neki a kérdést gyanakodva. Portia nevetve megrázza a fejét.
– Nemcsak a többi kiválasztott, hanem a Kapitólium ellen is. Erre senki sem számított. Elméletileg az már nem is tartozott az arénához. Nem gondolták, hogy bárkinek eszébe jut majd fegyverkent használni. Haymitch ezzel a kis akcióval csúnyán lejáratta a Kapitóliumot. Gondolom, sokat törték a fejüket, hogyan lehetne eltussolni a dolgot. Ezért nem láttuk soha ezt a jelenetet a tévében. Haymitch ugyanis legalább annyira kiszúrt a Kapitóliummal, mint amikor mi a mérges bogyókkal trükköztünk.
Újabb emlék jut eszembe, ezúttal Haymitchről. Úgy tűnt, megérti, mit érzek Katniss iránt. Azon tűnődtem, vajon neki is voltak-e szerettei. Megölte őket a Kapitólium, hogy megbüntessék Haymitchet? Katniss hirtelen nevetésben tör ki, én pedig megrázom a fejem. Azt hiszem, kezdi elveszíteni a józan eszét.
- Majdnem, de mégsem annyira - jön Haymitch hangja a hátunk mögül, mire összerezzenek. Mindketten megfordulunk, hogy ránézzünk. Vigyorog, és nagyot húz a borosüvegéből. Látszólag nincs teljesen rendben az egyensúlyérzéke. Hát, ennyit a józan mentorunkról.
*
Az előkészítő csapatom közel áll a hisztériához, amikor odaérünk a Kiképzőközpontba, és egyre rosszabbra fordul a helyzet, amikor dolgozni kezdenek. Már hozzászoktam a rutinhoz, alig veszem észre, hogy fogdosnak, és szőrtelenítenek. Bár azt egy kicsit nehéz figyelmen kívül hagyni. Kizárom a sírást, és a nyivákolást, hogy ezt nem tudják elhinni, és hogy ez mennyire nem tisztességes. Csak akkor engedem el magam, amikor Portia beviharzik a szobába, és elhessegeti a csapat tagjait.
- Jaj, annyira örülök, hogy látlak - sóhajtom, és gyorsan megölelem. Nevet, és bátortalanul viszonozza az ölelést, majd gyengéden eltol.
- Peeta, édesem, azt hiszem, fel kellene venned a köntösöd - húzza fel az egyik szemöldökét, én pedig hátraugrok, és érzem, hogy az arcom vörös színt ölt. Megöleltem. Pucéran.
Felveszem a köntöst, és közben kerülöm a nevetgélő Portia tekintetét. Amikor kaját rendel, feloldódom, és miközben eszünk, olyasmikről beszélgetünk, amiből nem lehet baj. Azt hiszem, fel kell vinnem őt a tetőre, hogy rendesen beszélhessünk, és elmondhassak neki mindent, ami nyomaszt.
- Szóval hagysz még szenvedni, vagy elmondod, mit fogok viselni ma? - kérdezem, miután végeztem a repetával is. - Nem fogsz megint felgyújtani, vagy igen? - szegezem neki a kérdést gyanakodva. Portia nevetve megrázza a fejét.
- Nem csinálhatjuk megint ugyanazt, akkor nem jegyeznének meg. Bár Cinnával sokat figyeltük a tüzet. - Sóhajtok és megrázom a fejem.
- Rendben, vessünk ennek véget. Tudom, hogy majd' meghalsz, hogy megmutathasd. - Portia vidáman felnevet és talpra ugrik. Mérsékelt lelkesedéssel követem, aztán zavarodottan grimaszolok, amikor meglátom a fekete kezeslábast. Elég egyszerűnek látszik, ebből tudom, hogy van benne valami turpisság. Portia segítségével gyorsan felöltözöm, beállítja a hajam a tavalyról ismert ragaccsal, majd varázsol rám némi sminket is. Kétségtelen, hogy ettől különös fényben fog ragyogni a bőröm. Utolsó simításként egy fekete, fém koronát kapok, ahhoz hasonlót, amit győztesként kaptunk tavaly.
