A győztes - Második fejezet

Tadamm!
Ha hiszitek, ha nem, végre elkészült a folytatás.
Remélem, mindenkinek csudajól telt a karácsony! :)
Egyébként hülye vagyok, az előző fejezet előtt elfelejtettem mondani, hogy ha van észrevételetek az új kinézettel kapcsolatban, mondjátok nyugodtan! Szerintem jó így, de ti használjátok az oldalt, az a fontos, hogy nektek jól látható és olvasható legyen. :) Ha valami nem oké, igazítok rajta. :)
~ Emma


- A hajad! Le sem vágattad, mióta hazajöttél?

- Nézzétek azokat a körmöket! Remélem, lesz elég időm rendbe tenni őket.

- Ó! Látom, felszedtél valamennyit, sokkal jobban nézel ki!

És ez így megy végeláthatatlanul. Izgatottan csacsognak arról, hogy nézek ki, hogyan fognak felkészíteni a kameráknak, az előttünk álló Győzelmi Körútról és a Nagy Mészárlásról. Meglepő módon nagyon élvezem a zsivajt a házamban általában uralkodó csendhez képest.

- Egyedül élsz itt?

Bólintok.

- Igen. Néha itt alszanak a bátyáim, de ma mindenkinek dolga van a pékségben - mondom, habár ez nem teljesen igaz. A testvéreim felajánlották, hogy átjönnek az interjúra, hogy támogassanak, de azt mondtam nekik, inkább maradjanak a szüleinkkel a pékségben. Magam sem tudom miért, de nem akarom, hogy részt vegyenek ebben. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy minden hihetetlenül bonyolult és elfuserált. Lemegyek a földszintre Portiához, levágott hajjal, lecsutakolt bőrrel, borotvált arccal és manikűrözött körmökkel. Portia a nappaliban áll, és épp beleharap egy feldíszített sütibe.

- Portia - mosolygok rá, mire felém fordul egy hasonlóan meleg mosollyal. Átvágunk a szobán, és megöleljük egymást, mint a barátok. Haymitch betrappol, futó pillantást vet ránk, aztán egy sóhaj kíséretében ledobja magát a kanapéra.

- Milyen kedves jelenet! - nevet, és ahogy az várható volt, leheletének erős alkoholszaga van. Portiával tudomást sem veszünk róla.

- A ruháid ott vannak a fotelben, öltözz fel gyorsan! A kamerák már készen állnak odafent, amint elkészültél, kezdhetünk. - Felkapom a ruhákat és gyorsan felhúzom őket. Ma elég egyszerű összeállítást kaptam, csak fekete nadrág és fehér ing, de az anyag bélelt, hogy melegen tartson. - Láttam a festményeidet, Peeta. Csodásak - áradozik Portia. Meglepetten elmosolyodom; azt hittem, utálni fogja őket, ahogyan én.

- Köszönöm. A rémálmaimról festettem őket - világosítom fel, mire jól hallhatóan levegőért kap.

- Ó... - Portia megakad, látszólag nem tudja, mit mondjon erre. - Nos, ez talán olyasvalami, amit a kamerák előtt nem kellene mondanod - erőltet ki egy kuncogást, én pedig beleegyezőn bólintok, miközben begombolom az ingem.

Amikor látja, hogy végeztem az öltözködéssel, Portia felterel a festményekkel teli szobába. Elképzelem a láthatatlan liszteszsákomat, kihúzom magam és mosolyt erőltetek az arcomra. Ideje elkezdeni a színjátékot. A kamerák minden mozdulatomat követik, miközben megmutatom a festményeimet - főleg azok közül válogatok, amiken kevesebb az erőszak. Kellemes hangon csevegek, ahogy felkapom a képeket és az objektívbe vigyorgok. Megjegyzik, hogy milyen sok képen szerepel Katniss, így aztán természetesen makognom kell a hozzá fűződő szerelmemről is. Rövidesen összepakolják a kamerákat és odébbállnak. Azt is fel akarják venni, ahogy találkozunk Katnisszal a Körút kezdetén. Mindent közvetíteni akarnak.

Haymitch és Portia a nappaliban várnak. A stylistom átad egy kabátot. Belebújok, és hagyom, hogy Portia sálat tekerjen a nyakam köré. Haymitch vállon vereget.

- Emlékezz: mosolyogj! Azzal a lánnyal készülsz találkozni, akibe őrülten bele vagy esve - mondja, mire megfeszítem az állkapcsom.

