A győztes - Második fejezet

Tadamm!
Ha hiszitek, ha nem, végre elkészült a folytatás.
Remélem, mindenkinek csudajól telt a karácsony! :)
Egyébként hülye vagyok, az előző fejezet előtt elfelejtettem mondani, hogy ha van észrevételetek az új kinézettel kapcsolatban, mondjátok nyugodtan! Szerintem jó így, de ti használjátok az oldalt, az a fontos, hogy nektek jól látható és olvasható legyen. :) Ha valami nem oké, igazítok rajta. :)
~ Emma


- A hajad! Le sem vágattad, mióta hazajöttél?

- Nézzétek azokat a körmöket! Remélem, lesz elég időm rendbe tenni őket.

- Ó! Látom, felszedtél valamennyit, sokkal jobban nézel ki!

És ez így megy végeláthatatlanul. Izgatottan csacsognak arról, hogy nézek ki, hogyan fognak felkészíteni a kameráknak, az előttünk álló Győzelmi Körútról és a Nagy Mészárlásról. Meglepő módon nagyon élvezem a zsivajt a házamban általában uralkodó csendhez képest.

- Egyedül élsz itt?

Bólintok.

- Igen. Néha itt alszanak a bátyáim, de ma mindenkinek dolga van a pékségben - mondom, habár ez nem teljesen igaz. A testvéreim felajánlották, hogy átjönnek az interjúra, hogy támogassanak, de azt mondtam nekik, inkább maradjanak a szüleinkkel a pékségben. Magam sem tudom miért, de nem akarom, hogy részt vegyenek ebben. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy minden hihetetlenül bonyolult és elfuserált. Lemegyek a földszintre Portiához, levágott hajjal, lecsutakolt bőrrel, borotvált arccal és manikűrözött körmökkel. Portia a nappaliban áll, és épp beleharap egy feldíszített sütibe.

- Portia - mosolygok rá, mire felém fordul egy hasonlóan meleg mosollyal. Átvágunk a szobán, és megöleljük egymást, mint a barátok. Haymitch betrappol, futó pillantást vet ránk, aztán egy sóhaj kíséretében ledobja magát a kanapéra.

- Milyen kedves jelenet! - nevet, és ahogy az várható volt, leheletének erős alkoholszaga van. Portiával tudomást sem veszünk róla.

- A ruháid ott vannak a fotelben, öltözz fel gyorsan! A kamerák már készen állnak odafent, amint elkészültél, kezdhetünk. - Felkapom a ruhákat és gyorsan felhúzom őket. Ma elég egyszerű összeállítást kaptam, csak fekete nadrág és fehér ing, de az anyag bélelt, hogy melegen tartson. - Láttam a festményeidet, Peeta. Csodásak - áradozik Portia. Meglepetten elmosolyodom; azt hittem, utálni fogja őket, ahogyan én.

- Köszönöm. A rémálmaimról festettem őket - világosítom fel, mire jól hallhatóan levegőért kap.

- Ó... - Portia megakad, látszólag nem tudja, mit mondjon erre. - Nos, ez talán olyasvalami, amit a kamerák előtt nem kellene mondanod - erőltet ki egy kuncogást, én pedig beleegyezőn bólintok, miközben begombolom az ingem.

Amikor látja, hogy végeztem az öltözködéssel, Portia felterel a festményekkel teli szobába. Elképzelem a láthatatlan liszteszsákomat, kihúzom magam és mosolyt erőltetek az arcomra. Ideje elkezdeni a színjátékot. A kamerák minden mozdulatomat követik, miközben megmutatom a festményeimet - főleg azok közül válogatok, amiken kevesebb az erőszak. Kellemes hangon csevegek, ahogy felkapom a képeket és az objektívbe vigyorgok. Megjegyzik, hogy milyen sok képen szerepel Katniss, így aztán természetesen makognom kell a hozzá fűződő szerelmemről is. Rövidesen összepakolják a kamerákat és odébbállnak. Azt is fel akarják venni, ahogy találkozunk Katnisszal a Körút kezdetén. Mindent közvetíteni akarnak.

Haymitch és Portia a nappaliban várnak. A stylistom átad egy kabátot. Belebújok, és hagyom, hogy Portia sálat tekerjen a nyakam köré. Haymitch vállon vereget.

- Emlékezz: mosolyogj! Azzal a lánnyal készülsz találkozni, akibe őrülten bele vagy esve - mondja, mire megfeszítem az állkapcsom.

- Köszönöm, Haymitch, de nem szükséges kioktatnia, hogy szerelmesen viselkedjek - szűröm összeszorított fogakon keresztül. Valami felvillan a szemében, de aztán csak bólint és ellép mellőlem. Félig megbánom, hogy kimondtam a szavakat, de azt hiszem, még mindig neheztelek kissé, amiért Katniss és Haymitch kicseleztek. Kilépek az ajtón; a hó most már szakad, ami rontja a látási viszonyokat. Elindulok, a hó ropog a talpam alatt.

Ott van Katniss. Felém lépdel, és azt hiszem, mosolyt látok az arcán. Ez jó. Nem sokszor láttam őt mosolyogni, amióta visszajöttünk, különösen nem nekem címezve. Ez leolvaszt némi jeget az érzéseimről, és kipréselem a mosolyt, amihez a kamerák hozzászoktak. Katniss hirtelen futásnak ered, és ahogy a karjaimba veti magát, a lendület hátra lök. A bal lában megcsúszik a hóban, és mindketten elesünk, Katniss még mindig a karjaimban van. Aztán megcsókoljuk egymást, és ez egy zavarba ejtő csók, amitől zakatolni kezd a szívem, és ami arra késztet, hogy szorosabban húzzam őt magamhoz. Útban van a szőrme és a hópelyhek, és érzem a rúzsa furcsa, keserű ízét is. A Kapitólium azt várja tőlünk, hogy szerelmesek legyünk, hát így viselkedünk. De nem tudom, színjáték-e az egész. Minden olyan zavaros.

Még mielőtt észbe kaphatnék, máris a vonaton vagyunk, és távolodunk az állomástól. Haymitch, Effie, Portia, Katniss, az előkészítő csapatok, és én. Vacsorázunk, majd mindenki eltűnik a hálófülkéjében, hogy lefekvéshez készüljenek, de Portia és én még maradunk. Úgy döntünk, a társalgóba megyünk, és a kanapén kuporgunk egymással szemben. Egy darabig csak élvezzük a csendet. Ráeszmélek, hogy valószínűleg Portia az egyetlen igazi barátom ezen az utazáson.

- Hogy vagy, Peeta? - kérdezi, és ahogy ránézek, többé már nem látom benne a Kapitóliumot. Csak a nőt látom, aki felöltöztet, hogy lenyűgözzem Panemet; a nőt, aki végig segített a Viadal előtt. A nőt, aki bekötözte a kezem. A nőt, aki ott volt, amikor amputálták a lábam.

A vonat megáll üzemanyagért.

- Nem tudom - felelem őszintén, és a frissen manikűrözött ujjaimmal végigszántom a frissen vágott hajam. - Amióta visszajöttünk, minden olyan... feszült - mondom, ő pedig megértőn bólint.

- Tudod, egyszer én is voltam szerelmes - mereng sárgára festett ajkain halvány mosollyal. Kérdőn felvonom a szemöldököm, hogy folytassa. - Klausticának hívták, és nagyon jóképű volt. Hosszú ideig együtt voltunk, olyan sokáig, hogy mindenki azt hitte, össze fogunk házasodni, és együtt öregszünk meg. Ez természetesen még a suliban történt. - Belekortyol a teájába, míg én a homlokom ráncolom.

- Mi törént?

- Ó, kapott egy új állást, és lett egy új nője. Ő volt a titkárnője vagy ilyesmi, és annyira egymásba szerettek, hogy nem tudott létezni nélküle - legyint Portia, mintha nem lenne semmi jelentősége, de én látom, hogy nagyon is számít.

- Hát, ezek szerint van bennünk valami közös. - Kérdő tekintettel pillant rám. - Mindkettőnk szíve összetört. - Egy pillanatra a lepillantok a kezeimre, majd felnézek Portiára. - Gondolod, hogy kiheverem? Hogy egyszer... tovább tudok lépni? - kérdezem, mert nem ragaszkodhatok örökké ugyanahhoz a lányhoz. Portia felkel és vigasztalásképp a vállamra teszi a kezét.

- Azt hiszem, ideje lefeküdni. - A gyomrom szaltózik egyet, mert nem válaszolt a kérdésemre Nem vitatkozom vele, csak elindulok a szobámba. Az egyik ablak előtt megállok, mert Katniss és Haymitch körvonalát látom, amint odakint beszélgetnek a hóesésben. Még több titok? Lenyelem a keserűségem, és bezárkózom a hálófülkémbe. Levetkőzöm, bebújok az ágyba és próbálok elaludni.

Végül sikerrel járok, mert arra ébredek, hogy Portia kelteget. Felpislogok rá és felnyögök.

- Nem, menj innen - motyogom miközben a fejemre húzom a párnám.

- Kelj fel és öltözz! Már majdnem ebédidő van! - csiripeli megszokott, csipogó hangján. Ráncolom a homlokom és újra rápillantok.

- Tényleg? Miért nem ébresztettél fel hamarabb? - kérdezem. Portia elhúzza a párnát az arcomról.

- Nem volt rá szükség, ma főleg csak utazunk.

Sóhajtok. Felülök és kidörzsölöm az álmot a szememből. Látom, hogy a tekintete az ágy mellett pihenő művégtagra vándorol, és nyilvánvaló tanácstalanság ül az arcára. Azt latolgatja, segítsen-e, vagy inkább ne, mert nem akar hozzáérni. Nem hibáztatom, már hozzászoktam az emberek pillantásaihoz, amikor rájönnek, vagy meglátják.

- Semmi gond, nem kell segítség - mondom hirtelen, mire megkönnyebbülten bólint.

- Nos, akkor találkozunk az ebédlőben. - A vidámság visszatér a hangjába. Bólintok. Átmanőverezek a szobán a sétabotommal, és beállok a zuhany alá. Miután felöltöztem, elindulok ebédelni. Katniss még nincs ott, de néhány perc múlva megérkezik, és látszik, hogy az előkészítő csapata egész nap kínozta. Elég önelégült vagyok, amiért engem hagytak aludni.

Az étel mennyei, és mindenki beszélget, leszámítva a másnapos Haymitchet és a csendes Katnisst. A többiek próbálják bevonni őt a társalgásba, ám ő csak mogorván válaszolgat és konokul hallgat. Én igyekszem lépést tartani a beszélgetéssel, amennyire csak tudok.

Ez egy hosszú Körút lesz. Épp, amikor a gondolat szöget üt a fejembe, megállunk, és valaki jelenti, hogy a vonat meghibásodott. Effie természetesen hisztériázni kezd, és azt számolgatja, hogy mennyiben változtat ez az ütemtervünkön.

- Ez senkit sem érdekel, Effie! - csattan fel hirtelen Katniss, mire mindannyian rámeredünk. Tőle nem megszokottak az ilyen kitörések, és mindannyiunkat ledöbbent, hogy így ráripakodott Effie-re. Katniss végignéz rajtunk. - Akkor sem érdekel senkit - mondja, majd távozik. Effie csak bámul utána, kecsesen eltakarja a száját, szemei pedig tágra nyíltak a döbbenettől.

Cinna elkezd felkelni a székéből, de gyorsan felállok és megrázom a fejem.

- Majd inkább én.

Senki nem szól semmit. Azon tűnődöm, vajon mi járhat a fejükben. Biztos vagyok benne, hogy tudnak Katnissról és rólam - pontosabban arról, hogy nincs olyan, hogy Katniss és én. Kilépek az ebédlőből, meghallom a riasztót és meglátom a nyitott ajtót. Követem Katnisst. Odakint nem borítja hó a talajt, ami azt jelenti, hogy már nagyon messzire utaztunk. Látom őt a távolban, leül a sínek mentén. Elindulok felé, és amikor elég közel érek, megszólal, anélkül, hogy rám nézne. Nyilvánvalóan valaki másra számít.

- Ha lehet, kíméljen meg a kiselőadásától, Haymitch - mondja.

- Majd rövidre fogom a mondandómat - felelem, ahogy óvatosan leülök mellé.

- Azt hittem, Haymitch az.

- Nem, Haymitch még mindig a muffinját majszolja. - Kényelmesebb helyzetbe igazgatom a műlábam. - Bal lábbal keltél, mi?

- Á, hagyjuk - vágja rá. A hangulatom kicsit visszaesik. Hát persze, nem hajlandó beszélni velem. Veszek egy mély lélegzetet, hogy lecsillapítsam a gondolataimat.