- Rendben, vessünk ennek véget. Tudom, hogy majd' meghalsz, hogy megmutathasd. - Portia vidáman felnevet és talpra ugrik. Mérsékelt lelkesedéssel követem, aztán zavarodottan grimaszolok, amikor meglátom a fekete kezeslábast. Elég egyszerűnek látszik, ebből tudom, hogy van benne valami turpisság. Portia segítségével gyorsan felöltözöm, beállítja a hajam a tavalyról ismert ragaccsal, majd varázsol rám némi sminket is. Kétségtelen, hogy ettől különös fényben fog ragyogni a bőröm. Utolsó simításként egy fekete, fém koronát kapok, ahhoz hasonlót, amit győztesként kaptunk tavaly.
- És most... show time! - trillázza Portia. Lekapcsolja a fényt, és megnyom egy gombot a csuklómnál. A ruha azon nyomban életre kel: lágy, aranyszínű fénnyel kezd izzani, aztán átalakul az égő parázs narancsos-vöröses árnyalatába. Lenyűgöző. Azon kapom magam, hogy megbabonázva bámulom a színeket.
- Ez elképesztő, Portia! Fantasztikus tervezők vagytok - tör ki belőlem. Portia kuncog, odalép hozzám, és puha, manikűrözött kezeibe fogja az arcom.
- Minden rendben lesz, Peeta. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz - mondja határozottan. Nem mesélem el neki, hogy a túlélés nem szerepel a hosszú távú terveim között. Legalábbis még nem most. Annak is eljön majd az ideje.
Csend telepszik ránk, majd Portia lekapcsolja a világítást a ruha ujjánál.
- Nem akarjuk, hogy már az út felénél lemerüljön, igaz? - mondja csendesen, és hirtelen rosszul érzem magam, bár magam sem tudom az okát. - Ma nem akarjuk, hogy mosolyogj és integess. Ma az erős, elszánt arcotokat kell mutatnotok. Viselkedjetek úgy, mintha a tömeg az alattvalótok lenne. - Bólintok, miközben az ujjaimmal a lábamon dobolok. - Nos, nekem még ellenőriznem kell néhány dolgot, de te lemehetsz az Átalakító Központba, ha akarsz. - Nem értem teljesen az érzelmeket, amik elöntik Portiát, ezért határozottan a vállára teszem a kezem.
- Porita, mondd, jól vagy? - Könnyes szemekkel fordul felém, és hirtelen szorosan átölel.
- Nagyon aggódom miattad! Ó, miért kellett ezt tenniük? Ez nem igazságos, egyikőtökkel szemben sem. - Most már egyértelműen sír. Egy pillanatra átölelem, aztán elengedem, hogy összeszedjem magam.
- Ne már, ugye nem akarod, hogy tönkretegyem ezt a csúcs sminket, ugye? - kérdezem. Próbálok rémültnek hangzani, ami megnevetteti Portiát. Végül megnyugszik, és elindulok az Átalakító Központba, a gyülekezőhelyre. Amikor kilépek, észreveszem, hogy mennyire más a légkör a tavalyihoz képest. Úgy tűnik, közvetlenebb az egész, néhányan ide-oda libbennek, hogy a többiekkel beszélgessenek. Eszembe jut, hogy ezek az emberek barátok, és sokan közülük régóta ismerik egymást. Végigpásztázom a tömeget Katnisst keresve, és meg is találom a szekerünk mellett, a lovaknál. És a meztelen pasi is feltűnik, aki vele van.
Finnick.
Nem lehet összetéveszteni senkivel az állítólag gyönyörű férfit, aki elrabolta Isten tudja, hány nő szívét a Kapitóliumban. Egyesek azt rebesgetik, kivételes státusa van Panemben, amiért annyi nő vágyálma. Megannyi összetört szívet hagyott már hátra. Katniss felé hajol, a pillantását az arcára tapasztja, és az ajkai lassan mozognak, ahogy súg valamit, amitől Katniss elpirul. Megpróbálom elnyomni a féltékenységet, ahogy elindulok feléjük. Finnick észrevesz; még mond valamit Katnissnak, majd odébbáll.
