A pék fia - Tizennegyedik fejezet

Sziasztok! :)

Meghoztam a hétre beígért harmadik fejezetet is. :) A jövőhéten valószínűleg kétszer fogok frissíteni, de most még nem tudom, hogy mikor.
Egyébként ez a fejezet az eredeti tervek alapján csak holnapután került volna ki, szóval nem csak behoztam a géphiány miatti kiesést, de meg is előztem magam. :D

Ez a jelenet szerintem sokak kedvence - példának okáért az enyém is :P. Remélem, tetszeni fog az interjú úgy is, ahogy Peeta látja. :)

További kellemes hétvégét!

~ Emma

Valaki bökdös és szólongat. Csak halványan érzékelem a külvilágot, mert teljesen még nem vagyok magamnál. Végül valahogy kinyitom a szemem, és meglátom Portiát, amint hatalmas vigyorral néz le rám. Az ágyam végében ott áll az előkészítő csapatom másik három tagja is. Kidörzsölöm az álmot a szememből, de Portia nem hagy időt, hogy eszembe jusson, milyen nap van. Lerántja rólam a takarót, hogy gyorsítsa az ébredési folyamatot, és működik is a taktika, mert rögtön éberebb leszek, amint a hideg végigsöpör a testemen.

- Felkelni! Máris munkához kell látnunk, nincs vesztegetni való időnk! - jelenti ki Portia, idegesítően hangosan és vidáman.

Tőlem csak egy mordulásra futja válasz gyanánt, ahogy gyakorlatilag kizuhanok az ágyból. Portia betuszkol a fürdőszobába, és kiköti, hogy gyorsan végeznem kell a zuhanyzással, amíg ő előkészíti a ruhát az interjúra. Először hideg vizet engedek, hogy kitisztuljon a fejem és teljesen felébredjek. Ezután engedélyezek magamnak egy forró fürdőt is, és kicsit még a vízsugár alatt maradok, miután végeztem a fürdéssel. Addig szeretném késleltetni a rám váró procedúrát, ameddig csak lehetséges. Nem akarok kiállni a reflektorfénybe, és felfedni a Katniss iránti érzéseimet minden ismerős és ismeretlen előtt. Hirtelen leírhatatlanul undorodni kezdek az egész Viadaltól.

- Ne akard, hogy bemenjek érted, és kiszedjelek onnan! - kiabál be Portia a hálószobából, amin nevetni kezdek. Kilépek a zuhany alól és megszárítkozom, a kezemet a dobozra helyezem, hogy megszárítsa a hajam. Egy törülközőt csavarok a csípőm köré, és átmegyek a hálóba, ahol a csapat már vár rám.

- Á, végre - sóhajt Portia, és közelebb int. A törülköző nem marad rajtam sokáig, de legalább alsóneműt húzhatok, hiszen végül is öltönyben leszek, így a testem legnagyobb része fedett lesz.

Egyáltalán nem tart sokáig előkészíteniük az interjúra. Fekete öltönyt adnak rám, amelyet lángnyelvek díszítenek. A csapat egyik tagja megint szétkeni azt a rémes ragacsot a hajamon, és beállítja a frizurám. Végül csillámport szórnak szét az arcomon, bár csak annyit, hogy csak a megfelelő megvilágításban ragyogjon. Portia a kezembe nyom egy pár fekete cipőt. Mozdulatlanul állok, amíg a munkájukat csodálják.

- Oké, indulás. Itt az idő - közli Portia izgatottan. Úgy érzem, a gyomrom a padlóig zuhan. De elképzelem a liszteszsákomat, és kihúzom magam. Lélekben felkészülök az előttem álló estére. A lifthez megyünk, ott várjuk Katnisst és a csapatát.

A zakóm egyik ujjával babrálok, amikor hallom, hogy az emberek sugdolózni kezdenek, és néhányan még fel is sóhajtanak ámulatukban, ezért felnézek.

Elakad a lélegzetem, és ismét jelentkezik az ismerős bizsergés a gyomromban, de sokkal intenzívebben, mint általában. Katniss abszolút lélegzetelállítóan fest, az a szó, hogy gyönyörű, nem mond el semmit. Amikor megmozdul, a ruha úgy néz ki, mintha lángokban állna. A szokottnál több smink van az arcán, de még így is önmaga. Semmit nem mondok, amíg közeledik, de még akkor sem, amikor beszállunk a liftbe. Hiába mondanám el, mennyire lenyűgözően néz ki, egy szavamat sem hinné. Ennek ellenére nem tudom megállni, hogy röpke pillantásokat vessek rá, amíg leérünk a földszintre.

A többi kiválasztottat már libasorba rendezték, hogy felvonulhassanak a színpadra, ahol félkörben fogunk ülni, és végighallgatjuk az összes beszélgetést. Én kerülök majd sorra utolsóként, mert ugye hölgyeké az elsőbbség. Ez jól jön majd, mert az én interjúm maradhat meg legjobban a közönség emlékezetében.

Mielőtt elindulnánk az emelvényre, Haymitch megjelenik mögöttünk, és a fülünkbe sutyorog. - Ne felejtsétek el, hogy egy boldog páros vagytok. Viselkedjetek ennek megfelelően. - Nem veszek róla tudomást, hiszen nem lesz sok esélyünk boldog párosként viselkedni, amíg a sorunkra várva ücsörgünk.

Az út a színpadon nagyon hosszúnak tűnik mire elérünk a fotelekig, ahol örömmel ülök le. Az első dolog, ami feltűnik, az a rengeteg kamera, amit felállítottak a színpad körül, készen arra, hogy közvetítsen minden mozdulatot.

Caesar berobban a színpadra. Ezúttal is gyanúgy néz ki, mint minden évben - azt leszámítva, hogy idén kékre festette a haját. Elkezd szövegelni, elsüt néhány poént, hogy bemelegítse a közönséget, de nemsokára már szólítja is az első kiválasztottat. Minden interjú három perces, és dudaszó jelzi, ha lejár az idő. 

Próbálok koncentrálni a kiválasztottakra, és a válaszaikra; végül is, ellenük kell harcolnom holnap. Mégis azon jár az eszem, hogy milyen gyorsan telik az idő, és hogy nemsokára nekem kell odasétálnom Caesar mellé. A műsorvezető nagyon barátságos fickó, és azon igyekszik, hogy jó színben tüntesse fel a játékosokat. A frappáns válaszai és a nevetése tényleg jobbnak tünteti fel a kiválasztottakat, mint amilyenek valójában. Egyenesen ülök a fotelemben, ahogy olyan sokat gyakoroltam tegnap, és még akkor is vidám kifejezést erőltetek az arcomra, amikor éppen nem mosolygok.

Minden kiválasztottnak megvan a saját figurája az interjúra, mint ahogy Haymitch is tanácsolta nekem, hogy legyek szimpatikus és kedves. Néhányan szexik, mások kegyetlenek, vagy titokzatosak. Amikor a kis Rue libben a színpad közepére, a közönségre csend borul. Caesar kedvesen bókol neki. Nem tudom visszafojtani a mosolyom, amikor azt mondja, nehéz elkapni őt, mégsem tudok megszabadulni a szomorúságtól, ha eszembe jut, el kell őt kapni ahhoz, hogy Katniss túlélje a Viadalt.

Katnisst szólítják. Felkel, és odalép a mosolygó Caesar-hoz. Arról kérdezi, mi nyűgözte le a legjobban, mióta megérkezett a városba, és egy rövid szünet után Katniss azt feleli, hogy a bárányragu. Caesar nevet, és a közönség követi a példáját. A megnyitóünnepség ruhakölteményére terelődik a szó, és a közönség ámulatára Katniss bemutatja, hogy most milyen ruhát visel. Hirtelen forogni kezd, és vigyorogva csodálom őt a nézőkkel együtt. Egész Panemmel együtt. Caesar átkarolja, hogy ne veszítse el az egyensúlyát, engem pedig gyomron vág a féltékenység, mint mindig, amikor valaki túl közel kerül hozzá. Még néhány téma szóba kerül, aztán megszólal az idő végét jelző hang, ami egyben azt is jelenti, hogy én jövök.

A közönség még mindig Katnissnak tapsol, amikor elindulok a színpadon. Kezet rázunk Caesar-ral, és kicsit hátba vereget.

- Peeta, isten hozott a Kapitóliumban! Mondd csak, az apád pék, ugye?

- Így van, Caesar - mosolygok.

- Mesélj, milyen a kenyér itt a városban a Tizenkettedik Körzethez képest?