- Köszönöm, Haymitch, de nem szükséges kioktatnia, hogy szerelmesen viselkedjek - szűröm összeszorított fogakon keresztül. Valami felvillan a szemében, de aztán csak bólint és ellép mellőlem. Félig megbánom, hogy kimondtam a szavakat, de azt hiszem, még mindig neheztelek kissé, amiért Katniss és Haymitch kicseleztek. Kilépek az ajtón; a hó most már szakad, ami rontja a látási viszonyokat. Elindulok, a hó ropog a talpam alatt.

Ott van Katniss. Felém lépdel, és azt hiszem, mosolyt látok az arcán. Ez jó. Nem sokszor láttam őt mosolyogni, amióta visszajöttünk, különösen nem nekem címezve. Ez leolvaszt némi jeget az érzéseimről, és kipréselem a mosolyt, amihez a kamerák hozzászoktak. Katniss hirtelen futásnak ered, és ahogy a karjaimba veti magát, a lendület hátra lök. A bal lában megcsúszik a hóban, és mindketten elesünk, Katniss még mindig a karjaimban van. Aztán megcsókoljuk egymást, és ez egy zavarba ejtő csók, amitől zakatolni kezd a szívem, és ami arra késztet, hogy szorosabban húzzam őt magamhoz. Útban van a szőrme és a hópelyhek, és érzem a rúzsa furcsa, keserű ízét is. A Kapitólium azt várja tőlünk, hogy szerelmesek legyünk, hát így viselkedünk. De nem tudom, színjáték-e az egész. Minden olyan zavaros.

Még mielőtt észbe kaphatnék, máris a vonaton vagyunk, és távolodunk az állomástól. Haymitch, Effie, Portia, Katniss, az előkészítő csapatok, és én. Vacsorázunk, majd mindenki eltűnik a hálófülkéjében, hogy lefekvéshez készüljenek, de Portia és én még maradunk. Úgy döntünk, a társalgóba megyünk, és a kanapén kuporgunk egymással szemben. Egy darabig csak élvezzük a csendet. Ráeszmélek, hogy valószínűleg Portia az egyetlen igazi barátom ezen az utazáson.

- Hogy vagy, Peeta? - kérdezi, és ahogy ránézek, többé már nem látom benne a Kapitóliumot. Csak a nőt látom, aki felöltöztet, hogy lenyűgözzem Panemet; a nőt, aki végig segített a Viadal előtt. A nőt, aki bekötözte a kezem. A nőt, aki ott volt, amikor amputálták a lábam.

A vonat megáll üzemanyagért.

- Nem tudom - felelem őszintén, és a frissen manikűrözött ujjaimmal végigszántom a frissen vágott hajam. - Amióta visszajöttünk, minden olyan... feszült - mondom, ő pedig megértőn bólint.

- Tudod, egyszer én is voltam szerelmes - mereng sárgára festett ajkain halvány mosollyal. Kérdőn felvonom a szemöldököm, hogy folytassa. - Klausticának hívták, és nagyon jóképű volt. Hosszú ideig együtt voltunk, olyan sokáig, hogy mindenki azt hitte, össze fogunk házasodni, és együtt öregszünk meg. Ez természetesen még a suliban történt. - Belekortyol a teájába, míg én a homlokom ráncolom.

- Mi törént?

- Ó, kapott egy új állást, és lett egy új nője. Ő volt a titkárnője vagy ilyesmi, és annyira egymásba szerettek, hogy nem tudott létezni nélküle - legyint Portia, mintha nem lenne semmi jelentősége, de én látom, hogy nagyon is számít.

- Hát, ezek szerint van bennünk valami közös. - Kérdő tekintettel pillant rám. - Mindkettőnk szíve összetört. - Egy pillanatra a lepillantok a kezeimre, majd felnézek Portiára. - Gondolod, hogy kiheverem? Hogy egyszer... tovább tudok lépni? - kérdezem, mert nem ragaszkodhatok örökké ugyanahhoz a lányhoz. Portia felkel és vigasztalásképp a vállamra teszi a kezét.

- Azt hiszem, ideje lefeküdni. - A gyomrom szaltózik egyet, mert nem válaszolt a kérdésemre Nem vitatkozom vele, csak elindulok a szobámba. Az egyik ablak előtt megállok, mert Katniss és Haymitch körvonalát látom, amint odakint beszélgetnek a hóesésben. Még több titok? Lenyelem a keserűségem, és bezárkózom a hálófülkémbe. Levetkőzöm, bebújok az ágyba és próbálok elaludni.

Végül sikerrel járok, mert arra ébredek, hogy Portia kelteget. Felpislogok rá és felnyögök.

- Nem, menj innen - motyogom miközben a fejemre húzom a párnám.

- Kelj fel és öltözz! Már majdnem ebédidő van! - csiripeli megszokott, csipogó hangján. Ráncolom a homlokom és újra rápillantok.