- Mit akart tőled Finnick Odair? - kérdezem Katnisst, amikor odaérek mellé. Felém fordul, az ajka csak centikre van az enyémtől, és lesüti a szemét. Egyszerre zavaró és magával ragadó. Kíváncsi vagyok, vajon ő is hallja-e a szívem dörömbölését.
- Megkínált kockacukorral, és szerette volna megtudni a titkaimat - mondja mély, csábító hangon. Azt kívánom, bár abbahagyná ezt, ugyanakkor... mégsem.
- Ajjaj. Ez komolyan hangzik - mondom, és nyelek egy nagyot. Katniss elhúzódik, mire elpárolog belőlem némi feszültség.
- Majd mesélek, ha már nem futkározik a hátamon a hideg. - Hát, legalább nem vonzódik hozzá, ez is valami.
- Szerinted akkor is itt végezzük, ha csak az egyikünk győz a Viadalon? - filozofálok, miközben a többieket pásztázom. - Akkor is itt végezzük a szörnyszülöttek parádéján?
- Az tuti. Te legalábbis biztosan. - Elmosolyodom.
- Ó. Ezt meg hogy érted?
- Úgy értem, hogy te odavagy a szép dolgokért, én meg nem. Téged elcsábított volna a Kapitólium, és teljesen elvesztél volna benne. - Nem téved túl nagyot, már ami a szép dolgokat illeti. Katniss az egyik legnagyobb gyengeségem, és a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam.
- Abból, hogy van szépérzékem, még nem következik egyenesen, hogy gyenge is vagyok. - mondom. - Kivéve talán veled kapcsolatban. - A zene elindul, megmentve Katnisst a válaszadástól. - Indulhatunk? - Felsegítem a szekérre, ő pedig kinyújtja a kezét, hogy engem is felhúzzon.
- Maradj nyugton egy pillanatra - mondja, és megigazítja a koronát a fejemen. - Láttad már bekapcsolva a ruhádat? Cinna megint valami meséset alkotott. Nagy sikerünk lesz.
- Az biztos. Bár Portia azt mondta, viselkedjünk fensőbbségesen. Ne integessünk, vagy ilyesmi. Tényleg, nem láttad őket? - Csak most tűnik fel, hogy nyomuk sincs, pedig tavaly végig mellettünk voltak.
- Nem tudom, hol lehetnek. Jobb lenne, ha előremennénk, és bekapcsolnánk a ruháinkat.
Mindketten a ruhánk ujjához nyúlunk, és benyomjuk a gombokat. Az emberek máris mutogatnak ránk és izgatottan csiripelnek. Portia és Cinna még mindig nincs sehol.
- Szerinted idén is fogjuk egymás kezét? - kérdezi Katniss.
- Nagyon úgy fest, hogy ezúttal nekünk kell dönteni.
Katniss felém fordítja a fejét, és összekapcsolódik a tekintetünk. Elveszek a szürke szemekben, azon tűnődve, mire gondolhat. Nem szólunk semmit, de a kezünk egymásra talál, az ujjaink szorosan összefűződnek.