- Ami azt illeti, nem olyan friss, mint otthon.

Ezen a vonalon folytatjuk a beszélgetést, és egy kis időre pékké avanzsálok, ahogy a kiválasztottakat a különféle  zsemlékhez hasonlítgatom. Úgy tűnik, a közönség élvezi. Caesart könnyű kedvelni, és ettől sokkal egyszerűbb az interjú.

- Ezek a zuhanyzók nagyon problémásak! - nevetek, és megszagolom a zakóm ujját. - Sosem tudom, melyik gombokat nyomjam meg. Mondja, Caesar, még mindig rózsaillatom van? - Ez csak egy apró hazugság volt; a zuhanyzót csak először nehéz kezelni. Végül egymást szaglásszuk, és a tér zúg a nevetéstől, de talán csak a képzeletem játszik velem.

- Hiányzik az otthonod? - kérdezi, és eltűnődöm, vajon hallották-e a kirohanásomat, amikor a tetőn voltunk Katnisszal.

- Természetesen.

- Mi a helyzet a lányokkal? Biztosan van barátnőd, akihez visszatérhetsz. - Itt az idő, hogy véghez vigyem Haymitch tervét. Sután megrázom a fejem.

-  Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztosan vár otthon egy különleges lány. Gyerünk, áruld el a nevét!

Felsóhajtok.

- Na jó, tényleg van egy lány. Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem ő még a létezésemről sem tudott az aratás napjáig. - A közönség szimpatizálva zúg. Lelki szemeim előtt szinte látom a családomat és a haverjaimat a Tizenkettedikben, ahogy nézik a tévét és azon tanakodnak, kiről beszélhetek.

- Mással jár? - kérdezi Caesar, s ekkor eszembe jut Gale. A gyomrom szaltózik, mint mindig, amikor nem unokatestvérekként gondolok rájuk.

- Nem tudom. De sok srácnak bejön - ismerem be, mert emlékszem, hogy a suliban a srácok milyen gyakran suttogtak róla, és arról, hogy milyen csinos.

- Megmondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ki fog kosarazni, nem? - próbál bátorítani, és azt kívánom, bár ilyen egyszerű lenne. Csak győztesként visszatérni, és megnyerni a lány szívét, akiről sok éven át álmodoztam.

- Nem hiszem, hogy ez menni fog. A győzelem... rajtam nem segít - mondom, és tuti, hogy a nézők feszülten figyelik minden szavam.

- És mégis miért nem? - kérdezi Caesar.

Érzem, hogy a vér elönti az arcom, és dadogni kezdek. Korábban megfordult a fejemben, hogy talán ennél a résznél meg kell játszanom magam, de erre semmi szükség, mert érzem a szürke szempárt a tarkómra szegeződni. Vajon mire gondolhat most? Próbál rájönni, ki lehet az a lány, és hogy miért nem lehetek vele?

- Mert... mert... együtt jöttünk a Viadalra - mondom ki végül, a földre szegezve a tekintetem.

Néhányan feljajdulnak a nézőtéren, amikor leesik nekik, hogy értettem. Meg akarok fordulni, hogy a szemébe nézhessek, és elmondhassam, hogy igazat beszélek, és nem csak kitaláltam.

- Ó, hát ez elég nagy balszerencse - mondja Caesar, és látom, hogy sajnálja a dolgot.

- Tényleg nem jó - bólintok. Elég gáz. Az volt a terv, hogy idén végre megpróbálom megismerni; az nem volt benne a pakliban, hogy az első beszélgetésünkre útban a Kapitólium felé kerül sor. Soha nem csókolhatom meg álmaim asszonyát; nem adatik meg, hogy együtt öregedjünk meg, vagy legalább lássam, ahogy megöregszik. Csak annyit tehetek, hogy megpróbálok segíteni neki, és remélhetem, hogy kijut élve az arénából, hogy élhesse tovább az életét.

- Nos, nem hinném, hogy bárki szemrehányást tehetne neked ezért. Nem könnyű megállni, hogy az ember ne zúgjon bele az ifjú hölgybe - mondja Caesar, kirángatva a gondolataimból. - Egyébként tudja, hogyan érzel iránta?

Megrázom a fejem. - Mostanáig nem.

Caesar visszafordul a közönséghez. - Jó lenne visszahívni Katnisst, hogy kifaggassuk, mit gondol a dologról? - A tömeg egyetértőn kiabálni kezd. - Sajnos azonban muszáj betartanunk a szabályokat. Katniss Everdeen interjúja már véget ért. Sok szerencsét, Peeta Mellark, azt hiszem, Panem minden lakosa nevében mondhatom: tiszta szívből szorítunk nektek.

A nézők válasza fülsiketítő; el kell nyomnom egy mosolyt. Most már biztos, hogy kitűntünk a tömegből. Most már teljes mellszélességgel mellettünk állnak. Amikor elcsendesednek, kinyögök egy köszönömöt, és visszamegyek a helyemre. Fel kell állnunk meghallgatni a himnuszt. Az összes képernyőn Katniss és én látszunk, néhány lépés távolságra egymástól. Semmi kétség, hogy a nézők is látják a távolságot, és az arénára gondolnak; arra, hogy az a távolság sosem fog elfogyni.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizenharmadik fejezet

