A győztes - Első fejezet

Sziasztok!

Nos, itt volnánk... :) Remélem, A győztes is legalább annyira tetszeni fog nektek, mint A pék fia. :)

~ Emma

- Állj! Állj! - hallom az ismerős, kétségbeesett hangot. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be Önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai! - Kiköpöm az éjfürtöt, amit kis híján lenyeltem, majd megfordulok, hogy megkönnyebbült mosollyal az ajkaimon Katnissra nézzek. A mosolyom eltűnik, mert Katniss rémülten mered rám, ajka sötétvörös az összezúzott bogyóktól. A kezében nincs semmi. A tóhoz húzom és vizet merek a tenyerembe, hogy kimossam a száját.

- Gyerünk, Katniss, köpd ki! - kiáltok rá. Megrázza a fejét és felpislog rám.

- Túl késő, Peeta - motyogja. Rémülten megrázom a fejem, és még több vizet merek a kezembe.

Katniss összeesik, a teste elernyed a karjaimban. Megrázom, hogy magához térjen, de mindhiába. Mozdulatlan, a szíve nem ver a mellkasában. Ringatom őt, miközben a szememben gyülekezni kezdenek a könnycseppek.

Zihálva felriadok, Katniss nevével az ajkamon. Nyugtalanul körbepillantok; az ágyamban vagyok, a Győztesek Falujában. Katniss a szomszéd házban van, épen és biztonságban. Visszazuhanok a párnámra, és várom, hogy a szívem újra normális ütemben kezdjen verni. Csak egy újabb rémálom. Több rémálom is gyötör, és ez az egyik olyan, ami folyton visszatér, hogy kísértsen. Néha a mutánsok szerepelnek bennük, ahogy az arénában rohannak felém, emberi szemükben vérszomj csillog, és vicsorognak a cseppet sem emberi pofájukkal. Időnként a családomat látom meghalni, máskor pedig Katniss és Gale esküvőjén vagyok. De az álmokban legtöbbször Katniss halálát látom, és sosem tudom megmenteni őt.

Mikor megnyugodtam, kimászom az ágyból, felcsatolom a bal lábam, és elindulok a folyosón. Érzem a lágy szellőt a nyitott ablakból, és a holdfényben könnyen megtalálom az ajtót. Felkapcsolom a lámpát a folyosó végi szobában, ahol különböző méretű vásznakon vesznek körül a rémálmaim jelenetei. A szoba közepén, a festőállványon lévő kép csak félig van kész. Leülök elé a székre és előveszem a festéket, belemártom az ecsetet a lilába, és apró mozdulatokkal dolgozni kezdek a vásznon

Amikor végül hátrahúzódom a kész alkotástól, a nappali fény már betölti a szobát és új megvilágításba helyezi az összes képet. Hátralépek, hogy szemügyre vegyem azt, amelyiket most fejeztem be. Piszkos, női kezek tartanak egy maréknyi bogyót. Egyszerű, de emlékeztet, hogy nem halt meg. Él és jól van. Talán a rémálom most már nem kísért többé éjszakánként. Beletúrok a hajamba, és későn jut eszembe, hogy a kezem csupa festék. Otthagyom a képet, hogy megszáradhasson. Átmegyek a fürdőszobába, hogy kimossam az ecseteket, majd én is megfürdöm.

A Győztesek Faluja nem olyan nagyszerű, mint a Kapitólium, de legalább van vezetékes víz. Áztatom magam egy kicsit a kádban, a testem még mindig feszült a rémálom miatt, amiből felriadtam. Amióta hazatértem a Viadalról, nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, amikor nem voltam feszült. Mióta Katniss felfedte az igazi érzéseit, már nem ringattam magam az illúzióba, hogy a visszatérésünk után minden jobb lesz. Leöblítem az arcom, mintha csak az emlékeket próbálnám meg leöblíteni, természetesen eredménytelenül. Még mindig tökéletesen látom őt magam előtt, ahogy a virágokat szorongatja, amiket neki szedtem, és kerüli a tekintetem. Az emlékek még mindig ott vannak.

Már eléggé sikerült tökéletesítenem a technikát, hogy hogyan kell fél lábbal bemászni a kádba, és kijönni onnan, bár a sétával néha még adódtak gondjaim. Felöltözöm és elindulok otthonról a városba, mialatt a Tizenkettedik Körzet felébred. A hó esni kezd, és szorosabbra kell húznom magam körül a gyapjúkabátot, hogy kizárjam a hideget. A pékség ajtajában ott várakozik néhány zsák liszt, de a kiszállító már elment. A vállamra emelem a legfelső zsákot és beviszem a pékségbe, ahol a szüleim már munkához is láttak.

