A többi Kiválasztott nem épp barátságosan méreget minket, de egyáltalán nem érdekel, főleg, hogy Katniss még mindig fogja a kezem, annak ellenére, hogy már nem vagyunk a kamerák kereszttüzében. Még akkor sem enged el, amikor Cinna és Portia lesegít minket a kocsiról, és valami sprayjel eloltják a lángokat. Katnissnek látszólag csak ekkor jut eszébe, hogy még mindig összekulcsoljuk a kezünket, és mereven lefejti rólam az ujjait. Csak ekkor tűnik fel, milyen szorosan kapaszkodtunk egymásba, és ki kell masszíroznunk a bizsergést a kezünkből.
- Kösz, hogy nem engedtél el - sóhajtom halkan, hogy csak Katniss halhasson. - Nem éreztem magam biztonságban odafent - ismerem be, mire rám néz. Amikor a tekintete találkozik az enyémmel, újra érzem a szokásos ideges rándulást a gyomromban - ugyanazt, amit kölyökkorunk óta mindig, amikor rövid pillanatokra összenéztünk a suliban. Természetesen mindig túl szégyenlős voltam, hogy álljam a pillantását, és gyorsan másfelé néztem, úgy téve, mintha nem pirulnék el, és nem érezném ezt a furcsa bizsergést a tudattól, hogy engem néz. Ezúttal nem fordulok el.
- Nem látszott rajtad. Biztosan nem vették észre.
- Szerintem rajtad kívül senkit nem vettek észre - kuncogom. - Járhatnál gyakrabban lángoló cuccokban. Jól áll neked - mosolygok rá őszintén, némileg álcázva a zavaromat, hogy végre egy kis részét kimondtam annak, amit mindig el akartam neki mondani. Az inkább valahogy úgy hangzott volna, hogy teljességgel tökéletes vagy szinte minden lehetséges módon, és gyönyörű vagy, még akkor is, amikor az egész arcodat kosz borítja.
És akkor a lehető legváratlanabb dolog történik: Katniss lábujjhegyre áll, és megpuszilja az arcomat ott, ahol Haymitch megütött. Csak bámulok utána bambán, ahogy megfordul és elmegy. Az agyamban teljes a zűrzavar, a gyomrom pillangói pedig minden korábbinál hevesebben verdesnek.
Effie-vel és Katnisszel együtt szállok be az ólomkristályüveg falú liftbe, de egyikük sem fordít rám figyelmet, szóval az alattunk mászkáló embereket figyelem. Nézem, ahogy egyre kisebbre zsugorodnak, amíg csak sötét pontokká válnak a fehér padlón. Effie a tőle megszokott módon fecseg; remélem, Katniss figyel rá, mert nekem gőzöm sincs, miről magyaráz. Megpuszilt. Tényleg megpuszilt. Ez az egyetlen gondolat köti le a figyelmem, amíg felérünk a tizenkettedik emeletre. Egy újabb idegen megmutatja a szállásomat, és húsz percet töltök a zuhany alatt felöltözve, amíg csekkolok minden gombot a kapcsolótábláról. Az emberek tudják, hogy mi mindent csinál?
Leveszem a jelmezt, ami hirtelen szűk lett, és belépek a zuhanytálcába. Úgy döntök, kipróbálok minden egyes gombot a panelről; talán azt reméltem, hogy így elfelejthetem azt a kis csókot, aminek a helye még mindig bizsereg.
Sok időt töltök a zuhany alatt a gombokkal. Némelyiktől a víz elviselhetetlenül forró lesz, másoktól fagyos; vannak olyan gombok, amelyek a vízsugár intenzitását szabályozzák, vagy azt idézik elő, hogy a víz a falakon lévő kis lyukakból törjön elő, amelyeket észre sem vettem, amikor először beléptem a fülkébe. Amikor kiszállok, tisztább vagyok, mint valaha. Még csak meg sem kell törölköznöm; ahogy kilépek a lábtörlőre, egy hősugárzó automatikusan megszárít, és van egy doboz, ami megszárítja és kifésüli a hajam, csak rá kell tennem a kezem.
Elindulok, hogy felfedezzem a szoba többi részét is, még arra sem veszem a fáradságot, hogy felöltözzek. Odamegyek a szekrényhez, és látom, hogy beprogramozhatom, hogy milyen ruhát szeretnék viselni. A szoba másik felében van egy kis kagyló és egy menü; csak be kell mondanom, hogy mit kérek, és egy perc alatt megfőzik és felszolgálják az ételt. Mindezekből azt a következtetést vonom le, hogy a Kapitólium lusta.
