Sziasztooook!
Szégyen és gyalázat, hogy majd' egy évvel azután jelentkezem újra, hogy legutóbb frissítettem, tisztában vagyok ezzel. Ahogy időm engedi, megpróbálok rendszeresebben jelentkezni újabb fejezetekkel. :)
Köszönöm mindenkinek, aki megvárta az újabb részt, és megértem azokat is, akik nem. :)
Észrevehetitek, hogy ez még nem a tizenegyedik fejezet; amikor a tizediket fordítottam, sajnos nem volt időm rendesen befejezni, ezért önkényesen elvágtam egy ponton, amiről azt gondoltam, hogy megteszi a rész zárásaként. Most meghoztam a maradékot. Nem sok, de tavaly tényleg nem tudtam már megcsinálni. (A pék fiához hasonlóan A győztest is felteszem majd egészében, egy dokumentumként, ha elkészült, ott természetesen nem lesz elválasztva.)
A tizenegyedik fejezettel nem tudom, mikor érkezem, de majd iparkodom a történet befejezésével, ahogy időm engedi.
Remélem, mindenki jól van! :)
~ Emma
A kiképzésre szánt idő gyorsan telik, és hiába törekszem arra, hogy ne nagyon barátkozzak össze a többi kiválasztottal, a legtöbbjüket mégis megkedvelem. Ám ez nem változtat azon, hogy nekik meg kell halniuk azért, hogy Katniss jöhessen ki élve az arénából.
Pillanatok alatt elérkezik az utolsó nap, amikor a privát bemutatókat tartjuk a Játékmestereknek. Fogalmam sincs, mit fogok csinálni, hiszen már úgyis tisztában vannak a képességeimmel. Ami azt illeti, mindenki képességeivel tisztában vannak, szóval ötletem sincs, hogy a többiek vajon mihez kezdenek. Ebéd közben is mindenki azon viccelődik, hogy mit mutasson be. Sokan felvetik az éneklést és a táncot, Mags pedig azt mondja, szundítani fog egyet. Ez a legjobb ötlet, amit hallottam. Haymitch azt mondja, meg kell próbálnunk meglepni őket, ha tudjuk, én pedig egész délután azon töröm a fejem, mivel rukkolhatnék elő. Azzal nem jutok előrébb, ha súlyokat dobálok, hiszen tavaly is ezt csináltam. Ezen kívül nincsenek extra képességeim, kivéve talán az álcázást. Ha lennének bent hozzávalók és egy kemence, megsüthetném a legfinomabb tortát, amit valaha kóstoltak.
Amikor már csak Katniss és én várunk a bemutatónkra, átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét.
- Kitaláltad már, hogy mit fogsz csinálni? - kérdezem. Megrázza a fejét.
- Idén sajnos nem tudok lőgyakorlatot tartani. Jól kiszúrtak velem ezzel az erőtérrel. Talán csinálok egy horgot. És te?
- Gőzöm sincs. Szívesen sütnék valami finomságot - mondom.
- Mutass be valami álcázási gyakorlatot - javasolja. Ez már az én fejemben is megfordult.
- Jó ötlet, csak az a bibi, hogy a morflingfüggők elhasználták az összes alapanyagot. Csúnyán beragadtak annál az állomásnál, egész nap nem lehetett kirobbantani őket onnan.
Csend telepszik ránk.
- Hogyan végezzünk ezekkel az emberekkel, Peeta? - teszi fel a kérdést Katniss, amire próbálok nem gondolni.
- Nem tudom. - Előrehajolok és összekulcsolt kezünkre támasztom a homlokom.
- Nem akarok szövetséget kötni senkivel. Miért ragaszkodott hozzá Haymitch, hogy megismerkedjünk velük? Így sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint az előző Viadalon. Kivéve persze Rutát. De őt úgysem tudtam volna megölni. Annyira hasonlított Primre.
Felnézek rá.
- Az ő halála fájt a legjobban, ugye? - kérdem. Hirtelen már nem is akarom lenyűgözni a Játékmestereket.