- Jó reggelt, fiam!

Rámosolygok apámra, majd az anyámra is. Ő csak kurtán biccent egyet felém. Hihetetlen, hogy még az sem melengette meg a szívét, hogy győztesen tértem haza a Viadalról. Gyakran rajtakaptam, ahogy a lábam vagy a járásomat méregeti. Egyszer azt gondoltam, könnyeket látok csillogni a szemében, de csak a fény játszott. Tudom, hogy neheztel rám, mert egész Panemnek elmondtam, hogy apám nem őt szemelte ki magának.  Az anyám nagyon büszke asszony, és nem nézi el egykönnyen, hogy ilyen megalázó helyzetbe hoztam.

- Jó reggelt. Hol van Gareth és Lukail? - kérdezem.

- Lukail azzal a nővel van - veti oda anyám undorodva. El kell nyomnom egy mosolyt, mert pontosan tudom, ki az a nő. Lukail egy perembéli fiatal lánnyal járt, aminek anyám nyilvánvalóan nem örült. Biztos voltam benne, hogy Lukail komolyan gondolja vele, főleg, ha éjszakára is kimaradt. Apám odalép hozzám, és gyorsan megölel.

- Gareth még alszik - mondja, majd határozottan a vállamra teszi a kezét, és az arcomat fürkészi. Tudom, hogy mit lát. Sötét karikákat a szemem alatt, a kemény arckifejezésemet és a halvány mosolyomat. Az arca ellágyul az aggodalomtól. - Megint a rémálmok? - kérdezi halkan.

- Igen - motyogom. - Ezen a héten rosszabbak lettek. Holnap indul a Győzelmi Körút - sóhajtok, apám pedig megértően bólint. Beviszem a többi liszteszsákot is, aztán nekilátok a sütemények díszítésének. A pékség nélkül nem tudnék mit kezdeni magammal, ezért gyakran beugrom reggelente, hogy besegítsek. Néha egész nap maradok, és minden olyan, mint a Hetvennegyedik Éhezők Viadala előtt - mielőtt győztessé váltam.

A Győzelmi Körút egy vonatút keresztül egész Panemen, hogy emlékeztessük a körzeteket, hogy mi nyertünk, és hogy emlékeztessen mindnyájunkat, hogy a Viadalnak sosincs vége. Ez egyben azt is jelenti, hogy újra össze leszünk zárva Katnisszal, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Mióta a kamerák eltűntek, megfagyott a dolog, bármiféle kapcsolat vagy barátság volt is köztünk. Nem igazán beszélgettünk, csak erőltetett párbeszédeink voltak egymás társaságában. De egész Panem azt várja tőlünk, hogy fogjuk egymás kezét és édesen csókolózzunk, mert ők nem tudják, hogy a románcunk álca volt. Katniss számára csak egy bábu voltam, ami segített neki túlélni a Viadalt, és én bedőltem neki, mert annyira akartam, hogy igaz legyen. A gondolattól még mindig érzem a gombócot a torkomban, és a testemet elönti a harag. Kíváncsi vagyok, mikor ér már véget ez az egész színjáték.

Talán egy vagy két év múlva rájönnek, hogy nem is beszélünk egymással, és nem tervezgetjük az esküvőt. Majd amikor hozzámegy az úgynevezett unokatestvéréhez, próbálom kiszorítani a dühös, mérgező gondolatot a fejemből. Holnap megérkezik Portia és a többiek, hogy újra felöltöztessenek. Valahogy ráeszmélek, hogy tulajdonképpen már várom, hogy újra lássam Portiát. Nem volt túl sok kapcsolatunk, mióta visszajöttem a Körzetbe. Az elmúlt hónapban beszéltünk néhányszor telefonon - főleg Portia beszélt arról, hogy mennyire izgatott, hogy újra láthat, és mennyire izgatottan várja, hogy láthassa a festményeimet. Van egy olyan érzésem, hogy akkor majd nem lesz túl izgatott, amikor meglátja őket, mert mind komor témájú. A rémálmaim tárgyai.