- Tényleg? Miért nem ébresztettél fel hamarabb? - kérdezem. Portia elhúzza a párnát az arcomról.

- Nem volt rá szükség, ma főleg csak utazunk.

Sóhajtok. Felülök és kidörzsölöm az álmot a szememből. Látom, hogy a tekintete az ágy mellett pihenő művégtagra vándorol, és nyilvánvaló tanácstalanság ül az arcára. Azt latolgatja, segítsen-e, vagy inkább ne, mert nem akar hozzáérni. Nem hibáztatom, már hozzászoktam az emberek pillantásaihoz, amikor rájönnek, vagy meglátják.

- Semmi gond, nem kell segítség - mondom hirtelen, mire megkönnyebbülten bólint.

- Nos, akkor találkozunk az ebédlőben. - A vidámság visszatér a hangjába. Bólintok. Átmanőverezek a szobán a sétabotommal, és beállok a zuhany alá. Miután felöltöztem, elindulok ebédelni. Katniss még nincs ott, de néhány perc múlva megérkezik, és látszik, hogy az előkészítő csapata egész nap kínozta. Elég önelégült vagyok, amiért engem hagytak aludni.

Az étel mennyei, és mindenki beszélget, leszámítva a másnapos Haymitchet és a csendes Katnisst. A többiek próbálják bevonni őt a társalgásba, ám ő csak mogorván válaszolgat és konokul hallgat. Én igyekszem lépést tartani a beszélgetéssel, amennyire csak tudok.

Ez egy hosszú Körút lesz. Épp, amikor a gondolat szöget üt a fejembe, megállunk, és valaki jelenti, hogy a vonat meghibásodott. Effie természetesen hisztériázni kezd, és azt számolgatja, hogy mennyiben változtat ez az ütemtervünkön.

- Ez senkit sem érdekel, Effie! - csattan fel hirtelen Katniss, mire mindannyian rámeredünk. Tőle nem megszokottak az ilyen kitörések, és mindannyiunkat ledöbbent, hogy így ráripakodott Effie-re. Katniss végignéz rajtunk. - Akkor sem érdekel senkit - mondja, majd távozik. Effie csak bámul utána, kecsesen eltakarja a száját, szemei pedig tágra nyíltak a döbbenettől.

Cinna elkezd felkelni a székéből, de gyorsan felállok és megrázom a fejem.

- Majd inkább én.

Senki nem szól semmit. Azon tűnődöm, vajon mi járhat a fejükben. Biztos vagyok benne, hogy tudnak Katnissról és rólam - pontosabban arról, hogy nincs olyan, hogy Katniss és én. Kilépek az ebédlőből, meghallom a riasztót és meglátom a nyitott ajtót. Követem Katnisst. Odakint nem borítja hó a talajt, ami azt jelenti, hogy már nagyon messzire utaztunk. Látom őt a távolban, leül a sínek mentén. Elindulok felé, és amikor elég közel érek, megszólal, anélkül, hogy rám nézne. Nyilvánvalóan valaki másra számít.

- Ha lehet, kíméljen meg a kiselőadásától, Haymitch - mondja.

- Majd rövidre fogom a mondandómat - felelem, ahogy óvatosan leülök mellé.

- Azt hittem, Haymitch az.

- Nem, Haymitch még mindig a muffinját majszolja. - Kényelmesebb helyzetbe igazgatom a műlábam. - Bal lábbal keltél, mi?

- Á, hagyjuk - vágja rá. A hangulatom kicsit visszaesik. Hát persze, nem hajlandó beszélni velem. Veszek egy mély lélegzetet, hogy lecsillapítsam a gondolataimat.

- Figyelj, Katniss, már régóta szerettem volna beszélni veled arról, ahogyan a vonaton viselkedtem. Mármint a Viadal után. Hazafelé. Tudtam, hogy van valami közted és Gale között. - Bármennyire is nem akartam beismerni. - Már azelőtt féltékeny voltam rá, hogy hivatalosan megismertelek volna. Önző voltam, hogy azt hittem, ha hazatérünk, minden ott folytatódik majd, ahol a Viadalon abbahagytuk. Sajnálom. - Cikáznak a gondolataim, keveredve a fájdalommal, haraggal és féltékenységgel.

- Én is sajnálom - feleli, és eltöprengek, vajon miért kér bocsánatot.

- Te csak ne sajnálj semmit. Megmentetted mindkettőnk életét. De nem akarom így folytatni, hogy levegőnek nézzük egymást, de ha feltűnik egy kamera a színen, egyből összeborulunk. Szóval az jutott eszembe, hogy ha leállítom magam, és nem játszom tovább a sértettet, talán lehetünk még barátok. - Barátok. Ezt el tudom viselni. Csak annyit kell tennem, hogy elfojtom az érzéseimet. Egyszerű.

