Portiával lemegyünk a földszintre. Találkozunk a többiekkel, és nyilvánvaló, hogy Effie rendkívül zaklatott. Nem tűnik olyan lelkesnek a vacsora miatt, mint általában, hanem már percre pontosan megalkotta a tervet, és alig várja, hogy visszaszálljunk a vonatra.
- Valami gond van, Effie? - kérdezi Cinna.
- Nem tetszik, ahogyan itt viselkednek velünk. Beterelnek bennünket mindenféle teherautókba, a színpadon is különültetnek. Egy órája úgy döntöttem, kicsit körülnézek a Törvényszék épületében. Tudod, az a helyzet, hogy konyítok valamicskét az építészethez - mondja Effie, majd szünet áll be.
- Ó, igen, már hallottam róla - szól Portia, valószínűleg azért, hogy ne legyen kínosan hosszú a csend.
- Szóval elindultam, hogy körülnézzek, mert tudod, idén a romturizmus lesz az új szenzáció, amikor egyszer csak megjelent két Békeőr, és rám parancsolt, hogy menjek vissza a szálláshelyemre. Az egyikük, egy nő még meg is böködött a fegyvere csövével! - folytatja Effie. Eltűnődöm, vajon van-e ennek valami köze ahhoz, hogy eltűntünk a padláson. Katniss hirtelen megöleli Effie-t, ami kissé meglepő. Ma folyton meglepetést okoz a különös kitöréseivel. Először rákiabál Effie-re, most meg ölelgeti.
- Ez borzalmas, Effie. Talán el sem kéne mennünk a vacsorára. Legalábbis amíg bocsánatot nem kérnek tőled. - Felszalad a szemöldököm, de Katniss nem fordul meg, hogy lássa a zavart arckifejezésem. Mindazonáltal úgy tűnik, Effie-t némileg felvidította.
- Á, dehogy, majd kibírom valahogy. A munkám része, hogy megbirkózzam a felmerülő nehézségekkel. Ti viszont semmiképp nem maradhattok le a vacsoráról. De azért köszönöm, Katniss.
Effie újra önmagává válik, és sorba rendez minket, ahogy belépünk a vacsorára. Elindul a zene, és az előkészítő csapatok tagjai eltűnnek. Katnisszal egyszerre nyúlunk egymás kezéért. Fejben számolok, ahogy Effie meghagyta.
- Haymitch szerint nem volt szép, hogy kiabáltam veled. Hiszen neked muszáj volt betartanod az utasításait. És be kell valljam, velem is előfordult már, hogy nem mondtam el neked mindent. - Például azt, hogy beléd vagyok esve.
- Ha jól emlékszem, az után az interjú után én is összetörtem pár dolgot - mondja, és eszembe jut, hogy fellökött.
- Csak egy urnát - felelem.
- Meg a kezedet. Ennek így nincs értelme tovább, ugye? Jobban járunk, ha ezután őszinték leszünk egymással.
- Az tuti - mondom, és várom, hogy eljöjjön az idő, amikor elindulunk. Tudom, hogy hülye az időzítés, de meg kell kérdeznem. Azóta böki a csőrömet a dolog, amióta elmondta. - Tényleg csak egyszer csókoltad meg Gale-t? - Bízom benne, hogy nem fog hazudni, mivel megegyeztünk, hogy mostantól egyenesen beszélünk.
- Igen - mondja Katniss. Meglepettnek tűnik, hogy felhoztam. Befejezem a néma számolást.
- Tizenöt. Indulhatunk. - Felöltjük a mosolyunkat, és kilépünk a reflektorfénybe.
A következő néhány nap vonatutak, vacsorák, és köszönőbeszédek összemosódott halmaza. Katniss és én mindig együtt mutatkozunk a kamerák előtt, és nyomjuk a romantikát; folyamatosan csókolózunk, és le sem vesszük egymásról a kezünket a vacsorák közben. Gyakran csípnek nyakon minket, miközben megpróbálunk kisurranni. Elgondolkozom, vajon Haymitch és Katniss mit tervezett? Hogy akarták megcsinálni ezt a színjátékot a tudtom nélkül? A vonaton töltött éjszakák is komorak, gondosan megtervezzük minden lépésünket és szavunkat, és azon tűnődünk, vajon van-e bármi haszna az egésznek.