- Egyik sem volt valami felemelő.
Mielőtt válaszolhatnék, szólítanak a bemutatóra. Bemegyek a helyiségbe, ahol a Játékmesterek ülnek. Most több figyelmet fordítanak rám, mint előző alkalommal, de még mindig borospoharakat tartanak a kezükben és kaja veszi őket körül. Néhányan izgatottan cseverésznek. Odamegyek az álcázási állomáshoz, és örömmel konstatálom, hogy van elég festékanyag ahhoz, amit tervezek.
Néhány tálkát magammal viszek a terem közepére, majd a festékbe mártom az ujjaimat és hosszú vonalakat rajzolok a padlóra. Lassan egy kép kezd kirajzolódni a munkám nyomán. Sok sárgát használok a széleknél, itt-ott hozzáadva más színeket is. Amikor elkészülök, lassan felállok és oldalra lépek, hogy a Játékmesterek teljes egészében láthassák a festményt. Mély csend üli meg a termet, néhányan levegőért kapnak. Mindannyian a képre merednek, ahogy Ruta testét körülveszik a virágok. Tudják, hogy a halálát festettem meg. Keményen nézek fel rájuk. A ti hibátok volt. A vére a ti kezeteken szárad, üzenem nekik némán.
- Elmehetsz - mondja Plutarch Heavensbee, mire a lifthez sétálok.
Mielőtt az ajtó bezárul, kiáltást hallok magam mögött.
- Takarítsák ezt fel! És hozzanak még bort!
A lift kilő, és felrepít a tizenkettedik emeletre. Sokáig állok a zuhany alatt, és többször is tisztára suvickolom magam, a kezeimen viszont még mindig látszanak a festéknyomok. Felöltözöm és az ágyamon ülve várok. Végül kopognak az ajtón és vacsorázni hívnak. Haymitch kikérdez minket, amint tálalják a levest, de valahogy nem érzem a vágyat, hogy megosszam vele, mit csináltam.
- Na, akkor most meséljétek el, hogy sikerült a kis magánszámotok, rendben?
Szégyen és gyalázat, hogy majd' egy évvel azután jelentkezem újra, hogy legutóbb frissítettem, tisztában vagyok ezzel. Ahogy időm engedi, megpróbálok rendszeresebben jelentkezni újabb fejezetekkel. :)
Köszönöm mindenkinek, aki megvárta az újabb részt, és megértem azokat is, akik nem. :)
Észrevehetitek, hogy ez még nem a tizenegyedik fejezet; amikor a tizediket fordítottam, sajnos nem volt időm rendesen befejezni, ezért önkényesen elvágtam egy ponton, amiről azt gondoltam, hogy megteszi a rész zárásaként. Most meghoztam a maradékot. Nem sok, de tavaly tényleg nem tudtam már megcsinálni. (A pék fiához hasonlóan A győztest is felteszem majd egészében, egy dokumentumként, ha elkészült, ott természetesen nem lesz elválasztva.)
A tizenegyedik fejezettel nem tudom, mikor érkezem, de majd iparkodom a történet befejezésével, ahogy időm engedi.
Remélem, mindenki jól van! :)
~ Emma
A kiképzésre szánt idő gyorsan telik, és hiába törekszem arra, hogy ne nagyon barátkozzak össze a többi kiválasztottal, a legtöbbjüket mégis megkedvelem. Ám ez nem változtat azon, hogy nekik meg kell halniuk azért, hogy Katniss jöhessen ki élve az arénából.