- Oké - mondja Katniss.

- Elárulod, mitől vagy ilyen morcos? - nem felel, csak a gazt rugdossa. Újra megpróbálom. - Jó, akkor kezdjük az elején. Te nem találod furcsának, hogy képes lennél kockára tenni értem az életedet, de közben azt sem tudom, melyik a kedvenc színed? - Az, hogy jobban megismerjük egymást, olyasvalami, amit a barátok csinálnak. Elmosolyodik a kérdésemen.

- A zöld. És a tiéd?

- Nekem a narancssárga - válaszolom.

- A narancssárga? Mint Effie haja? - Grimaszolok.

- Kevésbé rikító árnyalatban. Inkább mint a... naplemente - magyarázom, és elképzelem a jelenetet. Lágy színek békés, nyugodt képe.

- Azt tudtad, hogy mindenki egyfolytában a festményeidről áradozik? Sajnálom, hogy egyiket sem láttam még.

- Hát, ha tényleg kíváncsi vagy, magammal hoztam egy egész vagonnyit - mondom, mert Portia ragaszkodott hozzá, hogy hozzunk el néhányat. Feltápászkodok, és kinyújtom a kezem Katniss felé. - Gyere. - Megfogja a kezem, és az ujjaink azonnal összefonódnak. Jó érzés. Összekulcsolt kézzel sétálunk vissza a vonathoz és amikor elérünk az ajtóhoz, Katnissnak eszébe jut a kirohanása.

- Bocsánatot kell kérnem Effie-től - mondja, mire mosolyogva bólintok.

- Nyugodtan vidd csak túlzásba a dolgot.

Visszatérünk az étkezőkocsiba, ahol Katniss erősen túlozva kér elnézést Effie-től. Effie természetesen elfogadja a bocsánatkérést, és valahogy sikerül néhány percbe besűrítenie a kiselőadását arról, hogy valakinek muszáj ügyelnie a menetrendre. Ezek után átkísérem Katnisst abba a szobába, ahol a képeim vannak. Hátralépek, amíg végignézi őket. A tekintetem a hátán tartom.

- Na, hogy tetszenek?

- Utálom őket. - Nem lep meg a válasza. Az összes a Viadalról szól, és kétségtelenül emlékeztetik Katnisst a rémségekre, ahogyan engem is. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy végre elfelejtsem, ami az arénában történt, erre te mindent eszembe juttatsz a képeiddel. Hogyan tudod ilyen pontosan felidézni ezeket a szörnyűségeket? - kérdezi, és megfordul, hogy rám nézzen.

- Minden éjjel ezekről álmodom. - És aztán felkelek, és lefestem őket azt remélve, hogy eltűnnek.

- Én is - ismeri be Katniss. Ez sem meglepő. - És ez segít? Mármint, hogy megfested őket? - Ez egy bonyolult kérdés.

- Nem tudom. Azt hiszem, már nem félek annyira, amikor esténként lefekszem aludni... legalábbis ezt próbálom bemesélni magamnak. De a rémálmok nem szűntek meg. - Mindig várnak rám.

- Lehet, hogy soha nem is fognak. Haymitchet a mai napig rémálmok gyötrik. - A gondolat nem tölt el örömmel.

- Meglehet. De én azért jobban szeretek fogkefével a kezemben ébredni, mint késsel. - Szünetet tartok. - Szóval tényleg utálod a festményeimet? - Bár értem, miért van így, azért fáj egy kicsit.

- Igen. Pedig fantasztikusak. Komolyan mondom. - Elfordul a képektől. - Kíváncsi vagy az én talentumomra? Cinna szenzációs munkát végzett - mondja, mire nevetni kezdek.

- Majd később. - A vonat újra elindul, de sikerül állva maradnom. - Hoppá, mindjárt megérkezünk a Tizenegyedik Körzetbe. Gyere, nézzük meg.

Az utolsó kocsiban ülünk, onnan a legjobb a kilátás. A vonat lelassít, amikor elérjük a Tizenegyedik Körzetet, és meglepetten vonom fel a szemöldököm. Tíz méter magas kerítés húzódik, tornyokkal és fegyveres őrökkel. Hirtelen szerencsésnek érzem magam, amiért a Tizenkettedik Körzetben élek, ahol az elektromos kerítés sosincs bekapcsolva, és a Békeőrök mindenkit barátságosan üdvözölnek.