- Figyelj, Katniss, már régóta szerettem volna beszélni veled arról, ahogyan a vonaton viselkedtem. Mármint a Viadal után. Hazafelé. Tudtam, hogy van valami közted és Gale között. - Bármennyire is nem akartam beismerni. - Már azelőtt féltékeny voltam rá, hogy hivatalosan megismertelek volna. Önző voltam, hogy azt hittem, ha hazatérünk, minden ott folytatódik majd, ahol a Viadalon abbahagytuk. Sajnálom. - Cikáznak a gondolataim, keveredve a fájdalommal, haraggal és féltékenységgel.

- Én is sajnálom - feleli, és eltöprengek, vajon miért kér bocsánatot.

- Te csak ne sajnálj semmit. Megmentetted mindkettőnk életét. De nem akarom így folytatni, hogy levegőnek nézzük egymást, de ha feltűnik egy kamera a színen, egyből összeborulunk. Szóval az jutott eszembe, hogy ha leállítom magam, és nem játszom tovább a sértettet, talán lehetünk még barátok. - Barátok. Ezt el tudom viselni. Csak annyit kell tennem, hogy elfojtom az érzéseimet. Egyszerű.

- Oké - mondja Katniss.

- Elárulod, mitől vagy ilyen morcos? - nem felel, csak a gazt rugdossa. Újra megpróbálom. - Jó, akkor kezdjük az elején. Te nem találod furcsának, hogy képes lennél kockára tenni értem az életedet, de közben azt sem tudom, melyik a kedvenc színed? - Az, hogy jobban megismerjük egymást, olyasvalami, amit a barátok csinálnak. Elmosolyodik a kérdésemen.

- A zöld. És a tiéd?

- Nekem a narancssárga - válaszolom.

- A narancssárga? Mint Effie haja? - Grimaszolok.

- Kevésbé rikító árnyalatban. Inkább mint a... naplemente - magyarázom, és elképzelem a jelenetet. Lágy színek békés, nyugodt képe.

- Azt tudtad, hogy mindenki egyfolytában a festményeidről áradozik? Sajnálom, hogy egyiket sem láttam még.

- Hát, ha tényleg kíváncsi vagy, magammal hoztam egy egész vagonnyit - mondom, mert Portia ragaszkodott hozzá, hogy hozzunk el néhányat. Feltápászkodok, és kinyújtom a kezem Katniss felé. - Gyere. - Megfogja a kezem, és az ujjaink azonnal összefonódnak. Jó érzés. Összekulcsolt kézzel sétálunk vissza a vonathoz és amikor elérünk az ajtóhoz, Katnissnak eszébe jut a kirohanása.

- Bocsánatot kell kérnem Effie-től - mondja, mire mosolyogva bólintok.

- Nyugodtan vidd csak túlzásba a dolgot.

Visszatérünk az étkezőkocsiba, ahol Katniss erősen túlozva kér elnézést Effie-től. Effie természetesen elfogadja a bocsánatkérést, és valahogy sikerül néhány percbe besűrítenie a kiselőadását arról, hogy valakinek muszáj ügyelnie a menetrendre. Ezek után átkísérem Katnisst abba a szobába, ahol a képeim vannak. Hátralépek, amíg végignézi őket. A tekintetem a hátán tartom.

- Na, hogy tetszenek?

- Utálom őket. - Nem lep meg a válasza. Az összes a Viadalról szól, és kétségtelenül emlékeztetik Katnisst a rémségekre, ahogyan engem is. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy végre elfelejtsem, ami az arénában történt, erre te mindent eszembe juttatsz a képeiddel. Hogyan tudod ilyen pontosan felidézni ezeket a szörnyűségeket? - kérdezi, és megfordul, hogy rám nézzen.

- Minden éjjel ezekről álmodom. - És aztán felkelek, és lefestem őket azt remélve, hogy eltűnnek.

- Én is - ismeri be Katniss. Ez sem meglepő. - És ez segít? Mármint, hogy megfested őket? - Ez egy bonyolult kérdés.

- Nem tudom. Azt hiszem, már nem félek annyira, amikor esténként lefekszem aludni... legalábbis ezt próbálom bemesélni magamnak. De a rémálmok nem szűntek meg. - Mindig várnak rám.

- Lehet, hogy soha nem is fognak. Haymitchet a mai napig rémálmok gyötrik. - A gondolat nem tölt el örömmel.

- Meglehet. De én azért jobban szeretek fogkefével a kezemben ébredni, mint késsel. - Szünetet tartok. - Szóval tényleg utálod a festményeimet? - Bár értem, miért van így, azért fáj egy kicsit.

- Igen. Pedig fantasztikusak. Komolyan mondom. - Elfordul a képektől. - Kíváncsi vagy az én talentumomra? Cinna szenzációs munkát végzett - mondja, mire nevetni kezdek.

- Majd később. - A vonat újra elindul, de sikerül állva maradnom. - Hoppá, mindjárt megérkezünk a Tizenegyedik Körzetbe. Gyere, nézzük meg.

Az utolsó kocsiban ülünk, onnan a legjobb a kilátás. A vonat lelassít, amikor elérjük a Tizenegyedik Körzetet, és meglepetten vonom fel a szemöldököm. Tíz méter magas kerítés húzódik, tornyokkal és fegyveres őrökkel. Hirtelen szerencsésnek érzem magam, amiért a Tizenkettedik Körzetben élek, ahol az elektromos kerítés sosincs bekapcsolva, és a Békeőrök mindenkit barátságosan üdvözölnek.

- Ez aztán nem semmi - jegyzem meg. Katniss nem válaszol, és azt latolgatom, vajon a kis Rután jár-e az esze, aki valamikor itt élt. A mellettünk elsuhanó tájat figyeljük. Úgy tűnik, az örökkévalóságig tart, sokkal nagyobb, mint a Tizenkettedik Körzet. - Mit gondolsz, hányan laknak itt? - Katniss csak megrázza a fejét. Még sokáig csendben ülünk, aztán bejön Effie, és figyelmeztet, hogy ideje felöltözni. Mindketten visszatérünk a saját szobánkba.

Portia és az előkészítő csapatom tagjai már várnak. Szokásomhoz híven csendben vagyok, hagyom, hogy csinálják, amit akarnak. Bezselézik a hajam, leborotválják az államról a borostát, és rám adnak egy fekete nadrágot, valamint egy puha, narancssárga inget. Erről eszembe jut, amikor a kedvenc színemről beszéltem Katnissnak, és egy pillanatra azt kívánom, bárcsak egy zöld darabot választottak volna. Száműzöm a gondolatot, mert nem kell Katniss kedvenc színébe öltöznöm, hogy lenyűgözzem. Csupán barátok vagyunk. Most nem egy nagy, súlyos csizmát kapok, mint amikor a Viadalra készültem, hanem egy egyszerű, könnyű cipőt.

Kimegyek; Katniss és Effie már várnak rám, és feszülten figyelek az Effie által összeállított tervre. Eljött az idő, hogy színre lépjünk.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A győztes - Első fejezet

Sziasztok!

Nos, itt volnánk... :) Remélem, A győztes is legalább annyira tetszeni fog nektek, mint A pék fia. :)

~ Emma

- Állj! Állj! - hallom az ismerős, kétségbeesett hangot. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be Önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai! - Kiköpöm az éjfürtöt, amit kis híján lenyeltem, majd megfordulok, hogy megkönnyebbült mosollyal az ajkaimon Katnissra nézzek. A mosolyom eltűnik, mert Katniss rémülten mered rám, ajka sötétvörös az összezúzott bogyóktól. A kezében nincs semmi. A tóhoz húzom és vizet merek a tenyerembe, hogy kimossam a száját.

- Gyerünk, Katniss, köpd ki! - kiáltok rá. Megrázza a fejét és felpislog rám.

- Túl késő, Peeta - motyogja. Rémülten megrázom a fejem, és még több vizet merek a kezembe.

Katniss összeesik, a teste elernyed a karjaimban. Megrázom, hogy magához térjen, de mindhiába. Mozdulatlan, a szíve nem ver a mellkasában. Ringatom őt, miközben a szememben gyülekezni kezdenek a könnycseppek.

Zihálva felriadok, Katniss nevével az ajkamon. Nyugtalanul körbepillantok; az ágyamban vagyok, a Győztesek Falujában. Katniss a szomszéd házban van, épen és biztonságban. Visszazuhanok a párnámra, és várom, hogy a szívem újra normális ütemben kezdjen verni. Csak egy újabb rémálom. Több rémálom is gyötör, és ez az egyik olyan, ami folyton visszatér, hogy kísértsen. Néha a mutánsok szerepelnek bennük, ahogy az arénában rohannak felém, emberi szemükben vérszomj csillog, és vicsorognak a cseppet sem emberi pofájukkal. Időnként a családomat látom meghalni, máskor pedig Katniss és Gale esküvőjén vagyok. De az álmokban legtöbbször Katniss halálát látom, és sosem tudom megmenteni őt.

Mikor megnyugodtam, kimászom az ágyból, felcsatolom a bal lábam, és elindulok a folyosón. Érzem a lágy szellőt a nyitott ablakból, és a holdfényben könnyen megtalálom az ajtót. Felkapcsolom a lámpát a folyosó végi szobában, ahol különböző méretű vásznakon vesznek körül a rémálmaim jelenetei. A szoba közepén, a festőállványon lévő kép csak félig van kész. Leülök elé a székre és előveszem a festéket, belemártom az ecsetet a lilába, és apró mozdulatokkal dolgozni kezdek a vásznon

Amikor végül hátrahúzódom a kész alkotástól, a nappali fény már betölti a szobát és új megvilágításba helyezi az összes képet. Hátralépek, hogy szemügyre vegyem azt, amelyiket most fejeztem be. Piszkos, női kezek tartanak egy maréknyi bogyót. Egyszerű, de emlékeztet, hogy nem halt meg. Él és jól van. Talán a rémálom most már nem kísért többé éjszakánként. Beletúrok a hajamba, és későn jut eszembe, hogy a kezem csupa festék. Otthagyom a képet, hogy megszáradhasson. Átmegyek a fürdőszobába, hogy kimossam az ecseteket, majd én is megfürdöm.

A Győztesek Faluja nem olyan nagyszerű, mint a Kapitólium, de legalább van vezetékes víz. Áztatom magam egy kicsit a kádban, a testem még mindig feszült a rémálom miatt, amiből felriadtam. Amióta hazatértem a Viadalról, nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, amikor nem voltam feszült. Mióta Katniss felfedte az igazi érzéseit, már nem ringattam magam az illúzióba, hogy a visszatérésünk után minden jobb lesz. Leöblítem az arcom, mintha csak az emlékeket próbálnám meg leöblíteni, természetesen eredménytelenül. Még mindig tökéletesen látom őt magam előtt, ahogy a virágokat szorongatja, amiket neki szedtem, és kerüli a tekintetem. Az emlékek még mindig ott vannak.

Már eléggé sikerült tökéletesítenem a technikát, hogy hogyan kell fél lábbal bemászni a kádba, és kijönni onnan, bár a sétával néha még adódtak gondjaim. Felöltözöm és elindulok otthonról a városba, mialatt a Tizenkettedik Körzet felébred. A hó esni kezd, és szorosabbra kell húznom magam körül a gyapjúkabátot, hogy kizárjam a hideget. A pékség ajtajában ott várakozik néhány zsák liszt, de a kiszállító már elment. A vállamra emelem a legfelső zsákot és beviszem a pékségbe, ahol a szüleim már munkához is láttak.

- Jó reggelt, fiam!

Rámosolygok apámra, majd az anyámra is. Ő csak kurtán biccent egyet felém. Hihetetlen, hogy még az sem melengette meg a szívét, hogy győztesen tértem haza a Viadalról. Gyakran rajtakaptam, ahogy a lábam vagy a járásomat méregeti. Egyszer azt gondoltam, könnyeket látok csillogni a szemében, de csak a fény játszott. Tudom, hogy neheztel rám, mert egész Panemnek elmondtam, hogy apám nem őt szemelte ki magának.  Az anyám nagyon büszke asszony, és nem nézi el egykönnyen, hogy ilyen megalázó helyzetbe hoztam.

- Jó reggelt. Hol van Gareth és Lukail? - kérdezem.

- Lukail azzal a nővel van - veti oda anyám undorodva. El kell nyomnom egy mosolyt, mert pontosan tudom, ki az a nő. Lukail egy perembéli fiatal lánnyal járt, aminek anyám nyilvánvalóan nem örült. Biztos voltam benne, hogy Lukail komolyan gondolja vele, főleg, ha éjszakára is kimaradt. Apám odalép hozzám, és gyorsan megölel.

- Gareth még alszik - mondja, majd határozottan a vállamra teszi a kezét, és az arcomat fürkészi. Tudom, hogy mit lát. Sötét karikákat a szemem alatt, a kemény arckifejezésemet és a halvány mosolyomat. Az arca ellágyul az aggodalomtól. - Megint a rémálmok? - kérdezi halkan.