Pillanatok alatt elérkezik az utolsó nap, amikor a privát bemutatókat tartjuk a Játékmestereknek. Fogalmam sincs, mit fogok csinálni, hiszen már úgyis tisztában vannak a képességeimmel. Ami azt illeti, mindenki képességeivel tisztában vannak, szóval ötletem sincs, hogy a többiek vajon mihez kezdenek. Ebéd közben is mindenki azon viccelődik, hogy mit mutasson be. Sokan felvetik az éneklést és a táncot, Mags pedig azt mondja, szundítani fog egyet. Ez a legjobb ötlet, amit hallottam. Haymitch azt mondja, meg kell próbálnunk meglepni őket, ha tudjuk, én pedig egész délután azon töröm a fejem, mivel rukkolhatnék elő. Azzal nem jutok előrébb, ha súlyokat dobálok, hiszen tavaly is ezt csináltam. Ezen kívül nincsenek extra képességeim, kivéve talán az álcázást. Ha lennének bent hozzávalók és egy kemence, megsüthetném a legfinomabb tortát, amit valaha kóstoltak.
Amikor már csak Katniss és én várunk a bemutatónkra, átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét.
- Kitaláltad már, hogy mit fogsz csinálni? - kérdezem. Megrázza a fejét.
- Idén sajnos nem tudok lőgyakorlatot tartani. Jól kiszúrtak velem ezzel az erőtérrel. Talán csinálok egy horgot. És te?
- Gőzöm sincs. Szívesen sütnék valami finomságot - mondom.
- Mutass be valami álcázási gyakorlatot - javasolja. Ez már az én fejemben is megfordult.
- Jó ötlet, csak az a bibi, hogy a morflingfüggők elhasználták az összes alapanyagot. Csúnyán beragadtak annál az állomásnál, egész nap nem lehetett kirobbantani őket onnan.
Csend telepszik ránk.
- Hogyan végezzünk ezekkel az emberekkel, Peeta? - teszi fel a kérdést Katniss, amire próbálok nem gondolni.
- Nem tudom. - Előrehajolok és összekulcsolt kezünkre támasztom a homlokom.
- Nem akarok szövetséget kötni senkivel. Miért ragaszkodott hozzá Haymitch, hogy megismerkedjünk velük? Így sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint az előző Viadalon. Kivéve persze Rutát. De őt úgysem tudtam volna megölni. Annyira hasonlított Primre.
Felnézek rá.
- Az ő halála fájt a legjobban, ugye? - kérdem. Hirtelen már nem is akarom lenyűgözni a Játékmestereket.
- Egyik sem volt valami felemelő.
Mielőtt válaszolhatnék, szólítanak a bemutatóra. Bemegyek a helyiségbe, ahol a Játékmesterek ülnek. Most több figyelmet fordítanak rám, mint előző alkalommal, de még mindig borospoharakat tartanak a kezükben és kaja veszi őket körül. Néhányan izgatottan cseverésznek. Odamegyek az álcázási állomáshoz, és örömmel konstatálom, hogy van elég festékanyag ahhoz, amit tervezek.
- Elmehetsz - mondja Plutarch Heavensbee, mire a lifthez sétálok.
Mielőtt az ajtó bezárul, kiáltást hallok magam mögött.
- Takarítsák ezt fel! És hozzanak még bort!
A lift kilő, és felrepít a tizenkettedik emeletre. Sokáig állok a zuhany alatt, és többször is tisztára suvickolom magam, a kezeimen viszont még mindig látszanak a festéknyomok. Felöltözöm és az ágyamon ülve várok. Végül kopognak az ajtón és vacsorázni hívnak. Haymitch kikérdez minket, amint tálalják a levest, de valahogy nem érzem a vágyat, hogy megosszam vele, mit csináltam.
- Na, akkor most meséljétek el, hogy sikerült a kis magánszámotok, rendben?
Katnisszal egymásra pillantunk, és látszólag ő is azzal a problémával küzd, mint én.
- Előbb te. Biztos valami különleges dolgot csináltál. Negyven percig várattak, mire bemehettem - mondja Katniss. Biztosan azért, mert időbe telt feltakarítani a képemet.
- Hát, én... én azt az álcázást mutattam be, amit javasoltál, Katniss. - Egy pillanatra megállok. - Illetve nem egészen. Úgy értem, a festékeket használtam.
- És mégis mire? - érdeklődik kíváncsian Portia.
