Mit hoz a jövő? :)

Szép jó napot, fiatalok! :)

Mielőtt bármi mást mondanék, szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta a ficet, különösen azoknak a látogatóknak, akik időt szántak arra, hogy chat-en vagy kommentben megírják a véleményüket, elmondják, mennyire várják a folytatást, és bátorítsanak az elmúlt hónapok során.
Nem is sejtitek, mennyit jelent, hogy itt vagytok, és kitartottatok még akkor is, amikor hetekig nem voltam képes előrukkolni az új részekkel. :)

Az előzetes tervek alapján szeptember végén fejeztem volna be A pék fiának fordítását, ám nem alakultak a számításaim szerint a dolgok, így másfél hónap késéssel került pont a történet végére. De az a lényeg, hogy túléltük, nem igaz? :)
Azt terveztem, hogy amint végzek a fordítással, összemásolom az egészet egy dokumentumba, hogy letölthesse, aki szeretné. Talán ez egy kicsit megkönnyíti az olvasást azok számára, akik menet közben  vagy utólag kapcsolódtak be, és nem volt idejük/türelmük az elejétől áthámozni magukat a blogon. És azoknak is jól jöhet még, akiknek nagyon tetszett, és esetleg máskor is szeretnék még fellapozni a történetet. :)
Ezt most sajna nem tudom megtenni, mert nem adottak a technikai feltételek, de amint visszakapom a laptopom, megcsinálom, és kiteszem a letöltési linket.

Vannak olyan olvasók, akik mostanság kapcsolódtak be, és olyanok is, akik itt vannak régebb óta, de nem követik a chat-ben folyó beszélgetést. Az ő kedvükért - meg úgy egyébként is, mert igaz, hogy a chates csipet-csapatnak már megsúgtam, de "hivatalos közleményt" nem tettem ki ezzel kapcsolatban - most szeretném bejelenteni, hogy folytatom a fordítást: fel fogom tenni a Futótűz Peetás verzióját is. :)

Az első rész átirata a 'The View of A Baker's Boy' címet viseli, ami szó szerint fordítva azt jelenti, hogy 'Egy pék fiának nézőpontja', ezt rövidítettem A pék fiára.
A második etap esetében is élnék ezzel az eljárással. Ashley eredetileg a 'The View of A Victor Boy', vagyis 'Egy győztes fiú szemszöge' címre keresztelte a történetet. Itt az egyszerűség kedvéért 'A győztes' cím alatt fog futni. :)

A frissítésekkel kapcsolatban visszatérek arra az álláspontra, ahová a blog indulásakor helyezkedtem: heti egy.
Nyáron, amikor (legnagyobb örömömre) elkezdett népszerűsödni az oldal, és írtátok, mennyire várjátok az új részt, és kérdezgettétek, hogy mikor jön az új rész, szerettem volna a kedvetekben járni, ezért előfordult, hogy heti két-három fejezetet is feltettem. Az utóbbi időben pedig örültem, ha össze tudtam hozni heti egyet.
Azt hiszem, az jobb megoldás lesz, ha visszatérünk az alapokhoz. Egy fejezet egy hétre számomra is vállalható (több nem fér bele, főleg úgy, hogy más projekteken is munkálkodom), ráadásul most suli van, a tanulás legyen az első. :) És az utóbbi időben egyre több a THG-fanfic, szóval bőven találhat elfoglaltságot, aki már végzett a matek házival. :)
A blog indulásakor a hétfő volt a nagy, nagy, nagy nap (:D), amikor kitettem a fejezeteket, bár nekem igazából mindegy, hogy mikor posztolok, mondjátok meg ti, hogy mikor van időtök olvasni! :) Jobb lenne inkább hétvégén? :)

Az új fanfiction indulásával a design-t is szeretném lecserélni az oldalon, és több mint valószínű, hogy megválunk a galéria-nézettől. Tudjátok, hogy minden fejezetből csak egy kép látszik a főoldalon, és rá kell kattintani, hogy megnyissátok. Ezt azért vezettem be a kezdetekkor, mert szerettem volna látni, hányan olvassátok a történetet. Azért csinálom a blogot, mert szeretem a Hunger Games-t, és mert ez tök jó mód arra, hogy gyakoroljam az angolt, és némiképp talán az íráskészséget is fejleszti, de nem leszek álszent, nem állítom, hogy hidegen hagynak a számok. :)
De vissza a design-hoz... Vannak ötleteim, hogy mit és hogyan szeretnék, de még mindig nincs meg a saját laptopom, és ez a gép, amit most használok, hát, mondjuk azt, hogy nem mai csirke már, elég nehéz bármit is kezdeni vele, a blogger sablontervezője pedig eleve szeret fagyni, úgyhogy nehéz ügy, de majd ügyeskedek valamit. :D

