A pék fia - Harmincnegyedik fejezet

Sziasztok! :)

A hétvégére időzítek egy afféle közleményt, abban valószínűleg benne lesz a válasz néhány kérdésre, ami esetleg felmerülhet bennetek a bloggal kapcsolatban. :) Most csak ennyi. :)

Jó szórakozást! :)

~ Emma

Csak egy gyors búcsúra van időnk, hogy elköszönjünk Cinnától és Portiától, és máris a vonaton vagyunk, úton a Tizenkettedik Körzet felé. Effie és Haymitch velünk vannak a vonaton. Vacsorázunk, aztán leülünk a tévé elé, hogy megnézzük az interjú ismétlését. Katniss elnézést kér, és elmegy átöltözni.

Ahogy a vonat egyre távolabb kerül a Kapitóliumtól, elengedem magam, és az otthonomra gondolok. Az apámra, az anyámra, és a két bátyámra a pékségben. Valószínűleg az egész Körzet a hazatérésünk ünneplésére készülődik. Eltűnődöm, mit csinálhat a családom. Örülnek? Nem tudom elképzelni anyámat boldogan - még csak mosolyogva sem. Amikor Katniss visszatér, automatikusan átkarolom a vállát, de ő merevnek és tartózkodónak tűnik. Elhessegetem a gondolatot.

Amikor a vonat megáll, hogy üzemanyagot vegyen fel, kiengednek minket a levegőre sétálni egy kicsit. Katniss és én kéz a kézben sétálunk a sínek mentén, ám egyikünk sem szólal meg. De nem is bánom, nekem az is elég, hogy vele vagyok. Megállok, hogy leszedjek pár szál vadvirágot, és csokorba kötöm Katnissnak. Az arca kicsit felragyog, és elveszi a csokrot. Bár nem tart sokáig a jó kedve, az arca elsötétül és halványan ráncolja a homlokát.

- Mi a baj? - kérdezem.

- Semmi - válaszolja rögtön, de nem néz a szemembe. Tovább sétálunk, magunk mögött hagyjuk a vonatot. Hirtelen Haymitch jelenik meg mögöttünk, és Katniss vállára teszi a kezét.

- Ügyesek voltatok. Csak így tovább, a körzetben se hagyjátok abba, meg kell várni, amíg elviszik ezeket a rohadt kamerákat. És akkor minden rendben lesz - mondja Haymitch. Erre már én is ráncolni kezdem a homlokom. Mit ne hagyjunk abba? Katniss nézi, ahogy elmegy, én pedig az arcára meredek.

- Ezt meg hogy értette? - teszem fel a kérdést, mert ő egyáltalán nem tűnik olyan zavarodottnak, mint amilyennek én érzem magam.

- A Kapitóliumra célzott. Nem tetszett nekik az öngyilkossági kísérlet - mondja, amivel csak azt éri el, hogy még jobban összezavarodom.

- Mi van? Miről beszélsz?

- Lázadásnak ítélték. Az utolsó néhány napban Haymitch irányított, megmondta, mit csináljak. Hogy ne rontsam tovább a helyzetet.

- Ő irányított? Engem viszont nem.

- Haymitch tisztában volt vele, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy magadtól is tudd, mit kell tenni - mondja Katniss.

- Fogalmam sem volt róla, hogy valamit tenni kell - motyogom. Katniss viselkedésére gondolok, hogy mennyire tartotta tőlem a távolságot, amióta elindultunk a Kapitóliumból. És ahogy most néz rám. - Ezek szerint az utolsó néhány napban... és gondolom korábban az arénában is... csak valami taktikát követtél, amit Haymitch-csel dolgoztatok ki. - Megcsókolt, és aztán hirtelen megérkezett egy kosár kaja.

"Úgy látszik, Haymitch megunta, hogy éhezni lát bennünket."

- Nem. Úgy értem, az arénában még csak beszélni sem tudtam vele, nem igaz?

- De azt tudtad, hogy mit vár el tőled, nem? - Az ajkába harap, és nem válaszol. - Katniss?

Elengedem a kezét, ő pedig hátrál tőlem egy lépést. Mennyire naiv voltam, hogy azt hittem, tényleg érez irántam valamit! Minden álmom arról, hogy ha otthon leszünk, végre együtt lehetünk, egy pillanat alatt omlott össze körülöttem. A közös jövőnk csak az én képzeletemben létezett. A remény szilánkokra hullt. A gyomrom összeszorul, és úgy érzem, mintha elhúztak volna egy függönyt, tisztán látok. A valóság utolért és belém mart.