- Előbb te. Biztos valami különleges dolgot csináltál. Negyven percig várattak, mire bemehettem - mondja Katniss. Biztosan azért, mert időbe telt feltakarítani a képemet.
- Hát, én... én azt az álcázást mutattam be, amit javasoltál, Katniss. - Egy pillanatra megállok. - Illetve nem egészen. Úgy értem, a festékeket használtam.
- És mégis mire? - érdeklődik kíváncsian Portia.
- Festettél valamit, ugye? Egy képet - mondja Katniss. Felnézek rá.
- Láttad?
- Nem. De nagyon igyekeztek, hogy eltüntessék a nyomait. - Nem vagyok meglepve.
- Ilyenkor ez a szokás. A kiválasztottak nem tudhatják, hogy a többiek mit csinálnak - mondja Effie. - Mit festettél, Peeta? Katnissről festettél egy képet?
- Minek festene rólam képet, Effie? - csattan fel Katniss.
- Hogy megmutassa, bármire képes, hogy megvédjen téged. A Kapitóliumban különben is mindenki ezt várja tőle. Hiszen önként jelentkezett, hogy veled mehessen az arénába, nem igaz? - magyarázza Effie Portia a levesét bámulja.
- Ami azt illeti. Rutát festettem meg. Azt, amikor Katniss beborította virágokkal - vallom be végül, hiszen semmi értelme elhallgatni a történteket. Szünet áll be.
- Elárulod, hogy ezzel meg mi a fészkes fenét akartál elérni? - kérdezi Haymitch. Úgy hangzik, minden önuralmára szüksége van, hogy megőrizze a hidegvérét.
- Igazából nem tudom - ismerem be. - Csak szerettem volna a tudtukra adni, hogy Ruta halála az ő lelkükön szárad. Ők a gyilkosai annak a kislánynak.
- Ez rettenetes - mondja Effie olyan hangon, mint aki menten sírva fakad. - Ilyesmire még gondolni is... tilos, Peeta. Szigorúan tilos. Ezzel csak ártasz magadnak és Katnissnak.
- Kivételesen egyetértek Effie-vel - szólal meg Haymitch. Mindenki komoran hallgat.
- Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de be kell vallanom, hogy én meg felakasztottam egy bábut, és ráfestettem Seneca Crane nevét - közli Katniss. Döbbenten bámulok rá.
- Te... felakasztottad... Seneca Crane-t? - kérdezi lassan Cinna.
- Igen. Meg akartam mutatni nekik, hogy milyen jól megy a kötélcsomózás, és a végén valahogy a bábu nyakára került a csúszóhurok.
- Ó, Katniss. Egyáltalán honnan tudtál róla, hogy mi történt vele? - kérdezi halkan Effie.
- Miért, talán titok? Mindenesetre Snow elnök nagyon igyekezett, hogy a tudtomra adja. - Effie kiviharzik az ebédlőből, egy szalvétával takarva el a könnyeit. - Most jól kiakasztottam Effie-t. Hazudnom kellett volna, jobb lett volna, ha azt mondom, hogy a bemutatón megint az íjammal trükköztem.
- Még azt hittétek volna, hogy összebeszéltünk - mondom halvány mosollyal.
- Miért, nem? - kérdezi Portia. Úgy fest, mintha fejfájással küzdene.
- Nem. Mielőtt bementünk, még nem tudtuk, mit fogunk csinálni - felel Katniss.
- És van még valami, Haymitch. Úgy döntöttünk, nem akarunk több szövetségest az arénában - közlöm.
- Jó. Akkor legalább nem én leszek a felelős, amiért a hülyeségeitek miatt meghalnak a barátaim - feleli.
- Mi is pont így okoskodtunk - mondja Katniss.
A vacsora hátralévő része néma csendben zajlik, majd a tévészobába vonulunk, hogy megnézzük a pontokat. Effie összeszedi magát annyira, hogy csatlakozhasson hozzánk, bár a szemei még mindig vörösek.