A nap legnagyobb részében a pékségben maradok, és én szolgálok ki a kasszánál, mert az apámnak gondjai vannak az izületeivel, az anyám pedig a kemencénél dolgozik. A nap szinte elsuhan, és mire elindulok két cipóval a hónom alatt, már néhány centi hó fedi a talajt. A Győztesek Faluja felé sántikálok, és visszavágyom a tűz melegébe, mielőtt a hóesés jobban rákezd. És aludni is akarok.

Leteszem a két kenyeret a konyhapultra, és az egyik végéből vágok néhány szeletet, majd megkenem kecskesajttal. Készítek magamnak egy kis teát is. Egy ideig még üldögélek a tűz mellett, a forró bögrét szorongatva, lassan kortyolgatva a teát. Végül elalszom.

Reggel ébredek fel, a tűz már rég leégett; a kémény felé szálló vékony kis füstoszlop az egyetlen jele annak, hogy lobogtak a lángok. Egy kicsit még maradok, és csodálkozva bámulok magam elé. Hetek óta ez volt az első éjszaka, amikor nem álmodtam rosszat. Nem emlékszem, mit álmodtam, ha ugyan álmodtam egyáltalán valamit. Felkelek a fotelból, és kinyújtózom, hogy kiűzzem a tagjaimból a merevséget és a görcsöt a nyakamból. Nem épp a legkényelmesebb hely az alváshoz. Majdnem elesek, amikor a bal lábamra lépek, de sikerül megtámaszkodnom a fotel karfáján.

Néha elfelejtem, hogy műlábam van. Úgy tűnhet, ez olyasvalami, amire mindig emlékszik az ember, de meglehetősen könnyű járni vele, és időnként elfelejtem, hogy nekem kell felhelyezni a fém szerkezetet. Különösen akkor, ha kába vagyok. Sóhajtok egy nagyot és kinyújtom a lábam, mielőtt óvatosan ráállnék.

Amikor elindulok ki a házból, felveszem a kenyeret, amit nem kezdtem meg, és átviszem Haymitch házába. Megint havazik, és még mindig hideg van. Folyton amiatt aggódom, hogy a műláb majd megfagy, én meg ott ragadok, szinte tehetetlenül. A kezem a kilincsen, és felkészítem magam a bűzre. Amikor először léptem be Haymitch házába, majdnem kidobtam a taccsot. A pasas sosem takarít, és ott hagyja a szemetet, ahová az éppen esik. Fogalmam sincs, mióta uralkodnak ilyen állapotok, de biztos vagyok benne, hogy sok minden penészes. Párszor megpróbáltam feltakarítani, de Haymitch mindig észrevette, és addig káromkodott, amíg el nem mentem.

Azonnal a konyhába megyek, de észreveszem a kávéillatot a levegőben. Elképesztő, hogy ki tudtam szagolni a bűzön keresztül. Átgázolok a szemétkupacokon, és amikor az ajtóhoz érek, meghallom Katniss hangját. Egy pillanatra megdermedek, és a kenyeret szorongatom. Jól van, nincs ok a pánikra. Sokszor csináltuk már ezt. A felszínes beszélgetéseket, a tartózkodó pillantásokat. Akkor lépek be az ajtón, amikor kimondja a nevem.

- Mire kellett volna megkérnie? - kérdezem, miközben az asztalhoz lépek, Haymitch mellé, aki kábának és másnaposnak tűnik. Leteszem a kenyeret az asztalra, és kinyújtom a kezem Haymitch felé, tudván, hogy nála általában van kés.

- Megkértelek, hogy ébressz fel, de nem úgy, hogy közben tüdőgyulladást kapok - morogja Haymitch, ahogy odaadja a kést. Ekkor veszem észre, hogy víz csöpög a hajából és az arcáról. Megkockáztatok egy mosolyt, majd felveszek egy üveggel Haymitch fehér löttyéből, hogy megtisztítsam a kést. Kétlem, hogy a házban bármi is tiszta, kivéve az alkoholt. Az ingem ujjába törlöm a kést, és elkezdem felszeletelni a cipót. Visszaadom Haymitchnak a kését, és a szemem sarkából észreveszem Katnisst. Rábírom magam, hogy ránézzek, és figyelmen kívül hagyjam a szürke szemét, ami azonnal rabul tud ejteni, a pírt az arcán, ami bizonyára a hidegnek köszönhető, és a puha ajkait, amit olyan sokszor megcsókoltam. Gyakran azon kapom magam, hogy  hiányolom őket.