- Igen - motyogom. - Ezen a héten rosszabbak lettek. Holnap indul a Győzelmi Körút - sóhajtok, apám pedig megértően bólint. Beviszem a többi liszteszsákot is, aztán nekilátok a sütemények díszítésének. A pékség nélkül nem tudnék mit kezdeni magammal, ezért gyakran beugrom reggelente, hogy besegítsek. Néha egész nap maradok, és minden olyan, mint a Hetvennegyedik Éhezők Viadala előtt - mielőtt győztessé váltam.

A Győzelmi Körút egy vonatút keresztül egész Panemen, hogy emlékeztessük a körzeteket, hogy mi nyertünk, és hogy emlékeztessen mindnyájunkat, hogy a Viadalnak sosincs vége. Ez egyben azt is jelenti, hogy újra össze leszünk zárva Katnisszal, amivel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Mióta a kamerák eltűntek, megfagyott a dolog, bármiféle kapcsolat vagy barátság volt is köztünk. Nem igazán beszélgettünk, csak erőltetett párbeszédeink voltak egymás társaságában. De egész Panem azt várja tőlünk, hogy fogjuk egymás kezét és édesen csókolózzunk, mert ők nem tudják, hogy a románcunk álca volt. Katniss számára csak egy bábu voltam, ami segített neki túlélni a Viadalt, és én bedőltem neki, mert annyira akartam, hogy igaz legyen. A gondolattól még mindig érzem a gombócot a torkomban, és a testemet elönti a harag. Kíváncsi vagyok, mikor ér már véget ez az egész színjáték.

Talán egy vagy két év múlva rájönnek, hogy nem is beszélünk egymással, és nem tervezgetjük az esküvőt. Majd amikor hozzámegy az úgynevezett unokatestvéréhez, próbálom kiszorítani a dühös, mérgező gondolatot a fejemből. Holnap megérkezik Portia és a többiek, hogy újra felöltöztessenek. Valahogy ráeszmélek, hogy tulajdonképpen már várom, hogy újra lássam Portiát. Nem volt túl sok kapcsolatunk, mióta visszajöttem a Körzetbe. Az elmúlt hónapban beszéltünk néhányszor telefonon - főleg Portia beszélt arról, hogy mennyire izgatott, hogy újra láthat, és mennyire izgatottan várja, hogy láthassa a festményeimet. Van egy olyan érzésem, hogy akkor majd nem lesz túl izgatott, amikor meglátja őket, mert mind komor témájú. A rémálmaim tárgyai.

A nap legnagyobb részében a pékségben maradok, és én szolgálok ki a kasszánál, mert az apámnak gondjai vannak az izületeivel, az anyám pedig a kemencénél dolgozik. A nap szinte elsuhan, és mire elindulok két cipóval a hónom alatt, már néhány centi hó fedi a talajt. A Győztesek Faluja felé sántikálok, és visszavágyom a tűz melegébe, mielőtt a hóesés jobban rákezd. És aludni is akarok.

Leteszem a két kenyeret a konyhapultra, és az egyik végéből vágok néhány szeletet, majd megkenem kecskesajttal. Készítek magamnak egy kis teát is. Egy ideig még üldögélek a tűz mellett, a forró bögrét szorongatva, lassan kortyolgatva a teát. Végül elalszom.

Reggel ébredek fel, a tűz már rég leégett; a kémény felé szálló vékony kis füstoszlop az egyetlen jele annak, hogy lobogtak a lángok. Egy kicsit még maradok, és csodálkozva bámulok magam elé. Hetek óta ez volt az első éjszaka, amikor nem álmodtam rosszat. Nem emlékszem, mit álmodtam, ha ugyan álmodtam egyáltalán valamit. Felkelek a fotelból, és kinyújtózom, hogy kiűzzem a tagjaimból a merevséget és a görcsöt a nyakamból. Nem épp a legkényelmesebb hely az alváshoz. Majdnem elesek, amikor a bal lábamra lépek, de sikerül megtámaszkodnom a fotel karfáján.

Néha elfelejtem, hogy műlábam van. Úgy tűnhet, ez olyasvalami, amire mindig emlékszik az ember, de meglehetősen könnyű járni vele, és időnként elfelejtem, hogy nekem kell felhelyezni a fém szerkezetet. Különösen akkor, ha kába vagyok. Sóhajtok egy nagyot és kinyújtom a lábam, mielőtt óvatosan ráállnék.

Amikor elindulok ki a házból, felveszem a kenyeret, amit nem kezdtem meg, és átviszem Haymitch házába. Megint havazik, és még mindig hideg van. Folyton amiatt aggódom, hogy a műláb majd megfagy, én meg ott ragadok, szinte tehetetlenül. A kezem a kilincsen, és felkészítem magam a bűzre. Amikor először léptem be Haymitch házába, majdnem kidobtam a taccsot. A pasas sosem takarít, és ott hagyja a szemetet, ahová az éppen esik. Fogalmam sincs, mióta uralkodnak ilyen állapotok, de biztos vagyok benne, hogy sok minden penészes. Párszor megpróbáltam feltakarítani, de Haymitch mindig észrevette, és addig káromkodott, amíg el nem mentem.

Azonnal a konyhába megyek, de észreveszem a kávéillatot a levegőben. Elképesztő, hogy ki tudtam szagolni a bűzön keresztül. Átgázolok a szemétkupacokon, és amikor az ajtóhoz érek, meghallom Katniss hangját. Egy pillanatra megdermedek, és a kenyeret szorongatom. Jól van, nincs ok a pánikra. Sokszor csináltuk már ezt. A felszínes beszélgetéseket, a tartózkodó pillantásokat. Akkor lépek be az ajtón, amikor kimondja a nevem.

- Mire kellett volna megkérnie? - kérdezem, miközben az asztalhoz lépek, Haymitch mellé, aki kábának és másnaposnak tűnik. Leteszem a kenyeret az asztalra, és kinyújtom a kezem Haymitch felé, tudván, hogy nála általában van kés.

- Megkértelek, hogy ébressz fel, de nem úgy, hogy közben tüdőgyulladást kapok - morogja Haymitch, ahogy odaadja a kést. Ekkor veszem észre, hogy víz csöpög a hajából és az arcáról. Megkockáztatok egy mosolyt, majd felveszek egy üveggel Haymitch fehér löttyéből, hogy megtisztítsam a kést. Kétlem, hogy a házban bármi is tiszta, kivéve az alkoholt. Az ingem ujjába törlöm a kést, és elkezdem felszeletelni a cipót. Visszaadom Haymitchnak a kését, és a szemem sarkából észreveszem Katnisst. Rábírom magam, hogy ránézzek, és figyelmen kívül hagyjam a szürke szemét, ami azonnal rabul tud ejteni, a pírt az arcán, ami bizonyára a hidegnek köszönhető, és a puha ajkait, amit olyan sokszor megcsókoltam. Gyakran azon kapom magam, hogy  hiányolom őket.

- Kérsz egy szeletet? - kérdezem.

- Nem, már ettem a Zugban - feleli merev, hivatalos hangon, amit mostanában használunk. - De kösz - teszi hozzá.

- Nincs mit. - Ismét a merev, hivatalos hang. Semmi nyoma nincs azoknak a pillanatoknak, amiket egyszer a barlangban töltöttünk.

- Brr. Nem ártana kicsit összemelegednetek, mielőtt elkezdődik a műsor - szól közbe Haymitch. Egyikükre sem nézek, mialatt vajat kenek a kenyérszeletekre.

- Fürödjön le, Haymitch - mondja Katniss, majd kiugrik az ablakon, és ügyesen landol a földön. Leteszek néhány szelet kenyeret az asztalra Haymitch elé, és észreveszem, hogy bámul rám. Amikor ránézek, felhúzza a szemöldökét.

- Egy szót se szóljon - mondom lassan, és a kenyerembe harapok. Kinyitja a száját, mintha mondani készülne valamit. - Egy. Szót. Se - ismétlem, és rábökök az ujjammal. Védekezőn felemeli a kezét, majd felveszi a reggelijét és rágni kezd. Csendben fejezzük be az evést, habár Haymitch időről időre éles pillantásokat vet rám. Leteszek elé egy nagy csésze, erős kávét.

- Igya meg. Fürödjön meg. Nemsokára mindenki itt lesz - mondom szigorúan.

- Milyen szerencsés vagyok, hogy van két kölyök, aki vigyáz rám - dörmögi a kávéscsészéjébe. Figyelmen kívül hagyom a szarkazmusát. Furcsa viszonyunk van, szinte baráti. Hetekbe telt, mire végre átjöttem, hogy meglátogassam Haymitchet, miután megtudtam, hogy ő segített Katnissnak kifőzni a tervet. Aztán hirtelen észhez tértem. Nem azért csinálta, hogy engem bosszantson, hanem azért, hogy mindkettőnket életben tartson. És aligha lehettem dühös, hiszen mi azt tervezgettük a Viadal előtt, hogy hogyan tarthatnánk életben Katnisst. Így aztán megbocsátottam Haymitchnak, és megbocsátottam Katnissnak is. Azt leszámítva, hogy nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek erről Katnisszal, olyan volt, mint az aratást megelőző évek.

- Jól van, én megyek készülődni. Később találkozunk - kiáltom, amikor elindulok, remélve, hogy nem alszik vissza. Általában meglátogatom Haymitchet, viszek neki egy kis friss kenyeret, hogy ne mindig csak azt a szemetet egye. Katniss friss hússal látja el, szóval egy kicsit feldobjuk az étrendjét. Fontolgattam, hogy megpróbálom leszoktatni a piálásról, mindaddig, amíg egyszer kifogytak a készletei. A szobája sarkában lapulva töltötte a napot, a karjaival a feje fölött, és olyan dolgoknak üvöltözött, amiket én nem láttam. Rémisztő volt, és soha többé nem akartam megismételni az élményt.

Belépek a házba és újra meggyújtom a tüzet, hogy meleg legyen, mire Portia és a többiek megérkeznek. Sütit és más harapnivalókat készítek ki a konyhába, amiből válogathatnak, mert tudom, hogy sokan jönnek majd, kamerákkal és lámpákkal, és efféle technikai eszközökkel, amelyek üzemeltetése sok ember munkáját igényli. Az interjúmat a festőszobámban fogjuk felvenni az emeleten - így egyszerűbb, mint lehordani az összes képet. Amikor minden készen van, vizet engedek a kádba, és elmerülök a szinte perzselő vízben. Engedélyezek magamnak egy kis lazítást, mielőtt betoppan az előkészítő csapat, és rázendítenek a véget nem érő locsogásra, mielőtt újra kamerák kereszttüzébe kerülünk, mielőtt újra tettetnünk kell Katnisszal, hogy szeretjük egymást.

Épp csak kiszállok a kádból, és rögzítem a lábam, amikor megjönnek. Nem vesződnek kopogással, vagy hogy megvárják, amíg ajtót nyitok. Perceken belül berobban a fürdőszobába az előkészítő csapatomat alkotó három vidám, furcsa színű és furcsán öltözött ember.

- Szia, szépfiú!

Eredeti nyelven: fanfiction.net

Mit hoz a jövő? :)

Szép jó napot, fiatalok! :)

Mielőtt bármi mást mondanék, szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta a ficet, különösen azoknak a látogatóknak, akik időt szántak arra, hogy chat-en vagy kommentben megírják a véleményüket, elmondják, mennyire várják a folytatást, és bátorítsanak az elmúlt hónapok során.
Nem is sejtitek, mennyit jelent, hogy itt vagytok, és kitartottatok még akkor is, amikor hetekig nem voltam képes előrukkolni az új részekkel. :)

Az előzetes tervek alapján szeptember végén fejeztem volna be A pék fiának fordítását, ám nem alakultak a számításaim szerint a dolgok, így másfél hónap késéssel került pont a történet végére. De az a lényeg, hogy túléltük, nem igaz? :)
Azt terveztem, hogy amint végzek a fordítással, összemásolom az egészet egy dokumentumba, hogy letölthesse, aki szeretné. Talán ez egy kicsit megkönnyíti az olvasást azok számára, akik menet közben  vagy utólag kapcsolódtak be, és nem volt idejük/türelmük az elejétől áthámozni magukat a blogon. És azoknak is jól jöhet még, akiknek nagyon tetszett, és esetleg máskor is szeretnék még fellapozni a történetet. :)
Ezt most sajna nem tudom megtenni, mert nem adottak a technikai feltételek, de amint visszakapom a laptopom, megcsinálom, és kiteszem a letöltési linket.