A stressz kezdi kikészíteni Katnisst - és engem is. Mindketten álmatlanságban szenvedünk, az ételnek sem olyan jó az íze, mint régen, és a Kapitóliumi koszt sem tűnik már olyan finomnak, mint korábban. Éjszakánként gyakran mászkálok a vonaton, hogy kimerüljek. Sosem válik be igazán, és az előkészítő csapatomnak meg kell küzdenie a szemem alatti sötét karikák elrejtésével. Nem emlékszem pontosan, mikor kezdődött, de minden éjjel Katniss szobájába rohanok, hogy felébresszem a rémálmokból. Kiabál és dobálja magát, de fel tudom rázni. Az első alkalommal, amikor indulni készültem, Katniss megfogta a kezem.
- Peeta, velem maradsz? - suttogja. Elég egy pillantást vetnem a fáradt szemeire és a feszült arcára, és bólintok.
- Persze. - Mindig. Örökké melletted maradok, teszem hozzá magamban. Bemászom az ágyba, és átölelem. Simogatom a haját, és időnként halkan dúdolgatok a fülébe, amíg álomba nem merül. Miután elalszik, még maradok, és úgy teszek, mintha a dolgok máshogy lennének. Egy ponton a szobájába tett éjszakai látogatásaim menetrendszerűvé válnak, és a vonaton pletykálni kezdenek rólunk.
Végre megérkezünk a Kapitóliumba, ahol az emberek imádnak minket, és senkit sem kell győzködnünk arról, hogy őrülten szeretjük egymást. Bár még mindig vannak néhányan, akiket meg kell győznünk.
- Nagyon jól csináltátok - mondja Haymitch egy újabb nagy korty átlátszó folyadék után.
- De ez még mindig nem elég - jegyzem meg. Kezdem elveszíteni a reményt. Elmélázom, mi vár még ránk. Mi történik, ha elbukunk? Az apámra és az anyámra gondolok, és a testvéreimre.
- Mi lenne, ha... megkérnéd a kezem? - teszi fel a kérdést Katniss, látszólag még saját magát is meglepve az ötlettel. - Ez működhet! Ha a tévében, élő adásban megkérsz, az meggyőzheti őket. Te nagyon jól bánsz a szavakkal.
Szeretném, ha a föld megnyílna alattam, és elnyelne. Megkérni a kezét, összeházasodni, és aztán? Katniss hajlandó lenne egész hátralévő életünkben eljátszani, hogy szeret? Érzem a gombócot a torkomban, de elfojtom az érzéseimet.
- I-igen, persze. Jó ötlet - nyögöm ki valahogy, majd felkelek és egy szó nélkül visszamegyek a szobámba. Bezárom magam mögött az ajtót, majd megfordulok, és csak bámulok rá. Fogalmam sincs, mit csináljak most. Túl sok gondolat örvénylik bennem, és nem tudom, hogy rendszerezzem őket. Levetkőzöm és lecsatolom a lábam. A szerkezetre meredek és hirtelen feltámad bennem a gyűlölet. Gyűlölök mindent és mindenkit a Kapitóliumban, gyűlölöm Snow elnököt, és egy részem gyűlöli a lázadókat is, akik a bajt hozzák ránk.
- Ezt akartad - motyogom magamnak a kezeimbe temetett fejjel -, elvenni Katnisst és együtt leélni az életeteket - győzködöm magam. De azt akarom, hogy igazi legyen. A közös jövőnk során akarom megkérni a kezét, talán a házunkhoz közeli mezőn, miközben biztosítom a szerelmemről, és tudom, hogy ő is így érez. Nem itt, a Kapitóliumban, a kamerák kereszttüzében, csak azért, hogy megmentsem a szeretteinket. Nem végső elkeseredésünkben.