- Kérsz egy szeletet? - kérdezem.

- Nem, már ettem a Zugban - feleli merev, hivatalos hangon, amit mostanában használunk. - De kösz - teszi hozzá.

- Nincs mit. - Ismét a merev, hivatalos hang. Semmi nyoma nincs azoknak a pillanatoknak, amiket egyszer a barlangban töltöttünk.

- Brr. Nem ártana kicsit összemelegednetek, mielőtt elkezdődik a műsor - szól közbe Haymitch. Egyikükre sem nézek, mialatt vajat kenek a kenyérszeletekre.

- Fürödjön le, Haymitch - mondja Katniss, majd kiugrik az ablakon, és ügyesen landol a földön. Leteszek néhány szelet kenyeret az asztalra Haymitch elé, és észreveszem, hogy bámul rám. Amikor ránézek, felhúzza a szemöldökét.

- Egy szót se szóljon - mondom lassan, és a kenyerembe harapok. Kinyitja a száját, mintha mondani készülne valamit. - Egy. Szót. Se - ismétlem, és rábökök az ujjammal. Védekezőn felemeli a kezét, majd felveszi a reggelijét és rágni kezd. Csendben fejezzük be az evést, habár Haymitch időről időre éles pillantásokat vet rám. Leteszek elé egy nagy csésze, erős kávét.

- Igya meg. Fürödjön meg. Nemsokára mindenki itt lesz - mondom szigorúan.

- Milyen szerencsés vagyok, hogy van két kölyök, aki vigyáz rám - dörmögi a kávéscsészéjébe. Figyelmen kívül hagyom a szarkazmusát. Furcsa viszonyunk van, szinte baráti. Hetekbe telt, mire végre átjöttem, hogy meglátogassam Haymitchet, miután megtudtam, hogy ő segített Katnissnak kifőzni a tervet. Aztán hirtelen észhez tértem. Nem azért csinálta, hogy engem bosszantson, hanem azért, hogy mindkettőnket életben tartson. És aligha lehettem dühös, hiszen mi azt tervezgettük a Viadal előtt, hogy hogyan tarthatnánk életben Katnisst. Így aztán megbocsátottam Haymitchnak, és megbocsátottam Katnissnak is. Azt leszámítva, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek erről Katnisszal, olyan volt, mint az aratást megelőző évek.

- Jól van, én megyek készülődni. Később találkozunk - kiáltom, amikor elindulok, remélve, hogy nem alszik vissza. Általában meglátogatom Haymitchet, viszek neki egy kis friss kenyeret, hogy ne mindig csak azt a szemetet egye. Katniss friss hússal látja el, szóval egy kicsit feldobjuk az étrendjét. Fontolgattam, hogy megpróbálom leszoktatni a piálásról, mindaddig, amíg egyszer kifogytak a készletei. A szobája sarkában lapulva töltötte a napot, a karjaival a feje fölött, és olyan dolgoknak üvöltözött, amiket én nem láttam. Rémisztő volt, és soha többé nem akartam megismételni az élményt.

Belépek a házba és újra meggyújtom a tüzet, hogy meleg legyen, mire Portia és a többiek megérkeznek. Sütit és más harapnivalókat készítek ki a konyhába, amiből válogathatnak, mert tudom, hogy sokan jönnek majd, kamerákkal és lámpákkal, és efféle technikai eszközökkel, amelyek üzemeltetése sok ember munkáját igényli. Az interjúmat a festőszobámban fogjuk felvenni az emeleten - így egyszerűbb, mint lehordani az összes képet. Amikor minden készen van, vizet engedek a kádba, és elmerülök a szinte perzselő vízben. Engedélyezek magamnak egy kis lazítást, mielőtt betoppan az előkészítő csapat, és rázendítenek a véget nem érő locsogásra, mielőtt újra kamerák kereszttüzébe kerülünk, mielőtt újra tettetnünk kell Katnisszal, hogy szeretjük egymást.

Épp csak kiszállok a kádból, és rögzítem a lábam, amikor megjönnek. Nem vesződnek kopogással, vagy hogy megvárják, amíg ajtót nyitok. Perceken belül berobban a fürdőszobába az előkészítő csapatomat alkotó három vidám, furcsa színű és furcsán öltözött ember.

- Szia, szépfiú!

Eredeti nyelven: fanfiction.net