Ha van valamilyen ötletetek, javaslatotok a bloggal kapcsolatban, jelezzétek. :)

Egyébként nem felejtettem ám el azt sem, hogy többen is ajánlottatok nekem díjat a blogotokon, azokat is ki fogom tenni hamarosan. :)

Jövő héten valószínűleg nem tudok részt hozni, de utána érkezik A győztes első (meglehetősen hosszú) fejezete. :)
Addig is, menjetek moziba, nézzétek a Futótüzet, és vigyázzatok magatokra! :)

xoxo

~ Emma

A pék fia - Harmincnegyedik fejezet

Sziasztok! :)

A hétvégére időzítek egy afféle közleményt, abban valószínűleg benne lesz a válasz néhány kérdésre, ami esetleg felmerülhet bennetek a bloggal kapcsolatban. :) Most csak ennyi. :)

Jó szórakozást! :)

~ Emma

Csak egy gyors búcsúra van időnk, hogy elköszönjünk Cinnától és Portiától, és máris a vonaton vagyunk, úton a Tizenkettedik Körzet felé. Effie és Haymitch velünk vannak a vonaton. Vacsorázunk, aztán leülünk a tévé elé, hogy megnézzük az interjú ismétlését. Katniss elnézést kér, és elmegy átöltözni.

Ahogy a vonat egyre távolabb kerül a Kapitóliumtól, elengedem magam, és az otthonomra gondolok. Az apámra, az anyámra, és a két bátyámra a pékségben. Valószínűleg az egész Körzet a hazatérésünk ünneplésére készülődik. Eltűnődöm, mit csinálhat a családom. Örülnek? Nem tudom elképzelni anyámat boldogan - még csak mosolyogva sem. Amikor Katniss visszatér, automatikusan átkarolom a vállát, de ő merevnek és tartózkodónak tűnik. Elhessegetem a gondolatot.

Amikor a vonat megáll, hogy üzemanyagot vegyen fel, kiengednek minket a levegőre sétálni egy kicsit. Katniss és én kéz a kézben sétálunk a sínek mentén, ám egyikünk sem szólal meg. De nem is bánom, nekem az is elég, hogy vele vagyok. Megállok, hogy leszedjek pár szál vadvirágot, és csokorba kötöm Katnissnak. Az arca kicsit felragyog, és elveszi a csokrot. Bár nem tart sokáig a jó kedve, az arca elsötétül és halványan ráncolja a homlokát.

- Mi a baj? - kérdezem.

- Semmi - válaszolja rögtön, de nem néz a szemembe. Tovább sétálunk, magunk mögött hagyjuk a vonatot. Hirtelen Haymitch jelenik meg mögöttünk, és Katniss vállára teszi a kezét.

- Ügyesek voltatok. Csak így tovább, a körzetben se hagyjátok abba, meg kell várni, amíg elviszik ezeket a rohadt kamerákat. És akkor minden rendben lesz - mondja Haymitch. Erre már én is ráncolni kezdem a homlokom. Mit ne hagyjunk abba? Katniss nézi, ahogy elmegy, én pedig az arcára meredek.

- Ezt meg hogy értette? - teszem fel a kérdést, mert ő egyáltalán nem tűnik olyan zavarodottnak, mint amilyennek én érzem magam.

- A Kapitóliumra célzott. Nem tetszett nekik az öngyilkossági kísérlet - mondja, amivel csak azt éri el, hogy még jobban összezavarodom.

- Mi van? Miről beszélsz?

- Lázadásnak ítélték. Az utolsó néhány napban Haymitch irányított, megmondta, mit csináljak. Hogy ne rontsam tovább a helyzetet.

- Ő irányított? Engem viszont nem.

- Haymitch tisztában volt vele, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy magadtól is tudd, mit kell tenni - mondja Katniss.