Vannak olyan olvasók, akik mostanság kapcsolódtak be, és olyanok is, akik itt vannak régebb óta, de nem követik a chat-ben folyó beszélgetést. Az ő kedvükért - meg úgy egyébként is, mert igaz, hogy a chates csipet-csapatnak már megsúgtam, de "hivatalos közleményt" nem tettem ki ezzel kapcsolatban - most szeretném bejelenteni, hogy folytatom a fordítást: fel fogom tenni a Futótűz Peetás verzióját is. :)

Az első rész átirata a 'The View of A Baker's Boy' címet viseli, ami szó szerint fordítva azt jelenti, hogy 'Egy pék fiának nézőpontja', ezt rövidítettem A pék fiára.
A második etap esetében is élnék ezzel az eljárással. Ashley eredetileg a 'The View of A Victor Boy', vagyis 'Egy győztes fiú szemszöge' címre keresztelte a történetet. Itt az egyszerűség kedvéért 'A győztes' cím alatt fog futni. :)

A frissítésekkel kapcsolatban visszatérek arra az álláspontra, ahová a blog indulásakor helyezkedtem: heti egy.
Nyáron, amikor (legnagyobb örömömre) elkezdett népszerűsödni az oldal, és írtátok, mennyire várjátok az új részt, és kérdezgettétek, hogy mikor jön az új rész, szerettem volna a kedvetekben járni, ezért előfordult, hogy heti két-három fejezetet is feltettem. Az utóbbi időben pedig örültem, ha össze tudtam hozni heti egyet.
Azt hiszem, az jobb megoldás lesz, ha visszatérünk az alapokhoz. Egy fejezet egy hétre számomra is vállalható (több nem fér bele, főleg úgy, hogy más projekteken is munkálkodom), ráadásul most suli van, a tanulás legyen az első. :) És az utóbbi időben egyre több a THG-fanfic, szóval bőven találhat elfoglaltságot, aki már végzett a matek házival. :)
A blog indulásakor a hétfő volt a nagy, nagy, nagy nap (:D), amikor kitettem a fejezeteket, bár nekem igazából mindegy, hogy mikor posztolok, mondjátok meg ti, hogy mikor van időtök olvasni! :) Jobb lenne inkább hétvégén? :)

Az új fanfiction indulásával a design-t is szeretném lecserélni az oldalon, és több mint valószínű, hogy megválunk a galéria-nézettől. Tudjátok, hogy minden fejezetből csak egy kép látszik a főoldalon, és rá kell kattintani, hogy megnyissátok. Ezt azért vezettem be a kezdetekkor, mert szerettem volna látni, hányan olvassátok a történetet. Azért csinálom a blogot, mert szeretem a Hunger Games-t, és mert ez tök jó mód arra, hogy gyakoroljam az angolt, és némiképp talán az íráskészséget is fejleszti, de nem leszek álszent, nem állítom, hogy hidegen hagynak a számok. :)
De vissza a design-hoz... Vannak ötleteim, hogy mit és hogyan szeretnék, de még mindig nincs meg a saját laptopom, és ez a gép, amit most használok, hát, mondjuk azt, hogy nem mai csirke már, elég nehéz bármit is kezdeni vele, a blogger sablontervezője pedig eleve szeret fagyni, úgyhogy nehéz ügy, de majd ügyeskedek valamit. :D

Ha van valamilyen ötletetek, javaslatotok a bloggal kapcsolatban, jelezzétek. :)

Egyébként nem felejtettem ám el azt sem, hogy többen is ajánlottatok nekem díjat a blogotokon, azokat is ki fogom tenni hamarosan. :)

Jövő héten valószínűleg nem tudok részt hozni, de utána érkezik A győztes első (meglehetősen hosszú) fejezete. :)
Addig is, menjetek moziba, nézzétek a Futótüzet, és vigyázzatok magatokra! :)

xoxo

~ Emma

A pék fia - Harmincnegyedik fejezet

Sziasztok! :)

A hétvégére időzítek egy afféle közleményt, abban valószínűleg benne lesz a válasz néhány kérdésre, ami esetleg felmerülhet bennetek a bloggal kapcsolatban. :) Most csak ennyi. :)

Jó szórakozást! :)

~ Emma

Csak egy gyors búcsúra van időnk, hogy elköszönjünk Cinnától és Portiától, és máris a vonaton vagyunk, úton a Tizenkettedik Körzet felé. Effie és Haymitch velünk vannak a vonaton. Vacsorázunk, aztán leülünk a tévé elé, hogy megnézzük az interjú ismétlését. Katniss elnézést kér, és elmegy átöltözni.

Ahogy a vonat egyre távolabb kerül a Kapitóliumtól, elengedem magam, és az otthonomra gondolok. Az apámra, az anyámra, és a két bátyámra a pékségben. Valószínűleg az egész Körzet a hazatérésünk ünneplésére készülődik. Eltűnődöm, mit csinálhat a családom. Örülnek? Nem tudom elképzelni anyámat boldogan - még csak mosolyogva sem. Amikor Katniss visszatér, automatikusan átkarolom a vállát, de ő merevnek és tartózkodónak tűnik. Elhessegetem a gondolatot.

Amikor a vonat megáll, hogy üzemanyagot vegyen fel, kiengednek minket a levegőre sétálni egy kicsit. Katniss és én kéz a kézben sétálunk a sínek mentén, ám egyikünk sem szólal meg. De nem is bánom, nekem az is elég, hogy vele vagyok. Megállok, hogy leszedjek pár szál vadvirágot, és csokorba kötöm Katnissnak. Az arca kicsit felragyog, és elveszi a csokrot. Bár nem tart sokáig a jó kedve, az arca elsötétül és halványan ráncolja a homlokát.

- Mi a baj? - kérdezem.

- Semmi - válaszolja rögtön, de nem néz a szemembe. Tovább sétálunk, magunk mögött hagyjuk a vonatot. Hirtelen Haymitch jelenik meg mögöttünk, és Katniss vállára teszi a kezét.

- Ügyesek voltatok. Csak így tovább, a körzetben se hagyjátok abba, meg kell várni, amíg elviszik ezeket a rohadt kamerákat. És akkor minden rendben lesz - mondja Haymitch. Erre már én is ráncolni kezdem a homlokom. Mit ne hagyjunk abba? Katniss nézi, ahogy elmegy, én pedig az arcára meredek.

- Ezt meg hogy értette? - teszem fel a kérdést, mert ő egyáltalán nem tűnik olyan zavarodottnak, mint amilyennek én érzem magam.

- A Kapitóliumra célzott. Nem tetszett nekik az öngyilkossági kísérlet - mondja, amivel csak azt éri el, hogy még jobban összezavarodom.

- Mi van? Miről beszélsz?

- Lázadásnak ítélték. Az utolsó néhány napban Haymitch irányított, megmondta, mit csináljak. Hogy ne rontsam tovább a helyzetet.

- Ő irányított? Engem viszont nem.

- Haymitch tisztában volt vele, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy magadtól is tudd, mit kell tenni - mondja Katniss.

- Fogalmam sem volt róla, hogy valamit tenni kell - motyogom. Katniss viselkedésére gondolok, hogy mennyire tartotta tőlem a távolságot, amióta elindultunk a Kapitóliumból. És ahogy most néz rám. - Ezek szerint az utolsó néhány napban... és gondolom korábban az arénában is... csak valami taktikát követtél, amit Haymitch-csel dolgoztatok ki. - Megcsókolt, és aztán hirtelen megérkezett egy kosár kaja.

"Úgy látszik, Haymitch megunta, hogy éhezni lát bennünket."

- Nem. Úgy értem, az arénában még csak beszélni sem tudtam vele, nem igaz?

- De azt tudtad, hogy mit vár el tőled, nem? - Az ajkába harap, és nem válaszol. - Katniss?

Elengedem a kezét, ő pedig hátrál tőlem egy lépést. Mennyire naiv voltam, hogy azt hittem, tényleg érez irántam valamit! Minden álmom arról, hogy ha otthon leszünk, végre együtt lehetünk, egy pillanat alatt omlott össze körülöttem. A közös jövőnk csak az én képzeletemben létezett. A remény szilánkokra hullt. A gyomrom összeszorul, és úgy érzem, mintha elhúztak volna egy függönyt, tisztán látok. A valóság utolért és belém mart.

- Csak a Viadal miatt játszottad el, hogy szeretsz. Remek alakítás volt.

A hangom remegni kezd. Az a rengeteg csók... Annyira biztos voltam benne, hogy valósak voltak! Lényem egy része szeretett volna visszatérni a barlangba, ahol még úgy tűnt, minden rendben van. Ahol azt gondoltam, talán ő is szeret engem.

- Nem az egész volt színjáték - mondja, még mindig a hülye virágokat szorongatva.

- És mégis hol ért véget a szerep, és hol kezdődött az igazi Katniss? - kérdezem, de aztán meggondolom magam. - Nem, erre inkább ne válaszolj. Van egy fontosabb kérdés: mi marad ebből az egészből, ha újra otthon leszünk?

- Nem tudom. Minél közelebb érünk a Tizenkettedik Körzethez, annál zavarosabb az egész. - Várom, hogy bővebben is kifejtse a magyarázatát, de csendben marad.

- Azért majd szólj, ha kitaláltad - nyögöm ki, visszatartva a könnyeket. Nem engedem kibuggyanni őket, amíg vissza nem érek a szobámba a vonaton, és jól be nem zártam magam mögött az ajtót. A párnámba temetem az arcom, és végül hagyom, hogy az érzések elhatalmasodjanak felettem. Szóval nem szeretett belém. A trükközés azokkal a bogyókkal az arénában nem azért volt, mert saját maga miatt akart életben tartani, inkább csak a Körzet miatt. Fent kellett tartani a látszatot. Ma este utat engedek a könnyeknek.

Az út hátralévő részében a szobámban maradok. Nem akarom látni sem Katnisst, sem a többieket. Túlságosan szégyellem magam. Haymitch nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy Katniss csak megjátszotta magát, hiszen ő készítette fel. Eltöprengek, hogyan lehet valakit szerelemre trenírozni, vagy egyáltalán arra, hogy tettesse. Aztán arra gondolok, milyen lesz visszatérni a családomhoz, műlábbal és összetört szívvel. Persze többé nem kell a pékségben dolgoznom. A Győztesek Falujában fogok élni Haymitch-csel és Katnisszel. De azt hiszem, továbbra is segíteni fogok apámnak. Habár, ha nem foglal le a munka, lesz időm más dolgokra. Például a festésre. Korábban a süteményeket díszítgettem, hogy valami művészit alkossak, de ezentúl tudok majd venni festéket és vásznat.

Bevackolom magam a szobámba, és a mennyezetet bámulom, ahogy újra végigfutok az emlékeken. Elhittem, hogy valóság volt; Katniss engem is ugyanúgy átvert, ahogy a Kapitóliumot. Már kezdtem azt gondolni, szerencsés vagyok, amiért az én nevemet húzták ki az aratáson, mert így közel kerültünk egymáshoz. Most már tudom, hogy számára mindez semmit sem jelentett. Amikor én megrészegültem az első csókunktól, ő csak mozgásba lendítette a tervét. Amikor hozzám bújt a barlangban, valószínűleg csak örült, hogy melegen tartom. Én pedig boldog voltam, mert ott volt velem.

A dolgok sokkal egyszerűbbek voltak a Viadal előtt, amikor csak távolról csodáltam őt. Mostantól nehezebb lesz, mert már tudom, milyen átölelni és megcsókolni. Durván megdörzsölöm a szemem, amikor a könnyek újra gyülekezni kezdenek. Nincs több sírás. Nincs több harag. Nincs semmi. Csak így fogom tudni végigcsinálni.

Végül előbújok a szobámból, amikor elérjük a Tizenkettedik Körzetet, miután egy forró zuhannyal felkészülök az utolsó, tévében közvetített eseményre. Aztán hónapokig nem látunk kamerákat, amíg el nem kezdődik a Győzelmi Körút. Eltüntetem az arcomról az érzelmeket, amikor kilépek a fülkéből, és kurtán biccentek Katnissznak. Csendben állunk, mialatt begördülünk az állomásra.

Nem tudom, mi késztet erre - azt leszámítva, hogy még nem akarom, hogy vége legyen, még nem most. Kinyújtom a kezem Katniss felé, aki bizonytalanul néz rám.

- Még egyszer utoljára? A közönség kedvéért? - kérdezem érzelemmentes hangon. Katniss megfogja a kezem, és szorosan összekulcsolódnak az ujjaink. Együtt szállunk le a vonatról, a peronon pedig már várnak ránk a kamerák és a Tizenkettedik Körzet lakói.

VÉGE

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Harmincharmadik fejezet

Hahó!

Megint egy bocsánatkéréssel kell kezdenem, amiért régen volt friss, bár ez most nem a lustaságom sara, hanem annak a kellemetlen mellékhatása, hogy a laptopom még mindig működésképtelen.