A kocsi kigurul a fénybe, és olybá tűnik, mintha a tömeg felrobbanna az üdvrivalgásban, mégsem élvezzük annyira, mint előző évben. Egyenesen magam elé meredek, érzelemmentes arccal, keményen, és Katniss is ugyanígy tesz. A kivetítőre pillantok. Erősnek, sötétnek, és könyörtelennek látszunk mindattól, amin keresztülmentünk. Körbemegyünk a Köröndön, ahol felsorakozik az összes szekér. Előttünk is van néhány kiválasztott, akiket világító jelmezbe kényszerítettek, de mind csak harmatgyenge utánzata Cinna és Portia varázslatának. Egy pillanatig nagyon büszke vagyok kapitóliumi barátaimra. Továbbra is magam elé meredek, amikor Snow elnök kilép az erkélyre, és köszönt minket a Nagy Mészárláson. Lejátsszák a himnuszt, majd a Kiképzőközpontba vezető úton is végig keményen nézek előre. Cinna és Portia már odabent várnak, hogy gratuláljanak az előadáshoz. Haymitch a Tizenegyedik Körzet kocsija mellett áll, és biccent felénk, amikor észrevesz minket. A két kiválasztott a Tizenegyedikből követi őt hozzánk. A férfi, Chaff hirtelen szájon csókolja Katnisst, aki hátraugrik meglepetésében. Próbálom figyelmen kívül hagyni az incidenst. A nő, Seeder egy szó nélkül megöleli Katnisst, aztán hallom, hogy sugdolóznak. Nem jutottak el hozzám a szavak, de úgy érzem, tudom, mit kérdezett Katniss.
- Ez elképesztő, Portia! Fantasztikus tervezők vagytok - tör ki belőlem. Portia kuncog, odalép hozzám, és puha, manikűrözött kezeibe fogja az arcom.
- Minden rendben lesz, Peeta. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz - mondja határozottan. Nem mesélem el neki, hogy a túlélés nem szerepel a hosszú távú terveim között. Legalábbis még nem most. Annak is eljön majd az ideje.
Csend telepszik ránk, majd Portia lekapcsolja a világítást a ruha ujjánál.
- Nem akarjuk, hogy már az út felénél lemerüljön, igaz? - mondja csendesen, és hirtelen rosszul érzem magam, bár magam sem tudom az okát. - Ma nem akarjuk, hogy mosolyogj és integess. Ma az erős, elszánt arcotokat kell mutatnotok. Viselkedjetek úgy, mintha a tömeg az alattvalótok lenne. - Bólintok, miközben az ujjaimmal a lábamon dobolok. - Nos, nekem még ellenőriznem kell néhány dolgot, de te lemehetsz az Átalakító Központba, ha akarsz. - Nem értem teljesen az érzelmeket, amik elöntik Portiát, ezért határozottan a vállára teszem a kezem.
- Porita, mondd, jól vagy? - Könnyes szemekkel fordul felém, és hirtelen szorosan átölel.
- Nagyon aggódom miattad! Ó, miért kellett ezt tenniük? Ez nem igazságos, egyikőtökkel szemben sem. - Most már egyértelműen sír. Egy pillanatra átölelem, aztán elengedem, hogy összeszedjem magam.
- Ne már, ugye nem akarod, hogy tönkretegyem ezt a csúcs sminket, ugye? - kérdezem. Próbálok rémültnek hangzani, ami megnevetteti Portiát. Végül megnyugszik, és elindulok az Átalakító Központba, a gyülekezőhelyre. Amikor kilépek, észreveszem, hogy mennyire más a légkör a tavalyihoz képest. Úgy tűnik, közvetlenebb az egész, néhányan ide-oda libbennek, hogy a többiekkel beszélgessenek. Eszembe jut, hogy ezek az emberek barátok, és sokan közülük régóta ismerik egymást. Végigpásztázom a tömeget Katnisst keresve, és meg is találom a szekerünk mellett, a lovaknál. És a meztelen pasi is feltűnik, aki vele van.
Finnick.
- Mit akart tőled Finnick Odair? - kérdezem Katnisst, amikor odaérek mellé. Felém fordul, az ajka csak centikre van az enyémtől, és lesüti a szemét. Egyszerre zavaró és magával ragadó. Kíváncsi vagyok, vajon ő is hallja-e a szívem dörömbölését.
- Megkínált kockacukorral, és szerette volna megtudni a titkaimat - mondja mély, csábító hangon. Azt kívánom, bár abbahagyná ezt, ugyanakkor... mégsem.