- Volt már olyan, hogy valakinek nulla pontot adtak? - kérdezi Katniss, amikor mi következünk.
- Nem, de még bármi előfordulhat - feleli Cinna.
Feszülten nézem a képernyőt. A fényképem néz vissza rám, ami alatt egy tizenkettes szám villog. Senki sem ünnepel, a hangulat inkább komor. Mindketten tizenkét pontot kapunk, ami példátlan a Viadal történetében.
- Miért csinálták ezt? - kérdezi Katniss.
- Hogy a többiek tudják, ki ellen kell összefogniuk – morogja Haymitch. – És most tűnés, látni se bírlak titeket. Menjetek, feküdjetek le.
A szobájához kísérem Katnisst, ő pedig megölel és a mellkasomra hajtja a fejét. Magamhoz húzom és a hátát simogatom, az arcomat pedig a fejéhez hajtom.
- Sajnálom, hogy megint ekkora galibát csináltam - motyogja a pólómba.
- Azért most én is kitettem magamért. Egyébként miért csináltad?
- Nem tudom. Talán hogy megmutassam nekik, nem csak egy alkatrész vagyok ebben a rohadt gépezetben - mondja, mire halkan felnevetek a beszélgetés emlékére, amikor előző évben én mondtam neki ugyanezt.
- Én is ezért csináltam. De azért megpróbállak hazajuttatni innen. Ha teljesen őszinte akarok lenni...
- Ha teljesen őszinte akarsz lenni, akkor számolnod kell vele, hogy Snow elnök utasítást adott a Játékmestereknek, gondoskodjanak róla, hogy mindenképpen az arénában végezzük - mondja ki Katniss a gondolataimat.
- Igen, ez már nekem is megfordult a fejemben - ismerem be. - De ha ez a helyzet, akkor is mindenki tudni fogja, hogy nem adtuk fel, hanem harcoltunk, ugye?
- Láttad?
- Nem. De nagyon igyekeztek, hogy eltüntessék a nyomait. - Nem vagyok meglepve.
- Ilyenkor ez a szokás. A kiválasztottak nem tudhatják, hogy a többiek mit csinálnak - mondja Effie. - Mit festettél, Peeta? Katnissről festettél egy képet?
- Minek festene rólam képet, Effie? - csattan fel Katniss.
- Hogy megmutassa, bármire képes, hogy megvédjen téged. A Kapitóliumban különben is mindenki ezt várja tőle. Hiszen önként jelentkezett, hogy veled mehessen az arénába, nem igaz? - magyarázza Effie Portia a levesét bámulja.
- Ami azt illeti. Rutát festettem meg. Azt, amikor Katniss beborította virágokkal - vallom be végül, hiszen semmi értelme elhallgatni a történteket. Szünet áll be.
- Elárulod, hogy ezzel meg mi a fészkes fenét akartál elérni? - kérdezi Haymitch. Úgy hangzik, minden önuralmára szüksége van, hogy megőrizze a hidegvérét.
- Igazából nem tudom - ismerem be. - Csak szerettem volna a tudtukra adni, hogy Ruta halála az ő lelkükön szárad. Ők a gyilkosai annak a kislánynak.
- Ez rettenetes - mondja Effie olyan hangon, mint aki menten sírva fakad. - Ilyesmire még gondolni is... tilos, Peeta. Szigorúan tilos. Ezzel csak ártasz magadnak és Katnissnak.
- Kivételesen egyetértek Effie-vel - szólal meg Haymitch. Mindenki komoran hallgat.
- Talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de be kell vallanom, hogy én meg felakasztottam egy bábut, és ráfestettem Seneca Crane nevét - közli Katniss. Döbbenten bámulok rá.
- Te... felakasztottad... Seneca Crane-t? - kérdezi lassan Cinna.
- Igen. Meg akartam mutatni nekik, hogy milyen jól megy a kötélcsomózás, és a végén valahogy a bábu nyakára került a csúszóhurok.