- Ez aztán nem semmi - jegyzem meg. Katniss nem válaszol, és azt latolgatom, vajon a kis Rután jár-e az esze, aki valamikor itt élt. A mellettünk elsuhanó tájat figyeljük. Úgy tűnik, az örökkévalóságig tart, sokkal nagyobb, mint a Tizenkettedik Körzet. - Mit gondolsz, hányan laknak itt? - Katniss csak megrázza a fejét. Még sokáig csendben ülünk, aztán bejön Effie, és figyelmeztet, hogy ideje felöltözni. Mindketten visszatérünk a saját szobánkba.

Portia és az előkészítő csapatom tagjai már várnak. Szokásomhoz híven csendben vagyok, hagyom, hogy csinálják, amit akarnak. Bezselézik a hajam, leborotválják az államról a borostát, és rám adnak egy fekete nadrágot, valamint egy puha, narancssárga inget. Erről eszembe jut, amikor a kedvenc színemről beszéltem Katnissnak, és egy pillanatra azt kívánom, bárcsak egy zöld darabot választottak volna. Száműzöm a gondolatot, mert nem kell Katniss kedvenc színébe öltöznöm, hogy lenyűgözzem. Csupán barátok vagyunk. Most nem egy nagy, súlyos csizmát kapok, mint amikor a Viadalra készültem, hanem egy egyszerű, könnyű cipőt.

Kimegyek; Katniss és Effie már várnak rám, és feszülten figyelek az Effie által összeállított tervre. Eljött az idő, hogy színre lépjünk.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A győztes - Első fejezet

Sziasztok!

Nos, itt volnánk... :) Remélem, A győztes is legalább annyira tetszeni fog nektek, mint A pék fia. :)

~ Emma

- Állj! Állj! - hallom az ismerős, kétségbeesett hangot. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be Önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai! - Kiköpöm az éjfürtöt, amit kis híján lenyeltem, majd megfordulok, hogy megkönnyebbült mosollyal az ajkaimon Katnissra nézzek. A mosolyom eltűnik, mert Katniss rémülten mered rám, ajka sötétvörös az összezúzott bogyóktól. A kezében nincs semmi. A tóhoz húzom és vizet merek a tenyerembe, hogy kimossam a száját.

- Gyerünk, Katniss, köpd ki! - kiáltok rá. Megrázza a fejét és felpislog rám.

- Túl késő, Peeta - motyogja. Rémülten megrázom a fejem, és még több vizet merek a kezembe.

Katniss összeesik, a teste elernyed a karjaimban. Megrázom, hogy magához térjen, de mindhiába. Mozdulatlan, a szíve nem ver a mellkasában. Ringatom őt, miközben a szememben gyülekezni kezdenek a könnycseppek.

Zihálva felriadok, Katniss nevével az ajkamon. Nyugtalanul körbepillantok; az ágyamban vagyok, a Győztesek Falujában. Katniss a szomszéd házban van, épen és biztonságban. Visszazuhanok a párnámra, és várom, hogy a szívem újra normális ütemben kezdjen verni. Csak egy újabb rémálom. Több rémálom is gyötör, és ez az egyik olyan, ami folyton visszatér, hogy kísértsen. Néha a mutánsok szerepelnek bennük, ahogy az arénában rohannak felém, emberi szemükben vérszomj csillog, és vicsorognak a cseppet sem emberi pofájukkal. Időnként a családomat látom meghalni, máskor pedig Katniss és Gale esküvőjén vagyok. De az álmokban legtöbbször Katniss halálát látom, és sosem tudom megmenteni őt.

Mikor megnyugodtam, kimászom az ágyból, felcsatolom a bal lábam, és elindulok a folyosón. Érzem a lágy szellőt a nyitott ablakból, és a holdfényben könnyen megtalálom az ajtót. Felkapcsolom a lámpát a folyosó végi szobában, ahol különböző méretű vásznakon vesznek körül a rémálmaim jelenetei. A szoba közepén, a festőállványon lévő kép csak félig van kész. Leülök elé a székre és előveszem a festéket, belemártom az ecsetet a lilába, és apró mozdulatokkal dolgozni kezdek a vásznon

Amikor végül hátrahúzódom a kész alkotástól, a nappali fény már betölti a szobát és új megvilágításba helyezi az összes képet. Hátralépek, hogy szemügyre vegyem azt, amelyiket most fejeztem be. Piszkos, női kezek tartanak egy maréknyi bogyót. Egyszerű, de emlékeztet, hogy nem halt meg. Él és jól van. Talán a rémálom most már nem kísért többé éjszakánként. Beletúrok a hajamba, és későn jut eszembe, hogy a kezem csupa festék. Otthagyom a képet, hogy megszáradhasson. Átmegyek a fürdőszobába, hogy kimossam az ecseteket, majd én is megfürdöm.

