A pék fia - Harmincharmadik fejezet

Hahó!

Megint egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, amiért régen volt friss, bár ez most nem a lustaságom sara, hanem annak a kellemetlen mellékhatása, hogy a laptopom még mindig működésképtelen.

Örömmel látom, hogy ismét duzzadt a feliratkozók száma, a kaotikus frissítési rendszer ellenére is. Ezúton köszöntök minden kedves új olvasót! ^.^

Lenne egy kérésem, mielőtt befejezném a rizsázást, és hagynálak titeket olvasni. Már több olyan blogot is elcsíptem, amik gazdái nem jelezték, hogy cserélnének, csak kitették a linkem; ha vannak még hasonló delikvensek, most hozzájuk szólnék. Nagyon hálás vagyok érte, ha olyan nívósnak ítéled a munkámat, hogy másoknak is bátran ajánlod azzal, hogy kirakod a saját lapodra. Mégis arra kérlek, hagyj egy üzit a kommenteknél vagy a chat-ben a linkkel, hogy köszönetképp én is kitehessem a te oldalad, ha nálam még nem szerepel. Így érzem korrektnek. :) Persze nem erőszak, ha nagyon ellenedre van a dolog, de nekem picit rossz érzés, hogy úgy reklámozol, hogy nem viszonzom a kedvességet. Köszönöm! :)

~ Emma

Hallom a tömeget ujjongani és üvölteni. Az ujjaimmal a sétabotom tetején kezdek dobolni, amíg várom, hogy a fémlap felemelkedjen, és felvigyen a színpadra. Megszólal a himnusz, majd Caesar Flickerman köszönti a nézőket. Tapsvihar kerekedik, amikor bemutatja az előkészítő csapat tagjait, majd Effie érkezik a színpadra. Szinte látom magam előtt, milyen szélesen vigyorog, most, hogy végre megkapta a tizenöt perc hírnevet. Ez az a nap, amire Effie mindig is várt. Portia és Cinna hatalmas ovációban részesül, ami nem meglepő, figyelembe véve az elképesztő ruhakölteményeket, amikkel előrukkoltak. Aztán Haymitch következik, akit még jobban éljeneznek; azt hiszem, a nézők még a lábaikkal is dübörögnek. Aztán a fémlap emelkedni kezd alattam.

Ahogy emelkedem, a nézők üdvrivalgása fülsiketítővé válik, és hunyorognom kell a lámpák vakító fényében. És végre valahára ott van ő, csak néhány méterre tőlem. Most már látom, hogy nem hazudtak nekem, tényleg jól van. A feszültség azonnal elpárolog belőlem, már Katniss puszta látványa is mosolyt csal az arcomra. Néhány lépéssel eltünteti a köztünk lévő távolságot és a karjaimba veti magát. Megtántorodom, és a botra kell támaszkodnom, hogy ne essünk hanyatt mind a ketten. Visszanyerem az egyensúlyomat és ugyanolyan kétségbeesett vággyal ölelem át, ahogyan ő is engem. Keményen megcsókolom, majd apró puszikkal halmozom el az ajkát, mielőtt újra megcsókolnám, olyan hosszan, hogy végül valaki megütögeti a vállam. Azt hiszem, Caesar lehet az, de különösebben nem érdekel, mert itt van Katniss, és jól van, és vége van. Rá sem nézek a műsorvezetőre, csak félretolom az útból. Most csak Katnisst látom. Végigsimítok az arcán, ahogy már korábban is tettem, csak hogy még egyszer megbizonyosodjak róla, tényleg itt van velem.

Végül Haymitch lép oda, hogy a győztes foteljéhez tereljen minket, ami most tulajdonképpen egy kisebb kanapé. Leülünk, a lábam a földön tartom. Érzem, hogy Katniss szorosan mellettem ül, de aztán meggondolja magát; inkább maga alá húzza a lábait, és hozzám bújik. Gondolkodás nélkül átölelem, és még közelebb húzom. A másik kezemet Katniss fogja a tenyerébe.