Örömmel látom, hogy ismét duzzadt a feliratkozók száma, a kaotikus frissítési rendszer ellenére is. Ezúton köszöntök minden kedves új olvasót! ^.^

Lenne egy kérésem, mielőtt befejezném a rizsázást, és hagynálak titeket olvasni. Már több olyan blogot is elcsíptem, amik gazdái nem jelezték, hogy cserélnének, csak kitették a linkem; ha vannak még hasonló delikvensek, most hozzájuk szólnék. Nagyon hálás vagyok érte, ha olyan nívósnak ítéled a munkámat, hogy másoknak is bátran ajánlod azzal, hogy kirakod a saját lapodra. Mégis arra kérlek, hagyj egy üzit a kommenteknél vagy a chat-ben a linkkel, hogy köszönetképp én is kitehessem a te oldalad, ha nálam még nem szerepel. Így érzem korrektnek. :) Persze nem erőszak, ha nagyon ellenedre van a dolog, de nekem picit rossz érzés, hogy úgy reklámozol, hogy nem viszonzom a kedvességet. Köszönöm! :)

~ Emma

Hallom a tömeget ujjongani és üvölteni. Az ujjaimmal a sétabotom tetején kezdek dobolni, amíg várom, hogy a fémlap felemelkedjen, és felvigyen a színpadra. Megszólal a himnusz, majd Caesar Flickerman köszönti a nézőket. Tapsvihar kerekedik, amikor bemutatja az előkészítő csapat tagjait, majd Effie érkezik a színpadra. Szinte látom magam előtt, milyen szélesen vigyorog, most, hogy végre megkapta a tizenöt perc hírnevet. Ez az a nap, amire Effie mindig is várt. Portia és Cinna hatalmas ovációban részesül, ami nem meglepő, figyelembe véve az elképesztő ruhakölteményeket, amikkel előrukkoltak. Aztán Haymitch következik, akit még jobban éljeneznek; azt hiszem, a nézők még a lábaikkal is dübörögnek. Aztán a fémlap emelkedni kezd alattam.

Ahogy emelkedem, a nézők üdvrivalgása fülsiketítővé válik, és hunyorognom kell a lámpák vakító fényében. És végre valahára ott van ő, csak néhány méterre tőlem. Most már látom, hogy nem hazudtak nekem, tényleg jól van. A feszültség azonnal elpárolog belőlem, már Katniss puszta látványa is mosolyt csal az arcomra. Néhány lépéssel eltünteti a köztünk lévő távolságot és a karjaimba veti magát. Megtántorodom, és a botra kell támaszkodnom, hogy ne essünk hanyatt mind a ketten. Visszanyerem az egyensúlyomat és ugyanolyan kétségbeesett vággyal ölelem át, ahogyan ő is engem. Keményen megcsókolom, majd apró puszikkal halmozom el az ajkát, mielőtt újra megcsókolnám, olyan hosszan, hogy végül valaki megütögeti a vállam. Azt hiszem, Caesar lehet az, de különösebben nem érdekel, mert itt van Katniss, és jól van, és vége van. Rá sem nézek a műsorvezetőre, csak félretolom az útból. Most csak Katnisst látom. Végigsimítok az arcán, ahogy már korábban is tettem, csak hogy még egyszer megbizonyosodjak róla, tényleg itt van velem.

Végül Haymitch lép oda, hogy a győztes foteljéhez tereljen minket, ami most tulajdonképpen egy kisebb kanapé. Leülünk, a lábam a földön tartom. Érzem, hogy Katniss szorosan mellettem ül, de aztán meggondolja magát; inkább maga alá húzza a lábait, és hozzám bújik. Gondolkodás nélkül átölelem, és még közelebb húzom. A másik kezemet Katniss fogja a tenyerébe.

Caesar elkezdi a műsort, elsüt pár poént a közönségnek, majd elkezdik levetíteni a Viadal legizgalmasabb eseményeit. Azt hiszem, ez a legelső alkalom, hogy úgy mutatják be az eseményeket, mint egy szerelmi történetet. Nézem a képernyőt, ahogy elvárják tőlem, és újra végignézem, ahogy a kiválasztottak meghalnak. Akaratlanul is sajnálom mindegyiküket, és kicsit sajnálom, hogy ők nem tudták megcsinálni. De ha túlélik, most nem lehetnék itt, Katnisszel a karjaimban. Először akkor fektetnek rám komolyabb hangsúlyt, amikor az arénában szövetkeztem a Hivatásosakkal. Aztán megmutatják, ahogy a sárban fekve Katniss nevét suttogom álmomban, amire nem is emlékszem. Aztán bemutatják Ruta halálát, és ahogy Katniss énekel neki. Az ajkamba kell harapnom, amíg hallgatjuk a dalt, olyan fájdalom van a hangjában. Egy kicsit erősebben kezdem szorítani a vállát. Miután bejelentik, hogy két győztes lehet ugyanabból a körzetből, Katniss tűnik fel egy fán. A nevemet kiáltja, majd a szájára tapasztja a kezét. Meglepetten húzom fel a szemöldököm, de azért jó érzéssel tölt el. Ezek szerint gondolt rám.

A végén megmutatják, ahogy Katniss a nevem kiáltja, és az üvegen dörömböl, mialatt én egy kórházi ágyon fekszem, orvosokkal körülvéve. Újra felcsendül a himnusz, majd elindul felénk Snow elnök. Katnisszel felállunk, amikor odaér hozzánk. Csak egy korona van nála. Azt tervezi, hogy csak egyikünket koronázza meg? Nem, ehelyett mindenki meglepetésére kettétöri a koronát, az egyik felét Katniss fejére helyezi, a másikat pedig az enyémre.

Sok hajlongás, integetés és éljenzés után Caesar jó éjszakát kíván a közönségnek, mi pedig tovább indulunk. A következő megálló az elnöki rezidencia, ahol bankettet tartanak a tiszteletünkre. Evésre sincs időnk, annyi fényképhez kell pózolnunk. Mégis örülök, mert Katniss egy pillanatra sem engedi el a kezem. Az éjszaka villanások és mosolyok folyamává mosódik, az az egyetlen dolog, aminek tudatában vagyok, hogy Katniss ujjai az enyémek köré fonódnak.

Kimerült vagyok, amikor végre visszatérünk a Kiképzőközpont tizenkettedik emeletére. Alig várom, hogy végre rendesen beszélhessünk Katnisszel, de Haymitch odainti Portiát.

- Peeta, most menj Portiával. Meg kell beszélnetek, mit fogsz viselni az interjún - mondja a mentorom.

- De még most akartam... - próbálok ellenszegülni, de szúrósan néz rám.

- Menj Portiával - mondja higgadtan, habár meggyőződésem, hogy komoly erőfeszítésébe kerül magára erőltetnie a nyugalmat. Sóhajtok és feladom; esélytelen, hogy beszélhessek Katnisszel ma este, hacsak nem tudok olyan sokáig fent maradni, hogy kisurranhassak a szobámból, miután mindenki lefeküdt.

Portia a szobámba kísér. Az ágyra több ing is ki van terítve. Ráncolom a homlokom, mert Portia már készített egy inget, ami tökéletesen passzol rám. Egyikünk sem beszél sokat, mialatt a stílustanácsadóm igazgatja rajtam az anyagot, csak akkor szólal meg, amikor arra kér, emeljem fel a karomat, meg ilyesmi.

- Nos, azt hiszem, végeztünk. Most aludj egyet, aztán már úton is leszel hazafelé, mielőtt észbe kapnál - mondja Porita kedvesen, együttérző mosollyal. Miután elment, leveszem a ruhákat és leülök az ágyra. Óvatosan lekapcsolom a műlábat, és az ágy mellé teszem, ahol a botot is hagytam. Egy ideig meredten nézem őket, és próbálom rendezni valamelyest az érzéseimet. Egy részem gyűlöli ezt az új lábat. Egy testrész, amit minden reggel fel kell kapcsolni. Tudom, hogy elvesztettem a lábam, de mégsem tudok úrrá lenni ezen az érzésen. Érzem, hogy gombóc van a torkomban. Tizenhat éves vagyok, és elveszítettem az egyik lábam. Ahogy vagyok, meztelenül az ágyra dőlök, és azonnal el is alszom.

Effie hangjára ébredek, ahogy a tőle megszokott stílusban trillázza az ajtó túloldaláról, hogy "egy újabb nagy, nagy, nagy nap vár ránk". Hirtelen úgy érzem, mintha megint a Viadalra készülnénk.

Miután rögzítem a lábam, átbicegek a szobán a bot segítségével. A falba motyogom, hogy levest és zsemlét kérek, az étel pedig egy szempillantás alatt megjelenik előttem. Enni kezdek, de csak a feléig jutok, mielőtt a felkészítő csapat megérkezik, és eltolják előlem a tányért azzal, hogy készülődnöm kell. Ezúttal is folyamatosan csacsognak, ahogy az a Kapitóliumban megszokott. Hagyom, hogy tegyék a dolgukat, és inkább a saját gondolataimba temetkezem, amíg végül Portia is befut. Elküldi a csapatot, és előveszi az interjúra kiválasztott szerelést. Segít felvenni a fehér nadrágot, de a piros inggel egyedül is boldogulok. A csizma hasonlít ahhoz, amit előző este viseltem.

- Rendben van. Készen állsz? - kérdezi Portia. A kezeit a vállamon nyugtatja, és mélyen a szemembe néz. Veszek egy mély lélegzetet és bólintok. Már csak ezt az egy interjút kell végigcsinálnunk, aztán a vonaton leszünk, útban a Tizenkettedik Körzetbe.

Ezúttal nem kell kiállnunk a közönség elé a színpadra, az interjút a nappaliban vesszük fel. Kilépek a szobából, és végigmegyek a folyosón. A társalgóban már ott vár Katniss és Caesar. Amint meglátom, félrevonom Katnisst.

- Alig láttalak, mióta visszajöttünk. Haymitch mindent megtesz, hogy még véletlenül se fussunk össze - mondom.

- Igen, az utóbbi időben nagyon felelősségteljesen viselkedik - feleli.

- Mindegy. Ha ezen túl vagyunk, mehetünk haza - emlékeztetem. - Akkor végre leszáll majd rólunk.

Nincs több időnk beszélgetni, mert minden készen áll az interjúhoz, így szólítanak minket. Katniss és én egymás mellé ülünk a kanapén, amit behoztak tegnapról, de Caesar közbeszól.

- Hé, nyugodtan ülj az ölébe, ha akarsz. Tegnap nagyon helyesek voltatok.

Így hát Katniss megint felhúzza a lábát, én pedig átölelem. Megnyugtató érezni a teste melegét az oldalamon. A kamerák forogni kezdenek, és mint mindig, Caesar most is viccelődve indítja a műsort. Ahogy korábban, most is könnyen kijövök vele, leginkább csak mi beszélgetünk. Néhányszor Katnisst is sikerül szóra bírnia, de ő gyorsan visszatereli rám a szót. Caesar hamarosan olyan vizekre tereli a beszélgetést, amiről tudja, hogy a legjobban érdekli a közönséget.

- Peeta, a barlangban elmesélted, hogy részedről ez szerelem volt első látásra. Ha jól emlékszem, azt mondtad, ötévesen szerettél bele Katnissba, ugye?

- Igen, abban a pillanatban beleszerettem, hogy megláttam - felelem.

- Katniss, neked viszont óriási kaland volt ez az egész. A közönség számára az jelentette a valódi izgalmat, hogy te mikor szeretsz bele végre Peetába. Elárulod nekem, mikor döbbentél rá, hogy szereted őt? - kérdezi Caesar. Katnissra fordítom a figyelmem, mert ez nem olyan kérdés, amit könnyen átdobhatna nekem. Ráadásul hallani akarom a választ.

- Ó, hát erre nem könnyű válaszolni… - nevet fel bizonytalanul, és a kezeire bámul.

- Elárulom, nekem mikor esett le, hogy te is odavagy érte. Azon az éjjelen, amikor a fán ülve Peeta nevét kiáltottad - szól közbe Caesar, és eszembe jut, hogy a tévében láttam a jelenetet, ahogy Katniss a nevem kiáltja, majd eltakarja a száját a kezével, és döbbentnek látszik. Mintha akaratlanul tette volna.

- Igen, azt hiszem, ez volt az a pillanat. Úgy értem, egészen addig a pillanatig próbáltam elfojtani az érzéseimet, nem akartam belegondolni, hogy igazából mit érzek Peetával kapcsolatban, ezt őszintén mondom, hiszen már eleve annyira zűrös volt minden, és csak tovább bonyolította volna a helyzetet, ha elkezdek Peetával foglalkozni. De akkor, ott a fán hirtelen minden megváltozott - mondja, és tökéletesen értem, miről beszél. Azzal a bejelentéssel hirtelen kilátásba került, hogy talán, ha szerencsénk van, együtt megúszhatjuk. Hogy nem kell elveszítenem őt.

- Mit gondolsz, mi lehetett ennek az oka? - unszolja Caesar szelíden, tudván, hogy a nézők valószínűleg rátapadtak a képernyőkre.

- Talán mert… akkor éreztem először… hogy nem fogom elveszíteni őt. - Ez után Caesarnak elő kell vennie egy zsebkendőt, hogy megtörölgesse a szemeit. Lehajolok, Katniss halántékához támasztom a homlokom, és szorosan ölelem.