Még rengeteg idő van a vacsoráig, ezért úgy döntök, járok egyet. Felhúzok egy inget és egy nadrágot, mielőtt kimegyek a szobámból. Az étkezőben találom magam. Először azt hiszem, nincs ott senki, ezért távozni készülök.
- Helló, Peeta!
Kissé ijedten fordulok a hang forrása felé. Cinna áll az erkély ajtajában, amit nem láttam korábban.
- Hogy vagy, Cinna?
Mosolyog, és bólint.
- Remekül. Nagyszerűek voltatok ma a megnyitón.
- Csak mert olyan sokat segítettél - nevetek, és nevetést kapok cserébe. Néhány pillanatig némán állunk. Nem tudjuk, mit mondjunk a másiknak.
- Láttad már a tetőt? Onnan a legjobb a kilátás a városra.
- Még nem. Megmutatod? - Legalább csinálunk valamit.
Cinna kivezet a folyosóra, át az egyik ajtón, ami a lépcsőházra nyílik. Kilépünk a tetőre, ahol a szél fülsiketítően üvölt körülöttünk. Cinnának igaza volt, amikor a kilátást emlegette; nem hiszem, hogy van a városnak olyan pontja, ami nincs kivilágítva. Az alacsony korláthoz lépek, és végignézek a nagy városon. A Tizenkettedik Körzetre gondolok. A mi körzetünk talán csak feleakkora, mint a Kapitólium, vagy még kisebb. Gyakran egyáltalán nem volt elektromosság, és gyertyákkal világítottunk. Az apámmal sok estét töltöttünk a kemence nyitott ajtaja mellett melegedve, így láthattuk egymást. Valószínűleg soha többé nem lesz részem ilyen estékben; és valószínűleg soha többé nem látatom apám kedves arcát.
- Hogyhogy felengednek ide minket? Mi van, ha egy Kiválasztott leugrik? - kérdezem a mellettem álló Cinnát. Halványan elmosolyodik, és megrázza a fejét.
- Nem tudsz leugrani - mondja, és kinyújtja az egyik kezét a levegőbe. Kissé összerezzenek a hangra, majd a kezét visszalöki valamilyen láthatatlan erőtér.
- Ó! Már értem.
- Attól tartok, végig kell csinálnod, pék fia - mondja szórakozottan.
- Mi? Ó, nem. Nem terveztem, hogy leugranék. Csak... nos, csak csodálkoztam, tudod - kezdtem dadogni, mint egy idióta, bár fel sem merült bennem az öngyilkosság lehetősége - vagy mégis?
- Természetesen. Hiszen akkor ki vigyázna Katnissre?
Felkapom a fejem, és ránézek. A meglepetés világosan látszik az arcomon. Érzem, ahogy a vér az arcomba tódul, és megrázom a fejem. Kinyitom, de rögtön be is csukom a számat, és erősen gondolkozom, mit is mondhatnék. Cinna csak nevet.
- Ne aggódj; a lány túlságosan keményfejű, hogy észrevegye. De képzeld el, ha a közönség megtudná, mielőtt bementek az arénába. Két szerelmest egymás ellen küldenek harcolni, és csak az egyikük élheti túl - van valami furcsa csillogás a szemében, ahogy rám kacsint.
- És az nem én leszek.
Arckifejezése ellágyul és egy igazi mosoly jelenik meg ajkain, amikor rájön, mit mondtam.
- Azt tervezed, hogy megvéded? A Kapitólium imádni fogja - bólint, mintha remek ötlete támadt volna. Valamiért dühös leszek.
- Ez nem a Kapitóliumról szól - csattanok fel hirtelen, újra magamra vonva a figyelmét - hanem Katniss életéről.
- De ez az egész a Kapitóliumról szól, Peeta! Nélkülük jó eséllyel meg fog halni. Úgy tudod a legjobban megvédeni Katnisst, ha támogatókat szerzel, mert kétségtelen, hogy mindkettőtöknek szüksége lesz néhány dologra, amikor abban az arénában lesztek. Szeretniük kell titeket. - Az ajtó felé indul, és int, hogy kövessem. - Gyere, a vacsora mindjárt kész.