- Fogalmam sem volt róla, hogy valamit tenni kell - motyogom. Katniss viselkedésére gondolok, hogy mennyire tartotta tőlem a távolságot, amióta elindultunk a Kapitóliumból. És ahogy most néz rám. - Ezek szerint az utolsó néhány napban... és gondolom korábban az arénában is... csak valami taktikát követtél, amit Haymitch-csel dolgoztatok ki. - Megcsókolt, és aztán hirtelen megérkezett egy kosár kaja.

"Úgy látszik, Haymitch megunta, hogy éhezni lát bennünket."

- Nem. Úgy értem, az arénában még csak beszélni sem tudtam vele, nem igaz?

- De azt tudtad, hogy mit vár el tőled, nem? - Az ajkába harap, és nem válaszol. - Katniss?

Elengedem a kezét, ő pedig hátrál tőlem egy lépést. Mennyire naiv voltam, hogy azt hittem, tényleg érez irántam valamit! Minden álmom arról, hogy ha otthon leszünk, végre együtt lehetünk, egy pillanat alatt omlott össze körülöttem. A közös jövőnk csak az én képzeletemben létezett. A remény szilánkokra hullt. A gyomrom összeszorul, és úgy érzem, mintha elhúztak volna egy függönyt, tisztán látok. A valóság utolért és belém mart.

- Csak a Viadal miatt játszottad el, hogy szeretsz. Remek alakítás volt.

A hangom remegni kezd. Az a rengeteg csók... Annyira biztos voltam benne, hogy valósak voltak! Lényem egy része szeretett volna visszatérni a barlangba, ahol még úgy tűnt, minden rendben van. Ahol azt gondoltam, talán ő is szeret engem.

- Nem az egész volt színjáték - mondja, még mindig a hülye virágokat szorongatva.

- És mégis hol ért véget a szerep, és hol kezdődött az igazi Katniss? - kérdezem, de aztán meggondolom magam. - Nem, erre inkább ne válaszolj. Van egy fontosabb kérdés: mi marad ebből az egészből, ha újra otthon leszünk?

- Nem tudom. Minél közelebb érünk a Tizenkettedik Körzethez, annál zavarosabb az egész. - Várom, hogy bővebben is kifejtse a magyarázatát, de csendben marad.

- Azért majd szólj, ha kitaláltad - nyögöm ki, visszatartva a könnyeket. Nem engedem kibuggyanni őket, amíg vissza nem érek a szobámba a vonaton, és jól be nem zártam magam mögött az ajtót. A párnámba temetem az arcom, és végül hagyom, hogy az érzések elhatalmasodjanak felettem. Szóval nem szeretett belém. A trükközés azokkal a bogyókkal az arénában nem azért volt, mert saját maga miatt akart életben tartani, inkább csak a Körzet miatt. Fent kellett tartani a látszatot. Ma este utat engedek a könnyeknek.

Az út hátralévő részében a szobámban maradok. Nem akarom látni sem Katnisst, sem a többieket. Túlságosan szégyellem magam. Haymitch nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy Katniss csak megjátszotta magát, hiszen ő készítette fel. Eltöprengek, hogyan lehet valakit szerelemre trenírozni, vagy egyáltalán arra, hogy tettesse. Aztán arra gondolok, milyen lesz visszatérni a családomhoz, műlábbal és összetört szívvel. Persze többé nem kell a pékségben dolgoznom. A Győztesek Falujában fogok élni Haymitch-csel és Katnisszel. De azt hiszem, továbbra is segíteni fogok apámnak. Habár, ha nem foglal le a munka, lesz időm más dolgokra. Például a festésre. Korábban a süteményeket díszítgettem, hogy valami művészit alkossak, de ezentúl tudok majd venni festéket és vásznat.

Bevackolom magam a szobámba, és a mennyezetet bámulom, ahogy újra végigfutok az emlékeken. Elhittem, hogy valóság volt; Katniss engem is ugyanúgy átvert, ahogy a Kapitóliumot. Már kezdtem azt gondolni, szerencsés vagyok, amiért az én nevemet húzták ki az aratáson, mert így közel kerültünk egymáshoz. Most már tudom, hogy számára mindez semmit sem jelentett. Amikor én megrészegültem az első csókunktól, ő csak mozgásba lendítette a tervét. Amikor hozzám bújt a barlangban, valószínűleg csak örült, hogy melegen tartom. Én pedig boldog voltam, mert ott volt velem.

A dolgok sokkal egyszerűbbek voltak a Viadal előtt, amikor csak távolról csodáltam őt. Mostantól nehezebb lesz, mert már tudom, milyen átölelni és megcsókolni. Durván megdörzsölöm a szemem, amikor a könnyek újra gyülekezni kezdenek. Nincs több sírás. Nincs több harag. Nincs semmi. Csak így fogom tudni végigcsinálni.