- Most, hogy elkaptál, mit csinálsz majd velem? - kérdezem, pedig több kérdés is átfut az agyamon. Mi lesz most, miután visszatértünk a Tizenkettedikbe? Végre együtt leszünk? Katniss felém fordul, és egy pillanatra elveszek a szürke szemekben.

- Elteszlek valahová, ahol nem eshet bántódásod. - Ezt a választ nem tudom megállni csók nélkül.

Caesar az arénában szerzett sérülésekre tereli a szót, és eljut az új lábamig is. Megkérdezi, hogy működik.

- Az új lábad? - kérdezi döbbenten Katniss. Nekem még nem volt lehetőségem beszélni vele erről, és szemmel láthatólag más sem vette a fáradságot, hogy felvilágosítsa. Katniss felhúzza a nadrágom szárát, felfedve a fém művégtagot. - Ó, ne - suttogja.

- Hát neked nem szóltak róla? - kérdezi Caesar, mire Katniss megrázza a fejét.

- Még nem volt alkalmunk beszélni - vonok vállat.

- Az én hibám. Nem kellett volna rátennem a nyomókötést - mondja Katniss, mire az égnek emelem a tekintetem. Mindig magát hibáztatja.

- Igen, a te hibád, hogy még mindig életben vagyok.

- Peetának igaza van - szól közben Caesar. - Ha nem kötöd be a lábát, elvérzett volna.

Katniss hirtelen az ingembe temeti az arcát, én pedig a vállát kezdem simogatni. Caesar és én próbálunk beszélni hozzá, de nem néz fel, így Caesar inkább engem faggat tovább, hogy ne zaklassa fel még jobban Katnisst, ám újra be kell vonnia a beszélgetésbe, amikor szóba kerül az éjfürt.

- Katniss, tudom, hogy nagyon megviselt a dolog, de muszáj megkérdeznem valamit. Mi járt a fejedben, amikor a tenyeredre szórtad a bogyókat?

Katniss hosszú szünetet tart, és aggódni kezdek, hogy nem is fog válaszolni, ám végül sikerül összeszednie a gondolatait.

- Nem tudom, én csak… képtelen voltam elviselni a gondolatot, hogy… Peeta nélkül kell élnem.

- Peeta, van valami hozzáfűznivalód?

- Nem. Amit Katniss mondott, mindkettőnkre igaz.

Végre véget ér az interjú, a társalgóban mindenki tapsolni és ölelkezni kezd. Megkönnyebbülten sóhajtok, és felkelek a fotelból.

Ideje hazamenni.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Harminckettedik fejezet

Sziasztok!
Mi újság? :)
Örömmel látom, hogy a rendszeres olvasók listájára már tizenhatan iratkoztatok fel, ezt nagyon köszönöm! :') Üdv mindenkinek, aki mostanában talált rá a blogra! :)
Nos, ezúttal egy olyan fejezetet hoztam, amire sokan kíváncsiak vagytok, legalábbis a korábbi bejegyzésekhez érkezett hozzászólásokból erre következtetek. :) Ha van kedvetek, most is írjátok meg, hogy tetszett, ti hogyan képzeltétek el korábban. :)
Mivel nincs laptopom (megint -.-), nem tudom, mikor hozok új fejezetet, de szeretnék kedd-csütörtök magasságában frissíteni. :)
~ Emma


Nem akarom kinyitni a szemem. Mert akkor kiderül, hogy mindez csak álom volt, és még mindig az arénában vagyok. Felsejlik bennem Claudius Templesmith zengő hangja, ahogy közli velünk, csak egyvalaki maradhat életben. Ez megtörtént, nem igaz? Vagy mi van? Még mindig csukott szemmel ráncolom a homlokom, az emlékek kuszák. Katniss arcára gondolok, majd eszembe jut a kis bőrerszény. Megölte magát? Nem... az éjfürt... mindketten vettünk belőle. Hirtelen megrohannak az emlékek, kipattannak a szemeim és megpróbálok felülni, azonban valami meggátol. Egy szíj húzódik keresztül a mellkasomon, és az ágyhoz szegez. Újra és újra nekifeszülök, de mindhiába. Kissé szédülni kezdek, ahogy dobálom magam, ezért leállok, és hagyom, hogy úrrá legyen rajtam a kábulat.

Halvány, sárga fényt látok a mennyezeten. Egy egyszerű szobában találom magam, ahol nincs más az ágyamon kívül. A karomból csövek lógnak ki, amik eltűnnek mögöttem a falban, és nem látok ajtót vagy ablakot. A fertőtlenítő szagából arra következtetek, hogy valamiféle kórházi szobában lehetek. A következő pillanatban arra is rájövök, hogy meztelen vagyok. Felemelem a kezeimet. Tiszták, kifogástalanul tiszták. Bizonyára a sebeket is eltüntették mindenhonnan. Kiabálni akarok, hogy valaki észrevegye, hogy ébren vagyok, hogy itt vagyok. Kinyílik egy panel, és egy Avox fiú sétál be, egy tálcát egyensúlyozva. Úgy tűnik, mintha a lábamra akarná tenni, de aztán habozik, és óvatosan pillant rám. Mi baja van?

- Katniss rendben van? - suttogom, s a fiú egy pillanattal később bólint. Megnyom egy gombot, mire az ágy emelkedni kezd, és ülő helyzetbe kerülök. Megpróbálom kinyújtóztatni a lábaimat, és már épp szólnék a srácnak, hogy leteheti a kaját, amikor észreveszem. Nem érzem a bal lábam. Lenézek, és nem látom a körvonalát a takaró alatt. Mi folyik itt? Félrehúzom az ágyneműt, és elakad a lélegzetem. Térdtől lefelé nincs lábam. Sebészi úton távolították el. Emlékszem, ahogy a mutáns a vádlimba harapott. Tényleg ennyire rossz volt a helyzet?

- A... a lábam - nyögöm ki szinte zokogva. Eltűnt. Egyszerűen csak... eltűnt. - Miért nincs meg? Mi történt? - nézek az Avox fiúra, aki figyelmeztető pillantást vet rám. Ekkor esik le, hogy ő nem tud beszélni. - Mi történt? - kezdek egyre hisztérikusabbá válni. Alig érzem a hideg folyadékot, amit a vénámba fecskendeznek, majd újra elveszek az öntudatlanságban.

Újra felébredek, és gőzöm sincs, mennyi idő telt el. Ugyanazokat a falakat látom, ugyanazt a sárga fényt, ugyanabban az ágyban fekszem, és a végtagjaim számában sem történt változás. Még mindig az ágyhoz vagyok szíjazva, és így nem érem el a lábam, hogy komolyabban szemügyre vehessem. Megpróbálom felemelni, és sikerül is, de a fele így is hiányzik. Újra megnyílik a fal, szinte hangtalanul. Odafordulok, hogy elnézést kérjek az Avox fiútól, de helyette Portia mosolyog le rám együttérzőn.

- Portia - lehelem, legyőzve a meglepettséget és valami mást - talán örömöt? Nagyon jó újra látni őt.

- Ó, Peeta! - zokogja, és átszáguld a szobán, hogy sután megöleljen. A szemében könnyek csillognak.

- Portia, mondd, jól vagy? - kérdezem aggodalmaskodva.

- Én? Velem minden rendben. De te, ó, te szegény fiú! Beküldtek, mert úgy gondolták, kicsit meg tudlak nyugtatni. Arra kértek, hogy... magyarázzam meg. - A tekintete lejjebb siklik a testemen, és a lábam helyén állapodik meg. - Amputálni kellett, Peeta. Választaniuk kellett: vagy a lábad, vagy az életed. - Az élet szónál zokogásba fullad a magyarázata, a kezével eltakarja a száját. Megfogom a szabadon maradt kezét, és megszorítom.

- Figyelj, ne sírj. Minden rendben van, legalább még élek. És Katniss is, igaz? - Portia bólint, és megtörli a szemét egy zsebkendővel.

- Igen, igen, Katniss életben van. Már őt is helyre pofozták.

- Láthatom? - kérdezem reménykedve, habár azt hiszem, magamtól is tudom a választ.

- Most még nem. Közvetíteni akarják a tévében az újraegyesüléseteket. És pár nap múlva az új lábad is behozzák. - Meglepetten kapom fel a fejem.

- Új láb?

- Természetesen. Kapsz egy műlábat, amivel újra tudsz majd járni. - Hátradőlök az ágyon, és a plafont bámulva azon a művégtagon gondolkozom. Tudok majd valaha is normálisan járni vele? Biztosan nehéz lesz egyensúlyozni. - Most mennem kell, de nemsokára találkozunk - mondja Portia, azzal úgy, ahogy jött, el is tűnik a falban. Nem sokkal később az Avox fiú tér vissza egy újabb tálca kajával. Kerüli a pillantásomat, a tálcát oda teszi, ahol a lábamnak kellene lennie, majd felemeli az ágyat, és habozva odanyújt egy kanalat.

- Sajnálom azt a kirohanást - motyogom csendesen, mire egy halvány mosoly suhan át az ajkán. A kezembe nyomja a kanalat és elhagyja a szobát. Lenézek az ételre, és ekkor rájövök, hogy éhes vagyok. Egy tányér leves és egy alma, nem valami sok, de mint kiderül, ezt a csekély mennyiséget sem egyszerű lent tartani. Ebből arra következtetek, hogy pár napja már itt lehetek, hiszen a Viadal utolsó napjaiban elég sokat ettem.

Amikor végzek az evéssel, a csövekből érkező hideg ismét szétárad az ereimben, és a sötétség újra körbezár. Ez ismétlődik még néhányszor; felébredek, eszem valamit, aztán aludni küldenek. Ám egy napon csövek és szíjak nélkül ébredek, és két ismeretlen férfi egy gurulós asztalt tol be. Az asztalon valami fémből és drótokból álló szerkezet fekszik. Az új lábam.