- Csak a Viadal miatt játszottad el, hogy szeretsz. Remek alakítás volt.

A hangom remegni kezd. Az a rengeteg csók... Annyira biztos voltam benne, hogy valósak voltak! Lényem egy része szeretett volna visszatérni a barlangba, ahol még úgy tűnt, minden rendben van. Ahol azt gondoltam, talán ő is szeret engem.

- Nem az egész volt színjáték - mondja, még mindig a hülye virágokat szorongatva.

- És mégis hol ért véget a szerep, és hol kezdődött az igazi Katniss? - kérdezem, de aztán meggondolom magam. - Nem, erre inkább ne válaszolj. Van egy fontosabb kérdés: mi marad ebből az egészből, ha újra otthon leszünk?

- Nem tudom. Minél közelebb érünk a Tizenkettedik Körzethez, annál zavarosabb az egész. - Várom, hogy bővebben is kifejtse a magyarázatát, de csendben marad.

- Azért majd szólj, ha kitaláltad - nyögöm ki, visszatartva a könnyeket. Nem engedem kibuggyanni őket, amíg vissza nem érek a szobámba a vonaton, és jól be nem zártam magam mögött az ajtót. A párnámba temetem az arcom, és végül hagyom, hogy az érzések elhatalmasodjanak felettem. Szóval nem szeretett belém. A trükközés azokkal a bogyókkal az arénában nem azért volt, mert saját maga miatt akart életben tartani, inkább csak a Körzet miatt. Fent kellett tartani a látszatot. Ma este utat engedek a könnyeknek.

Az út hátralévő részében a szobámban maradok. Nem akarom látni sem Katnisst, sem a többieket. Túlságosan szégyellem magam. Haymitch nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy Katniss csak megjátszotta magát, hiszen ő készítette fel. Eltöprengek, hogyan lehet valakit szerelemre trenírozni, vagy egyáltalán arra, hogy tettesse. Aztán arra gondolok, milyen lesz visszatérni a családomhoz, műlábbal és összetört szívvel. Persze többé nem kell a pékségben dolgoznom. A Győztesek Falujában fogok élni Haymitch-csel és Katnisszel. De azt hiszem, továbbra is segíteni fogok apámnak. Habár, ha nem foglal le a munka, lesz időm más dolgokra. Például a festésre. Korábban a süteményeket díszítgettem, hogy valami művészit alkossak, de ezentúl tudok majd venni festéket és vásznat.

Bevackolom magam a szobámba, és a mennyezetet bámulom, ahogy újra végigfutok az emlékeken. Elhittem, hogy valóság volt; Katniss engem is ugyanúgy átvert, ahogy a Kapitóliumot. Már kezdtem azt gondolni, szerencsés vagyok, amiért az én nevemet húzták ki az aratáson, mert így közel kerültünk egymáshoz. Most már tudom, hogy számára mindez semmit sem jelentett. Amikor én megrészegültem az első csókunktól, ő csak mozgásba lendítette a tervét. Amikor hozzám bújt a barlangban, valószínűleg csak örült, hogy melegen tartom. Én pedig boldog voltam, mert ott volt velem.

A dolgok sokkal egyszerűbbek voltak a Viadal előtt, amikor csak távolról csodáltam őt. Mostantól nehezebb lesz, mert már tudom, milyen átölelni és megcsókolni. Durván megdörzsölöm a szemem, amikor a könnyek újra gyülekezni kezdenek. Nincs több sírás. Nincs több harag. Nincs semmi. Csak így fogom tudni végigcsinálni.

Végül előbújok a szobámból, amikor elérjük a Tizenkettedik Körzetet, miután egy forró zuhannyal felkészülök az utolsó, tévében közvetített eseményre. Aztán hónapokig nem látunk kamerákat, amíg el nem kezdődik a Győzelmi Körút. Eltüntetem az arcomról az érzelmeket, amikor kilépek a fülkéből, és kurtán biccentek Katnissznak. Csendben állunk, mialatt begördülünk az állomásra.

Nem tudom, mi késztet erre - azt leszámítva, hogy még nem akarom, hogy vége legyen, még nem most. Kinyújtom a kezem Katniss felé, aki bizonytalanul néz rám.

- Még egyszer utoljára? A közönség kedvéért? - kérdezem érzelemmentes hangon. Katniss megfogja a kezem, és szorosan összekulcsolódnak az ujjaink. Együtt szállunk le a vonatról, a peronon pedig már várnak ránk a kamerák és a Tizenkettedik Körzet lakói.

VÉGE

Eredeti nyelven: fanfiction.net