Párszor kinyitom, majd összezárom a számat, mialatt próbálok egy értelmes mondatot összetákolni a fejemben.
- Mondjam el a... de hát még Katnissnak sem mertem bevallani! - hitetlenkedem. Ezt nem mondhatta komolyan.
- Akkor épp itt az ideje, hogy felfedd az érzéseidet - von vállat Haymitch, mintha nem lenne semmi jelentősége.
- De... - kezdem, de nem találom a szavakat. Nem tudom, hogy vitatkozzak ezzel. Eszembe jut, mit mondott a tetőn Cinna. Szeretniük kell titeket. - Egyáltalán hogy hozzam fel az interjún? Nem jelenthetem ki csak úgy.
- Ceasar kérdezni fog a lányokról, gyakran nekiszegezi ezt a kérdést a kiválasztottaknak. Különösen a magadfajta sármőröknek. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól ki fogtok jönni egymással - mondja Haymitch. Emésztgetem az információt, de fogalmam sincs, mihez kezdjek vele.
- Mi van, ha mégsem?
Haymitch néhány pillanatig csak bámul rám, de aztán vállat von. - Akkor neked kell megpróbálnod beilleszteni valahová. Ha nem sikerül, majd kitalálunk valamit. Eddig is csapatként tüntettünk fel titeket, mint bizonyára észrevetted. - Haymitch előredől, tekintetét az enyémbe fúrja. - Úgy intéztük, hogy kitűnjetek a többi kiválasztott közül, mert a közönségnek emlékeznie kell rátok. Hogyha kitálalsz az érzelmeidről, sokkal kiemelkedőbb leszel bárkinél, akit valaha betuszkoltak egy istenverte arénába. - Harag tölti meg a hangját, amikor az arénát említi, és bepillantást kapok, hogy mennyire gyűlöli a Viadalt. A győzelme óta minden évben vonatra kell szállnia azokkal a fiatalokkal a Tizenkettedik Körzetből. És minden évben végig kell néznie, ahogy meghalnak.
Azon tűnődom, hogy a gyerekek halála mekkora teher lehet a vállán.
- Jól van, rendben. Csak el kell mondanom mindenkinek, hogy szeretem, nem nagy cucc - mondom gyengén. Eléggé taszít ez az elképzelés. Különösen amikor eszembe jut, mit fog gondolni Katniss. Vajon hogy fog reagálni?
- Ő nem fog hinni neked - szólal meg Haymitch, mintha olvasna a gondolataimban. A hangja valamivel gyengédebbnek tűnik, de rá kell ébrednem, hogy csak azért, mert tompítani próbálja a mondandója élét. - Katniss azt fogja gondolni, csak kitaláltad, hogy szponzorokat szerezz - mondja lassan, és pontosan tudom, hogy igaza van. Az interjúk után Katniss végre érezni fog valamit irántam. Csak az a probléma, hogy ez az érzés a gyűlölet lesz, mert azt fogja gondolni, felhasználom őt, hogy előnyt kovácsoljak magamnak.
- Gondolja, hogy elhiszi valaha is? - Nem tudom, miért kérdezem meg, de tudom, hogy Haymitchtől kíméletlen őszinteségre számíthatok.
- Nem tudom. Nem tudom, lesz-e valaha lehetőség arra, hogy győzködni lehessen. - Ez a mondat sok kimondatlan gondolatot hordoz.
Továbblépünk. Haymitch játssza el a műsorvezetőt, nekem pedig válaszolgatnom kell a kérdéseire. A légkör megenyhül, később pedig megjegyzi, milyen jól csináltam. Összehozok egy halvány mosolyt, mielőtt valami máson kezdenék gondolkodni.
- Haymitch... hogyan védhetem meg őt az arénában? Amellett, hogy támogatókat szerzek, és elérem, hogy a kapitóliumiak szimpatizáljanak velünk? - Haymitch egy ideig hallgatásba burkolózik, és már arra gondolok, nem is fog válaszolni.
- A magas pontszám, amit kapott, céltáblává teszi, különösen a Hivatásos Kiválasztottak szemében - feleli végül, és felhúzza az egyik szemöldökét, hogy lássa, megértettem-e, amit mondott. Üres arckifejezésemből látja, hogy nem. - Távol kell tartanod tőle a Hivatásosokat, fiam - sóhajt.
- Azt mondja, csatlakoznom kell a csapatukhoz? - Cseppet sem tetszik a gondolat, és kíváncsi vagyok, hogyan érhetném el egyáltalán, hogy bevegyenek a kis bandájukba.
Haymitch nem válaszol, csak felkel a kanapéról.
- Azt hiszem, ebédidő van.
Csak ekkor veszem észre, hogy már órák óta üldögélünk, gyorsan elszaladt az idő. Haymitch és én kedélyesen csevegünk, amíg átmegyünk az étkezőbe, és ismét megdicsér, hogy milyen jól kezeltem az interjús kérdéseket.
- Szerintem van esélyed azon az interjún - morogja, szinte csak magának, felvillantva egy mosolyt, mielőtt az étel felé fordul.
Mielőtt befejezhetném az evést, Effie talpra ránt, és a szobám felé kezd tuszkolni. Nem vitatkozom vele, csak hagyom, hogy vezessen. Egy sötét öltöny fekszik az ágyamon, s bár szerintem nem ezt fogom viselni az interjún, a gyakorláshoz jó. Átöltözöm, Effie pedig azt kéri, járkáljak a szobában, folyton emlékeztetve, hogy mosolyogjak, mindig mosolyogjak. Kiegyenesíti a hátam, és azt mondja, túl görnyedt vagyok. Úgy teszek, mintha lenne egy zsák liszt a vállaimon, hátrahúzom őket, és teljesen mereven állok.
- Nos, ez sokkal egyszerűbb, mint Katnisst tanítani - mondja vidáman Effie, egy csipetnyi gúnnyal a hangjában. Felvont szemöldökkel pillantok rá.
- Nem ment jól a tréning? - kérdezem lazán, miközben folytatom a sétát, egyenes háttal, mosolyogva.
Effie gúnyosan elmosolyodik és égnek emeli a tekintetét, de aztán fegyelmezi magát, és felölti szokásos mosolyát, ami azt jelenti, hogy erről a témáról nem beszélünk többet. Azt gyakoroltatja velem, hogy üljek le egyenes háttal, és még szélesebben mosolyogva. Az arcizmaim már szinte fájnak, amikor végre bejelenti, hogy végeztünk.
Lecserélem az öltönyt egy kényelmes pólóra és nadrágra; megkönnyebbülök, hogy véget ért a nap. Habár ez egyben azt is jelenti, hogy nemsokára eljön az interjúk ideje, és ki kell tárulkoznunk a Kapitóliumnak az életünkkel és az érzéseinkkel kapcsolatban. Holnap az egész világ tudni fogja, mit érzek Katniss iránt. Holnap Katniss meg fog gyűlölni.
Csak Haymitch, Effie és én ülünk az asztalnál vacsora alatt, mert Katniss a szobájában maradt. Mindketten bókolnak, hogy milyen jól teljesítettem a nap során, és mikor észreveszik, hogy nincs sok kedvem társalogni, egymásnak áradoznak rólam tovább. Amíg eszem, feltűnik, hogy már nem viselkednek egymással olyan kínosan és gyűlölködően, majdnem olyan, mintha nem zavarná őket a másik társasága. Majdnem.
Mikor végzünk a vacsorával, ismét a tetőn találom magam. Úgy tűnik, ez az egyetlen hely, ahol úgy érzem, lélegzethez jutok. Belül fuldoklom az egész tervezgetés miatt, az interjú miatt, és a Viadal miatt. A tetőn nincs más, csak én és a szél, a város számára észrevétlenül.
A gondolataim ismét Katniss körül járnak, mint általában. Találgatom, mi lesz majd a reakciója, miután az egész Panem előtt szerelmet vallok neki. Holnap minden Körzet minden lakójának néznie kell az interjúkat. A Tizenkettedik Körzetben minden barátom figyelni fogja, ahogy felfedem az érzéseimet. Vajon a barátaim és a családtagjaim hogyan reagálnak? Tudom, hogy apám nem lesz meglepve, mert gyakran beszéltem neki a lányról a piros kockás ruhában, a két hajfonatával; a lányról, akivel sosem mertem beszélgetni. A lányról, aki el tudta hallgattatni az összes madarat, amikor énekelt; a lányról, aki egyre keményebbé vált az évek során.
Nem tudom, mennyi idő telt el, de a szemhéjam elnehezül, s bár az agyam pedig csordultig van gondolatokkal, nem tudok sokáig egy dologra koncentrálni. Legyőz a fáradtság. Úgy döntök, eljött az ideje, hogy visszamenjek a szobámba aludni.

Eredeti nyelven: fanfiction.net
A kép forrása: deviantart

A pék fia - Tizenkettedik fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a hétre beígért három rész közül az elsőt (a másik kettő csütörtökön és szombaton kerül fel.)

Úgy látom, hogy egyre többen vagytok, aminek nagyon örülök, de kissé meg is lepődtem. Köszönöm az érdeklődést! :') Mikor belevágtam ebbe a "projektbe", kíváncsi voltam, hogy érdekel-e majd bárkit is, de nem fűztem hozzá sok reményt, hogy igen. :D Szóval köszönöm, hogy vagytok, és nem csak magamnak pötyörészek itt. :')) :D

Remélem, tetszeni fog ez a rész is. Szerintem aranyos. :)

~ Emma

Ismerős kopogás hallatszik az ajtó felől, amit csak egy "Nagy, nagy, nagy nap!" követhet. Felmordulok és megrázom a fejem, mintegy elutasítva, hogy kikeljek az ágyból, bár semmi értelme nem volt, előbb-utóbb úgyis fel kell kelnem. Akár azt is megtehetem, hogy elmegyek zuhanyozni, mielőtt érdemben is elkezdődik a nap, vagy ágyban maradhatok, amíg ki nem rángatnak belőle, szagosan és piszkosan. Az első verzió mellett döntök, mert eszembe jut, hogy beszélni akarok Haymitchcsel és a többiekkel.

Villámgyorsan lezuhanyozok és sietve felkapom a ruháimat, mert Katniss előtt akarok az ebédlőbe érni. Svédasztal van. A tányéromra halmozom a reggelit, mert tudom, hogy ennem kell, de valójában nincs étvágyam. Inkább a hányingerrel küzdök; rosszul vagyok a gondolattól, hogy mi lesz majd Katniss reakciója.
Haymitch már falatozik, mikor leülök mellé.
- Jó reggelt, fiam!
Azt hiszem, motyogok valamit köszönés gyanánt, és beleharapok a sárgadinnyémbe. Épp mikor megkérdezném, merre jár, Effie besétál az étkezőbe.
- Jó reggelt, jó reg...
- Külön akarok felkészülni - bukik ki belőlem, félbeszakítva Effie-t a mondat közepén. Mindketten rám merednek. - Én... Én azt akarom, hogy Katniss és én mostantól külön készüljünk - motyogom a végét, üresnek érezve magam. Ki kellett mondanom; ezek a szavak már tegnap este óta emésztettek belülről.
- Biztos vagy benne? - kérdezi Haymitch. Bólintok. Elveszek még valamit a tányéromról, és rágni kezdem, de nem tudom, mi az, vagy hogy van-e valami íze egyáltalán. Effie leül a másik oldalamra, és Haymitchcsel elkezdik megvitatni a tervet, és hogy melyikünk kivel lesz először. Csendben ülök, amíg újra felém nem fordulnak.
- Van valami különösebb oka annak, hogy meggondoltad magad, Peeta? - kérdezi Effie. Megrázom a fejem, és folytatom az evést. Nem is emlékszem, miket pakoltam a tányérra.
- Később szeretném ezt megbeszélni - motyogom, amikor Katniss is megérkezik az étkezőbe; alig pillant ránk, ahogy Haymithc és Effie folytatják a megbeszélést. Nem tudva, hogy mi történik, Katniss leül és elkezdi belapátolni a raguját. Effie és Haymitch hallgatásba burkolózik. Én is inkább a reggelimmel foglalkozom, minthogy a többiekre nézzek. Katnissnak feltűnik, hogy csend borult a helyiségre.
- Nos, mi a helyzet? Lemaradtam valamiről? Ma az interjúra fogunk készülni, ha nem tévedek?
- Pontosan - erősíti meg Haymitch egy apró bólintással.
- Nem kell megvárniuk, amíg befejezem. Tudok egyszerre figyelni és enni - mondja, mire összerezzenek. Ez már nem lesz így sokáig.
- Nos, változás van az eredeti tervben. Mármint a pillanatnyi stratégiában - válaszol Haymitch, és magamban átkozom, amiért így előkészítette. Csak mondja ki. Csak mondja el neki. Én képtelen vagyok megtenni. Haymitchnek tudnia kell, hogy én nem vagyok rá képes.
- És mégis mi lenne az?
A szemem sarkából látom, hogy Haymitch megvonja a vállát. - Peeta szeretne külön készülni.
Ennyi. Kimondta. Most már nincs visszaút.