- Üdv, Peeta! - köszönt egyikük vidáman. - Azért vagyunk itt, hogy beillesszük az új lábad, aztán elmehetsz, és találkozhatsz az előkészítő csapatoddal - világosít fel, miközben mellém lép és kinyújtja felém a kezét. - Szeretném, ha felülnél, és az ágy szélére helyezkednél. - A felkínált kezet segítségül használva felülök. Úgy tűnik, az arénában sokat romlott a fizikai erőnlétem. Az ágy szélére evickélek, a jobb talpam a földre teszem, míg a másik csonk csak ott lóg. Nézem a testem, és próbálom megszokni a látványt. Ekkor veszem észre, hogy a bőröm teljesen makulátlan. Ahogy sejtettem. Még csak egy karcolás sincs ott, ahol Cato kardja kis híján végzetes sebet ejtett rajtam. Még az égési seb is eltűnt a csuklómról, amit kisgyerekként szereztem, amikor egyszer túl közel merészkedtem a kemencéhez.
Az orvos munkához lát, és a művégtag tökéletesen illeszkedik, nem kell semmit állítgatnia rajta, pontosan a helyén van. Odaadja a nadrágomat, ami ugyanolyan, mint amit az arénában viseltünk. A látvány rossz érzést kelt bennem, de meztelenül mégsem próbálhatom ki az új lábam. Aztán a doki egy fém sétabotot is átnyújt. Egy pillanatig csak meredek rá, a gondolataim még mindig örvénylenek. Tényleg elveszítettem a lábam, ez nem csak egy álom.
- Ez a bot segít megtartani az egyensúlyod. Először nagyon furcsa érzés lesz, és beletelik egy kis időbe, mire rendesen tudod majd használni a lábad, ezért most segítek tenni néhány lépést. - Határozottan a földre teszem a botot, majd a tetejére támaszkodva lassan felállok, teljes testsúlyommal a jobb lábamra nehezedve. Próbára teszem a bal lábam, kinyújtom majd visszahúzom. Amikor megszoktam a mozgását, óvatosan két lábra helyezem a súlyomat, és meglepődöm, hogy elbír. A másik orvos már eltűnt, kitolta az üres asztalt, és a fal összezárult mögötte.
A doki még velem marad és órákat töltünk azzal, hogy a járást gyakoroljuk a szegényes berendezésű szobában. Néhány alkalommal a láb még nem követi kifogástalanul az utasításaimat, de egy idő után kezdek ráérezni. Az orvos elmondja, hogy nemsokára kiengednek innen, majd magamra hagy és eltűnik a panel mögött. Felveszem a pólót, és tovább sétálgatok. Még mindig bizonytalan a mozgásom, de legalább megtart. Furcsa érzés, elmondhatatlanul különös. Majdnem mint az erőszak. Azon tűnődöm, mit csinálhat Katniss - vajon őt is egy ilyen szobában tartják?
Szinte nem is hallom, hogy újra szétnyílik a panel, annyira lefoglal, hogy óvatosan lépkedjek az ellenkező irányba. Egy halk kattanásra kapom fel a fejem, és gyorsan megfordulok; túl gyorsan ahhoz, hogy az új láb tartani tudja a tempót. Az ágyba kell kapaszkodnom, hogy ne essek el. Amikor sikerül visszanyernem az egyensúlyomat, esetlenül kisántikálok a szobából, és egy nagy csarnokba kerülök, ahol ugyancsak nem látok ajtókat. Vagy itt is titkos panelek vannak, amiket nem lehet észrevenni? Katniss itt van, az egyik mögött? Bizonytalanul elindulok, majd meglátom, hogy Portia vár rám egy tágas teremben. Gyorsítok a tempómon, bár még így is lassú vagyok. Amikor végre elérek a teremhez, szorosan megölelem a stílustanácsadóm. Sarkak kopogását hallom a padlón, és amikor megfordulok, a szélesen mosolygó Effie-t látom besétálni.
- Peeta! Ó, és sétálsz! Elmondták, hogy muszáj volt amputálniuk a lábad? - Bólintok, és felhúzom a nadrág szárát. Portia és Effie levegőért kapnak, és elkerekedett szemmel nézik az implantátumot.
- Eltart egy ideig, mire hozzászokok, de legalább tudok járni.
- Ó, bátor vagy, nagyon bátor! - sírja Effie, és a karjába zár. Sután megölelem és megsimogatom a hátát.
- Hol van Katniss? - kérdezem és körbenézek azt remélve, hogy ő is megjelenik.
- Az első találkozást élőben akarják közvetíteni, emlékszel? - vereget vállon Portia. Bólintok; valóban említette korábban.
- Ó, hát persze. Mikor is lesz az? - Portia nevetni kezd.
- Hamarosan, hamarosan. Most mennünk kell, hogy felkészítsünk, aztán seperc alatt a színpadon lehetsz vele. - Lelkesen bólintok, mert minden porcikám vágyik rá, hogy végre lássam őt. Hogy megbizonyodhassak róla, hogy jól van. Persze már mindenki megnyugtatott ezzel kapcsolatban, de a saját szememmel kell látnom, hogy elhiggyem. Hogy felfoghassam, hogy mindketten megcsináltuk.
- Most jövök Katnisstól, Cinna most készíti fel. Gondoltam, megnézlek téged is, mielőtt közönség elé álltok - mondja vidáman Effie.
- Köszönöm, Effie, ez nagyon kedves tőled - mondom, de Portia már a kijárat felé terelget, hogy felöltöztessen.
Felmegyünk a Kiképzőközpont tizenkettedik emeletére, ahol az előkészítő csapat tagjai várnak, szélesen mosolyogva, és megállás nélkül csacsogva. Nem tudom követni, miről fecsegnek, valami olyasmiről, hogy milyen a képernyőn viszontlátni engem. Ez így megy még akkor is, amikor az ebédlőben ülünk, és végre rendes kaját kapok, sült húst, zöldséget és zsemlét. Portia elárulja, hogy azért kapok kisebb adagot, mert nem akarták, hogy kidobjam a taccsot a színpadon. Érthető. Magam sem vagyok biztos benne, hogy túl sokat tudok enni a kapitóliumi finomságokból az aréna után. Arra gondolok, hol lehet Katniss, és hogy ő evett-e már. Amikor bemennénk a szobámba, Cinna tűnik fel az étkezőben, és egyenesen felém tart.
- Cinna - üdvözlöm, ő pedig viszonozza a mosolyt.
- Hogy vagy, Peeta? - kérdezi udvariasan, diszkréten a kezemben tartott botra pillantva, de én is tele vagyok kérdésekkel. Találkozott már Katnisszel? Minden rendben van vele? Érdeklődött felőlem? Cinna látszólag tudja, mi jár a fejemben, mert az arca ellágyul és vállon vereget. - Ő jól van, Peeta. Tényleg. Nemsokára magad is meglátod. - Mosolygok és bólintok, mert ha Cinna ezt mondja, akkor biztosan így is van. Cinna imádja Katnisst, elmondaná, ha valami nem stimmelne.
Visszatérünk a szobámba, és a csapat azon van, hogy színpadképessé varázsoljon. Meggyőzöm őket, hogy egyedül is képes vagyok lezuhanyozni, de valószínűleg a Viadal előtti interjú jár a fejükben. Mikor is volt az? Mintha egy másik életben történt volna. Le kell csatolnunk az új lábam, és a segítségükkel ügyetlenül beugrálok a zuhany alá. Amikor a forró vízsugár alatt állok, megengedek magamnak néhány mély lélegzetet. Vége van. Még néhány interjú, aztán hazamehetünk. Haza, gondolom nevetve. Egy olyan helyre, amiről nem gondoltam volna, hogy valaha látom még.
Amikor végzek a fürdéssel, az előkészítő csapat segít kiszállni a zuhanyzóból, és visszacsatolják a művégtagot. Aztán munkához látnak, hogy alkalmas legyen a színpadon való megjelenésre. Csak akkor beszélek, amikor kérdeznek valamit, egyébként csak udvariasan úgy csinálok, mintha figyelnék rájuk. Portia behozza a ruhám, és felöltöztet. Sárga inget, fekete nadrágot és fekete csizmát kapok. Amikor kész vagyok, Portia hátralép és végignéz rajtam, mielőtt elmosolyodik, majd megfogja a kezem és gyengéden megszorítja.
- Nagyon büszke vagyok rád, Peeta - suttogja, mire elönt az aggodalom, hogy megint sírni fog. Nem tudom, mit mondjak erre.
- Köszönöm, Portia - felelem bizonytalanul.

A lifthez megyünk, és lemegyünk arra a szintre, ahol a kiképzés folyt a Viadal előtt. A színpad alatti részen várakozom. Mindent meg kellett változtatni, mivel idén két győztes van. Építettek egy falat, és beszereltek egy második fémlapot is, ami felvisz minket a közönség elé. Katniss már itt áll a fal túloldalán? Legszívesebben dörömbölni kezdenék és a nevét kiáltanám, de megacélozom magam, és a fémlapon maradok. A csapatom tagjai már eltűntek, hogy ők is felkészüljenek. Egyedül maradtam.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Harmincegyedik fejezet

Eltart néhány pillanatig, mire felfogom, mit mondott. Amikor eljut a tudatomig az üzenet, Katnissra emelem a pillantásom, aki hitetlenkedve néz vissza rám. Csak egyikünk élhet tovább. Pusztán a Viadal része volt, hogy elhitették velünk, mindketten megúszhatjuk. Ismét eszembe jut a gyötrő lehetőség, hogy Katniss nélkül térjek vissza a Tizenkettedik Körzetbe. Erre nem vagyok képes. Ezt nem teszem meg. Elviselhetetlen még a gondolata is, hogy tovább éljek, miközben Katniss nincs többé.

- Ha jobban belegondolsz, nem is olyan meglepő - mutatok rá óvatosan. Lassan talpra állok. Sokáig tart, mert a fájdalom a bal lábamban elviselhetetlen. Tétován teszek néhány lassú lépést Katniss felé a késsel a kezemben. Amikor a tóba hajítom a kést, Katniss felemeli az íját és a mellkasom közepére céloz. Felvonom a szemöldököm. A kés egy csobbanással elmerül a vízben. Katniss eldobja az íjat és vérvörös arccal tesz egy lépést hátrafelé.

- Ne. Tedd meg. - Odamegyek hozzá, felveszem a földről a fegyvert és a kezébe nyomom.

- Nem tudom megtenni. Nem fogom megtenni - feleli, mire összeszorul a szívem. Talán most kezdi elhinni, hogy őszinték az érzéseim, amikor mindennek vége van. Vagy csak arról van szó, hogy nem akar tartozni nekem?

- De meg kell tenned. Mielőtt újra ránk szabadítják a mutánsokat, vagy kitalálnak valami mást. Nem akarom úgy végezni, ahogyan Cato - mondom, és eszembe jut az órákon át tartó kínlódása.

- Akkor ölj meg te! - ripakodik rám dühösen, a kezembe nyomva az íjat és a nyilat. De biztosan tudja, hogy ez lehetetlen, ez soha nem történhet meg. - Lőj le, aztán menj haza, és élj együtt a tudattal, hogy a gyilkosom vagy!

- Tudod, hogy képtelen vagyok rá - mondom, azzal eldobom a fegyvert, mivel úgy tűnik, egyikünk sem fogja lelőni a másikat. - Rendben van, akkor is én hagyom el az arénát elsőnek - jelentem ki dacosan, azzal leszedem a kötést a vádlimról, így már semmi nem gátolja meg, hogy elvérezzek.

- Nem, ezt nem teheted, nem ölheted meg magadat! - Térdre borul és megpróbálja visszatenni a kötést a sebre, hogy elállítsa a vérzést. A látvány majdnem könnyeket csal a szemembe.

- Katniss. Én ezt akarom - próbálom megértetni vele, hogy részemről rendben lesz így.

- Nem hagyhatsz itt egyedül. - Megfogom a kezét, és felsegítem. Még egyszer át akarom ölelni, és aztán azt akarom, hogy vége legyen. Elhittük, hittünk benne, hogy mindketten hazamehetünk, boldogan. De ezt most elvették tőlünk.

- Figyelj. Mindketten tudjuk, hogy addig nem lesz vége a Viadalnak, amíg nincsen meg a győztes. És itt most csak az egyikünk lehet győztes. Kérlek, fogadd el. A kedvemért. Én nem vagyok képes rá, Katniss. Nem tudok visszamenni nélküled a Tizenkettedik Körzetbe. Én... nagyon szeretlek. Nem tudnék élni nélküled. Hogy is zökkenhetnék vissza a régi kerékvágásba azzal a tudattal, hogy... hogy te nem létezel többé? - még kimondani is nehéz. Még a gondolat is túl megrázó, hogy elviselhessem. Katniss hirtelen a kis bőrerszény után nyúl, és kinyitja. A bogyók, amik végeztek a Rókaképű lánnyal. A csuklója köré kulcsolom a kezem. - Nem, ezt nem fogom hagyni.

- Bízz bennem - suttogja. Megdermedek, és hosszan a szemébe nézek. Bízom benne. Elengedem a csuklóját, mire először az én tenyerembe szór néhány szem bogyót, majd a sajátjába. - Háromra, rendben? - Értem, mire megy ki a játék. Azt hiszem. Addig nem lesz vége a Viadalnak, amíg nincsen meg a győztes. Lehajolok és gyengéden megcsókolom, csak hogy érezhessem őt, még egyszer, utoljára, arra az esetre, ha rosszul sülnének el a dolgok.

- Háromra - bólintok rá. Egymásnak támasztjuk a hátunkat, a szabad kezemmel erősen szorítom az ő üres kezét.

- Mutasd meg nekik. Azt akarom, hogy mindenki lássa - mondja. Biztos akar lenni benne, hogy a Játékmesterek tudják, mire készülünk. Szétnyitom az ujjaimat és feltartom a gyilkos gyümölcsszemeket a fénybe, hogy jól ráközelíthessenek a kamerák. Katniss megszorítja a kezem, mielőtt számolni kezdünk.

- Egy. - Most már bármelyik pillanatban leállíthatnak. - Kettő. - Miért nem csinálnak semmit? Tényleg hagyni fogják, hogy idén győztes nélkül érjen véget a Viadal? De most már nem hátrálhatunk meg. - Három. - Felemelem a kezem, és abban a pillanatban, amikor az első bogyó a nyelvemhez ér, felharsannak a harsonák.

- Állj! Állj! - hallatszik újra Claudius Templesmith hangja, ezúttal elég kétségbeesetten. - Hölgyeim és uraim, örömmel mutatom be Önöknek a Hetvennegyedik Viadal győzteseit: Katniss Everdeent és Peeta Mellarkot! Íme a Tizenkettedik Körzet kiválasztottjai!

Épp idejében, gondolom, miközben eldobom az éjfürtöt, és kiköpöm azt az egyet is, ami a számban volt. Megtörlöm a nyelvem, majd kézen fogom Katnisst, és a tóhoz megyünk, hogy kiöblítsük a szánkat, aztán egymás karjaiba omlunk.

- Ugye nem nyelted le? - kérdezi. Megrázom a fejem. Habár közel volt...

- És te?

- Már rég halott lennék, ha lenyeltem volna - mondja.

- Igen, én is azt hiszem. - A hangom elveszik a tömeg üvöltésében, amit bejátszanak nekünk a hangszórókon.