- Ajjaj. Ez komolyan hangzik - mondom, és nyelek egy nagyot. Katniss elhúzódik, mire elpárolog belőlem némi feszültség.
- Majd mesélek, ha már nem futkározik a hátamon a hideg. - Hát, legalább nem vonzódik hozzá, ez is valami.
- Szerinted akkor is itt végezzük, ha csak az egyikünk győz a Viadalon? - filozofálok, miközben a többieket pásztázom. - Akkor is itt végezzük a szörnyszülöttek parádéján?
- Az tuti. Te legalábbis biztosan. - Elmosolyodom.
- Ó. Ezt meg hogy érted?
- Úgy értem, hogy te odavagy a szép dolgokért, én meg nem. Téged elcsábított volna a Kapitólium, és teljesen elvesztél volna benne. - Nem téved túl nagyot, már ami a szép dolgokat illeti. Katniss az egyik legnagyobb gyengeségem, és a leggyönyörűbb teremtés, akit valaha láttam.
- Abból, hogy van szépérzékem, még nem következik egyenesen, hogy gyenge is vagyok. - mondom. - Kivéve talán veled kapcsolatban. - A zene elindul, megmentve Katnisst a válaszadástól. - Indulhatunk? - Felsegítem a szekérre, ő pedig kinyújtja a kezét, hogy engem is felhúzzon.
- Maradj nyugton egy pillanatra - mondja, és megigazítja a koronát a fejemen. - Láttad már bekapcsolva a ruhádat? Cinna megint valami meséset alkotott. Nagy sikerünk lesz.
- Az biztos. Bár Portia azt mondta, viselkedjünk fensőbbségesen. Ne integessünk, vagy ilyesmi. Tényleg, nem láttad őket? - Csak most tűnik fel, hogy nyomuk sincs, pedig tavaly végig mellettünk voltak.
- Nem tudom, hol lehetnek. Jobb lenne, ha előremennénk, és bekapcsolnánk a ruháinkat.
Mindketten a ruhánk ujjához nyúlunk, és benyomjuk a gombokat. Az emberek máris mutogatnak ránk és izgatottan csiripelnek. Portia és Cinna még mindig nincs sehol.
- Szerinted idén is fogjuk egymás kezét? - kérdezi Katniss.
- Nagyon úgy fest, hogy ezúttal nekünk kell dönteni.
Katniss felém fordítja a fejét, és összekapcsolódik a tekintetünk. Elveszek a szürke szemekben, azon tűnődve, mire gondolhat. Nem szólunk semmit, de a kezünk egymásra talál, az ujjaink szorosan összefűződnek.
Egy kapitóliumi kísérő a lifthez terel minket, és ráeszmélek, hogy valószínűleg furcsa lehet számukra azt látni, hogy a kiválasztottak barátkoznak és ölelgetik egymást. Katniss még mindig a kezem szorongatja, miközben a többiek nyomában lépkedünk. Katniss mellett feltűnik egy lány, kihúzza a hajából a díszt, és elhajítja a háta mögé. Johanna Masonként azonosítom. Érdekes karakter.
A szemeit forgatva beszélni kezd: - Szörnyű ez a gönc, mi? Kifogtam a leghülyébb stylistot a Kapitóliumban. Mióta megkapta a körzetünket, minden kiválasztottat fának öltöztet. Bárcsak Cinnához kerültem volna! Csodálatosan nézel ki!
- Igen, Cinna sokat segített, amikor megterveztem a kollekciómat. Látnod kéne, mennyire ért a bársonyhoz - feleli Katniss, én pedig komoly háborút vívok az arcizmaimmal, hogy ne kezdjek el vigyorogni. Az anyagokról cseverésző Katniss nagyon furcsa.
- Láttam már. A Győzelmi Körúton. Az a pánt nélküli cucc, ami a Második Körzetben volt rajtad... Tudod, az a gyémántokkal kirakott sötétkék ruha. Az olyan pazar volt, hogy be akartam nyúlni a tévé képernyőjébe, hogy letépjem rólad. - Felszalad a szemöldököm, de nem néznek rám. Próbálok nem gondolni arra, hogy bárki is letépi a ruhát Katnissról.