- Ó, Katniss. Egyáltalán honnan tudtál róla, hogy mi történt vele? - kérdezi halkan Effie.
- Miért, talán titok? Mindenesetre Snow elnök nagyon igyekezett, hogy a tudtomra adja. - Effie kiviharzik az ebédlőből, egy szalvétával takarva el a könnyeit. - Most jól kiakasztottam Effie-t. Hazudnom kellett volna, jobb lett volna, ha azt mondom, hogy a bemutatón megint az íjammal trükköztem.
- Még azt hittétek volna, hogy összebeszéltünk - mondom halvány mosollyal.
- Miért, nem? - kérdezi Portia. Úgy fest, mintha fejfájással küzdene.
- Nem. Mielőtt bementünk, még nem tudtuk, mit fogunk csinálni - felel Katniss.
- És van még valami, Haymitch. Úgy döntöttünk, nem akarunk több szövetségest az arénában - közlöm.
- Jó. Akkor legalább nem én leszek a felelős, amiért a hülyeségeitek miatt meghalnak a barátaim - feleli.
- Mi is pont így okoskodtunk - mondja Katniss.
A vacsora hátralévő része néma csendben zajlik, majd a tévészobába vonulunk, hogy megnézzük a pontokat. Effie összeszedi magát annyira, hogy csatlakozhasson hozzánk, bár a szemei még mindig vörösek.
- Volt már olyan, hogy valakinek nulla pontot adtak? - kérdezi Katniss, amikor mi következünk.
- Nem, de még bármi előfordulhat - feleli Cinna.
Feszülten nézem a képernyőt. A fényképem néz vissza rám, ami alatt egy tizenkettes szám villog. Senki sem ünnepel, a hangulat inkább komor. Mindketten tizenkét pontot kapunk, ami példátlan a Viadal történetében.
- Miért csinálták ezt? - kérdezi Katniss.
- Hogy a többiek tudják, ki ellen kell összefogniuk – morogja Haymitch. – És most tűnés, látni se bírlak titeket. Menjetek, feküdjetek le.
A szobájához kísérem Katnisst, ő pedig megölel és a mellkasomra hajtja a fejét. Magamhoz húzom és a hátát simogatom, az arcomat pedig a fejéhez hajtom.
- Sajnálom, hogy megint ekkora galibát csináltam - motyogja a pólómba.
- Azért most én is kitettem magamért. Egyébként miért csináltad?
- Nem tudom. Talán hogy megmutassam nekik, nem csak egy alkatrész vagyok ebben a rohadt gépezetben - mondja, mire halkan felnevetek a beszélgetés emlékére, amikor előző évben én mondtam neki ugyanezt.
- Én is ezért csináltam. De azért megpróbállak hazajuttatni innen. Ha teljesen őszinte akarok lenni...
- Ha teljesen őszinte akarsz lenni, akkor számolnod kell vele, hogy Snow elnök utasítást adott a Játékmestereknek, gondoskodjanak róla, hogy mindenképpen az arénában végezzük - mondja ki Katniss a gondolataimat.
- Igen, ez már nekem is megfordult a fejemben - ismerem be. - De ha ez a helyzet, akkor is mindenki tudni fogja, hogy nem adtuk fel, hanem harcoltunk, ugye?
- Igen, mindenki tudni fogja - mondja. - Van valami jó tipped, hogy mit csináljunk életünk utolsó
néhány napján? - kérdezi később. Számomra csak egy válasz létezik erre a kérdésre.
- Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném - vallom be. Nem számít, milyen hosszú ez az élet.
- Akkor gyere - mondja, és behúz a szobájába. Azon az éjszakán Katnisszal a karjaimban alszom el.
- Én annak örülnék a legjobban, ha a hátralévő napjaim minden percét veled tölthetném - vallom be. Nem számít, milyen hosszú ez az élet.
- Akkor gyere - mondja, és behúz a szobájába. Azon az éjszakán Katnisszal a karjaimban alszom el.