A Győztesek Faluja nem olyan nagyszerű, mint a Kapitólium, de legalább van vezetékes víz. Áztatom magam egy kicsit a kádban, a testem még mindig feszült a rémálom miatt, amiből felriadtam. Amióta hazatértem a Viadalról, nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, amikor nem voltam feszült. Mióta Katniss felfedte az igazi érzéseit, már nem ringattam magam az illúzióba, hogy a visszatérésünk után minden jobb lesz. Leöblítem az arcom, mintha csak az emlékeket próbálnám meg leöblíteni, természetesen eredménytelenül. Még mindig tökéletesen látom őt magam előtt, ahogy a virágokat szorongatja, amiket neki szedtem, és kerüli a tekintetem. Az emlékek még mindig ott vannak.

Már eléggé sikerült tökéletesítenem a technikát, hogy hogyan kell fél lábbal bemászni a kádba, és kijönni onnan, bár a sétával néha még adódtak gondjaim. Felöltözöm és elindulok otthonról a városba, mialatt a Tizenkettedik Körzet felébred. A hó esni kezd, és szorosabbra kell húznom magam körül a gyapjúkabátot, hogy kizárjam a hideget. A pékség ajtajában ott várakozik néhány zsák liszt, de a kiszállító már elment. A vállamra emelem a legfelső zsákot és beviszem a pékségbe, ahol a szüleim már munkához is láttak.

- Jó reggelt, fiam!

Rámosolygok apámra, majd az anyámra is. Ő csak kurtán biccent egyet felém. Hihetetlen, hogy még az sem melengette meg a szívét, hogy győztesen tértem haza a Viadalról. Gyakran rajtakaptam, ahogy a lábam vagy a járásomat méregeti. Egyszer azt gondoltam, könnyeket látok csillogni a szemében, de csak a fény játszott. Tudom, hogy neheztel rám, mert egész Panemnek elmondtam, hogy apám nem őt szemelte ki magának.  Az anyám nagyon büszke asszony, és nem nézi el egykönnyen, hogy ilyen megalázó helyzetbe hoztam.

- Jó reggelt. Hol van Gareth és Lukail? - kérdezem.

- Lukail azzal a nővel van - veti oda anyám undorodva. El kell nyomnom egy mosolyt, mert pontosan tudom, ki az a nő. Lukail egy perembéli fiatal lánnyal járt, aminek anyám nyilvánvalóan nem örült. Biztos voltam benne, hogy Lukail komolyan gondolja vele, főleg, ha éjszakára is kimaradt. Apám odalép hozzám, és gyorsan megölel.

- Gareth még alszik - mondja, majd határozottan a vállamra teszi a kezét, és az arcomat fürkészi. Tudom, hogy mit lát. Sötét karikákat a szemem alatt, a kemény arckifejezésemet és a halvány mosolyomat. Az arca ellágyul az aggodalomtól. - Megint a rémálmok? - kérdezi halkan.

- Igen - motyogom. - Ezen a héten rosszabbak lettek. Holnap indul a Győzelmi Körút - sóhajtok, apám pedig megértően bólint. Beviszem a többi liszteszsákot is, aztán nekilátok a sütemények díszítésének. A pékség nélkül nem tudnék mit kezdeni magammal, ezért gyakran beugrom reggelente, hogy besegítsek. Néha egész nap maradok, és minden olyan, mint a Hetvennegyedik Éhezők Viadala előtt - mielőtt győztessé váltam.

A Győzelmi Körút egy vonatút keresztül egész Panemen, hogy emlékeztessük a körzeteket, hogy mi nyertünk, és hogy emlékeztessen mindnyájunkat, hogy a Viadalnak sosincs vége. Ez egyben azt is jelenti, hogy újra össze leszünk zárva Katnisszal, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Mióta a kamerák eltűntek, megfagyott a dolog, bármiféle kapcsolat vagy barátság volt is köztünk. Nem igazán beszélgettünk, csak erőltetett párbeszédeink voltak egymás társaságában. De egész Panem azt várja tőlünk, hogy fogjuk egymás kezét és édesen csókolózzunk, mert ők nem tudják, hogy a románcunk álca volt. Katniss számára csak egy bábu voltam, ami segített neki túlélni a Viadalt, és én bedőltem neki, mert annyira akartam, hogy igaz legyen. A gondolattól még mindig érzem a gombócot a torkomban, és a testemet elönti a harag. Kíváncsi vagyok, mikor ér már véget ez az egész színjáték.