Johanna kicipzározza a ruháját, hagyja, hogy a földre hulljon, majd undorodva félrerúgja.
- Na, így már mindjárt jobb - sóhajtja. Előre szegezem a pillantásom.
Beszállunk a liftbe, és természetesen Johanna is velünk tart. Katniss nem tudja, hová nézzen, és elönti a vér az arcát. Johanna a festményeim felől érdeklődik, én pedig megválaszolom a kérdéseit, megköszönöm a dicséreteit, és az arcán tartom a tekintetem. Előbb Finnick, az aranyszínű, csomózott ágyékkötőjében, aztán Chaff, a váratlan csókjaival, most pedig Johanna, egy szál semmiben. Azt hiszem, mindenki emlékszik, hogy tavaly az arénában Katniss nem volt hajlandó rám nézni, amikor meztelen voltam. Amikor Johanna kiszáll a felvonóból, nem tudom visszafogni a vigyorgást. A tizenegyedik szinten Chaff és Seeder is kiszáll, kettesben hagyva minket. Kitépi a kezét az enyémből, belőlem pedig kirobban a nevetés.
- Mi van? - követel választ, amikor kiszállunk az emeletünkön, és én még mindig kuncogok.
- Ez az egész miattad van, Katniss. Hát nem látod?
- Hogyhogy miattam?
- Miattad viselkednek ilyen idétlenül. Finnick a kockacukorral, Chaff a cuppanós smacival, Johanna a sztriptízzel - magyarázom, és igyekszem komoly hangon beszélni. Nem jön össze. - Azért szórakoznak veled, mert olyan... hisz tudod.
- Nem, Peeta, nem tudom - mondja konokul.
- Emlékszel, hogy amikor félholtan feküdtem az arénában, semmi pénzért nem lettél volna hajlandó rám nézni, mert meztelen voltam. Te olyan... tiszta vagy.
- Ez nem igaz! A Viadal óta nem hagytam ki egyetlen alkalmat sem, hogy letépjem rólad a ruhát, ha kamera volt a közelben - méltatlankodik Katniss.
- Igen, de... úgy értem, a Kapitólium szemében akkor is tiszta vagy. De szerintem tökéletes vagy. Ezért szekálnak a hülyeségeikkel.
- Csak röhögnek rajtam, ahogyan te is!
- Nem - rázom meg a fejem, és küzdök egy mosollyal. Katniss nem felel. A másik lift ajtaja is kinyílik. Haymitch és Effie is kiszáll, ám néhány másodperc múlva Haymitch elkomorul. Egy pillanatra összezavarodok, aztán rájövök, hogy nem Katnissra vagy rám néz, hanem mögöttünk lát valamit. Effie ugyanabba az irányba pislog.
- Úgy látszik, idén sikerült ízlésesen összeválogatni a szolgálókat - jegyzi meg Effie, mintha csak holmi ruhákat vagy bútordarabokat minősítene. Megfordulunk, és látjuk, hogy két Avox vár ránk az ajtónál. Minketten vörös hajúak, ahogy Effie említette. A lány ugyanaz, aki tavaly is itt volt. Aztán a férfire siklik a tekintetem, és úgy érzem, mintha egy szikla zuhant volna a gyomromba. Darius néz vissza ránk. Nem gondoltam, hogy valaha látjuk még.
A szemeit forgatva beszélni kezd: - Szörnyű ez a gönc, mi? Kifogtam a leghülyébb stylistot a Kapitóliumban. Mióta megkapta a körzetünket, minden kiválasztottat fának öltöztet. Bárcsak Cinnához kerültem volna! Csodálatosan nézel ki!
- Igen, Cinna sokat segített, amikor megterveztem a kollekciómat. Látnod kéne, mennyire ért a bársonyhoz - feleli Katniss, én pedig komoly háborút vívok az arcizmaimmal, hogy ne kezdjek el vigyorogni. Az anyagokról cseverésző Katniss nagyon furcsa.