Egy ideig csak ülnék és sírnék, vagy összetörnék néhány dolgot a szobában. Bármit, amivel kifejezhetem a haragot, ami feltámadt bennem. Ehelyett inkább beállok a zuhany alá vagy egy órára, és elkezdek gondolkodni a beszéden, amivel megkérem Katnisst. Amikor kiszállok a vízsugár alól, egy törölközőt tekerek a csípőm köré, és visszamegyek a hálóba, ahol Portia üldögél az ágyon. Megállok, amikor megpillantom. A falnak támaszkodom, és eltelik egy pillanat, hogy észrevegyem a kis dobozt a kezében.
- Mégsem kérheted meg a kezét eljegyzési gyűrű nélkül, nem igaz? - kérdezi. Azon töprengek, ki mondhatta el neki. Egy pillanatra lefagyok, nem tudom, mit gondoljak.
- E-egy gyűrű? - dadogom.
- Bizony. Így olyan színben tűnik fel, mintha... eltervezted volna - mondja, és nem tudom visszatartani a keserű nevetést.
- Terveztem, Portia - felelem, miközben visszaügyködöm a műlábam a csonkra. - Megtettem volna, úgy tíz év múlva, egy olyan Katnisszal, aki szeret.
- Ó, Peeta, édesem. - Portia hangja elvékonyodik; eltakarja a száját, a szeme megtelik könnyel. Sóhajtok, és megmasszírozom az orrnyergem azt remélve, hogy a mozdulat elmossa a feszültséget. Természetesen nem válik be. Portia hirtelen megölel, és egy vagy két percig csak kapaszkodom belé. Jó érzés, olyan, mintha ő tartana a földön, ő jelenti a horgonyt ebben az egész diliházban.
- Minden rendben, Portia - fejtem le róla a karjaimat. - Csak essünk túl rajta. - Vadul bólint, és letörli a könnyeket az arcáról, összemaszatolva a sminkjét. A kezembe nyomja a dobozt; belekukkantok. Bizonyára gyönyörű gyűrű, habár egy kicsit túl extravagáns, nem olyasmi, amit én választottam volna.
- Tudnál... tudnál segíteni még valamiben, Portia? - kérdezem az ajkam rágcsálva.
- Természetesen, Peeta! Bármiben! - feleli lelkesen.
- Segítenél gyakorolni letérdelni? Még mindig nem szoktam teljesen hozzá ehhez az átkozott lábhoz, és biztos akarok lenni benne, hogy féltérdre tudok ereszkedni, és fel tudok kelni anélkül, hogy úgy néznék ki, mint egy idióta.
- Hát persze - mondja Portia, és van a hangjában valami, ami újabb könnyekkel fenyeget. Nem törődöm vele, mert így is elég nehéz megállni, hogy az én könnyeim is utat törjenek maguknak. De már elegem van a sírásból.
Portia nagyjából egy órát tölt velem, segít letérdelni és felkelni, amíg meg nem tudom csinálni egyedül is. A térdeim már nem ropognak, a valódi lábam már nem fáj, és a műlábam szabadabban mozog.
Tökéletesítettem a mozdulatot, mire használnom kellett Caesar Flickerman, Katniss, a közönség és a tévénézők előtt is. Katniss nagyon jól játssza a boldog, piruló menyasszonyt. Egy pillanat erejéig úgy tehetek, mintha ez az egész valódi lenne. Mindaddig, amíg a tömeg üdvrivalgása nem lesz olyan fülsiketítő, hogy többé már nem hagyhatom figyelmen kívül, és Snow elnök oda nem jön, hogy személyesen gratuláljon. Sikerül mosolyt erőltetnem az arcomra, amikor odalép hozzám, és emlékeztetem magam, hogy a ránk leselkedő veszélyre való tekintettel nem volna okos dolog behúzni egyet az elnöknek.
Ez az egész a te hibád, gondolom magamban, amikor elfordul tőlem.
Snow meglep, amikor a közönséghez fordul, és azt javasolja, hogy a Kapitóliumban tartsuk az esküvőt. Még csak esélyünk sincs egy csendes, zárt körű szertartásra. Mindent a Kapitólium fog eltervezni és kivitelezni. Nevetségesen hivalkodó esemény lesz, amit jelentéktelennek, értéktelennek fogok érezni. Pedig azt hittem, ennél jobban már nem gyűlölhetem az elnököt.
Eredeti nyelven: fanfiction.net