Caesar elkezdi a műsort, elsüt pár poént a közönségnek, majd elkezdik levetíteni a Viadal legizgalmasabb eseményeit. Azt hiszem, ez a legelső alkalom, hogy úgy mutatják be az eseményeket, mint egy szerelmi történetet. Nézem a képernyőt, ahogy elvárják tőlem, és újra végignézem, ahogy a kiválasztottak meghalnak. Akaratlanul is sajnálom mindegyiküket, és kicsit sajnálom, hogy ők nem tudták megcsinálni. De ha túlélik, most nem lehetnék itt, Katnisszel a karjaimban. Először akkor fektetnek rám komolyabb hangsúlyt, amikor az arénában szövetkeztem a Hivatásosakkal. Aztán megmutatják, ahogy a sárban fekve Katniss nevét suttogom álmomban, amire nem is emlékszem. Aztán bemutatják Ruta halálát, és ahogy Katniss énekel neki. Az ajkamba kell harapnom, amíg hallgatjuk a dalt, olyan fájdalom van a hangjában. Egy kicsit erősebben kezdem szorítani a vállát. Miután bejelentik, hogy két győztes lehet ugyanabból a körzetből, Katniss tűnik fel egy fán. A nevemet kiáltja, majd a szájára tapasztja a kezét. Meglepetten húzom fel a szemöldököm, de azért jó érzéssel tölt el. Ezek szerint gondolt rám.

A végén megmutatják, ahogy Katniss a nevem kiáltja, és az üvegen dörömböl, mialatt én egy kórházi ágyon fekszem, orvosokkal körülvéve. Újra felcsendül a himnusz, majd elindul felénk Snow elnök. Katnisszel felállunk, amikor odaér hozzánk. Csak egy korona van nála. Azt tervezi, hogy csak egyikünket koronázza meg? Nem, ehelyett mindenki meglepetésére kettétöri a koronát, az egyik felét Katniss fejére helyezi, a másikat pedig az enyémre.

Sok hajlongás, integetés és éljenzés után Caesar jó éjszakát kíván a közönségnek, mi pedig tovább indulunk. A következő megálló az elnöki rezidencia, ahol bankettet tartanak a tiszteletünkre. Evésre sincs időnk, annyi fényképhez kell pózolnunk. Mégis örülök, mert Katniss egy pillanatra sem engedi el a kezem. Az éjszaka villanások és mosolyok folyamává mosódik, az az egyetlen dolog, aminek tudatában vagyok, hogy Katniss ujjai az enyémek köré fonódnak.

Kimerült vagyok, amikor végre visszatérünk a Kiképzőközpont tizenkettedik emeletére. Alig várom, hogy végre rendesen beszélhessünk Katnisszel, de Haymitch odainti Portiát.

- Peeta, most menj Portiával. Meg kell beszélnetek, mit fogsz viselni az interjún - mondja a mentorom.

- De még most akartam... - próbálok ellenszegülni, de szúrósan néz rám.

- Menj Portiával - mondja higgadtan, habár meggyőződésem, hogy komoly erőfeszítésébe kerül magára erőltetnie a nyugalmat. Sóhajtok és feladom; esélytelen, hogy beszélhessek Katnisszel ma este, hacsak nem tudok olyan sokáig fent maradni, hogy kisurranhassak a szobámból, miután mindenki lefeküdt.

Portia a szobámba kísér. Az ágyra több ing is ki van terítve. Ráncolom a homlokom, mert Portia már készített egy inget, ami tökéletesen passzol rám. Egyikünk sem beszél sokat, mialatt a stílustanácsadóm igazgatja rajtam az anyagot, csak akkor szólal meg, amikor arra kér, emeljem fel a karomat, meg ilyesmi.

- Nos, azt hiszem, végeztünk. Most aludj egyet, aztán már úton is leszel hazafelé, mielőtt észbe kapnál - mondja Porita kedvesen, együttérző mosollyal. Miután elment, leveszem a ruhákat és leülök az ágyra. Óvatosan lekapcsolom a műlábat, és az ágy mellé teszem, ahol a botot is hagytam. Egy ideig meredten nézem őket, és próbálom rendezni valamelyest az érzéseimet. Egy részem gyűlöli ezt az új lábat. Egy testrész, amit minden reggel fel kell kapcsolni. Tudom, hogy elvesztettem a lábam, de mégsem tudok úrrá lenni ezen az érzésen. Érzem, hogy gombóc van a torkomban. Tizenhat éves vagyok, és elveszítettem az egyik lábam. Ahogy vagyok, meztelenül az ágyra dőlök, és azonnal el is alszom.

Effie hangjára ébredek, ahogy a tőle megszokott stílusban trillázza az ajtó túloldaláról, hogy "egy újabb nagy, nagy, nagy nap vár ránk". Hirtelen úgy érzem, mintha megint a Viadalra készülnénk.

Miután rögzítem a lábam, átbicegek a szobán a bot segítségével. A falba motyogom, hogy levest és zsemlét kérek, az étel pedig egy szempillantás alatt megjelenik előttem. Enni kezdek, de csak a feléig jutok, mielőtt a felkészítő csapat megérkezik, és eltolják előlem a tányért azzal, hogy készülődnöm kell. Ezúttal is folyamatosan csacsognak, ahogy az a Kapitóliumban megszokott. Hagyom, hogy tegyék a dolgukat, és inkább a saját gondolataimba temetkezem, amíg végül Portia is befut. Elküldi a csapatot, és előveszi az interjúra kiválasztott szerelést. Segít felvenni a fehér nadrágot, de a piros inggel egyedül is boldogulok. A csizma hasonlít ahhoz, amit előző este viseltem.

- Rendben van. Készen állsz? - kérdezi Portia. A kezeit a vállamon nyugtatja, és mélyen a szemembe néz. Veszek egy mély lélegzetet és bólintok. Már csak ezt az egy interjút kell végigcsinálnunk, aztán a vonaton leszünk, útban a Tizenkettedik Körzetbe.

Ezúttal nem kell kiállnunk a közönség elé a színpadra, az interjút a nappaliban vesszük fel. Kilépek a szobából, és végigmegyek a folyosón. A társalgóban már ott vár Katniss és Caesar. Amint meglátom, félrevonom Katnisst.

- Alig láttalak, mióta visszajöttünk. Haymitch mindent megtesz, hogy még véletlenül se fussunk össze - mondom.

- Igen, az utóbbi időben nagyon felelősségteljesen viselkedik - feleli.

- Mindegy. Ha ezen túl vagyunk, mehetünk haza - emlékeztetem. - Akkor végre leszáll majd rólunk.

Nincs több időnk beszélgetni, mert minden készen áll az interjúhoz, így szólítanak minket. Katniss és én egymás mellé ülünk a kanapén, amit behoztak tegnapról, de Caesar közbeszól.

- Hé, nyugodtan ülj az ölébe, ha akarsz. Tegnap nagyon helyesek voltatok.

Így hát Katniss megint felhúzza a lábát, én pedig átölelem. Megnyugtató érezni a teste melegét az oldalamon. A kamerák forogni kezdenek, és mint mindig, Caesar most is viccelődve indítja a műsort. Ahogy korábban, most is könnyen kijövök vele, leginkább csak mi beszélgetünk. Néhányszor Katnisst is sikerül szóra bírnia, de ő gyorsan visszatereli rám a szót. Caesar hamarosan olyan vizekre tereli a beszélgetést, amiről tudja, hogy a legjobban érdekli a közönséget.

- Peeta, a barlangban elmesélted, hogy részedről ez szerelem volt első látásra. Ha jól emlékszem, azt mondtad, ötévesen szerettél bele Katnissba, ugye?

- Igen, abban a pillanatban beleszerettem, hogy megláttam - felelem.

- Katniss, neked viszont óriási kaland volt ez az egész. A közönség számára az jelentette a valódi izgalmat, hogy te mikor szeretsz bele végre Peetába. Elárulod nekem, mikor döbbentél rá, hogy szereted őt? - kérdezi Caesar. Katnissra fordítom a figyelmem, mert ez nem olyan kérdés, amit könnyen átdobhatna nekem. Ráadásul hallani akarom a választ.

- Ó, hát erre nem könnyű válaszolni… - nevet fel bizonytalanul, és a kezeire bámul.

- Elárulom, nekem mikor esett le, hogy te is odavagy érte. Azon az éjjelen, amikor a fán ülve Peeta nevét kiáltottad - szól közbe Caesar, és eszembe jut, hogy a tévében láttam a jelenetet, ahogy Katniss a nevem kiáltja, majd eltakarja a száját a kezével, és döbbentnek látszik. Mintha akaratlanul tette volna.

- Igen, azt hiszem, ez volt az a pillanat. Úgy értem, egészen addig a pillanatig próbáltam elfojtani az érzéseimet, nem akartam belegondolni, hogy igazából mit érzek Peetával kapcsolatban, ezt őszintén mondom, hiszen már eleve annyira zűrös volt minden, és csak tovább bonyolította volna a helyzetet, ha elkezdek Peetával foglalkozni. De akkor, ott a fán hirtelen minden megváltozott - mondja, és tökéletesen értem, miről beszél. Azzal a bejelentéssel hirtelen kilátásba került, hogy talán, ha szerencsénk van, együtt megúszhatjuk. Hogy nem kell elveszítenem őt.

- Mit gondolsz, mi lehetett ennek az oka? - unszolja Caesar szelíden, tudván, hogy a nézők valószínűleg rátapadtak a képernyőkre.

- Talán mert… akkor éreztem először… hogy nem fogom elveszíteni őt. - Ez után Caesarnak elő kell vennie egy zsebkendőt, hogy megtörölgesse a szemeit. Lehajolok, Katniss halántékához támasztom a homlokom, és szorosan ölelem.

- Most, hogy elkaptál, mit csinálsz majd velem? - kérdezem, pedig több kérdés is átfut az agyamon. Mi lesz most, miután visszatértünk a Tizenkettedikbe? Végre együtt leszünk? Katniss felém fordul, és egy pillanatra elveszek a szürke szemekben.

- Elteszlek valahová, ahol nem eshet bántódásod. - Ezt a választ nem tudom megállni csók nélkül.

Caesar az arénában szerzett sérülésekre tereli a szót, és eljut az új lábamig is. Megkérdezi, hogy működik.

- Az új lábad? - kérdezi döbbenten Katniss. Nekem még nem volt lehetőségem beszélni vele erről, és szemmel láthatólag más sem vette a fáradságot, hogy felvilágosítsa. Katniss felhúzza a nadrágom szárát, felfedve a fém művégtagot. - Ó, ne - suttogja.

- Hát neked nem szóltak róla? - kérdezi Caesar, mire Katniss megrázza a fejét.

- Még nem volt alkalmunk beszélni - vonok vállat.

- Az én hibám. Nem kellett volna rátennem a nyomókötést - mondja Katniss, mire az égnek emelem a tekintetem. Mindig magát hibáztatja.

- Igen, a te hibád, hogy még mindig életben vagyok.

- Peetának igaza van - szól közben Caesar. - Ha nem kötöd be a lábát, elvérzett volna.

Katniss hirtelen az ingembe temeti az arcát, én pedig a vállát kezdem simogatni. Caesar és én próbálunk beszélni hozzá, de nem néz fel, így Caesar inkább engem faggat tovább, hogy ne zaklassa fel még jobban Katnisst, ám újra be kell vonnia a beszélgetésbe, amikor szóba kerül az éjfürt.

- Katniss, tudom, hogy nagyon megviselt a dolog, de muszáj megkérdeznem valamit. Mi járt a fejedben, amikor a tenyeredre szórtad a bogyókat?

Katniss hosszú szünetet tart, és aggódni kezdek, hogy nem is fog válaszolni, ám végül sikerül összeszednie a gondolatait.

- Nem tudom, én csak… képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy… Peeta nélkül kell élnem.

- Peeta, van valami hozzáfűznivalód?

- Nem. Amit Katniss mondott, mindkettőnkre igaz.

Végre véget ér az interjú, a társalgóban mindenki tapsolni és ölelkezni kezd. Megkönnyebbülten sóhajtok, és felkelek a fotelból.

Ideje hazamenni.

Eredeti nyelven: fanfiction.net