- Láttam már. A Győzelmi Körúton. Az a pánt nélküli cucc, ami a Második Körzetben volt rajtad... Tudod, az a gyémántokkal kirakott sötétkék ruha. Az olyan pazar volt, hogy be akartam nyúlni a tévé képernyőjébe, hogy letépjem rólad. - Felszalad a szemöldököm, de nem néznek rám. Próbálok nem gondolni arra, hogy bárki is letépi a ruhát Katnissról.
Johanna kicipzározza a ruháját, hagyja, hogy a földre hulljon, majd undorodva félrerúgja.
- Na, így már mindjárt jobb - sóhajtja. Előre szegezem a pillantásom.
Beszállunk a liftbe, és természetesen Johanna is velünk tart. Katniss nem tudja, hová nézzen, és elönti a vér az arcát. Johanna a festményeim felől érdeklődik, én pedig megválaszolom a kérdéseit, megköszönöm a dicséreteit, és az arcán tartom a tekintetem. Előbb Finnick, az aranyszínű, csomózott ágyékkötőjében, aztán Chaff, a váratlan csókjaival, most pedig Johanna, egy szál semmiben. Azt hiszem, mindenki emlékszik, hogy tavaly az arénában Katniss nem volt hajlandó rám nézni, amikor meztelen voltam. Amikor Johanna kiszáll a felvonóból, nem tudom visszafogni a vigyorgást. A tizenegyedik szinten Chaff és Seeder is kiszáll, kettesben hagyva minket. Kitépi a kezét az enyémből, belőlem pedig kirobban a nevetés.- Mi van? - követel választ, amikor kiszállunk az emeletünkön, és én még mindig kuncogok.
- Ez az egész miattad van, Katniss. Hát nem látod?
- Hogyhogy miattam?
- Miattad viselkednek ilyen idétlenül. Finnick a kockacukorral, Chaff a cuppanós smacival, Johanna a sztriptízzel - magyarázom, és igyekszem komoly hangon beszélni. Nem jön össze. - Azért szórakoznak veled, mert olyan... hisz tudod.
- Nem, Peeta, nem tudom - mondja konokul.
- Emlékszel, hogy amikor félholtan feküdtem az arénában, semmi pénzért nem lettél volna hajlandó rám nézni, mert meztelen voltam. Te olyan... tiszta vagy.
- Ez nem igaz! A Viadal óta nem hagytam ki egyetlen alkalmat sem, hogy letépjem rólad a ruhát, ha kamera volt a közelben - méltatlankodik Katniss.
- Igen, de... úgy értem, a Kapitólium szemében akkor is tiszta vagy. De szerintem tökéletes vagy. Ezért szekálnak a hülyeségeikkel.
- Csak röhögnek rajtam, ahogyan te is!
- Nem - rázom meg a fejem, és küzdök egy mosollyal. Katniss nem felel. A másik lift ajtaja is kinyílik. Haymitch és Effie is kiszáll, ám néhány másodperc múlva Haymitch elkomorul. Egy pillanatra összezavarodok, aztán rájövök, hogy nem Katnissra vagy rám néz, hanem mögöttünk lát valamit. Effie ugyanabba az irányba pislog.
- Úgy látszik, idén sikerült ízlésesen összeválogatni a szolgálókat - jegyzi meg Effie, mintha csak holmi ruhákat vagy bútordarabokat minősítene. Megfordulunk, és látjuk, hogy két Avox vár ránk az ajtónál. Minketten vörös hajúak, ahogy Effie említette. A lány ugyanaz, aki tavaly is itt volt. Aztán a férfire siklik a tekintetem, és úgy érzem, mintha egy szikla zuhant volna a gyomromba. Darius néz vissza ránk. Nem gondoltam, hogy valaha látjuk még.
Eredeti nyelven: fanfiction.net