Megjelenik felettünk egy légpárnás, és leeresztenek nekünk két kötélhágcsót. Nagyon is tudatában vagyok Katniss körém fonódó karjának, ahogy segít felkelni, és belekapaszkodok, amikor fellépünk a létrára. Az áram odatapaszt minket, aminek örülök, mert az állapotom egyre rosszabb. Bár minden tagom mozdulatlan, a lábamból még mindig szivárog a vér. Elsötétül előttem minden. Néhány másodperc múlva magamhoz térek, épp csak annyi időre, hogy lássam, amint Katniss egy üvegajtón dörömböl, s a szája a nevemet formálja. Az orvosok minden bizonnyal benyugtatóztak, mert a sötétség ismét úrrá lesz a tudatomon.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Harmincadik fejezet

Sziasztok!
Uhh... Igazából nem is merek már mondani semmit, csak hogy befejeztem a fejezet fordítását. Négyszer már nekiestem, ötödszörre illő volt a végére érni. :) És a történet is befejeződik hamarosan; nincs már sok rész hátra, szeretném a hónap végére lezárni. :) Óriási köszönöm illet téged, és igen, téged is, és mindenkit egyesével, aki maradt és megvárta. :)
Jó olvasást! :)
~ Emma


Katniss elkezd felmászni a Bőségszarura, én pedig futok; minden energiámat arra használom, hogy előreküzdjem magam. Hallom, ahogy a szörnyek lihegnek mögöttem, de már közel vagyok a szaruhoz. A szívem kalapál. Mindazok után, ami történt, most már nem veszíthetek. Főleg nem egy mutáns miatt. Elérem a Bőségszaru szélét, de utolértek - felkiáltok, amikor meglátom, milyen közel vannak.

- Mássz! - Katniss hangja kirángat a sokkból, és mászni kezdek az aranyozott emelvényre. A felülete tűzforró az egész napos napsütés után, de tovább mászom a szaru bemélyedéseibe kapaszkodva.
Közel sem vagyok olyan gyors és ügyes, mint Katniss, és kis híján le is zuhanok, amikor éles fájdalom hasít a lábamba. Nem egyszerű úgy mászni, hogy még a kést is szorongatom, de nincs időm megállni, hogy jobb helyet keressek neki, főleg annak tudatában, hogy azok az izék milyen közel vannak hozzám. Felérek Katniss lábához, mire megragadja a karomat, és felsegít. Adok magamnak egy pillanatot, hogy lélegzethez jussak, és felnézek Catóra, amikor megszólal.
- Mi van? - kérdezi Katniss.
- Azt kérdezte, hogy fel tudnak-e mászni - válaszolom. Katniss lepillant a lényekre, amik a szaru lábánál gyülekeznek. Egy percig nem szól semmit, de aztán hirtelen felsikolt, mire talpra ugrok és megragadom a karját. - Katniss?
- Ez ő volt! - nyögi, mire felhúzom a szemöldököm.
- Kicsoda? - Jobbra-balra kapkodja a fejét, és egyre csak a falkát fürkészi. Megrázom a vállát, hogy rám figyeljen. - Mi van, Katniss?
- Ők azok. Mind. A többiek. Ruta és a rókaképű lány… és a többi kiválasztott - mondja végül. Döbbenten nézek le a földre, ahol a mutánsok gyülekeznek. Először nem értem, mire gondol, amíg az egyikük fel nem emeli a fejét. Mintha egyenesen rám nézne. Levegőért kapok, miközben Glimmer szemébe nézek. De... hogyan?
- Mit csináltak velük? Ugye ez nem… ez nem az igazi szemük? - kiráz a hideg a gondolatra. A mutánsok két csoportra szakadnak, és a Bőségszaru két oldalán indítanak támadást. Elrugaszkodnak erős hátsó lábukról, és megpróbálnak felmászni. Hirtelen rémes fájdalmat érzek a lábszáramban. Felkiáltok, és lenézek a hatalmas lényre, ami a húsomba vájta éles fogait. Elkezd visszazuhanni, de nem adja fel, inkább erősebben szorítja az állkapcsát. Én is csúszni kezdek, és egy kézzel megragadom Katniss karját, míg a másikkal továbbra is a kést markolom.
- Öld meg, Peeta! Öld meg! - kiált Katniss. Lecsapok a késsel, és el is találom a szörnyet az orrán, mire az felnyüszít és elenged, majd visszazuhan a földre. Katniss ismét felhúz, és elindulunk felfelé, ahol a mutánsok már nem érnek el. Katniss lőni kezd rájuk, én pedig a lábamon lévő harapásra szorítom a kezem, hogy csillapítsam a vérzést.
Hirtelen egy kéz kulcsolódik a torkom köré, és Cato félreránt, el Katnisstól. Karmolni kezdem izmos kezét, ám ez nem sokat ér, és a vér ömlik a vádlimból. Vajon mi végez velem előbb: a fulladás vagy a vérveszteség? Cato nevetni kezd, s ekkor észreveszem, hogy Katniss célba vette őt az íjjal.
- Ha lelősz, a szépfiú is lezuhan velem - mondja Cato. Hosszú szünet áll be, Katniss és Cato csak állnak, és farkasszemet néznek. Levegőért kapkodok, és azt kívánom, Cato bár lazítana egy picit a szorításon. Szűkében vagyok a levegőnek, és pontosan tudom, hogy ha ez így folytatódik, hamarosan halott leszek. Katniss nem lőheti le Catót, mert akkor engem is magával ránt a halálba. Valahogy el kell érnie, hogy elengedjen.
Még mindig levegőért kapkodva felemelem a véres kezemet, és lassan egy béna X-et rajzolok Cato kézfejére, üzenve Katnissnak, hogy hová célozzon. A lány azonnal megérti, és még mielőtt felfoghatnám mit csinál, a nyílvessző már bele is fúródott Cato karjába. Kiszabadulok; a testem örömmel fogadja a tüdőmbe áramló oxigént. Meglököm Catót, aztán érzem, hogy én is kibillenek az egyensúlyomból. Belém hasít, hogy ugyanaz lesz a sorsom, mint a Második Körzet kiválasztottjának, de Katniss valahogy elkap, és visszahúz a Bőségszaru nyújtotta biztonságba. Hallom, ahogy Cato odalent földet ér.
Kicsit köhécselek és köpködök, a torkom fáj Cato gyilkos szorításától, de még mindig erősen kapaszkodok Katnissba. Várunk, hogy a mutánsok végezzenek Catóval, várjuk az ágyúdörgést, és hogy végre hazamenjünk. Próbálok eltekinteni a földről felszűrődő hangoktól, a morgástól, vicsorgástól, ahogy a szörnyek Catót tépik, ám nincs könnyű dolguk, mivel a fiút védi a páncél.
Úgy tűnik, folytatódik a küzdelem, hallgatjuk a rémes hangokat, ahogy a mutánsok próbálják széttépni Catót, és ahogy a fiú harcol velük. Biztosan volt nála elrejtve valahol egy kés. Sok idő telik el, mire Catót végül legyűri a túlerő, és a mutánsok elkezdik vonszolni a testét. Még akkor sem dörren el az ágyú, amikor a himnuszt játsszák, ami azt jelenti, hogy még mindig életben van. Meddig tud még életben maradni?
A vádlim még mindig csúnyán vérzik, de minden felszerelésünket a tónál hagytuk, amikor rohanni kezdtünk. Ez gondolkodásra késztet: vajon én meddig húzom még? Egyre nagyobb lesz a vérveszteség. Próbálok ülve maradni, és figyelmen kívül hagyni a hideget, ami átkúszik a ruháimon. Észre sem veszem, amikor Katniss szétcipzározza a kabátját.
- Gyere, dőlj le egy kicsit. Meg kell néznem a lábad - sóhajt, és szelíd erőszakkal hátradönt, én pedig ügyesen szót fogadok. Összeszorítom a fogam, amikor Katniss nyomókötést csinál a sebre. Becsukom a szemem, és arra gondolok, milyen jó lenne aludni egy kicsit. - Ébren kell maradnod. - Kinyitom a szemem, és ránézek. Vacog.
- Fázol? - kérdezem, és lehúzom a dzsekim cipzárját. Katniss hozzám bújik, mindkettőnknek jobb így, hogy melegítjük egymást.
- Lehet, hogy mégis Cato fog győzni - suttogja.
- Ne áltasd magad! - felelem, és a fejére húzom a kapucniját, hogy ennyivel is melegebben tartsam. Nem törődöm vele, hogy ráz a hideg, sokáig csendben maradunk, csak Cato halálhörgése hallatszik, ahogy lassan, nagyon lassan haldoklik.
- Miért nem ölik már meg? - kérdezi Katniss. A válasz nyilvánvaló: szórakoztatásból.
- Tudod jól - mondom csendesen.
Ahogy leszáll az éjszaka, a fáradtság kezd úrrá lenni rajtam, és elszundítok. De minden alkalommal, amikor elbóbiskólnék, Katniss ott van, hogy felébresszen. Minden maradék akaraterőmet arra használom, hogy ébren maradjak. Nem hagyhatom egyedül Katnisst az arénában, ezekkel a borzalmas hangokkal. Az égre szegezem a tekintetem, és Katniss figyelmét is felhívom a hold helyzetének változásaira. Megjegyzem, hogy ez azt jelenti, hogy már sok idő eltelt. Az órák lassan kúsznak. Ismét hosszú csend borul ránk, mialatt végig az égre, és Katniss testének melegére koncentrálok. Ébren kell maradnom.
Az égbolton fényindák kezdenek kúszni, és meglepetésemben pislogni kezdek Körbenézek, hogy biztos lehessek a dolgomban. Igen, a nap kezd előbújni.
- Pirkad - suttogom Katnissnak. A lábam iszonyúan fáj, ugyanúgy, mint korábban. Ám ezúttal Katniss itt van velem, nem egyedül fekszem a sárban. Katniss a Bőségszarura szorítja a fülét, és hallgatózik. Cato még mindig nyöszörög, még mindig életben van. Iszonyatosan gyötrelmes hang.
- Szerintem itt van valahol a közelben. Katniss, nem tudod lelőni? - kérdezem. Azt akarom, hogy véget érjen a szenvedése.
- Az utolsó nyílvessző a nyomókötésben van - mondja. Ez azt jelenti, hogy megint csúnyán vérezni fog a seb, de nincs más választásunk. Ha Katniss leszedi Catót, vége lesz. A Kapitóliumban majd meggyógyítanak.
- Visszaadom - döntök, és újra szétcipzárazom a kabátom, hogy Katniss felkelhessen. Ökölbe szorítom a kezem, amikor Katniss leszedi a kötést, majd megpróbálja újra összecsomózni az anyagot. A szaru széléhez kúszik, mire automatikusan kinyúlok, és szorosan megfogom a lábát, nehogy leessen. Csendben várok, amíg meghallom a nyílvessző suhogását, aztán visszahúzom az emelvény széléről. - Eltaláltad? - suttogom. Nem felel, mert az ágyú megadja helyette a választ. - Akkor győztünk, Katniss.
- Éljen - mondja örömtelenül.
Végre, gondolom magamban. Végre vége van. A mutánsok eltűnnek, ami elég nagy megkönnyebbüléssel tölt el. Nagyon nyugtalanítóak voltak. Várunk, arra számítunk, hogy feltűnik egy légpárnás, hogy elszállítsa Cato maradványait. Nem történik semmi. Mostanra már véget kellett volna érnie, mi a csudát keresünk még itt?
- Hé! - kiált Katniss - Mi folyik itt? - Nem érkezik válasz, csak az aréna és az élővilág megszokott hangjai hallatszanak.
- Talán a test miatt nem fejezik be. Talán arrébb kellene mennünk - találgatok bizonytalanul. A többi gyilkosságnál így megy a dolog, de mi a helyzet a fináléval? Nem emlékszem, és a fájdalom miatt nem tudok tisztán gondolkodni.
- Rendben van. Mit gondolsz, el tudsz menni a tóig, Peeta?
- Muszáj lesz megpróbálnom. - Mert tudom, hogy már majdnem vége. Csak ketten maradtunk Katnisszal, ami azt jelenti, hogy mindketten hazamehetünk. Már csak ezt a rövid utat kell megtennem. Lassan, centiről centire mászunk le a Bőségszaruról. Gyötrelmes feladat, és a vádlim a legkevésbé sincs elragadtatva a mozgástól. De összeszorítom a fogam, és megyek tovább; egyszer már végigcsináltam ezt, most is menni fog. Lépésről lépésre, egyik lépés a másik után. Ez addig folytatódik, amíg el nem érjük a tavat, és újra a földre roskadhatok. Katniss vizet mer a tenyerébe és megitat, amit hálásan fogadok. Egy fecsegőposzáta füttye figyelmeztet minket a légpárnásra, mire megkönnyebbülten sóhajtok. Ideje volt.
Várom, hogy bejelentsék a Viadal végét, de semmi.
- Mi a fenére várnak? - kérdezem, és én is hallom, milyen gyenge a hangom. Nedvesnek és melegnek érzem a vádlimat a vértől.
- Nem tudom - feleli Katniss. Felkel és távolodik tőlem néhány lépést, én pedig egy pillanatra sem veszem le róla a szemem. Claudius Templesmitch hangja berobban az arénába.
- Üdvözlet a Hetvennegyedik Viadal utolsó két versenyzőjének. Felülvizsgáltuk és visszavontuk a korábbi szabálymódosítást. A szabálykönyv alaposabb áttanulmányozása után arra a következtetésre jutottunk, hogy a Viadalnak csak egy győztese lehet. Sok szerencsét, és sose hagyjon el benneteket a remény!

Eredeti nyelven: fanfiction.net