A pék fia - Harmincegyedik fejezet

Eltart néhány pillanatig, mire felfogom, mit mondott. Amikor eljut a tudatomig az üzenet, Katnissra emelem a pillantásom, aki hitetlenkedve néz vissza rám. Csak egyikünk élhet tovább. Pusztán a Viadal része volt, hogy elhitették velünk, mindketten megúszhatjuk. Ismét eszembe jut a gyötrő lehetőség, hogy Katniss nélkül térjek vissza a Tizenkettedik Körzetbe. Erre nem vagyok képes. Ezt nem teszem meg. Elviselhetetlen még a gondolata is, hogy tovább éljek, miközben Katniss nincs többé.

- Ha jobban belegondolsz, nem is olyan meglepő - mutatok rá óvatosan. Lassan talpra állok. Sokáig tart, mert a fájdalom a bal lábamban elviselhetetlen. Tétován teszek néhány lassú lépést Katniss felé a késsel a kezemben. Amikor a tóba hajítom a kést, Katniss felemeli az íját és a mellkasom közepére céloz. Felvonom a szemöldököm. A kés egy csobbanással elmerül a vízben. Katniss eldobja az íjat és vérvörös arccal tesz egy lépést hátrafelé.

- Ne. Tedd meg. - Odamegyek hozzá, felveszem a földről a fegyvert és a kezébe nyomom.

- Nem tudom megtenni. Nem fogom megtenni - feleli, mire összeszorul a szívem. Talán most kezdi elhinni, hogy őszinték az érzéseim, amikor mindennek vége van. Vagy csak arról van szó, hogy nem akar tartozni nekem?

- De meg kell tenned. Mielőtt újra ránk szabadítják a mutánsokat, vagy kitalálnak valami mást. Nem akarom úgy végezni, ahogyan Cato - mondom, és eszembe jut az órákon át tartó kínlódása.

- Akkor ölj meg te! - ripakodik rám dühösen, a kezembe nyomva az íjat és a nyilat. De biztosan tudja, hogy ez lehetetlen, ez soha nem történhet meg. - Lőj le, aztán menj haza, és élj együtt a tudattal, hogy a gyilkosom vagy!

- Tudod, hogy képtelen vagyok rá - mondom, azzal eldobom a fegyvert, mivel úgy tűnik, egyikünk sem fogja lelőni a másikat. - Rendben van, akkor is én hagyom el az arénát elsőnek - jelentem ki dacosan, azzal leszedem a kötést a vádlimról, így már semmi nem gátolja meg, hogy elvérezzek.

- Nem, ezt nem teheted, nem ölheted meg magadat! - Térdre borul és megpróbálja visszatenni a kötést a sebre, hogy elállítsa a vérzést. A látvány majdnem könnyeket csal a szemembe.

- Katniss. Én ezt akarom - próbálom megértetni vele, hogy részemről rendben lesz így.

- Nem hagyhatsz itt egyedül. - Megfogom a kezét, és felsegítem. Még egyszer át akarom ölelni, és aztán azt akarom, hogy vége legyen. Elhittük, hittünk benne, hogy mindketten hazamehetünk, boldogan. De ezt most elvették tőlünk.

- Figyelj. Mindketten tudjuk, hogy addig nem lesz vége a Viadalnak, amíg nincsen meg a győztes. És itt most csak az egyikünk lehet győztes. Kérlek, fogadd el. A kedvemért. Én nem vagyok képes rá, Katniss. Nem tudok visszamenni nélküled a Tizenkettedik Körzetbe. Én... nagyon szeretlek. Nem tudnék élni nélküled. Hogy is zökkenhetnék vissza a régi kerékvágásba azzal a tudattal, hogy... hogy te nem létezel többé? - még kimondani is nehéz. Még a gondolat is túl megrázó, hogy elviselhessem. Katniss hirtelen a kis bőrerszény után nyúl, és kinyitja. A bogyók, amik végeztek a Rókaképű lánnyal. A csuklója köré kulcsolom a kezem. - Nem, ezt nem fogom hagyni.

- Bízz bennem - suttogja. Megdermedek, és hosszan a szemébe nézek. Bízom benne. Elengedem a csuklóját, mire először az én tenyerembe szór néhány szem bogyót, majd a sajátjába. - Háromra, rendben? - Értem, mire megy ki a játék. Azt hiszem. Addig nem lesz vége a Viadalnak, amíg nincsen meg a győztes. Lehajolok és gyengéden megcsókolom, csak hogy érezhessem őt, még egyszer, utoljára, arra az esetre, ha rosszul sülnének el a dolgok.

- Háromra - bólintok rá. Egymásnak támasztjuk a hátunkat, a szabad kezemmel erősen szorítom az ő üres kezét.

- Mutasd meg nekik. Azt akarom, hogy mindenki lássa - mondja. Biztos akar lenni benne, hogy a Játékmesterek tudják, mire készülünk. Szétnyitom az ujjaimat és feltartom a gyilkos gyümölcsszemeket a fénybe, hogy jól ráközelíthessenek a kamerák. Katniss megszorítja a kezem, mielőtt számolni kezdünk.

- Egy. - Most már bármelyik pillanatban leállíthatnak. - Kettő. - Miért nem csinálnak semmit? Tényleg hagyni fogják, hogy idén győztes nélkül érjen véget a Viadal? De most már nem hátrálhatunk meg. - Három. - Felemelem a kezem, és abban a pillanatban, amikor az első bogyó a nyelvemhez ér, felharsannak a harsonák.

- Állj! Állj! - hallatszik újra Claudius Templesmith hangja, ezúttal elég kétségbeesetten. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be Önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai!

Épp idejében, gondolom, miközben eldobom az éjfürtöt, és kiköpöm azt az egyet is, ami a számban volt. Megtörlöm a nyelvem, majd kézen fogom Katnisst, és a tóhoz megyünk, hogy kiöblítsük a szánkat, aztán egymás karjaiba omlunk.

- Ugye nem nyelted le? - kérdezi. Megrázom a fejem. Habár közel volt...

- És te?

- Már rég halott lennék, ha lenyeltem volna - mondja.

- Igen, én is azt hiszem. - A hangom elveszik a tömeg üvöltésében, amit bejátszanak nekünk a hangszórókon.

Megjelenik felettünk egy légpárnás, és leeresztenek nekünk két kötélhágcsót. Nagyon is tudatában vagyok Katniss körém fonódó karjának, ahogy segít felkelni, és belekapaszkodok, amikor fellépünk a létrára. Az áram odatapaszt minket, aminek örülök, mert az állapotom egyre rosszabb. Bár minden tagom mozdulatlan, a lábamból még mindig szivárog a vér. Elsötétül előttem minden. Néhány másodperc múlva magamhoz térek, épp csak annyi időre, hogy lássam, amint Katniss egy üvegajtón dörömböl, s a szája a nevemet formálja. Az orvosok minden bizonnyal benyugtatóztak, mert a sötétség ismét úrrá lesz a tudatomon.

Eredeti nyelven: fanfiction.net