Az étkezőbe megyünk, ahol csak Portia várakozik, az erkély korlátjának támaszkodva. Csatlakozunk hozzá Cinnával, és a fényárban úszó várost szemléljük.
- Csodás látvány, egyetértesz? - kérdezi Portia, de folytatja, mielőtt válaszolhatnék. - Ha felmész a tetőre, onnan még jobb a kilátás.
Észre sem veszem, amikor Katniss belép az ebédlőbe, annyira lekötnek a színpompás épületek, és Cinna korábbi szavai. Csak akkor ocsúdok fel a révületből, amikor megkínálnak egy pohár borral. Az első korty után megállapítom, hogy nem ízlik, és félreteszem a poharat.
Mindannyian asztalhoz ülünk, és épp amikor azt kezdeném találgatni, hol lehet Haymitch, mentorunk beesik a szobába, és helyet foglal. Csak szélesen vigyorog, amikor ő is megkapja a pohár bort. Halk beszélgetés bontakozik ki az asztalnál; a fő téma természetesen az, hogy Cinna és Portia milyen remek munkát végzett a nyitóünnepségre. Nem igazán vagyok beszédes kedvemben, ezért inkább hallgatom őket, és csak akkor szólalok meg, amikor valaki közvetlenül hozzám beszél, ami nem fordul elő túl gyakran. Felnézek, amikor egy torta kerül az asztalra, és a díszítés ragyogó kis lánggal égni kezd. Apámmal néha kísérleteztünk ilyesmivel; néhány csepp alkohol kell a tetejére. Mindig látványos mutatvány.
- Ó! De hiszen ismerlek!
Felnézek Katnissre, aki a vörös hajú lányhoz beszél, aki kiszolgál minket. Hogyan ismerhetne bárkit is a Kapitóliumból? A lány rémültnek látszik, és nagy elánnal megrázza a fejét, mielőtt gyakorlatilag kimenekül az étkezőből. Katniss zavartan fordul vissza az asztalhoz.
- Ne légy nevetséges, Katniss. Mégis honnan ismerhetnél egy Avoxot? - csattan fel a kissé dühösnek látszó Effie. - Micsoda sületlenség - rázza meg a fejét.
- Mi az az Avox? - teszi fel a kérdést Katniss minden jelenlévőnek.
- Valaki, aki bűncselekményt követett el. Kivágták a nyelvét, hogy ne tudjon beszélni - feleli Haymitch. -Lehet, hogy ez a lány egy áruló. Nem tartom valószínűnek, hogy ismered. - Nehezen tudom megemészteni a hallottakat, hogy az Avoxok nyelvét kivágták; a hangjukat vették el tőlük.
- Ha esetleg mégis ismernéd, akkor sem szólíthatod meg, csakis abban az esetben, ha parancsot adsz neki. De egészen biztos, hogy nem ismered - teszi hozzá Effie, rosszallástól csöpögő hangon. Ez azt jelenti, hogy jobban tesszük, ha nem beszélünk árulókkal, különben megnézhetjük magunkat.
Katnisst nézem, és látom a változást az arcán, amikor eszébe jut, honnan ismeri az Avox lányt, de az emlék nem kellemes.
- Nem, azt hiszem, tényleg nem ismerem, én csak… - kezd dadogni, és ráeszmélek, hogy valószínűleg még soha életében nem ivott alkoholt, és az előtte álló, szinte üres pohár nem pozitív irányban hat rá. Kissé feszült a légkör, ezért úgy döntök, kisegítem. A régi iskolatársainkra gondolok; Delly az első lány, aki eszembe jut. Barátok voltunk a suliban.
Csettintek, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
- Megvan. Delly Cartwright. Így hívják. Nekem is olyan ismerősnek tűnt az arca. Aztán beugrott, hogy kiköpött Delly a csaj.
Valójában a legkevésbé sem. Delly és a vörös hajú Avox különbözőbb már nem is lehetne, és valószínűleg ugyanez a gondolat futott át Katniss agyán is, legalábbis erre következtetek az arckifejezéséből. De valószínűleg csak én láttam, mert gyorsan rendezte a vonásait.
- Hát persze, milyen igazad van. Biztosan a haja miatt - mondja; megkönnyebbültnek tűnik.
- Meg a szemében is volt valami - teszem hozzá, mintegy mellékesen, de közben az asztal másik felén lévő szürke szemekre gondolok, amelyek kerülik a tekintetem.
Eredeti nyelven: fanfiction.net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése