A pék fia - Huszonkilencedik fejezet

Éjfürt.

- Már a neve is halálos - jegyzem meg. - Bocs, Katniss. Tényleg azt hittem, hogy ugyanolyan, mint amit te gyűjtöttél.

- Ne kérj bocsánatot. Hiszen így még egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy élve hazajussunk, nem igaz? - kérdezi. Nem felelek, mert még mindig letaglóz a tudat, hogy én vettem el annak a lánynak az életét. Láttam már gyilkosságokat, és semmit nem tettem, hogy megakadályozzam, de ezt most sokkal rosszabb, mert én tettem.

- Megszabadulok a maradéktól - mondom, és összekotrom a bogyókat a terítőn. Amikor eldobnám őket a bozótosba, Katniss megállít.

- Várj! - Utánam jön, és a bogyókat egy kis erszénybe pakolja. - Ha a rókaképű bevette, talán Cato is pórul járhat vele. Ha üldözőbe vesz bennünket, majd véletlenül elveszítjük az erszényt, hátha eszik a bogyóból…

- És aztán irány a Tizenkettedik Körzet - vágok közbe.

- Pontosan. - Az övéhez erősíti az erszényt, a többi gyümölcsszemet pedig elhajítja. Kíváncsi vagyok, hol lehet Cato. Biztosan ő is látta a légpárnást. Valószínűleg azt hiszi, szándékosan végeztünk a rókaképű lánnyal, és talán már felénk tart.

- Cato tudni fogja, merre vagyunk. Ha valahol a közelben van, látnia kellett a légpárnást, tudni fogja, mi öltük meg a rókaképű lányt, és akkor biztosan utánunk ered.

- Rakjunk tüzet. Most. - Tüzet? Megőrült? Most akar nekiállni főzni? A füst elárulja Catonak, hol vagyunk.

- Készen állsz, hogy szembenézz vele?

- Készen állok, hogy megvacsorázzak. Jobban tesszük, ha megsütjük a húst, amíg még lehet. Ha megtudja, hogy itt vagyunk, hát csak tudja meg. De akkor azt is tudnia kell, hogy összefogtunk, és levadásztuk a rókaképűt. Vagyis felépültél a sebesülésedből. A tűz és a füst pedig azt jelenti, hogy nem rejtőzünk el, hanem ide akarjuk csalogatni. Te előbújnál a helyében?

Be kell ismernem, ebben van ráció.

- Nem hiszem - mondom lassan, aztán tüzet gyújtok. Katniss elkezdi megsütni a húst, a levelekbe csavart gumókat pedig a parázsba dugja. Cato nem tűnik fel, ahogy Katniss jósolta. Amikor elkészül a hús, Katniss összecsomagolja, csak egy nyúlcombot nyom a kezembe, és közli, hogy menet közben fogunk enni.

Katniss javasolja, hogy másszunk fel a fák lombjai közé, hogy nyugodtan alhassunk éjszaka. Hezitálok, mert a fára mászás sosem tartozott az erősségeim közé, nem is gyakoroltam sokat gyerekkoromban.

- Én nem mászom fára olyan ügyesen, mint te, Katniss, főleg fájós lábbal, és nem hiszem, hogy képes lennék egy jót szunyálni húsz méter magasan. - Bár amióta elindultunk, igyekeztem figyelmen kívül hagyni, egész nap hasogatott a seb a lábamon. Főleg, hogy órákig gyalogoltunk. Azt megtehetem, hogy nem foglalkozom a fájdalommal, de nem tudom, mennyire gyógyult a seb.

- A nyílt terepen nem vagyunk biztonságban, Peeta.

- Nem tudunk visszamenni a barlanghoz? Közel van a vízhez, és könnyű megvédeni. - Arról nem is beszélve, hogy az az egyetlen hely, ahol biztonságban éreztem magam, mióta betettük a lábunkat ebbe az átkozott arénába. Katniss sóhajt. Rövid szünet után ad egy gyors, gyengéd csókot.

- Rendben. Menjünk vissza a barlanghoz. - Megkönnyebbülök, hogy nem kell veszekednünk ezen. És ez az első csók, amit kaptam ma.

- Hát, ez elég könnyen ment.

Dobunk még némi fát a tűzbe, hogy még órákig füstölögjön, majd elindulunk vissza a barlanghoz. A patak vízszintje csökkent, mióta véget ért a vihar, így a mederben sétálunk. Lassan haladunk, mindketten fáradtak vagyunk az egész napos meneteléstől, bár Katniss még így is végig készenlétben tartja az íját. Mély megkönnyebbülés tölt el, amikor végre elérjük az emelkedőt, ami a barlanghoz vezet. Mielőtt felmennénk, feltöltjük a palackjainkat vízzel. Katniss hozzáfog a vacsora előkészítéséhez, de én elbóbiskolok. Katniss felébreszt, és betuszkol a hálózsákba. Rögtön elalszom. Nem gondoltam volna, hogy ez a pár óra mászkálás ennyi energiát kivesz belőlem.

Amikor Katniss felkelt, nagyon kipihentnek érzem magam, de meglepetten pislogok ki a barlang száján, mert a hajnal már kezdi világosra festeni az égboltot.

- Átaludtam az éjszakát - konstatálom meglepetten. - Ez nem volt szép tőled, Katniss. Megbeszéltük, hogy felkeltesz. - Katniss kinyújtózik, majd bemászik a hálózsákba.

- Most majd alszom. Ébressz fel, ha történik valami érdekes.

Katniss mellett üldögélek, a szemem a barlang bejáratán tartom, és fülelek, hogy hallok-e valamilyen szokatlan neszt. Gyakran azon kapom magam, hogy Katniss tincseivel játszom, gyengéden fésülöm az ujjaimmal a haját. Csak késő délután ébred fel, és kinéz az égre a sziklák között.

- Láttad valami nyomát a barátunknak? - kérdezi. Megrázom a fejem, de nem tudom, hogy Cato hiánya olyasvalami, aminek örülnünk kell.

- Nem. Idegesítő, hogy ennyire nem ad magáról életjelet.

- Mennyi időnk van, míg a Játékmesterek megunják a várakozást, és megpróbálnak összeterelni bennünket?

- Hát a rókaképű lány már lassan egy napja halott, a közönségnek rengeteg ideje volt újabb fogadásokat kötni, a nézők kezdik unni magukat. Szerintem bármelyik pillanatban elkezdődhet - vélekedek. Valószínűleg ez az utolsó nap. Eljött a nap, amikor véget ér. Fura érzés tudni, hogy mire leszáll az éj, vagy halottak leszünk, vagy a Kapitóliumban vacsorázunk.

- Nekem is az az érzésem, hogy ez a nap az utolsó - ért egyet Katniss. - Kíváncsi vagyok, hogyan akarják csinálni. - Erre nem válaszolok, mert túl sok a lehetőség, és a Játékmesterek nagyon kreatívak tudnak lenni. - - Nos, azért ne várjuk ölbe tett kézzel, hogy elkezdjék, semmi értelme elvesztegetni az időt, ha egyszer vadászhatunk is. De előtte együnk annyit, amennyi csak belénk fér, hátha bajba kerülünk. - Egyetértőn bólintok, és elkezdem összepakolni a felszerelésünket, amíg Katniss előkészíti a kaját. A csendben megállapítom, hogy jó csapatot alkotunk mi ketten. Befejezzük az evést, és elindulunk; úgy érzem, ez az utolsó alkalom, amikor látjuk mi a kis barlangunkat. Egy kicsit sajnálom, mert azokat az emlékeket, amelyeket ott szereztem, a sírig megőrzöm majd az emlékezetemben, attól függetlenül, hogy ez ma este jön el, vagy sok év múlva. Remélhetőleg az utóbbi.
Várom, hogy elérjük a patakot, hogy gyorsan megmosakodhassak. Érzem, hogy koszos vagyok, és ezen nem segített, hogy napokig feküdtem a sárban. Vágyakozva gondolok a kapitóliumi zuhanyzókra. Értékelném, ha most beléphetnék egy olyan fülkébe. Megállok, amikor észreveszem, hogy Katniss megtorpant. A patakra már csak egy száraz meder emlékeztet. Egyáltalán nem maradt benne víz. Hirtelen még szutykosabbnak érzem magam, nagyon vágyom egy kiadós fürdésre. Katniss lehajol, hogy megérintse a talajt.
- Teljesen kiszáradt. Biztosan azalatt csinálták, amíg aludtunk - állapítja meg. Emlékszem, hogy arról beszéltünk, a Játékmesterek össze akarnak terelni Catóval, és most elzárták a vizet. Világos, hogy mit akarnak: hogy odamenjünk az egyetlen vízforráshoz.
- A tó. Azt akarják, hogy odamenjünk.
- Talán valamelyik medencében még maradt víz - mondja Katniss reménykedve.
- Megnézhetjük - mondom, mert nem akarok csalódást okozni neki, de biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, semmit sem fogunk találni. A Játékmesterek azt akarják, hogy a tóhoz menjünk, és úgy alakították a dolgot, hogy ne legyen más választásunk. Elsétálunk a tavacskához, amire Katniss emlékszik, de ugyanaz a helyzet, mint a patakkal. Semmi sem maradt belőle.
- Igazad van. A tóhoz akarnak terelni bennünket - mondja Katniss, s erősen gondolkozik. Valószínűleg a körülményeket elemzi, és próbál előrukkolni egy épkézláb tervvel. Nincs semmi a tó körül, ami fedezékként szolgálhatna, így a meglepetés erejéről le kell mondanunk. - Menjünk oda egyenesen, vagy várjuk meg, amíg elfogy minden víz? - Üljünk még egy kicsit a babérjainkon, és várjuk, hogy mikor ér véget? Ha ülünk itt és várunk, csak vesztegetjük az energiánkat.
- Induljunk, most legalább még van élelmünk, és kipihentük magunkat. Menjünk, és vessünk véget ennek az egésznek. - Katniss bólint, és felkel. Bár még nem indul el, úgy tűnik, elveszett a gondolataiban. Teszek néhány lépést, és átkarolom. - Kettő az egy ellen. Gyerekjáték lesz - mondom, bár tudom, hogy nem igaz. Cato erős és dühös.
- Legközelebb már a Kapitóliumban eszünk - feleli Katniss, ami mosolyt csal az arcomra.
- Arra mérget vehetsz.
Egy ideig még nem mozdulunk, csak öleljük egymást, egyetlen szó nélkül.
Megállunk pihenni egy fa alatt, épp ott, ahol Katniss ledobta ránk a vadászdarazsak fészkét. Állva maradok, és a törzsem köré fonom a karjaim, ahogy megpróbálom elűzni Katniss halálsikolyainak emlékét. A hangja visszaránt a valóságba.
- Menjünk tovább - javasolja, én pedig örömmel egyezek bele.
Valamikor kora este érjük el a tavat, és alaposan körbejárjuk a Bőségszarut, hogy megbizonyosodjunk róla, Cato nem rejtőzött el sehol. Amikor meggyőződtünk róla, hogy tiszta a terep, visszamegyünk a tópartra, és feltöltjük a kulacsainkat. Az arcom és a kezem is megmosom gyorsan, amitől máris jobban érzem magam, bár még mindig nem olyan jó, mint a kapitóliumi zuhanyzók. Katniss felnéz az égre, ahol a nap lassan kúszik lefelé. Finoman megdörzsölöm a sebet a lábamon, mert fokozódott az égő fájdalom. Hosszú séta volt ez.
- Nem lenne szerencsés sötétedés után harcba szállni Catóval. Csak egy éjjellátó szemüvegünk van. - A jóddal megtisztítom a vizet, és közben a problémán agyalok. Elég valószínű, hogy Cato az éjszaka beálltára vár, hogy támadásba lendüljön, mert úgy kiszolgáltatottabbak vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy nála is van éjjellátó szemüveg.
- Talán ő is erre vár. Mit akarsz csinálni? Menjünk vissza a barlanghoz?
- Vagy menjünk vissza, vagy keressünk egy fát. - Már megint azok az átkozott fák! Csak ülnék ott mereven, és imádkoznék, hogy le ne zúgjak. -  De adjunk még neki fél órát, hátha előkerül. Aztán elrejtőzünk.
Maradunk, ahol vagyunk, a tóparton, jól látható helyen. Egyikünk sem szólal meg, de Katniss elkezd énekelgetni, a madarak pedig mind elhallgatnak, amikor kinyitja a száját. Nemsokára az összes madár Katniss dallamát csiripeli vissza. Ezen mosolyognom kell.
- Mint az apukád - jegyzem meg.
- Ez Ruta dala. Szerintem emlékeztek rá. - A madarak folytatják az éneklést. Katniss arcát nézem, és látom, hogy a madarak énekét hallgatva behunyta a szemét. Ki akarom nyújtani a kezem, hogy megérintsem az arcát, de valami megzavarja a madarak dalát. Már nem énekelnek, inkább rémülten csivitelnek.
Mindketten azonnal felpattanunk. Kirántom a kést az övemből, és felkészülök a támadásra, Katniss pedig felhúzza az íját. Mindketten Cato sziluettjét keressük a fák között, és meg is jelenik: átvágtat a bokrokon, és egyenesen felénk rohan. Nincs nála fegyver, és arra gondolok, talán az a terve, hogy puszta kézzel végez velünk. Ennyire elment volna az esze? Katniss kilő rá egy nyilat, ami egyenesen a mellkasa közepén találja el, de lepattan róla.
- Páncél van rajta! - kiáltja Katniss, amikor Cato odaér hozzánk. Felkészülök a harcra, de elvágtat mellettünk anélkül, hogy lelassítana. Teljesen össze vagyunk zavarodva. Cato után nézek, és látom, hogy erősen zihál és izzad, ami azt jelenti, hogy már egy ideje rohan. Nem úgy tűnik, hogy mi vagyunk a célpont, inkább olyan, mintha menekülne valami elől. De mi tudta így kikészíteni?

Katniss is rohanni kezd, ami még jobban összezavar. Megfordulok, hogy megnézzem, mi ijeszthette meg, épp idejében, hogy lássam, amint egy második szörnyeteg robban ki az erdőből. Megpördülök, és Katnissék után vetem magam, olyan gyorsan futva, ahogy csak tudok. A lábam miatt elég lomha vagyok, és több méterre lemaradok mögöttük. Nem akarok hátranézni, hogy lássam, ahogy a teremtmények egyre közelednek hozzám. Csak valami mutánsok lehetnek, és úgy néznek ki, mint a farkasok - páratlan tulajdonságokkal bíró farkasok. És a farkasok bizony gyorsak, sokkal gyorsabbak nálam.
Katniss megáll, amikor odaér a Bőségszaruhoz, és visszapillant rám. Felhúzza az íjat és kilő egy nyilat; hallom a fájdalmas rikoltást a hátam mögött, nagyon közel hozzám. A Bőségszaru felé mutogatva intek Katnissnak.
- Gyerünk, Katniss! Nyomás! 

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszonnyolcadik fejezet

Sziasztok!

Nem szeretek segget csinálni a számból, ha valamit ígérek, azt általában be is tartom. Itt az utóbbi időben nem igazán sikerült tartani magam az időpontokhoz a beígért folytatások tekintetében, de most hozom a régi formám. :) Szombat délután kettőre ígértem folytatást, hát itt van. :)

Ez megint egy ilyen hajnalok hajnalán készült fejezet, ezért elnézést kérek, ha sok benne a gépelési hiba vagy a szóismétlés, de már nincs kapacitásom átolvasni.

Remélem, azért élvezhető. :)

~ Emma

Néhány óra elteltével ismét megéhezem. A kosárnyi étel gúnyolódik velem, szinte könyörög, hogy egyek valamit. Még visszafogom magam pár órán át, de aztán elkenek némi kecskesajtot egy fél zsemlén. Felszeletelek egy almát és a sajtra borítom a gyümölcsöt, ami megízesít minden falatot. A zsemle másik felét előkészítem Katnissnak, majd felébresztem, úgy nyújtva felé a kaját, akár a fehér zászlót.

- Ne húzd fel magad. Muszáj volt ennem valamit. Itt a te részed.

- Jól van - feleli egyszerűen, és nagyot harap a zsemlébe.

- Mi is szoktunk kecskesajtot és almatortát csinálni a pékségben - mesélem.

- Biztosan egy vagyonba kerül.

- Mi sem tudjuk megfizetni - ismerem be. - Csak akkor kapunk belőle, ha nem tudjuk eladni, és megszárad. Ami azt illeti, igazából mindig száraz kenyeret szoktunk enni - árulom el, mielőtt beburkolózom a hálózsákba. Nemsokkal később már alszom.

Valaki a vállamat rázogatja, hogy kirángasson az édes álmokból. Álmosan pislogok körbe, de kipihent vagyok. Katniss néz le rám, és én magamhoz húzom, az ajkunk azonnal utat talál egymáshoz. Hosszú, mély csókot váltunk, és őszintén szólva tökéletesen elégedett lennék, ha minden nap ez lenne az ébresztőm. Végül Katniss elhúzódik, ami miatt csalódott vagyok, de lusta mosollyal nézek fel rá.

- Elvesztegetjük az időt, amit vadászatra fordíthatnánk.

- Azért ezt nem nevezném elvesztegetett időnek - replikázok rögtön, és ásítozva felülök. - Üres gyomorral megyünk vadászni, hogy ne lanyhuljon a figyelmünk?

- Kizárt - feleli Katniss. - Jól belakmározunk, hogy bírjuk a strapát.

- Számíthatsz rám, van étvágyam - vonok vállat. Katniss két tányérra halmozza a maradékot, ami meglep. Nem kellene valamennyit félretenni ínségesebb időkre? - Mindet? - kérdezem, amikor a kezembe nyomja a telepakolt tányért.

- Nyugi, még ma pótoljuk a készletet - mondja magabiztosan. Úgy érzem, megbízhatok benne, és elkezdem belapátolni a kaját, ami még hidegen is nagyon finom. - Effie Trinket kitér a hitéből, ha meglátja, hogyan eszem.

- Hé, Effie, ezt figyeld! - kiáltom, azzal a hátam mögé hajítom a villát. Felemelem a tányért, és tisztára nyalogatom, ami meglepően jól esik. Aztán dobok egy puszit a barlang egyik fala felé, hogy a kamerák biztosan elkapják a mozdulatot. - Hiányzol nekünk, Effie! - Erre Katniss nevetésben tör ki, a kezével takarva el a száját.

- Hagyd abba! Lehet, hogy Cato itt ólálkodik a barlang előtt - szűri a nevetésen keresztül. Elhúzom a kezét a szájáról, és magamhoz húzom.

- Tőlem ugyan ott ólálkodik, ahol akar. Hiszen itt vagy, hogy megvédj - vigyorgok.

- Ne csináld már, Peeta! - méltatlankodik. Gyorsan megcsókolom, mielőtt kiszabadíthatná magát, és felkelhetne. Sóhajtok, és én is felkászálódok, hogy segítsek Katnissnak összeszedni a cuccainkat. A hangulat azonnal megváltozik, amikor kilépünk a barlangból. A barlang volt a mi kis mennyországunk, ahol önmagam lehettem, Katnisszal az oldalamon. A valódi énem, az érzéseimmel és mindennel együtt. De a kis kuckónkból való kilépés emlékeztet, hogy az arénában vagyunk, és még mindig van itt két ember, akiknek meg kell halniuk ahhoz, hogy mi hazamehessünk. Visszasandítok a barlangra, és azt kívánom, bárcsak visszamászhatnék és összegömbölyödhetnék a hálózsákban. Csókkal ébrednék, együtt ennénk és a Tizenkettedik Körzetről beszélgetnénk. Ám még vár ránk a vadászat.

Katniss a kezembe nyom egy kést, amit az övembe csúsztatok, és odébbállunk. A valóság újra belénk mar.

- Biztosan a nyomunkba eredt. Cato nem az a fajta, aki megvárja, hogy odasétáljon elé a préda.

- De ha megsérült... - kezdi Katniss, de közbevágok.

- Az nem számít. Ha mozogni tud, akkor elindult, hogy megkeressen bennünket. - Cato elszánt, agresszív srác. Van egy olyan érzésem, hogy Katnissra különösen pipa Clove halála óta. Kíváncsi vagyok, vajon az volt-e az igazi indítéka Tresh levadászására, hogy bosszút álljon a lányért. Biztosan több kapcsolat volt közöttük annál, hogy kiválasztottakként együttműködtek az arénában. Clove biztosan bolondult Catoért, de nem tudom, a fiú viszonozta-e az érzéseit.

Megállunk a megduzzadt pataknál, hogy feltöltsük a vízkészleteinket.

- Ha enni akarunk, vissza kell mennünk a korábbi vadászterületemre - mondja Katniss, én pedig nem szállok vitába vele. Fogalmam sincs, hogyan kell nekiállni egy vadászatnak, szóval inkább csak követem az utasításait.

- Te döntesz. Csak mondd meg, hogy mit csináljak.

- Tartsd nyitva a szemedet. Maradj a köveken, amennyire csak tudsz, nem kellene nyomokat hagyni Catónak. És mindkettőnk helyett neked kell hallgatózni. - Hát persze, a füle. Nem gyógyult meg a robbanás óta. Furcsa érzés megint mozgásban lenni, és ami azt illeti, a lábam sincs még száz százalékos egészségi állapotban. Az elmúlt pár napban nem szenteltem neki nagy figyelmet, mivel nem jelentett nagy erőnléti kihívást a barlangban való ücsörgés. De most, hogy újra sétálnom kell, érzem a szúró fájdalmat a seb körül. Figyelmen kívül hagyom, és haladok tovább, követem Katnisst az erdőben. Kis idő múltán hirtelen megfordul és rám néz.

- Mi van? - kérdezem.

- Halkabban kell mozognod. És nem csak Cato miatt. Tíz mérföldes körzetben elüldözöd az összes nyulat.

- Tényleg? - Azt hittem, halk vagyok. - Sajnálom, nem tudtam. - Ismét elindulunk, és ezúttal jobban figyelek, hogy a lépteim még csendesebbek legyenek, Katniss mégis ingerültnek tűnik.

- Mi lenne, ha levennéd a bakancsodat? - kérdezi. Körbe pillantok.

- Itt? - kérdezek vissza hitetlenkedve; végtére is, az erdő közepén vagyunk. Nem épp olyan hely, ahol szívesen császkálnál mezítláb.

- Igen. Én is le fogom venni. Így mindketten halkabban tudunk majd menni. - Úgy tűnik, mintha erőfeszítéseket kellene tennie, hogy türelmesen tudjon beszélni velem. Nyoma veszett minden gyengédségnek, amit a barlangban tanúsított. Mindketten lehúzzuk a bakancsot és a zoknit, és mezítláb folytatjuk utunkat a fák között. A föld durva, mindenfelé ágak hevernek, amikre sorra rálépek. Próbálom figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, ami a talpam közepébe nyilall, és tovább csörtetek. A környezetünkre koncentrálok, ellenőrizve, hogy nincsenek gyanús, furcsa hangok, amelyek Cato közeledtére utalhatnak. Ám minden csendes, a zaj egyetlen forrása látszólag én vagyok. Figyelem, hogyan lépked hangtalanul Katniss, és próbálom leutánozni a mozdulatait. Nem vezet eredményre, főleg nem a lábamba hasító fájdalommal.

Órákig kóborlunk az erdőben, mialatt próbáljuk megtalálni a tábort, ahol Katniss szövetséget kötött Rutával. Ez idő alatt semmi nem akadt, amit Katniss lelőhetett volna. Biztosan tudom, mi ennek az oka. Figyelmeztettem Katnisst, hogy nem veszi hasznomat a vadászat során, de akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ennyire haszontalan vagyok. Nem értem, hogy tud Katniss ilyen halkan mozogni. Végül megállunk pihenni, és iszom néhány korty vizet, miközben azon gondolkozom, hogyan tudnánk elkapni akár csak egy madarat is. A válasz nyilvánvaló. Katnissnak egyedül kell lennie, csendben, mert szemmel láthatólag én csak hátráltatom.

- Katniss, - hívom fel magamra a figyelmét - szét kell válnunk. Tudom, hogy elüldözöm az állatokat.

- Csak azért, mert még nem gyógyult meg a lábad. - Természetesen próbál kedves lenni. Az, hogy fáj a lábam, nehezíti a helyzetet, de az a nagyobb probléma, hogy képtelen vagyok olyan csendesen járni, ahogyan Katniss. Alkalmatlan vagyok a vadászatra.

- Tudom - felelem. - Akkor rajta, menj vadászni. Mutass nekem néhány növényt, amit érdemes gyűjteni, és akkor nekem is hasznomat vesszük.

- Kivéve, ha Cato errefelé téved, és végez veled - mondja, amitől az az érzésem támad, hogy nem igazán bízik a képességeimben. Elnevetem magam, ami látszólag meglepi Katnisst.

- Ne aggódj, el tudok bánni Catóval. Egyszer már harcoltam vele, nem igaz? - Egy pillanatig meredten bámul rám, és azt hiszem tudom, mi járhat a fejében. Hogy a Catóval való küzdelmem oda vezetett, hogy a sárban haldokoltam, amíg Katniss el nem jött, hogy megmentsen. Bár javára legyen mondva, nem vágja a fejemhez.

- Mi lenne, ha felmásznál egy fára, és őrködnél, amíg én vadászom? - kérdezi. Ó, őrködés. Próbálja fontos feladatként feltüntetni, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez csak azt a célt szolgálja, hogy ne legyek láb alatt.

- Mi lenne, ha mutatnál nekem néhány ehető bogyót a környéken, aztán elmennél, és szereznél nekünk húst? - utánzom a hangját. - Csak ne menj nagyon messze, hogy szükség esetén ki tudjalak húzni a csávából. - Katniss nagyot sóhajt, és végül beadja a derekát. Mutat néhány ehető gyökérfajtát, és megtanít egy egyszerű dallamra, amit fütyülve tudathatjuk egymással, hogy jól vagyunk. A fütyülésben szerencsére jobbnak bizonyulok, mint a lopakodásban, és Katniss távozik, hogy szerezzen nekünk egy kis húst.

Nekilátok a gyűjtögetésnek, hogy legyen mit ennünk a hús mellé, akármit is lő nekünk Katniss. A folyó közelében találok egy bokrot, teli gyümölccsel, és próbálok visszaemlékezni, hogy milyen bogyókat mutattak a kiképzésen. Azokra a bogyókra is emlékszem, amiket Katniss hozott, hogy péppé törje őket. Ez a bogyó... olyan a színe, mint az ehetőnek? Vagy van egy másik, ami kicsit halványabb? Rendszeres időközönként elfütyülöm a dallamot, és visszamegyek oda, ahol a hátizsákot hagytuk. A műanyagterítőt kiterítem a földre, és ráhalmozom a gyümölcsöt. A napra húzom a terítőt, hogy a bogyókat érje a fény. Felmérve a mennyiséget úgy vélem, ennyi nem lesz elég. Fogalmam sincs, Katniss milyen zsákmánnyal tér vissza, de úgy érzem, ugyanannyit kell hozzátennem.

Visszamegyek a bokorhoz és a bogyósgyümölcshöz. Újabb tenyérnyi gumót szedek, és óvatosan elindulok velük, vissza a hátizsákhoz. Egy fa lehajló ágai és több bokor között török utat, hogy visszaérjek a tisztásra. Felnézek, és majd' kiugrik a szívem, ahogy szemmel követem a nyílvesszőt, ami mellettem csapódik egy fatörzsbe. Megdöbbenve nézek Katnissra.

- Te meg mit művelsz? Itt kellene várnod, ehelyett az erdőben bóklászol!? - ripakodik rám.

- Találtam a patakparton valami bogyót - mentegetőzöm, még mindig zavartan. Nemrég váltunk el egymástól, és nem mentem messzire.

- Fütyültem. Miért nem fütyültél vissza?

- Nem hallottam. Biztosan túl hangosan zúgott a folyó. - Odasétálok Katnisshoz, és a rázkódó vállára teszem a kezem.

- Azt hittem, Cato megölt! - szinte már kiabál.

- Nem ölt meg. Jól vagyok. - Átölelem, de ő merev és hallgatag marad. - Katniss? - Ellök magától, még mindig ráncolva a szemöldökét.

- Ha két ember megállapodik, hogy füttyel jelez egymásnak, akkor az azt is jelenti, hogy hallótávolságon belül maradnak. Mert ha az egyik nem jelez vissza, akkor baj van, jól mondom?

- Igen, igazad van.

- Rendben van. Ugyanis pontosan ez történt Rutával, és végig kellett néznem a haláltusáját! - kiáltja, és elfordul, hogy felvegyen egy palack vizet. Sóhajtok, és hirtelen bűnösnek érzem magam. Csak bámulom a hátát, de meg sem próbálom megvigasztalni. - És nélkülem ettél! - kiabál ismét, ami összezavar. Nem nyúltam semmihez, épp azon voltam, hogy még többet gyűjtsek.

- Micsoda? Nem, ez nem igaz.

- Ó, akkor biztosan az almák haraptak a sajtból.

- Nem tudom, mi evett a sajtból - mondom lassan, hogy megőrizzem a hidegvérem. Semmi jóra nem vezetne, ha mindketten dühbe gurulnánk. - De az biztos, hogy nem én voltam. A patakparton gyűjtögettem a bogyókat. Kérsz? - Felkínálom neki a gyümölcsöt, mint egy békejobbot. Remélhetőleg. Katniss nem szól semmit, csak megvizsgálja a bogyókat, amiket gyűjtöttem. Felvesz egy szemet, és forgatja az ujjai között. Hirtelen ágyúszó dördül, ami rendesen rám hozza a frászt. Ki lehetett? Cato vagy a rókaképű lány? Nem is tudom, minek örülnék jobban.

Felnézünk az égre, ahol egy légpárnás a rókaképű lány testét húzza a magasba. Elég könnyű felismerni a vörös hajáról. Ez azt jelenti, hogy Cato valahol a közelben van. A légpárnás nem volt túl messze tőlünk, szóval neki is itt kell lennie valahol. Egy megvolt, még kettő maradt, ami azt jelenti, hogy azonnal elindítja utánunk a hajtóvadászatot.

- Nyomás, mássz fel! Cato mindjárt itt lesz. Odafenn jobbak az esélyeink.

Katniss nem kezd el mászni; leállít és higgadtan néz rám.

- Nem, Peeta, a rókaképű lányt nem Cato ölte meg, hanem te.

- Micsoda? - Teljesen össze vagyok zavarodva. Azt hiszi, megléptem, hogy végezzek a lánnyal, amíg ő odavolt vadászni? - A Viadal kezdete óta nem láttam. Mégis hogyan ölhettem volna meg? - Ahelyett, hogy bármit mondana, csak kinyújtja a karját, és felmutatja a markában tartott bogyókat. Értetlenül nézek rájuk.

- Mielőtt felrobbantottam a Hivatásosak készleteit, a rókaképű lány odaszaladt, és csórt a kajájukból. Tudta, hová kell lépni, hogy elkerülje az aknákat, amiket a Harmadik Körzetből való fiú állított fel. Az volt a taktikája, hogy elrejtőzött, és figyelte a többieket, és amikor azok nem figyeltek, vagy őrizetlenül hagyták a holmijukat, odaszaladt, és csak annyit vett el belőle, hogy ne lehessen észrevenni - magyarázza Katniss. - Biztosan ránk talált, és várt, amíg itt hagytad a táskát és a bogyókat. Fel sem merült benne, hogy gond lehet vele, mivel úgy tűnt, azért hordod ide, hogy mi együk meg. Biztosan ott állt meg, hogy egyen. - Hagyom leülepedni az információt. Szóval nem Cato ölte meg a lányt, hanem én. Azt hiszem, az ehető bogyóknak mégis más színük van.

- Kíváncsi lennék, hogyan talált meg minket - gondolkodom hangosan, de nem olyan nehéz kitalálni. - Gondolom, az én hibám, ha tényleg olyan hangosan trappolok, mint mondod.

- Nagyon okos lány, Peeta. Illetve nagyon okos volt, amíg túl nem jártál az eszén. - Ez úgy hangzik, mintha szándékosan csináltam volna. Csak leszedtem néhány szem bogyót, hogy később megegyük, de úgy látszik, még a gyűjtögetésre sem vagyok képes.

- Nem direkt csináltam. Valahogy nem tűnik tisztességesnek a dolog. Úgy értem, már mindketten halottak lennénk, ha nem ő eszik elsőként a bogyóból - megállok, mert eszembe jut, hogy Katniss felismerte a termést. - Dehogy haltunk volna meg. Hiszen te felismerted a bogyót, ugye? - Bólint.

- Mifelénk éjfürtnek hívják.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

:'D

A pék fia - Huszonhetedik fejezet

Hahó!

Megszületett az új fejezet magyarosítása. :) Elnézést a késésért, de el kellett rohannom itthonról, és elég későn értem haza, aztán netes haditanács volt... :D Most látok neki, úgy olvassátok, hogy hajnali negyed három van. :D Remélem, a sok cukiság értékéből mindez mit sem von le. :)

Hétvégére elutazom, de hogy a távollétemben se maradjatok olvasnivaló nélkül, szombat délutánra élesítek egy bejegyzést. :)

Kitartás, mindjárt weekend, és lehet egy picit lazítani a sulis hajtásban. :)

~ Emma

Katniss néhány órával később felébreszt, és megígéri, hogy másnap keres nekünk egy fát, ahol nyugodtan alhatunk. De az időjárás változatlan marad, vagy ha lehetséges, még rosszabbra fordul. Villámok cikáznak, és néha úgy érzem, még a föld is megremeg. Semmi kajánk nem maradt, ezért felajánlom, hogy kimegyek, és próbálok keresni valami ehetőt. Katniss azonban nem enged ki, és meggyőz, hogy ebben a viharban nem lenne értelme kint lófrálni. Egy sóhajtással feladom, de ahogy telik az idő, egyre jobban fáj a hasam az éhségtől. Biztosra veszem, hogy Katniss sincs jobb állapotban. A hálózsákban maradunk, összebújva, hogy melegen tartsuk egymást. Katniss egyszerre megtöri a hosszúra nyúlt csendet.

- Peeta. Azt mondtad az interjúban, hogy belém vagy zúgva, mióta az eszedet tudod. Ez pontosan mióta tart?  - kérdezi. Ez igen váratlanul ért. De nem kell gondolkoznom a válaszon, azonnal tudom. Az az emlék beleégett az emlékezetembe.

- Nos, lássuk csak. Ha jól emlékszem, az első tanítási nap óta. - Előhívom az emlékképet az első napról, amikor megláttam Katniss Everdeen-t. - Ötévesek voltunk. Rajtad piros skótkockás ruha volt, a hajadat pedig… akkoriban még két copfban hordtad, nem egyben, mint most. Az apám mutatott meg, amikor sorban álltunk a beiratkozásnál.

- Az apád? Ezt nem értem - lepődik meg. Ekkor eszembe jut, hogy nem tudja, mi történt a szüleink között.

- Azt mondta: „Látod azt a kislányt? Feleségül akartam venni az anyukáját, de megszökött egy szénbányásszal” - mesélem, és felidéződik bennem apám elveszett tekintete.

- Micsoda? Ezt most találod ki - kiált fel hitetlenkedve.

- Nem, tényleg így volt. Mire én így szóltam: „Egy szénbányásszal? Miért akart volna hozzámenni egy szénbányászhoz, amikor ott voltál te?” Erre apa azt mondta: „Mert az a férfi olyan szépen énekelt, hogy a madarak is megálltak, hogy meghallgassák.”

- Ez igaz. Tényleg mindig megállnak. Már úgy értem, megálltak... - mondja Katniss, kissé meglepve.

- Aznap a zeneteremben a tanárunk megkérdezte, ki tudja elénekelni a völgydalt. Te rögtön jelentkeztél. A tanár felállított egy sámlira, te pedig elénekelted nekünk a dalt. Esküszöm, hogy az összes madár elhallgatott az ablak előtt. - Mosolyognom kell, ahogy eszembe jut a kicsi Katniss, amint áll azon a sámlin és énekel, ártatlanul, szívét-lelkét beleadva.

- Jaj, ne már - nevet.

- Pedig így volt.

- Nem, tényleg így történt. És mire befejezted a dalt, tudtam, hogy elvesztem, ahogyan az anyukád is. A következő tizenegy évben próbáltam összeszedni a bátorságomat, hogy megszólítsalak. - És borzalmasan elbuktam.

- Nem jött össze - jegyzi meg Katniss.

- Nem jött össze - bólintok. - Így aztán, amikor az aratáson kihúzták a nevemet, alig hittem, hogy ekkora mázlim lehet.

- Neked aztán… jó a… memóriád - jegyzi meg Katniss.

- Veled kapcsolatban mindenre emlékszem - ismerem be, eltűrve egy tincset a füle mögé. - Te nem figyeltél.

- Most már figyelek. - Majdnem elnevetem magam. Hát, másra nem figyelhet, ha egyszer kettesben ragadtunk ebben a barlangban.

- Hát, ami azt illeti, most nem nagyon kell tartanom a vetélytársaktól.

- Neked most már sehol nem kell tartanod a vetélytársaktól - leheli, aztán felém hajol. Újra érzem a bizsergést a gyomromban, és a szívem heves kalapálását a mellkasomban - ezek jelzik, hogy ez valóságos. Az ajkznk épp csak súrolják egymást, amikor félbeszakít egy koppanás kintről. Mindketten felugrunk, Katniss azonnal az íjáért nyúl, és bekészít egy nyílvesszőt, hogy lőhessen. De minden csendes, a vihart leszámítva. Lassan felkelek, és óvatosan kikukucskálok a sziklák között. Senki nincs ott, de látok valamit. Összeszedem magam, kilibbenek az esőre, és felkapom a kosarat. Beadom Katnissnak, aztán visszamászok.

- Úgy látszik, Haymitch megunta, hogy éhezni lát bennünket - jelentem ki vidáman.

- Úgy látszik. - A szeme azonnal a húsra vándorol. Már az illatába is belekordul a gyomrom.

- Csak óvatosan azzal a hússal. Emlékszel az első éjszakára a vonaton? A zsíros kaja teljesen kikészítette a gyomromat, pedig akkor nem éheztem.

- Igazad van. Pedig szeretném befalni az egészet! - Ismerős érzés, de a hasunkra való tekintettel, jobban tesszük, ha lassítunk. Amikor végeztünk az adagunkkal, Katniss közli, hogy kér még.

- Én is. Kitaláltam, hogy mit csináljunk. Várunk egy órát, és ha addig nem jön vissza a kaja, akkor eszünk még - javaslom.

- Rendben van. Hosszú lesz az az egy óra.

- Nem biztos. Mit kezdtél mondani, mielőtt megérkezett a kaja? Valami olyasmit mondtál, hogy… nem kell tartanom a vetélytársaktól… meg mondtál valamit a legjobb dologról, ami valaha történt veled… - kérdezem viccelődve.

- Erre a részre nem emlékszem - feleli, halvány pírral az arcán.

- Ó, igen, igazad van. Ezt csak én gondoltam - mondom. - Bújj ide, megfagyok. - Helyet csinál a hálózsákban, hogy odaférjek mellé, a hátamat a falnak támasztom. Katniss a vállamra hajtja a fejét, mire átölelem. Ez megint nagyon jó érzés. Magamban vigyorgok. Erre vágytam öt éves korom óta. Hogy a karomban tarthassam Katnisst. Hogy megcsókolhassam. És most itt vagyunk.

- Szóval ötéves korunk óta egyetlen lány sem keltette fel a figyelmedet?

- Nem, szinte kivétel nélkül mindegyik lány felkeltette a figyelmemet - végül is emberből és pasiból vagyok - de rajtad kívül egyikük sem tett rám komoly benyomást - ismerem be. Senki sem érhet fel hozzá, nincs senki a világon, akivel szívesebben lennék.

- A szüleid biztosan kiugranak majd a bőrükből örömükben, ha megtudják, hogy egy perembeli lány tetszik neked.

- Kizárt. De nem is érdekel. - Nem mintha az anyám valaha is tudta volna. Úgy tűnt, apám megérti, és soha nem mondta, hogy talán valaki mást kellene választanom, valakit, aki jobban illik hozzám. Biztos vagyok benne, hogy otthon az anyám most okoz némi fájdalmat szegény öregemnek. - Különben is, ha élve hazajutunk, nem a Peremben fogsz lakni, hanem a Győztesek Falujában.

- De akkor Haymitch lesz az egyetlen szomszédunk!

- Hú, az király lesz - kuncogok, és még szorosabban ölelem Katnisst. - Te, én és Haymitch. Nagyon meghitt. Együtt piknikezünk, együtt ünnepeljük a szülinapunkat, a hosszú téli estéken meg a Viadalról szóló, véres anekdotákkal szórakoztatjuk egymást - tréfálkozom.

- Mondtam már, hogy utál engem!

- Csak néha. Nem hallottam, hogy józanon akár csak egyetlen negatív megjegyzést tett volna rád.

- De ha sohasem józan! - ellenkezik Katniss.

- Ez igaz. Összekevertem valakivel. De kivel is? Ja, megvan. Cinna kedvel téged. De valószínűleg csak azért, mert nem rohantál el, amikor felgyújtott. Másrészt viszont Haymitch… nos, a helyedben nagy ívben elkerülném. Gyűlöl téged.

- Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy én vagyok a kedvence.

- Engem jobban utál. Szerintem Haymitchnek úgy általában az emberi nemmel vannak problémái. - Azon kezdek töprengeni, vajon Haymitch mit gondolhat, miközben ezt nézi. Ha az italtól elhomályosult tudattal érti egyáltalán, hogy mi történik.

- Szerinted hogyan csinálta? - kérdezi hirtelen.

- Kicsoda? És mit?

- Haymitch. Hogyan győzött a Viadalon?

Csendbe burkolózva gondolkozom a kérdésén. Nyilván nem lehetett részeg, amikor részt vett az Éhezők Viadalán. Fiatal, erős pasas lehetett. Habár nem olyan mértékben, mint Cato vagy Thresh. Kétlem, hogy túl sok támogatót szerezhetett volna a Tizenkettedik Körzetből, és nem tekinthető különösebben jóképűnek sem. Csak egy lehetséges megoldást látok.

- Túljárt a többiek eszén - jelentem ki. Katniss bólint, de nem fűz hozzá semmit a témához.

Nem telik le az egy óra, mielőtt újra szednénk a bárányraguból, de nem vitatkozom Katnisszal, amikor közli, hogy enni fog. Megszólal a himnusz, mialatt kiszed két adag ragut, én pedig kikémlelek az égre a sziklák repedései között.

- Ma este nem lesz semmi látnivaló. Semmi sem történt, különben hallottuk volna az ágyúlövést.

- Katniss - mondom csendesen, próbálva felhívni a figyelmét az égre vetített arcra, de túlságosan lefoglalja a kaja.

- Mi van? Felezzünk el még egy zsemlét?

- Katniss - mondom újra, de nem úgy tűnik, hogy szándékában áll válaszolni. Arra gondolok, talán tudja, mi következik, csak nem akar szembenézni vele.

- Mindegy, elfelezek még egyet. Viszont a sajtot elteszem holnapra. - Addig bámulok rá, míg végül felnéz. - Mi van?

- Thresh meghalt.

- Az lehetetlen.

- Biztosan elsütötték az ágyút, csak a viharban nem hallottuk.

- Biztos vagy benne? Úgy értem, még mindig szakad az eső. Az orra hegyéig alig lát az ember.

Tagadás. Félretol az útból, és ő maga pillant az égre, még épp idejében, mielőtt Thresh arcképe eltűnik. Lassan lecsúszik a földre, és látszólag teljesen elfelejtkezett a második adag raguról.

- Jól vagy? - kérdezem gyengéden. Csak vállat von, majd felhúzza és átkarolja a térdét. Szinte látom, ahogy felhúzza a falat, ami mögé az érzéseit rejti.

- Csak arról van szó, hogy… ha nem mi győzünk… azt akartam, hogy Thresh nyerjen. Mert elengedett. Meg Ruta miatt.

- Igen, tudom. Viszont ez azt is jelenti, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültünk a Tizenkettedik Körzethez - emlékeztetem. A kezébe adom az egyik tányért. - Egyél. Még meleg. - Katniss bekap egy falatot a raguból.

- Akkor Cato most már ránk vadászik - mutat rá Katniss.

- És van élelme is.

- Nem lehet, hogy megsebesült? - veti fel Katniss.

- Mégis miből gondolod?

- Thresh biztosan nem adta olcsón a bőrét. Nagyon erős, úgy értem, erős volt. És valószínűleg Thresh felségterületén csaptak össze.

- Értem. Minél súlyosabb Cato sérülése, annál jobb. Azon gondolkodom, vajon mi lehet a rókaképű lánnyal?

- Szerintem jól megvan. Talán őt könnyebben el tudnánk kapni, mint Catót.*

- Talán majd elkapják egymást, mi meg szépen hazamehetünk - mondom reménykedve. - Mostantól még óvatosabbnak kell lennünk őrségben. Elbóbiskoltam néhányszor.

- Én is. De ma éjjel nem fogok.

Én kezdem az őrködést. Katniss bebújik a hálózsákba, és az arcába húzza a kapucniját. Ülök mellette, és tapintatosan hagyom, hogy összeszedje magát.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A kép forrása: leabharlann.deviantart.com

* Fordítói megjegyzés: Szerintem ez a magyar könyvben picit félre lett fordítva. Nem vagyok perfekt angolos, de szerény tudásommal teljesen másképp értelmezem ezt a mondatot. Az eredeti szöveg így hangzik: 'Oh, she's fine. Probably be easier to catch Cato than her." Ami azt jelenti, hogy "Szerintem jól megvan. Talán még Catót is könnyebb lenne elkapni, mint őt." Így még több értelme is van. De ahogy eddig is mindig, most is megtartottam az eredeti magyar szöveget a ficben. :)

Ilyen apróbb ferdítések több helyen is vannak egyébként, de ez nagyon szúrta most a szemem.

Ha vannak az olvasók között nálam jobb angolosok, szóljanak bátran, hogy hol az igazság. :) :D

Ja, és még valami, csak a fáradtság-szintről: az utolsó bekezdésben azt, hogy "bebújik", első nekifutásra simán leírtam gy-vel, másodikra ly-nal. :'D Hajnali négy óra van. No comment. :D

And now... I'm beat. Night, guys! :) x

A pék fia - Huszonhatodik fejezet

Sziasztok!

Remélem, mindenki túlélte az első hetet a suliban. :) Sűrű elnézést kell kérnem a hosszas kihagyás miatt, de egyrészt úgy gondoltam, hagyok egy kis időt felzárkózni az újonnan érkezett olvasóknak, másrészt pedig kicsit szét vagyok csúszva magánjellegű dolgok miatt. :)

A jövő hét folyamán két fejezettel számolhattok, az egyiket feltehetőleg szerdán teszem majd ki, a másikat pedig hétvégére időzítem. :)

Jó szórakozást!

~ Emma

Észreveszem, hogy Katniss szemében könnyek gyülekeznek, és aggódni kezdek, hogy talán a sebe fájdult meg ennyire.

- Mi a baj? Nagyon fáj a sebed? - Úgy emlékszem, maradt még néhány fájdalomcsillapító pirulánk, de nem tudom, beadhatom-e neki erre a sérülésre. Bár azt hiszem, egy-két szem nem árthat.

- Haza akarok menni, Peeta - mondja, akár egy kisgyerek.

- Haza fogsz menni. Ígérem. - Lehajolok, hogy megcsókoljam a homlokát.

- Most akarok hazamenni - teszi hozzá, és ettől nekem is honvágyam támad. Mennyit kell még szenvednünk itt?

- Megmondom, mit csináljunk. Most szépen visszaalszol, és az otthonodról fogsz álmodni. És mire észbe kapsz, már tényleg otthon leszel. Jó lesz így? - Legalábbis remélem, hogy így lesz. Nem akarok tovább ebben az átkozott arénában maradni, fel akarom adni, hogy végre véget érjen az egész. De ezt nem tehetem. Meg kell győződnöm róla, hogy Katniss hazatér a családjához, és mindazokhoz, akik számítanak rá a Tizenkettedik Körzetben. Gale is eszembe jut, de figyelmen kívül hagyom a gondolatot.

- Jó - suttogja Katniss. - Ébressz fel, ha őrködni kell.

- Jól vagyok, és kipihentem magamat, hála neked és Haymitchnek. Ráadásul fogalmam sincs, meddig tart még - teszem hozzá, s közben arra gondolok, mennyi haladékot kapunk még, mielőtt újra szembe kell néznünk a valósággal: hogy még nem ért véget a Viadal, és még mindig vannak itt rajtunk kívül kiválasztottak, akiknek meg kell halniuk, hogy mi hazamehessünk. Mennyi időm van még, mielőtt Katniss újra kételkedni kezd az érzéseimben, amelyek valószínűleg nem találnak nála viszonzásra.

Mialatt Katniss alszik, az otthonomra gondolok, bár korábban gondosan kerültem ezeket az emlékeket. Azon tűnődöm, vajon hogy mehet az üzlet? Gareth vagy Lukail segít apának? Talán többen vásárolnak most a pékségben, hogy kifejezzék az együttérzésüket, és biztosítsák róla a családomat, hogy a Körzet ugyanúgy szurkol nekem is, ahogy Katnissnak. Az anyám biztosan nem engedi, hogy bezárják a boltot, az túl nagy veszteség lenne. Nem mintha számítanék rá, hogy megáll az élet, csak mert én az arénában vagyok. Az embereknek tovább kell lépniük, még akkor is, ha az ő lányukat vagy fiúkat sorsolták ki az aratáson. A Tizenkettedik Körzet lakói pedig pláne nem engedhetik meg maguknak, hogy pihenőnapot tartsanak.

Az eső egyre inkább rákezd, mostanra felhőszakadássá erősödött. A műanyag takaró nem fedi be az egész barlang tetejét, és kicsit át kell rendezgetnem, hogy Katniss ne ázzon meg. Ahogy az ég még inkább elsötétedik odakint, felébresztem Katnisst. A gyomrom korog, de nem akarok egyedül enni, mert mindkettőnknek elég kell legyen az étel. Amikor felébred, lassan felül, és már sokkal jobban néz ki. Kipakoljuk a készleteink maradékát, ami nem túl sok. Csak két adat guvathús, némi aszalt gyümölcs, és egy kis péppé zúzott gumó maradt. Ez nem fog sokáig kitartani, még akkor sem, ha spórolunk vele, de remélem, Katniss hamarosan elég jó állapotban lesz ahhoz, hogy vadászhasson. És abban is bízom, hogy a vihar hamar véget ér. Élvezem a Katnisszal kettesben töltött időt, de örökké nem élünk túl a barlangban.

- Megpróbáljuk beosztani?

- Nem, együk csak meg az egészet. A guvat úgyis hamarosan megromlana, és azt hiszem, egyikünknek sem hiányzik most egy komolyabb gyomorrontás - magyarázza, mialatt két egyforma részre osztja az élelmet. Próbálok lassan enni, de farkaséhes vagyok, ezért néhány perc alatt elpusztítom a rám eső részt, ám nem érzem úgy, hogy jóllaktam volna.

- Holnap vadászatot rendezünk - jelenti be Katniss, amit hálásan fogadok. Ám még mindig úgy gondolom, kicsit több időre lenne szüksége a felépüléshez.

- Nem sok hasznomat fogod venni - ismerem be. - Még soha életemben nem vadásztam. - Az nem nevezném vadászatnak, hogy elkaptam pár nyulat, amíg a Hivatásosak falkájával voltam. Inkább csak sántikáltam az erdőben, és néhány könnyű prédát kaptam el.

- Én elejtem a vadat, te pedig megfőzöd. Gyűjtögetni pedig bármikor tudsz.

- Bárcsak lenne valami kenyérbokor a környéken - sóhajtok. A kenyér egyszerű, azt ismerem.

- A kenyér, amit a Tizenegyedik Körzet küldött nekem, még meleg volt, amikor megkaptam - sóhajt Katniss is élvezettel az emlékre. - Tessék, rágcsáld ezt! - nyom a markomba néhány mentalevelet. Nincs is rossz íze.

Nem fordítok sok figyelmet az égre vetített címernek. Ma nem halt meg senki, ami azt jelenti, hogy Cato és Thresh még mindig odakint vannak. És valahol az Ötödik Körzetből való lány is leskelődik még. Hogy is nevezte el Katniss? A rókaképű lány.

- Merrefelé indult el Thresh a Bőségszarutól? Úgy értem, nem derült ki, hogy mi van a síkság túloldalán? - rángat ki Katniss hangja a gondolataimból. Visszapörgetek az emlékeim között oda, amikor a Hivatásosakkal voltam, és úgy emlékszem, valaki említette, hogy Thresh az ellenkező irányba szívódott fel. Arra is emlékszem, hogy végignéztem a hátborzongató, üres területen. Egy egyszerű, átlagos mezőnek tűnik, magas fű és gabonanövények borítják, ahol bármi könnyedén megbújhat. Mindig olyan érzést keltett bennem, hogy ha valaki betéved oda, egyszerűen eltűnik.

- Egy hatalmas mező - felelem Katnissnak. - Vállmagasságig ér a fű, ameddig a szem ellát, fűtenger hullámzik. Nem tudom, talán gabonanövények is vannak. Különböző színű parcellákat láttam. Viszont nincsenek ösvények.

- Biztosan terem arrafelé gabona. Mibe fogadjunk, hogy Thresh tudja, melyik ehető? Bemerészkedtél oda?

- Nem. Senkinek nem volt kedve hajtóvadászatot indítani Thresh után abban a magas fűben. Van valami vészjósló abban a mezőben. Ha ránézek, mindig azon jár az agyam, mi rejtőzhet benne. Kígyók, veszett állatok, futóhomok. Fogalmam sincs, mi minden lehet arrafelé.

- Talán akad ott valami kenyérgabona. Talán ezért tűnt olyan jól tápláltnak Thresh, jobb húsban volt, mint a Viadal elején - gondolkozik hangosan Katniss.

- Vagy sikerült szert tennie néhány igen bőkezű támogatóra. Azon gondolkodom, mit kellene tennünk, hogy Haymitch küldjön nekünk egy kis kenyeret. - Elég lenne egy kevés is, hogy a gyomrom megnyugodjon kissé, és kibírjam, amíg el tudunk menni vadászni. Katniss megfogja a kezem. Ezzel meglep, mivel a lakoma óta nem igazán voltak ilyen gyengéd megnyilvánulásaink egymás felé. Hát, legalábbis nem akkor, amikor Katniss magánál volt.

- Talán túl sokba került a cucc, amivel ki tudtalak ütni - mondja Katniss egy halvány mosoly kíséretében. Erről eszembe jut, hogy mérgesnek kell lennem.

- Na igen, az meglehet. - Összekulcsolom az ujjainkat. - Nehogy még egyszer megpróbálj átvágni, rendben? - próbálom komoly hangon fenyegetni.

- Mert akkor mi lesz? - kérdezi.

- Mert... akkor... - kinyitom a számat, de aztán be kell csuknom, és inkább megrázom a fejem. - Egy pillanat.

Katniss vigyorogni kezd.

- Valami baj van?

- Az a baj, hogy még mindig életben vagyunk mindketten. Ez pedig csak megerősít téged abban, hogy helyesen cselekedtél.

- De ha egyszer helyesen cselekedtem!

- Nem, Katniss! Nincs igazad! - Megszorítom a kezét, és harag szűrődik a hangomba. - Ne halj meg értem. Azzal nem teszel nekem szívességet. Megértetted? - A hangom most már újra higgadt. És őszinte, nagyon őszinte. Nem halhat meg, főleg nem miattam. Nem mehetek vissza a Tizenkettedikbe, ha ő meghal. Az élet elviselhetetlenül sivár lenne.

- Talán magam miatt csináltam az egészet, Peeta. Erre még nem gondoltál? Talán nem te vagy az egyetlen, aki… aki azon aggódik, hogy... mi lenne, ha… - Katniss habogni kezd, én pedig csak bámulok rá egy percig, míg a gondolataim örvénylenek.

- Mi lenne, ha...? Katniss? - kérdezem halkan. Lazítok a kezünk szorításán.

- Haymitch a lelkemre kötötte, hogy nagy ívben kerüljem el ezt a témát - feleli, kerülve a tekintetem.

Újabb hazugság? Nem tudom eldönteni, hogy Haymitch mondhatott-e ilyet, vagy sem. Ő javasolta, hogy kürtöljem világgá, mit érzek Katniss iránt. Miért mondta volna Katnissnak, hogy kerülje a témát?

- Akkor kénytelen leszek a képzeletemre hagyatkozni, ha kíváncsi vagyok a válaszra. - Közelebb húzódok hozzá, és gyengéden megcsókolom. Az ajka meleg és puha. Habozás nélkül visszacsókol, és ez nagyon jó érzés. Ennek a csóknak teljes egészében tudatában vagyok, nem úgy, mint azoknak a rövid csókoknak, amiket akkor váltottunk, amikor a lázas agyam nem feltétlenül tudott feldolgozni minden információt. Érzem a szokásos bizsergést, amit csak Katniss tud előidézni, és további csókokra éhezem. Ahogy lassan elhúzódok, látom, hogy most már kicsit jobban átázott a kötés a fején. Óvatosan megpuszilom az orra hegyét.

- Azt hiszem, megint vérzik a sebed. Gyere, feküdj le, amúgy is későre jár. - Megnézem, hogy megszáradt-e már a zoknija, és felhúzom a lábára, hogy melegen tartsa. Ragaszkodik hozzá, hogy visszavegyem a kabátom. Ennek örülök, mert őszintén szólva baromi hideg van. Biztosan Cato és Thresh miatt húzták le ennyire a hőmérsékletet a Játékmesterek.

- Én kezdem az őrködést, te alhatsz egy keveset - mondja Katniss.

- Nem, én jól vagyok. Inkább neked kellene aludnod - javaslom, de ragaszkodik hozzá, hogy ébren maradjon. Annyi kikötést azért teszek, hogy addig nem fekszem le, amíg be nem bújik mellém a hálózsákba. Túl hideg van ahhoz, hogy üldögéljen mellettem. A vérmérgezésen már túl vagyunk, nincs szükségünk egy tüdőgyulladásra is. Elhelyezkedünk a hálózsákban. Katniss az egyik karomon nyugtatja a fejét, a másikkal pedig védelmezőn átkarolom. Elég kényelmes így. Behunyom a szemem, de még egy darabig nem tudok elaludni, mert pörög az agyam. Arra a csókra gondolok, amit az első valódi csókunkként tartok számon. Végül sikerül elaludnom, mosollyal a szám sarkában.

Eredeti nyelven: fanfiction.net