Talán egy vagy két év múlva rájönnek, hogy nem is beszélünk egymással, és nem tervezgetjük az esküvőt. Majd amikor hozzámegy az úgynevezett unokatestvéréhez, próbálom kiszorítani a dühös, mérgező gondolatot a fejemből. Holnap megérkezik Portia és a többiek, hogy újra felöltöztessenek. Valahogy ráeszmélek, hogy tulajdonképpen már várom, hogy újra lássam Portiát. Nem volt túl sok kapcsolatunk, mióta visszajöttem a Körzetbe. Az elmúlt hónapban beszéltünk néhányszor telefonon - főleg Portia beszélt arról, hogy mennyire izgatott, hogy újra láthat, és mennyire izgatottan várja, hogy láthassa a festményeimet. Van egy olyan érzésem, hogy akkor majd nem lesz túl izgatott, amikor meglátja őket, mert mind komor témájú. A rémálmaim tárgyai.

A nap legnagyobb részében a pékségben maradok, és én szolgálok ki a kasszánál, mert az apámnak gondjai vannak az izületeivel, az anyám pedig a kemencénél dolgozik. A nap szinte elsuhan, és mire elindulok két cipóval a hónom alatt, már néhány centi hó fedi a talajt. A Győztesek Faluja felé sántikálok, és visszavágyom a tűz melegébe, mielőtt a hóesés jobban rákezd. És aludni is akarok.

Leteszem a két kenyeret a konyhapultra, és az egyik végéből vágok néhány szeletet, majd megkenem kecskesajttal. Készítek magamnak egy kis teát is. Egy ideig még üldögélek a tűz mellett, a forró bögrét szorongatva, lassan kortyolgatva a teát. Végül elalszom.

Reggel ébredek fel, a tűz már rég leégett; a kémény felé szálló vékony kis füstoszlop az egyetlen jele annak, hogy lobogtak a lángok. Egy kicsit még maradok, és csodálkozva bámulok magam elé. Hetek óta ez volt az első éjszaka, amikor nem álmodtam rosszat. Nem emlékszem, mit álmodtam, ha ugyan álmodtam egyáltalán valamit. Felkelek a fotelból, és kinyújtózom, hogy kiűzzem a tagjaimból a merevséget és a görcsöt a nyakamból. Nem épp a legkényelmesebb hely az alváshoz. Majdnem elesek, amikor a bal lábamra lépek, de sikerül megtámaszkodnom a fotel karfáján.

Néha elfelejtem, hogy műlábam van. Úgy tűnhet, ez olyasvalami, amire mindig emlékszik az ember, de meglehetősen könnyű járni vele, és időnként elfelejtem, hogy nekem kell felhelyezni a fém szerkezetet. Különösen akkor, ha kába vagyok. Sóhajtok egy nagyot és kinyújtom a lábam, mielőtt óvatosan ráállnék.

Amikor elindulok ki a házból, felveszem a kenyeret, amit nem kezdtem meg, és átviszem Haymitch házába. Megint havazik, és még mindig hideg van. Folyton amiatt aggódom, hogy a műláb majd megfagy, én meg ott ragadok, szinte tehetetlenül. A kezem a kilincsen, és felkészítem magam a bűzre. Amikor először léptem be Haymitch házába, majdnem kidobtam a taccsot. A pasas sosem takarít, és ott hagyja a szemetet, ahová az éppen esik. Fogalmam sincs, mióta uralkodnak ilyen állapotok, de biztos vagyok benne, hogy sok minden penészes. Párszor megpróbáltam feltakarítani, de Haymitch mindig észrevette, és addig káromkodott, amíg el nem mentem.

Azonnal a konyhába megyek, de észreveszem a kávéillatot a levegőben. Elképesztő, hogy ki tudtam szagolni a bűzön keresztül. Átgázolok a szemétkupacokon, és amikor az ajtóhoz érek, meghallom Katniss hangját. Egy pillanatra megdermedek, és a kenyeret szorongatom. Jól van, nincs ok a pánikra. Sokszor csináltuk már ezt. A felszínes beszélgetéseket, a tartózkodó pillantásokat. Akkor lépek be az ajtón, amikor kimondja a nevem.

- Mire kellett volna megkérnie? - kérdezem, miközben az asztalhoz lépek, Haymitch mellé, aki kábának és másnaposnak tűnik. Leteszem a kenyeret az asztalra, és kinyújtom a kezem Haymitch felé, tudván, hogy nála általában van kés.

- Megkértelek, hogy ébressz fel, de nem úgy, hogy közben tüdőgyulladást kapok - morogja Haymitch, ahogy odaadja a kést. Ekkor veszem észre, hogy víz csöpög a hajából és az arcáról. Megkockáztatok egy mosolyt, majd felveszek egy üveggel Haymitch fehér löttyéből, hogy megtisztítsam a kést. Kétlem, hogy a házban bármi is tiszta, kivéve az alkoholt. Az ingem ujjába törlöm a kést, és elkezdem felszeletelni a cipót. Visszaadom Haymitchnak a kését, és a szemem sarkából észreveszem Katnisst. Rábírom magam, hogy ránézzek, és figyelmen kívül hagyjam a szürke szemét, ami azonnal rabul tud ejteni, a pírt az arcán, ami bizonyára a hidegnek köszönhető, és a puha ajkait, amit olyan sokszor megcsókoltam. Gyakran azon kapom magam, hogy  hiányolom őket.