Végül előbújok a szobámból, amikor elérjük a Tizenkettedik Körzetet, miután egy forró zuhannyal felkészülök az utolsó, tévében közvetített eseményre. Aztán hónapokig nem látunk kamerákat, amíg el nem kezdődik a Győzelmi Körút. Eltüntetem az arcomról az érzelmeket, amikor kilépek a fülkéből, és kurtán biccentek Katnissznak. Csendben állunk, mialatt begördülünk az állomásra.

Nem tudom, mi késztet erre - azt leszámítva, hogy még nem akarom, hogy vége legyen, még nem most. Kinyújtom a kezem Katniss felé, aki bizonytalanul néz rám.

- Még egyszer utoljára? A közönség kedvéért? - kérdezem érzelemmentes hangon. Katniss megfogja a kezem, és szorosan összekulcsolódnak az ujjaink. Együtt szállunk le a vonatról, a peronon pedig már várnak ránk a kamerák és a Tizenkettedik Körzet lakói.

VÉGE

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Harmincharmadik fejezet

Hahó!

Megint egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, amiért régen volt friss, bár ez most nem a lustaságom sara, hanem annak a kellemetlen mellékhatása, hogy a laptopom még mindig működésképtelen.

Örömmel látom, hogy ismét duzzadt a feliratkozók száma, a kaotikus frissítési rendszer ellenére is. Ezúton köszöntök minden kedves új olvasót! ^.^

Lenne egy kérésem, mielőtt befejezném a rizsázást, és hagynálak titeket olvasni. Már több olyan blogot is elcsíptem, amik gazdái nem jelezték, hogy cserélnének, csak kitették a linkem; ha vannak még hasonló delikvensek, most hozzájuk szólnék. Nagyon hálás vagyok érte, ha olyan nívósnak ítéled a munkámat, hogy másoknak is bátran ajánlod azzal, hogy kirakod a saját lapodra. Mégis arra kérlek, hagyj egy üzit a kommenteknél vagy a chat-ben a linkkel, hogy köszönetképp én is kitehessem a te oldalad, ha nálam még nem szerepel. Így érzem korrektnek. :) Persze nem erőszak, ha nagyon ellenedre van a dolog, de nekem picit rossz érzés, hogy úgy reklámozol, hogy nem viszonzom a kedvességet. Köszönöm! :)

~ Emma

Hallom a tömeget ujjongani és üvölteni. Az ujjaimmal a sétabotom tetején kezdek dobolni, amíg várom, hogy a fémlap felemelkedjen, és felvigyen a színpadra. Megszólal a himnusz, majd Caesar Flickerman köszönti a nézőket. Tapsvihar kerekedik, amikor bemutatja az előkészítő csapat tagjait, majd Effie érkezik a színpadra. Szinte látom magam előtt, milyen szélesen vigyorog, most, hogy végre megkapta a tizenöt perc hírnevet. Ez az a nap, amire Effie mindig is várt. Portia és Cinna hatalmas ovációban részesül, ami nem meglepő, figyelembe véve az elképesztő ruhakölteményeket, amikkel előrukkoltak. Aztán Haymitch következik, akit még jobban éljeneznek; azt hiszem, a nézők még a lábaikkal is dübörögnek. Aztán a fémlap emelkedni kezd alattam.

Ahogy emelkedem, a nézők üdvrivalgása fülsiketítővé válik, és hunyorognom kell a lámpák vakító fényében. És végre valahára ott van ő, csak néhány méterre tőlem. Most már látom, hogy nem hazudtak nekem, tényleg jól van. A feszültség azonnal elpárolog belőlem, már Katniss puszta látványa is mosolyt csal az arcomra. Néhány lépéssel eltünteti a köztünk lévő távolságot és a karjaimba veti magát. Megtántorodom, és a botra kell támaszkodnom, hogy ne essünk hanyatt mind a ketten. Visszanyerem az egyensúlyomat és ugyanolyan kétségbeesett vággyal ölelem át, ahogyan ő is engem. Keményen megcsókolom, majd apró puszikkal halmozom el az ajkát, mielőtt újra megcsókolnám, olyan hosszan, hogy végül valaki megütögeti a vállam. Azt hiszem, Caesar lehet az, de különösebben nem érdekel, mert itt van Katniss, és jól van, és vége van. Rá sem nézek a műsorvezetőre, csak félretolom az útból. Most csak Katnisst látom. Végigsimítok az arcán, ahogy már korábban is tettem, csak hogy még egyszer megbizonyosodjak róla, tényleg itt van velem.