- Kérsz egy szeletet? - kérdezem.

- Nem, már ettem a Zugban - feleli merev, hivatalos hangon, amit mostanában használunk. - De kösz - teszi hozzá.

- Nincs mit. - Ismét a merev, hivatalos hang. Semmi nyoma nincs azoknak a pillanatoknak, amiket egyszer a barlangban töltöttünk.

- Brr. Nem ártana kicsit összemelegednetek, mielőtt elkezdődik a műsor - szól közbe Haymitch. Egyikükre sem nézek, mialatt vajat kenek a kenyérszeletekre.

- Fürödjön le, Haymitch - mondja Katniss, majd kiugrik az ablakon, és ügyesen landol a földön. Leteszek néhány szelet kenyeret az asztalra Haymitch elé, és észreveszem, hogy bámul rám. Amikor ránézek, felhúzza a szemöldökét.

- Egy szót se szóljon - mondom lassan, és a kenyerembe harapok. Kinyitja a száját, mintha mondani készülne valamit. - Egy. Szót. Se - ismétlem, és rábökök az ujjammal. Védekezőn felemeli a kezét, majd felveszi a reggelijét és rágni kezd. Csendben fejezzük be az evést, habár Haymitch időről időre éles pillantásokat vet rám. Leteszek elé egy nagy csésze, erős kávét.

- Igya meg. Fürödjön meg. Nemsokára mindenki itt lesz - mondom szigorúan.

- Milyen szerencsés vagyok, hogy van két kölyök, aki vigyáz rám - dörmögi a kávéscsészéjébe. Figyelmen kívül hagyom a szarkazmusát. Furcsa viszonyunk van, szinte baráti. Hetekbe telt, mire végre átjöttem, hogy meglátogassam Haymitchet, miután megtudtam, hogy ő segített Katnissnak kifőzni a tervet. Aztán hirtelen észhez tértem. Nem azért csinálta, hogy engem bosszantson, hanem azért, hogy mindkettőnket életben tartson. És aligha lehettem dühös, hiszen mi azt tervezgettük a Viadal előtt, hogy hogyan tarthatnánk életben Katnisst. Így aztán megbocsátottam Haymitchnak, és megbocsátottam Katnissnak is. Azt leszámítva, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek erről Katnisszal, olyan volt, mint az aratást megelőző évek.

- Jól van, én megyek készülődni. Később találkozunk - kiáltom, amikor elindulok, remélve, hogy nem alszik vissza. Általában meglátogatom Haymitchet, viszek neki egy kis friss kenyeret, hogy ne mindig csak azt a szemetet egye. Katniss friss hússal látja el, szóval egy kicsit feldobjuk az étrendjét. Fontolgattam, hogy megpróbálom leszoktatni a piálásról, mindaddig, amíg egyszer kifogytak a készletei. A szobája sarkában lapulva töltötte a napot, a karjaival a feje fölött, és olyan dolgoknak üvöltözött, amiket én nem láttam. Rémisztő volt, és soha többé nem akartam megismételni az élményt.

Belépek a házba és újra meggyújtom a tüzet, hogy meleg legyen, mire Portia és a többiek megérkeznek. Sütit és más harapnivalókat készítek ki a konyhába, amiből válogathatnak, mert tudom, hogy sokan jönnek majd, kamerákkal és lámpákkal, és efféle technikai eszközökkel, amelyek üzemeltetése sok ember munkáját igényli. Az interjúmat a festőszobámban fogjuk felvenni az emeleten - így egyszerűbb, mint lehordani az összes képet. Amikor minden készen van, vizet engedek a kádba, és elmerülök a szinte perzselő vízben. Engedélyezek magamnak egy kis lazítást, mielőtt betoppan az előkészítő csapat, és rázendítenek a véget nem érő locsogásra, mielőtt újra kamerák kereszttüzébe kerülünk, mielőtt újra tettetnünk kell Katnisszal, hogy szeretjük egymást.

Épp csak kiszállok a kádból, és rögzítem a lábam, amikor megjönnek. Nem vesződnek kopogással, vagy hogy megvárják, amíg ajtót nyitok. Perceken belül berobban a fürdőszobába az előkészítő csapatomat alkotó három vidám, furcsa színű és furcsán öltözött ember.

- Szia, szépfiú!

Eredeti nyelven: fanfiction.net