Végül Haymitch lép oda, hogy a győztes foteljéhez tereljen minket, ami most tulajdonképpen egy kisebb kanapé. Leülünk, a lábam a földön tartom. Érzem, hogy Katniss szorosan mellettem ül, de aztán meggondolja magát; inkább maga alá húzza a lábait, és hozzám bújik. Gondolkodás nélkül átölelem, és még közelebb húzom. A másik kezemet Katniss fogja a tenyerébe.

Caesar elkezdi a műsort, elsüt pár poént a közönségnek, majd elkezdik levetíteni a Viadal legizgalmasabb eseményeit. Azt hiszem, ez a legelső alkalom, hogy úgy mutatják be az eseményeket, mint egy szerelmi történetet. Nézem a képernyőt, ahogy elvárják tőlem, és újra végignézem, ahogy a kiválasztottak meghalnak. Akaratlanul is sajnálom mindegyiküket, és kicsit sajnálom, hogy ők nem tudták megcsinálni. De ha túlélik, most nem lehetnék itt, Katnisszel a karjaimban. Először akkor fektetnek rám komolyabb hangsúlyt, amikor az arénában szövetkeztem a Hivatásosakkal. Aztán megmutatják, ahogy a sárban fekve Katniss nevét suttogom álmomban, amire nem is emlékszem. Aztán bemutatják Ruta halálát, és ahogy Katniss énekel neki. Az ajkamba kell harapnom, amíg hallgatjuk a dalt, olyan fájdalom van a hangjában. Egy kicsit erősebben kezdem szorítani a vállát. Miután bejelentik, hogy két győztes lehet ugyanabból a körzetből, Katniss tűnik fel egy fán. A nevemet kiáltja, majd a szájára tapasztja a kezét. Meglepetten húzom fel a szemöldököm, de azért jó érzéssel tölt el. Ezek szerint gondolt rám.

A végén megmutatják, ahogy Katniss a nevem kiáltja, és az üvegen dörömböl, mialatt én egy kórházi ágyon fekszem, orvosokkal körülvéve. Újra felcsendül a himnusz, majd elindul felénk Snow elnök. Katnisszel felállunk, amikor odaér hozzánk. Csak egy korona van nála. Azt tervezi, hogy csak egyikünket koronázza meg? Nem, ehelyett mindenki meglepetésére kettétöri a koronát, az egyik felét Katniss fejére helyezi, a másikat pedig az enyémre.

Sok hajlongás, integetés és éljenzés után Caesar jó éjszakát kíván a közönségnek, mi pedig tovább indulunk. A következő megálló az elnöki rezidencia, ahol bankettet tartanak a tiszteletünkre. Evésre sincs időnk, annyi fényképhez kell pózolnunk. Mégis örülök, mert Katniss egy pillanatra sem engedi el a kezem. Az éjszaka villanások és mosolyok folyamává mosódik, az az egyetlen dolog, aminek tudatában vagyok, hogy Katniss ujjai az enyémek köré fonódnak.

Kimerült vagyok, amikor végre visszatérünk a Kiképzőközpont tizenkettedik emeletére. Alig várom, hogy végre rendesen beszélhessünk Katnisszel, de Haymitch odainti Portiát.

- Peeta, most menj Portiával. Meg kell beszélnetek, mit fogsz viselni az interjún - mondja a mentorom.

- De még most akartam... - próbálok ellenszegülni, de szúrósan néz rám.

- Menj Portiával - mondja higgadtan, habár meggyőződésem, hogy komoly erőfeszítésébe kerül magára erőltetnie a nyugalmat. Sóhajtok és feladom; esélytelen, hogy beszélhessek Katnisszel ma este, hacsak nem tudok olyan sokáig fent maradni, hogy kisurranhassak a szobámból, miután mindenki lefeküdt.

Portia a szobámba kísér. Az ágyra több ing is ki van terítve. Ráncolom a homlokom, mert Portia már készített egy inget, ami tökéletesen passzol rám. Egyikünk sem beszél sokat, mialatt a stílustanácsadóm igazgatja rajtam az anyagot, csak akkor szólal meg, amikor arra kér, emeljem fel a karomat, meg ilyesmi.

- Nos, azt hiszem, végeztünk. Most aludj egyet, aztán már úton is leszel hazafelé, mielőtt észbe kapnál - mondja Porita kedvesen, együttérző mosollyal. Miután elment, leveszem a ruhákat és leülök az ágyra. Óvatosan lekapcsolom a műlábat, és az ágy mellé teszem, ahol a botot is hagytam. Egy ideig meredten nézem őket, és próbálom rendezni valamelyest az érzéseimet. Egy részem gyűlöli ezt az új lábat. Egy testrész, amit minden reggel fel kell kapcsolni. Tudom, hogy elvesztettem a lábam, de mégsem tudok úrrá lenni ezen az érzésen. Érzem, hogy gombóc van a torkomban. Tizenhat éves vagyok, és elveszítettem az egyik lábam. Ahogy vagyok, meztelenül az ágyra dőlök, és azonnal el is alszom.

Effie hangjára ébredek, ahogy a tőle megszokott stílusban trillázza az ajtó túloldaláról, hogy "egy újabb nagy, nagy, nagy nap vár ránk". Hirtelen úgy érzem, mintha megint a Viadalra készülnénk.

Miután rögzítem a lábam, átbicegek a szobán a bot segítségével. A falba motyogom, hogy levest és zsemlét kérek, az étel pedig egy szempillantás alatt megjelenik előttem. Enni kezdek, de csak a feléig jutok, mielőtt a felkészítő csapat megérkezik, és eltolják előlem a tányért azzal, hogy készülődnöm kell. Ezúttal is folyamatosan csacsognak, ahogy az a Kapitóliumban megszokott. Hagyom, hogy tegyék a dolgukat, és inkább a saját gondolataimba temetkezem, amíg végül Portia is befut. Elküldi a csapatot, és előveszi az interjúra kiválasztott szerelést. Segít felvenni a fehér nadrágot, de a piros inggel egyedül is boldogulok. A csizma hasonlít ahhoz, amit előző este viseltem.

- Rendben van. Készen állsz? - kérdezi Portia. A kezeit a vállamon nyugtatja, és mélyen a szemembe néz. Veszek egy mély lélegzetet és bólintok. Már csak ezt az egy interjút kell végigcsinálnunk, aztán a vonaton leszünk, útban a Tizenkettedik Körzetbe.

Ezúttal nem kell kiállnunk a közönség elé a színpadra, az interjút a nappaliban vesszük fel. Kilépek a szobából, és végigmegyek a folyosón. A társalgóban már ott vár Katniss és Caesar. Amint meglátom, félrevonom Katnisst.

- Alig láttalak, mióta visszajöttünk. Haymitch mindent megtesz, hogy még véletlenül se fussunk össze - mondom.

- Igen, az utóbbi időben nagyon felelősségteljesen viselkedik - feleli.

- Mindegy. Ha ezen túl vagyunk, mehetünk haza - emlékeztetem. - Akkor végre leszáll majd rólunk.

Nincs több időnk beszélgetni, mert minden készen áll az interjúhoz, így szólítanak minket. Katniss és én egymás mellé ülünk a kanapén, amit behoztak tegnapról, de Caesar közbeszól.

- Hé, nyugodtan ülj az ölébe, ha akarsz. Tegnap nagyon helyesek voltatok.

Így hát Katniss megint felhúzza a lábát, én pedig átölelem. Megnyugtató érezni a teste melegét az oldalamon. A kamerák forogni kezdenek, és mint mindig, Caesar most is viccelődve indítja a műsort. Ahogy korábban, most is könnyen kijövök vele, leginkább csak mi beszélgetünk. Néhányszor Katnisst is sikerül szóra bírnia, de ő gyorsan visszatereli rám a szót. Caesar hamarosan olyan vizekre tereli a beszélgetést, amiről tudja, hogy a legjobban érdekli a közönséget.

- Peeta, a barlangban elmesélted, hogy részedről ez szerelem volt első látásra. Ha jól emlékszem, azt mondtad, ötévesen szerettél bele Katnissba, ugye?

- Igen, abban a pillanatban beleszerettem, hogy megláttam - felelem.

- Katniss, neked viszont óriási kaland volt ez az egész. A közönség számára az jelentette a valódi izgalmat, hogy te mikor szeretsz bele végre Peetába. Elárulod nekem, mikor döbbentél rá, hogy szereted őt? - kérdezi Caesar. Katnissra fordítom a figyelmem, mert ez nem olyan kérdés, amit könnyen átdobhatna nekem. Ráadásul hallani akarom a választ.

- Ó, hát erre nem könnyű válaszolni… - nevet fel bizonytalanul, és a kezeire bámul.

- Elárulom, nekem mikor esett le, hogy te is odavagy érte. Azon az éjjelen, amikor a fán ülve Peeta nevét kiáltottad - szól közbe Caesar, és eszembe jut, hogy a tévében láttam a jelenetet, ahogy Katniss a nevem kiáltja, majd eltakarja a száját a kezével, és döbbentnek látszik. Mintha akaratlanul tette volna.

- Igen, azt hiszem, ez volt az a pillanat. Úgy értem, egészen addig a pillanatig próbáltam elfojtani az érzéseimet, nem akartam belegondolni, hogy igazából mit érzek Peetával kapcsolatban, ezt őszintén mondom, hiszen már eleve annyira zűrös volt minden, és csak tovább bonyolította volna a helyzetet, ha elkezdek Peetával foglalkozni. De akkor, ott a fán hirtelen minden megváltozott - mondja, és tökéletesen értem, miről beszél. Azzal a bejelentéssel hirtelen kilátásba került, hogy talán, ha szerencsénk van, együtt megúszhatjuk. Hogy nem kell elveszítenem őt.

- Mit gondolsz, mi lehetett ennek az oka? - unszolja Caesar szelíden, tudván, hogy a nézők valószínűleg rátapadtak a képernyőkre.

- Talán mert… akkor éreztem először… hogy nem fogom elveszíteni őt. - Ez után Caesarnak elő kell vennie egy zsebkendőt, hogy megtörölgesse a szemeit. Lehajolok, Katniss halántékához támasztom a homlokom, és szorosan ölelem.

- Most, hogy elkaptál, mit csinálsz majd velem? - kérdezem, pedig több kérdés is átfut az agyamon. Mi lesz most, miután visszatértünk a Tizenkettedikbe? Végre együtt leszünk? Katniss felém fordul, és egy pillanatra elveszek a szürke szemekben.

- Elteszlek valahová, ahol nem eshet bántódásod. - Ezt a választ nem tudom megállni csók nélkül.

Caesar az arénában szerzett sérülésekre tereli a szót, és eljut az új lábamig is. Megkérdezi, hogy működik.

- Az új lábad? - kérdezi döbbenten Katniss. Nekem még nem volt lehetőségem beszélni vele erről, és szemmel láthatólag más sem vette a fáradságot, hogy felvilágosítsa. Katniss felhúzza a nadrágom szárát, felfedve a fém művégtagot. - Ó, ne - suttogja.

- Hát neked nem szóltak róla? - kérdezi Caesar, mire Katniss megrázza a fejét.

- Még nem volt alkalmunk beszélni - vonok vállat.

- Az én hibám. Nem kellett volna rátennem a nyomókötést - mondja Katniss, mire az égnek emelem a tekintetem. Mindig magát hibáztatja.

- Igen, a te hibád, hogy még mindig életben vagyok.

- Peetának igaza van - szól közben Caesar. - Ha nem kötöd be a lábát, elvérzett volna.

Katniss hirtelen az ingembe temeti az arcát, én pedig a vállát kezdem simogatni. Caesar és én próbálunk beszélni hozzá, de nem néz fel, így Caesar inkább engem faggat tovább, hogy ne zaklassa fel még jobban Katnisst, ám újra be kell vonnia a beszélgetésbe, amikor szóba kerül az éjfürt.

- Katniss, tudom, hogy nagyon megviselt a dolog, de muszáj megkérdeznem valamit. Mi járt a fejedben, amikor a tenyeredre szórtad a bogyókat?

Katniss hosszú szünetet tart, és aggódni kezdek, hogy nem is fog válaszolni, ám végül sikerül összeszednie a gondolatait.

- Nem tudom, én csak… képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy… Peeta nélkül kell élnem.

- Peeta, van valami hozzáfűznivalód?

- Nem. Amit Katniss mondott, mindkettőnkre igaz.

Végre véget ér az interjú, a társalgóban mindenki tapsolni és ölelkezni kezd. Megkönnyebbülten sóhajtok, és felkelek a fotelból.

Ideje hazamenni.

Eredeti nyelven: fanfiction.net