Tudom, hogy nem figyel rám, amíg emésztgeti az információt, ezért felpillantok rá. Látom átsuhanni az érzelmeket az arcán, de néhányat nem tudok értelmezni. Látom a zavart a szemében. Valószínűleg próbálja kitalálni, miért gondoltam meg magam. Ennél is valószínűbb, hogy rossz következtetésre jut.
- Jó - mondja végül, ami kicsit fáj. - Mi a terv? - ez minden, amit mond. Érzem, ahogy elönt a csalódottság. Mire is számítottam? Gondoltam, talán feldühíti az ötlet, de természetesen nem így van. Az én érzéseim egyre erősebbek lettek, mióta kisorsoltak minket az aratáson, de Katniss ugyanolyan maradt. Számára nem voltam több, mint egy fiú, aki ugyanabban a Körzetben élt, amelyikben ő. Élt, múlt időben, mert nem számítok rá, hogy valaha hazamegyek.
Amikor felocsúdok a gondolataimból, látom, hogy Effie és Katniss már elmentek, ami azt jelenti, hogy engem először Haymitch készít fel az interjúra. Átmegyünk a társalgóba, és a kanapé felé int, hogy üljek le. Rövid szünet áll be közöttünk, mielőtt végre megszólal.
- Külön akarsz készülni, mi? - csak ennyit kérdez, és hátradől, amíg a magyarázatot várja.
A pillantásom végigpásztázza a szobát, mintha arra számítanék, hogy Katniss ott hallgatózik valahol, de ez nevetséges; ő a szobájában van Effie-vel. Végül Haymitchre nézek, aki várakozóan néz vissza rám. Előrehajolok, egymás körül csavargatom az ujjaimat, az alsó ajkamba harapok, és azon gondolkodom, hogyan magyarázzam el neki.
- Az arénában... meg akarom védeni Katnisst. Azt akarom, hogy éljen - fejtegetem -, de ő nem tudhatja meg, hogy mit tervezek. Soha nem fogadná el; hiszen látta, milyen. Nem szereti, ha valaki védelmezi.
- Miért? - A kérdés váratlanul ér, és felnézek. Haymitch nyílt kíváncsisággal vizsgál. Nem világos, hogy értette: miért akarom megvédeni, vagy  hogy ő miért nem szereti, ha istápolják. - Miért akarod megvédeni? - pontosítja.
- Mivel... nos, mert... én... hát... - nem találom a szavakat; nem tudom, hogyan magyarázzam el ennek az iszákos, megtört pasasnak.
- Mert szereted - mondja hirtelen, és csodálkozást vélek felfedezni a hangjában. A felismerés kiül az arcára is, és ha nem tévedek, megértést látok tükröződni a szemeiben. Mintha tudná, milyen érzés. Eltűnődöm, vajon volt-e egyszer egy lány az életében, akit meg akart védeni. Szerelmes volt valakibe, mielőtt kihúzták a nevét a gömbből? Haymitch jóval azelőtt nyerte meg az Éhezők Viadalát, hogy én megszülettem volna, ezért nem voltam tisztában a győzelme körülményeivel - csak annyit tudtam, amennyit a Kapitólium látni engedett.
Azt hiszem, talán túl keményen ítéltem meg Haymitchet.
- Igen - sóhajtok. - Mert szeretem. - Végre kimondtam. Szerelmes vagyok Katniss Everdeenbe; már nagyon hosszú ideje szerelmes vagyok belé.
- Nahát - mondja. - Nahát, nahát, nahát. - Csendben nézem, és várom, hogy végre megszólaljon. - Azt hiszem, az interjúra való felkészítésed nagyon könnyű lesz. Te egy szimpatikus fiú vagy. Van egy olyan érzésem, hogy a közönség imádni fog. - Ráncolom a homlokom, és a tenyerembe támasztom az államat, hogy megőrizzem a hidegvérem.
Most mondtam neki, hogy szerelmes vagyok Katnissba, mire gyorsan az interjúkra terelte a szót.
- És szükségünk is van rá, hogy szeressenek, mert ők lesznek azok, akik segíthetnek neked abban az arénában. - bólintok, és átgondolom, amit mondott.
- És mi lesz Katnisszal? - kérdezem - Az ő modora nem túl... megnyerő. A legtöbb ember számára - teszem hozzá, hirtelen bűnösnek érezve magam amiatt, amit mondtam. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez az igazság. A legtöbb ember Katnissra nézve egy mogorva, ellenséges nőt lát - én erőt látok. Észreveszem, hogy Haymitch ajkán egy halvány kis mosoly bujkál.
- Nos, fiam, világgá fogod kürtölni, hogy szerelmes vagy belé.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizenegyedik fejezet

Szia mindenki!
Eddig jutottam a fordításban, nincs több rész ütemezve, és sajnos nem tudom, mikor lesz legközelebb friss. Sietek vele. Update: visszakaptam a laptopom, szóval most már aktívabban jelen tudok lenni. :) A jövő hét folyamán biztosan lesz két új fejezet, talán három is. :)
A nyolcadiktól a tizenegyedik fejezetig (az első öt részhez hasonlóan) Noncsi áldozta fel magát a béta szerepében, amit ezúton is köszönök. :)
Szerettem fordítani ezt a fejezetet, remélem, nektek is tetszik. :) De nem szaporítom tovább a szót, olvashattok! :D
~ Emma


Katniss csendben ül az asztalnál. A felnőttek beszélgetni kezdenek, de olyan témákról, amiknek semmi értelme vagy jelentősége. Azt hiszem, az időjárási előrejelzést vitatják meg. Katnissra nézek az asztal túlsó felén. Meglep, hogy rám néz; nem lehetek biztos a dolgomban, de úgy látom, mintha sírt volna. Kérdőn felvonom a szemöldököm, a biztos tudatban, hogy érti, mit kérdeztem - mi történt? Nem mond semmit, válaszul csak megrázza a fejét.

Ahogy tálalják a fő fogást, Haymitch végül megszólal, és felteszi a kérdést, ami valószínűleg mindenki más fejében is motoszkál.

- Rendben van, térjünk a lényegre. Meséljétek el, milyen pocsékul teljesítettetek.

Mielőtt a figyelem Katnissre irányulhatna, és arra, hogy mennyire ki volt bukva utána, bevetem magam.

- Nem tudtam, hogy ez ennyit számít. Amikor sorra kerültem, a Játékmesterek figyelemre sem méltattak, rám sem néztek. Csak ittak és dalolásztak. Én meg mindenféle súlyos tárgyakat hajigáltam, míg végül az egyikük szólt, hogy leléphetek. - A figyelemelterelés nem tartott sokáig, mert Haymitch Katnisshez fordul.

- És te, drágaságom? - A drágaságom kifejezés hallatán Katniss homlokán megjelent egy halvány ránc.

- Rálőttem íjjal a Játékmesterekre.

A kijelentését döbbent csend fogadja. Minden kés és villa megáll a levegőben, minden tekintet Katnissre szegeződik.

- Micsoda? - Effie rémültnek hallatszik.

- Kilőttem rájuk egy nyilat. Igazából nem is rájuk lőttem. Csak feléjük. Ugyanúgy viselkedtek velem is, mint Peetával. Csak lőttem a nyilakat, ők meg tudomást sem vettek rólam, és a végén... elvesztettem a fejemet, és kilőttem az almát annak a szerencsétlen malackának a pofájából!

- És mit szóltak hozzá? - kérdezi kedvesen Cinna.

- Semmit. Pontosabban nem tudom. Fogtam magam, és kisétáltam a teremből. - Nem nézett egyikünkre sem, de elöntött a csodálat. Elképesztően dacosan viselkedett, míg én csak golyókat dobáltam.

- Anélkül, hogy engedélyt kaptál volna a távozásra? - kap levegőért Effie.

- Engedélyt adtam magamnak a távozásra - javítja ki Katniss, még mindig nagyon kihívóan.

- Nos, akkor erről ennyit - zárja le a témát Haymitch, majd felkap egy zsemlét, hogy megvajazza.

- Mit gondol, le fognak csukni? - kérdezi Katniss, és felnézve észreveszem a halvány rémületet a szemében, amit mások talán nem szúrnak ki. Ráébredek, hogy miután olyan sokat néztem, rengeteg mindent ki tudok olvasni az arckifejezéséből, amit egyébként igyekszik elrejteni.

- Kizárt. Ebben a szakaszban már nehéz lenne másik résztvevőt keríteni - fejti ki Haymitch.

- És mi lesz a családommal?  Meg fogják büntetni őket? - Hát persze. Nem saját maga miatt aggódott: az anyját és a húgát féltette.

- Nem hinném. Nem lenne sok értelme. Ahhoz ugyanis fel kéne fedniük a Kiképzőközpontban történteket, hogy Panem lakossága tudja, miből kell okulnia. Az embereknek meg kellene tudniuk, hogy mit csináltál. Valószínűbb, hogy inkább az arénában fogják pokollá tenni az életed - magyarázza Haymitch, és van logika az okfejtésében.

- Hát, ezt már úgyis megígérték, a történtektől függetlenül - szúrom közbe, utalva a Viadal lényegére: hogy szenvedjünk; hogy emlékeztessen minket, hogy a Kapitólium gyakorolja felettünk a hatalmat; hogy csak azért élünk, mert ők megengedik.

- Milyen igaz - kap a szón Haymitch, én pedig megkockáztatok egy újabb Katnissre vetett pillantást. Némileg vidámabbnak látszik ahhoz képest, mint amikor asztalhoz ült. Haymitch újra enni kezd, a tőle megszokott módon, ami grimaszolásra készteti Effie-t, majd felnevet. - És milyen képet vágtak?

Hirtelen mosoly jelenik meg Katniss arcán.

- Sokkot kaptak. Összecsinálták magukat. Röhejesek voltak. Az egyikük hátralépett, és belecsücsült egy puncsos tálba.

És hirtelen mindannyian nevetni kezdünk, Effie-t leszámítva. Ő még mindig próbál komoly képet vágni.

- Nos, úgy kell nekik. Az lenne a dolguk, hogy megnézzék a Viadal résztvevőit. Az a tény, hogy ti a  Tizenkettedik Körzetből érkeztetek, még nem mentség arra, hogy figyelemre se méltattak benneteket - jelenti ki Effie, meglepve mindannyiunkat, majd idegesen körbepillant a szobában. - Elnézést, de ez a véleményem - teszi hozzá.

- Biztos csúnyán lepontoznak.

- Csak az számít, ha magas pontszámot érsz el, a középmezőnnyel és a leggyengébbekkel senki sem foglalkozik. Akár arra is gyanakodhatnak, hogy direkt nem mutattad meg, mit tudsz, azért kaptál olyan  kevés pontot. Sokan élnek ezzel a taktikával - magyarázza Portia.

- Remélem, az emberek is így értelmezik majd a dolgot, amikor meglátják, hogy csak négy pontot kaptam - viccelődöm, bár nem teljesen alaptalanul. - Már ha adnak annyit egyáltalán. De most komolyan, el tudtok képzelni kevésbé hatásos dolgot annál, hogy valaki felkap egy nehéz labdát, és elhajítja pár méterre.  Ráadásul az egyiket majdnem sikerült a lábamra ejtenem. - Katniss rám vigyorog az asztal túloldaláról, én pedig azonnal visszamosolygok. Még akkor is virul a fejem, amikor enni kezd, és még egy pillanatig figyelem őt, mielőtt elszakítom róla a tekintetem.

Mikor végzünk a vacsorával, mind átmegyünk a társalgóba, bekapcsoljuk a tévét, és várjuk a pontokat. Az első néhány eredmény nem meglepő. A Hivatásosak magas pontokat kapnak, a többiek pedig közepeseket. A kis árnyékunk, Ruta meglepetésre hét pontot kap, elképzelésem sincs, hogy mit csinálhatott az a kislány a Játékmesterek előtt. Végre eljön a mi időnk.  Meglepetésre az én nevem mellett egy nyolcas tűnik fel, szóval csak számított valamit, hogy legalább néhányan figyeltek. Katniss arca tűnik fel a képernyőn, amire mind némán meredünk egy pillanatra, ahogy előbukkan a tizenegy pont.

Mindannyian felvillanyozódunk, mindenki Katniss hátát lapogatja gratuláció gyanánt, Effie még fel is sikkant izgalmában.

- Biztosan tévedés történt. Hogyan... Hogyan fordulhatott ez elő? - kérdezi Katniss Haymitch-et.

- Biztos csípték, hogy ilyen kis heves vagy. Elvégre a műsornak minél látványosabbnak kell lennie. Szükség van néhány tüzesebb játékosra - feleli vigyorogva.

- Katniss, a lány, aki lángra lobbant - mosolyog Cinna, mielőtt megöleli Katnisst. Elönt a féltékenység hulláma. Féltékeny vagyok, mert a stylistja megölelheti őt, de én valószínűleg soha nem tehetem meg ugyanezt. - És még nem láttad a ruhádat, amit az interjúra készítettünk.

- Még több láng? - kérdezi Katniss.

- Valami olyasmi - felel huncutul.

Katniss-szel gratulálunk egymásnak. Meg akarom ölelni, elmondani neki, milyen ügyes volt, megnyugtatni, hogy minden rendben lesz; a karjaimban akarom tartani, és meg akarom csókolni. De be kell érnem azzal, hogy kezet rázok vele, és sután mosolygok rá; viszonozza a mosolyt.

Nem sokkal később elszökik a szobájába, én pedig úgy határozok, fellógok a tetőre. A korlát mellett ülök és a várost nézem, csodálom a színeket, és figyelem, ahogy az emberek az éjszakai életüket élik. Ebben a városban minden polgár a halálunkat várja. Alig várják, hogy végignézhessék, ahogy lemészároljuk egymást. Ezen gondolkodom, és eszembe jut a tény, hogy néhány nap múlva már az arénában leszek. És Katniss is az arénában lesz. És egyikünknek meg kell halnia.

Katniss tizenegy pontjára gondolok, meg az én nyolc pontomra. Örvénylenek bennem a nagyon eltérő érzelmek. Mit akarok jobban? Katniss élje túl, vagy inkább én? Megpróbálom elképzelni, hogy milyen lenne visszatérni a Tizenkettedik Körzetbe, ha Katniss meghalna az arénában, és valahogy én kerülnék ki győztesen. Nem lennének lopott pillantások a téren, nem lennének mókusok a hátsó ajtónál, eltűnnének a szürke szemek az életemből. A gondolat elviselhetetlen, ezért az elmém legeldugottabb zugába száműzöm őket. Visszamegyek a szobámba, hogy legalább addig kizárjam ezeket a gondolatokat, amíg alszom.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizedik fejezet

Sziasztok!

Tadam! Elérkeztünk a tizedik fejezethez, milyen szép, kerek szám! :) :D

Ezt eredetileg június 24-én posztoltam volna, ha nem szól közbe a technika ördöge. Bár ennek végül is nincs sok jelentősége, csak azért jegyzem meg, mert mikor hírül adtam, hogy meg vagyok lőve, megígértem, hogy be fogom pótolni a kimaradt frissítéseket, amíg utol nem érem magam. :) Így egyértelműen látszik, hogy haladok vele. :D

Jó szórakozást! :)

~ Emma

A következő pár nap meglehetősen eseménytelenül telt. Az utasításoknak megfelelően minden nap lementünk a kiképzésre és sorra vettük az állomásokat, azonban ha mások is ott voltak, kerültük a súlyemelést és az íjászatot. Együtt ebédeltünk a többi kiválasztottal, ami mindig ugyanúgy zajlott. A Hivatásosak egy asztalhoz ültek, és hangosan társalogtak, Katniss meg én együtt ettünk, és beszélgetni próbáltunk, a többi versenyző pedig magányosan költötte el az ebédjét.

Nehéz minden nap dumálni Katniss-szel, mivel nincs sok téma, ami nem emlékeztet minket az otthonunkra, vagy az arénára, ahová hamarosan bedugnak minket. De megteszünk minden tőlünk telhetőt, mert Haymitch folyton azt hajtogatja, hogy meg kell őriznünk a látszatot a kamerák előtt. Mindemellett meglehetősen fagyos köztünk a hangulat azóta, hogy a furcsa vitánk után rám csapta az ajtót.

Egy nap annyira kétségbeesetten próbálok beszédtémát találni, hogy kiürítem a kenyeres kosarat, és a különböző kenyérfajtákról kezdek mesélni Katniss-nek. Egész idő alatt azt gondolom magamban elképedten, a kenyérről beszélek. Kenyérről. De úgy látszik, Katniss figyel rám, és megvizsgálja a cipókat, amikről magyarázok.

- Ennyit erről - fejezem be, visszakotorva a kenyereket a kosárba.

- Nagyon vágod a témát - mondja. Talán csodálat bujkál a hangjában, de lehet, hogy csak képzelődöm.

- Csak a kenyeret ismerem ennyire - vonok vállat, aztán eszembe jut, hogy egy vidám csapatnak kell látszanunk. - Oké, most pedig nevess, mintha valami vicceset mondtam volna. - Felnevet, és én is jókedvet színlelek. - Rendben van, most én mosolygok kedvesen, és te magyarázol.

- Arról már meséltem, amikor megkergetett egy medve? - kérdezi.

- Nem, de elég izgalmasan hangzik - felelem, és így is van. Itt vagyok én, süketelek a kenyérről, Katnissnek pedig medvékről vannak történetei. Felidézi nekem az esetet. Be kell ismernem, hogy igen mulatságos történet; nem kell megjátszanom magam, amikor közbekérdezek és nevetek.

Másnap, miközben dárdákat hajigálunk, feltűnik, hogy egy fiatal lány figyel minket a csarnokon keresztül. Párszor már észrevettem őt az elmúlt napokban. Felénk pislog, és arrafelé lődörög, ahol edzünk.

- Azt hiszem, figyelnek bennünket - súgom oda Katnissnek, épp mielőtt eldobná a lándzsát.

Én is elhajítom a dárdát, s közben igyekszem visszaemlékezni a kiválasztottak neveire. Emlékszem a kislány nevére, mert ő annyira más; idén ő az egyetlen tizenkét éves kiválasztott.

- Ha jól emlékszem, Ruta a neve - mondom lágyan, hogy körülöttünk senki más ne hallja.

- Mit csináljunk? - csattan fel. Akaratlanul is halkan felsóhajtok. Miért kell mindent támadásnak vennie, amit mondok?

- Semmit. Csak gondoltam, beszélgessünk.
Többnyire csendben folytatom a gyakorlást; ritkán szólalok meg, akkor is inkább csak a kamerák kedvéért. Ruta szinte minden állomásra követ minket.

Aznap este, amikor Katniss és én vacsora után a szobáink felé sétálunk, nem tudom megállni, hogy szóvá tegyem Haymitch hirtelen támadt határozottságát.

- Jó lenne, ha valaki szerezne egy italt Haymitchnek.

Katniss nevetésre emlékeztető hangot hallat, amitől kicsit jobban érzem magam. Amíg meg nem változik az arckifejezése, és meg nem rázza a fejét.

- Ne csináld, Peeta. Nem kell megjátszanod magad, ha kettesben vagyunk - mondja. Hát persze, ez az egész csak színjáték. Katnissnek fogalma sincs róla, hogy tényleg szeretnék beszélgetni vele, és hogy többnyire élvezem a társaságát. Vetek rá egy utolsó pillantást, miközben azon tűnődöm, vajon otthon lehetett volna ez másképp valaha is? Talán lett volna rá esély, ha annyira összeszedtem volna magam, hogy megszólítsam.

- Rendben van, Katniss - sóhajtok. Egyszerre úgy érzem, belefáradtam ebbe az egészbe; belefáradtam, hogy  megpróbáljam kitalálni, mit gondolhat Katniss, vagy hogy az arcán ritkán mutatkozó mosoly őszinte volt-e, esetleg csak a színjáték része. Hirtelen nagyon fáradt lettem.

A harmadik napon ebéd után csak ülünk, és várjuk, hogy a Játékmesterek behívjanak a privát bemutatóra. 

A kényszerű udvariasság Katniss és köztem enyhül minden távozó versenyzővel, míg végül csak ketten maradunk. Évtizedeknek tűnő várakozás után a nevemet kiáltják, mire mereven felemelkedem.

- Ne felejtsd el, mit mondott Haymitch. Most kell megmutatnod, mekkora súlyt tudsz felemelni - szól hirtelen Katniss.

- Kösz. Megmutatom nekik. Te pedig... célozz pontosan - felelem sután, amit egy bólintással nyugtáz.

Besétálok a tornaterembe, de csupán néhány Játékmester figyel. Isznak és esznek. Már végigültek huszonkét másik bemutatót, és közben valószínűleg sok bort szolgáltak fel nekik, egyik üveget a másik után. Ez nem fog jól menni. Akármilyen nehéz tárgyakkal zsonglőrködhetek, az étel és az ital sokkal érdekesebb számukra, mint én lehetek.

Nem kezdek jól, mert idegesít, hogy a Játékmesterek nem is figyelnek. Nehéz labdákat kezdek hajigálni - ólomból vagy valami ilyesmiből lehetnek. Az első néhány csak egy méternyire landol, talán valamivel távolabb. Az egyik épp csak kiesik a kezemből, és hátra kell ugranom, hogy elkerüljek egy csúnya lábsérülést. Szerencsére a Játékmesterek nem szentelnek nekem különösebb figyelmet, habár egyik-másik pont a legrosszabb pillanatban néz fel.

A viadalra kell koncentrálnom. Azokat a súlyokat veszem fel, amikről tudom, hogy elbírom; végül is, ötven kilós liszteszsákokat is fel tudok emelni. Ez után már valamivel egyszerűbbnek tűnik, könnyedén el tudom hajítani a gömböket. Némelyik több méterre is elmegy. A szemem sarkából észreveszem, hogy néhány Játékmester engem figyel, ráadásul elismerően bólogat. A többiek viszont körbeülnek, kornyikálni kezdenek, és látszólag nem is érdekli őket semmi. Csalódottan veszem fel a legnehezebb súlyt, és miután eldobom, nagyjából öt méterrel odébb landol, olyan hangos puffanással, hogy a Játékmesterek abbahagyják az éneklést. Úgy tűnik, észrevették, hogy ott vagyok, és egyikük közli, hogy elmehetek.

Leginkább dühös vagyok, mialatt a lift felvisz a tizenkettedikre. Bosszant, hogy mennyire nem figyeltek rám, hogy mennyire nem törődnek vele, hogy fogok helytállni az arénában. Talán az a néhány, aki csekély érdeklődést mutatott, a segítségemre lehet valahogy, de nem éreztem úgy, hogy jól ment. Most már értem, miért kapnak általában az utolsó körzetek versenyzői olyan alacsony pontokat. Még csak esélyt sem kapunk.

Egy darabig a szobámban lazítok, de aztán kiabálást hallok. Mikor felkelek és kidugom a fejem az ajtón, azt látom, hogy Effie és Haymitch Katniss ajtaján dörömbölnek; kiabálnak neki, hogy jöjjön ki. Hallom, ahogy visszakiabál, de csak azért, hogy elküldje őket. Homlokráncolva eredek a nyomukba, amikor elindulnak.

- Mi folyik itt?

- Nem tudjuk - feleli Effie. Elég feszültnek tűnik. - Katniss bezárkózott a szobájába, és nem hajlandó kijönni - folytatja hitetlenkedve; látszólag elfogadhatatlannak tartja ezt a viselkedést. Engem inkább az foglalkoztat, hogy mitől akadhatott ki Katniss ennyire.

- Egyébként hogy ment ma a bemutató? - kérdezi Haymitch, mire megvonom a vállam.

- Elment. Mindegy, majd vacsoránál találkozunk. - Visszamegyek a szobámba, és elfoglalom a szokásos helyemet az ágyon, a plafont bámulva.

Mindenbizonnyal elszunyókálhattam, mialatt a gondolataimba merültem, amelyek Katniss és a Tizenkettedik Körzet körül forogtak, mert hirtelen arra eszmélek, hogy kopognak az ajtón és Effie vacsorázni hív. Legurulok az ágyról, ezúttal óvatosan, hogy ne végezzem ismét a padlón. Ráeszmélek, hogy még mindig a tréningruha van rajtam, úgyhogy gyorsan felkapok egy egyszerű ruhát, mielőtt kimegyek az étkezőbe. Cinna, Portia és Haymitch már az asztalnál ülnek, és köszönnek, amikor belépek. Nem sokkal később Katniss és Effie is előkerül.

Ma este nyilvánosságra hozzák a pontjainkat, és ez megpecsételheti a sorsunkat az arénában. A különbséget jelentheti aközött, hogy lesznek-e támogatóink, vagy teljesen magunkra maradunk; a különbséget jelentheti aközött, hogy a Hivatásosak a végére hagynak minket, és esélyt adnak nekünk, vagy úgy döntenek, hogy kockázatot jelentünk, amiért az első adandó alkalommal ki kell iktatni minket.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Kilencedik fejezet

Hahó!

Ahogy ígértem, itt a folytatás. Való igaz, ez még rövidebb, mint az előző fejezet, de a semminél több. :D

Ez egy kis átkötés... a következő részek már picit eseménydúsabbak lesznek. És hogy azokat mikor teszem ki? A következő héten még biztosan frissítek kétszer. :)

~ Emma

Egy darabig a szobám mennyezetét bámulva fekszem az ágyamon. Lényem egy része forrong a Katniss-szel folytatott különös vitám miatt, az viszont nem hagy nyugodni, hogy szemmel láthatóan sok mindent észrevett velem kapcsolatban az évek során. Mindig úgy gondoltam, hogy a lány, aki lángra lobbant még a létezésemet is elfelejtette, mióta odadobtam neki az égett kenyeret, dacára annak, hogy hányszor kapott rajta, amint őt néztem a suli folyosóin. Minden alkalommal, amikor őt figyeltem, próbáltam összegyűjteni a bátorságom, hogy meg merjem szólítani, és köszönjek neki. Nem túl nehéz elindítani egy beszélgetést, miért nem tettem meg soha?

Ráébredek, hogy amíg ezen töprengtem, az idő gyorsabban telt, mint gondoltam. Fel kell kelnem, hogy találkozzak Effie-vel és Katniss-szel - nemsokára hivatalosan is megkezdődik a kiképzésünk. Őszintén szólva ettől a gondolattól ideges leszek. Valamennyi kiválasztott ott lesz, és az edzéseket közvetíti majd a tévé. Tulajdonképpen még nem is találkoztunk a többi kiválasztottal, csak futólag láttuk, ahogy dühösen merednek ránk.

Effie már a liftnél van, és hamarosan Katniss is csatlakozik hozzánk. Rágja a körmét, de felhagy vele, mikor észreveszi magát. Egyikünk sem szólal meg, amíg a lift levisz minket a Kiképzőközpontba, bár az út egyébként sem tart egy percnél tovább. Az ajtók kinyílnak, és feltárul a hatalmas helyiség, tele akadálypályákkal és a legkülönfélébb fegyverekkel. A legtöbb kiválasztott már ott van, pedig azt gondoltam, hogy korán érkezünk.

Az első dolog, ami feltűnik, hogy Katniss és én vagyunk az egyetlenek, akik hasonlóan öltöztek, ami biztosan azt jelenti, hogy mindez Cinna ötlete volt: olyan benyomást keltünk, mintha egy csapatot alkotnánk. Noha fogalmam sincs, mi hasznunk lehet ebből, amikor az arénában leszünk, és azt várják majd tőlünk, hogy gyilkoljuk egymást. Eldöntöm, hogy nem engedem, hogy ez megtörténjen. Katniss és én nem fogjuk megölni egymást; nem, ha rajtam múlik. A második dolog, amit észreveszek, hogy mindannyiuk pólójára egy-egy szövetdarabot erősítettek, rajta a körzetük számával. Ránk is feltűzi őket valaki, amikor belépünk.

Leülünk, amíg egy nő a különböző állomásokról magyaráz nekünk, ahová mehetünk, és hogy szabadon mozoghatunk az állomások között. Mindenhol vannak segítők, akik az adott téma szakértői. Végül a nő utunkra enged, és ahogy az várható, azok a kiválasztottak, akiket Hivatásosként szokás emlegetni, rögtön megrohamozzák a helyiségben lévő leghalálosabb fegyvereket. Katniss figyeli őket, és oldalba kell böknöm, hogy kirángassam a gondolataiból. Kicsit megugrik az érintésemre.

- Mivel szeretnél kezdeni? - kérdezem halkan. Mielőtt visszafordul hozzám, körülnéz. Valószínűleg azt elemzi, hogy mit csinálnak a többiek.

- Mi lenne, ha a kötélhurkolást gyakorolnánk?

- Rendben van - bólintok, majd követem Katnisst az állomáshelyre. A kiképző elégedettnek látszik, hogy vannak tanítványai. Tuti, hogy nem sok kiválasztott szokott ellátogatni ide. Katniss és a kiképző valami hurokcsapdáról folytat eszmecserét. Figyelni kezdek és rájövök, hogy ez egy olyan csapda, amivel a vadászok szokták elejteni a zsákmányukat. Katniss tud ezt-azt a csapdákról, így a kiképző örömmel tanítja, hogyan készíthet olyan hurkot, amivel fellógathatja a prédát egy fára - vagyis, ebben az esetben, egy másik kiválasztottat. Nekem sokkal tovább tart elsajátítani a csapda csínját-bínját, de végül sikerül. Egy órába telik, mire tökéletesen begyakoroljuk, és miután végeztünk, az álcázáshoz megyünk tovább.

Olyan alapanyagokat kapunk, amiket feltehetőleg az arénában is találhatunk majd - sár, agyag, bogyók, levelek, valamint kúszónövények indái. Összekeverem az agyagot a bogyós gyümölcsökkel. Élvezettel kenem szét a bőrömön a ragacsot, különböző mintákat hozva létre, amikkel álcázhatom magam. Ez az egész a festésre emlékeztet; olyasvalamire, amit odahaza nem csinálhattam túl gyakran. Az idő legnagyobb részét a pékségben töltöttem, a festék és a vászon pedig drága volt, így a tortákra kellett korlátoznom a művészetem.

A kiképző nagyon lelkesnek látszik, ahogy a sárral dolgozom, de észreveszem, hogy Katniss fejben máshol jár. Figyelmetlenül kevergeti a sarat és a bogyókat egy tálkában.

- Én csinálom a tortákat - közlöm, magam sem tudom, milyen indíttatásból. Valószínűleg csak azért, hogy figyeljen rám.

- Tortákat? - kérdez vissza, alig fordulva felém, ahogy a Második Körzetből való fiút figyeli, aki épp egy dárdát hajít el. - Milyen tortákat?

- Otthon. A cukormázas tortákat, a pékségben.

Eltart egy másodpercig, amíg megemészti a hallottakat, és végül felém fordul. A mintát nézi, amit a karomra festettem.

- Nagyon cuki. Mintha cukormázzal meg lehetne ölni bárkit is - jegyzi meg szarkasztikusan. Megfeszítem az állkapcsomat, és megállom, hogy elkezdjem forgatni a szemem.

- Ne fölényeskedj! Nem tudhatod, mi vár rád az arénában. Mi van, ha az aréna egy hatalmas nagy torta... - kezdem, és próbálok nem belegondolni, milyen hülyén hangzik mindez.

- Mi lenne, ha továbbmennénk? - szakít félbe, meggátolva, hogy befejezzem. Visszaülök, és csendben bólintok, a kidekorált karomra meredve.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Nyolcadik fejezet

Sziasztok! :)
Sajnos még mindig nincs gépem, de tudtam kölcsönözni egyet annyi időre, hogy fordíthassak nektek néhány fejezetet. :)
Ez a rész eredetileg június 17-én került volna ki, és 20-ra terveztem a következőt, mert ez ilyen kis rövidke (és mert túl sok munkám egyébként sem volt vele, nagyrészt csak ki kellett másolgatnom a könyvből a párbeszédeket). A dátumok csúsztak ugyan, de a koncepció maradt - három nap múlva lehet számítani a folytatásra. :)
Ha megengedtek ennyi személyeskedést, bevallom, nekem ez az egyik kedvenc részem a regényben és a filmben egyaránt. Roppant szórakoztatónak találom Katniss és Peeta szóváltását, Haymitch kedélyes higgadtsága pedig hab a tortán. :D
Jó szórakozást!

~ Emma

Visszatérek a szobámba, felhúzok egy bő pólót és egy nadrágot, mielőtt bezuhanok az ágyba, majd a fejemre húzom a takarót, hogy kizárjam a világot. Zaklatott álomba merülök, és sokszor felébredek az éjszaka folyamán, gyakran verejtékben fürödve. Végül sikerül néhány órát egyhuzamban végigaludnom, és amikor legközelebb kinyitom a szemem, már reggel van.

A zuhanyzóban kezdem a napot, hogy lemossam magamról az izzasztó álmok nyomát. Szerencsére most már mesterien kezelem a gombokat, szóval nem tart sokáig a fürdés. Amíg a zuhany alatt voltam, valaki előkészítette számomra a ruhát. Megnyugtató, hogy nagyjából úgy néz ki, mint amit otthon is viselnék. A fekete nadrág az én ízlésemnél valamivel szűkebbnek látszik, de azt hiszem, nincs sok beleszólásom; viszont a hosszú ujjú felső és a bőrcipő rendben van. Szép és egyszerű.
Meglep, hogy még senki nem jött értem, hogy reggelizni hívjon, de Haymitch a főnök, aki nem épp egy koránkelő típus, és valószínűleg csak az után fog beporoszkálni, hogy Katniss és én már ettünk. Legnagyobb meglepetésemre Haymitch-et a folyosón találom, amikor kilépek a szobámból.
- Ó, Peeta, épp időben. Jó reggelt!
- Jó reggelt, Haymitch.
Csendben megyünk át az étkezőbe. Katniss már az asztalnál ül, a reggelije fölött. Haymitccsel kórusban köszönünk neki. Észreveszem, hogy ő is olyan ruhát visel, mint én, ami azt jelenti, hogy a stílustanácsadóink még mindig kitartanak azon ötlet mellett, hogy egy csapatnak kell látszanunk. El kell fojtanom a mosolyomat, amikor meglátom, hogy úgy mártogatja a zsemlét a forró csokiba, ahogy tőlem látta a vonaton. Nem hiszem, hogy az anyja tanította neki, hiszen azt sem tudta, mi az a forró csoki, amíg el nem mondtam.

Sokáig csendben ülünk. Semmit sem mondunk, amíg Haymitch úgy nem érzi, hogy eleget evett, majd jól meghúzza a flaskáját.
- Nos, akkor térjünk a tárgyra. A kiképzés. Először is, ha akarjátok, külön-külön készítelek fel benneteket. Döntsétek el. Most - mondja, és előredől a székében, minket vizsgálva.
- Miért kellene külön készülnünk? - kérdezi rögtön Katniss, ami - valamely ismeretlen okból - felvillanyoz.
- Mondjuk, mert van valami titkos trükköd, és nem akarod, hogy a másik tudjon róla - feleli Haymitch, mire Katniss és én gyorsan összenézünk.
- Nekem nincsenek titkos trükkjeim - vonok vállat. - Azt pedig már tudom, hogy te mihez értesz nagyon, nem igaz? Úgy értem, elég sok mókust ettem, amit te ejtettél el - teszem hozzá gyorsan, mielőtt zavarba hoznám magam.
- Együtt készítsen fel bennünket - dönt Katniss, én pedig egyetértőn bólintok.

- Rendben van, akkor most meséljetek kicsit, hogy mihez értetek.

- Én semmihez - vágom rá azonnal. - A kenyérsütést leszámítva - teszem hozzá.
- Sajnálom, de azzal nem sokra mész. Katniss. Azt már tudom, hogy ügyesen bánsz a késsel - mondja Haymitch elismerően.
- Nem igazán. De tudok vadászni. Íjjal és nyíllal - ismeri be.
- És jól megy?
- Megyeget - felel végül. Égnek emelem a tekintetem, de senki nem figyel rám.
- Nagyon ügyes - teszem hozzá. - Az apám tőle szokott mókust venni. A nyílvessző sosem lyukasztja át az állat testét. Mindig pontosan a szemébe fúródik. És ugyanígy szokta a nyulakat is leteríteni, amiket a hentesnek ad el. Egy szarvast is simán leszed - tájékoztatom Haymitchet, mire Katniss meglepetten pislog rám, majd gyanakodva húzza össze a szemét.

- Mit művelsz?
Most rajtam van a sor, hogy meglepődjek. Fogalmam sincs, hogy érti ezt.
- Mit művelek? - ismétlem meg. - Ha Haymitch segít neked, tudnia kell, mire vagy képes. Ne becsüld alá a képességeidet.
- És veled mi a helyzet? - csattan fel. - Láttalak a piacon. Simán felkaptál egy ötven kilós liszteszsákot. Miért nem meséled el neki? Ez azért nem semmi. - Ez valamiért felbosszant, és az jár a fejemben, hogy ezek az észrevételek mennyire mások. Ő tud íjjal és nyíllal lőni; én fel tudok emelni egy zsák lisztet. Ugyanakkor azt mondta, látott engem a piacon. Azon kattogok, hogyan látott - kifejezetten engem figyelt, vagy csak véletlenül esett rám a pillantása?
- Na persze, tuti, hogy az aréna tele lesz liszteszsákokkal, hogy meg tudjam dobálni valamivel a többieket. Ez nem ugyanaz, mint amikor jól bánsz valamilyen fegyverrel. Te is tudod, hogy ez nem ugyanaz a kategória.
- Jól birkózik. Tavaly második lett az iskolai bajnokságon. Csak a bátyja tudta legyőzni.
- És mégis mire megyek vele? Hányszor láttad, hogy a viadalon halálra birkózzak egymást az emberek? - Megrázom a fejem. Bosszant, hogy azok a készségek, amikre rámutatott, nem segíthetnek rajtam néhány nap múlva, amikor az összes többi kiválasztottal kell majd szembeszállnom.
- Mindig van kézitusa. Ha megtanulsz egy kicsit bánni a késsel, akkor van esélyed az életben maradásra. Ha valaki rám veti magát, nekem annyi! - Katniss emelni kezdi a hangerőt, ahogy egyre idegesebb lesz, és érzem, hogy bennem is kezd felszínre törni az indulat.
- Mégis hogyan? Végig fenn tanyázol majd a fákon, nyers mókushúst falatozol, és szépen leszedegeted a többieket az íjaddal - vágok vissza; hirtelen nagyon bosszantani kezd a hozzáállása. - Tudod, mit mondott az anyám, amikor eljött, hogy elbúcsúzzon tőlem? Lelket akart önteni belém, ezért azt mondta, talán idén a Tizenkettedik Körzet kiválasztottja nyeri a viadalt. Rögtön leesett, hogy nem rám gondol, hanem rád! - tör ki belőlem, és szinte azonnal meg is bánom, hogy kimondtam.
- Ó, biztosan rád célzott - mondja Katniss, és int egyet, mintegy visszautasítva a gondolatot.
- Azt mondta, "Ez a lány igazi túlélő." Ez a lány - világosítom fel nyugodtan, mire megdermed, és csak bámul rám az asztal fölött.
- De csak azért, mert valaki segített nekem - szólal meg halkan. A szemem rátalál a kezében tartott zsemlére, és tudom, hogy mindketten ugyanarra gondolunk. Vállat vonok, mintha semmiség lett volna.
- Az arénában is biztosan segítenek majd. Agyon fogják taposni egymást, hogy téged támogathassanak.
- Pont annyira, mint téged - feleli. Megint égnek emelem a tekintetem, és Haymitchhez fordulok, aki végig követte a beszélgetést. Derültséget vélek felfedezni az arckifejezésében.
- Fogalma sincs. Nem tudja, milyen hatással van az emberekre - mondom, az asztal felé fordítva a figyelmem, ujjaimmal a fa erezetének mintáit követve. Katniss nem válaszol. Túlságosan zavarban vagyok ahhoz, hogy felnézzek rá, így nem látom a reakcióját, de kétségem sincs afelől, hogy félreértette a kijelentésem.
- Nocsak, nocsak. Katniss, nincs rá garancia, hogy az arénában találsz majd íjat és nyilakat, de a Játékmestereknek tartott bemutatón mutasd meg, mire vagy képes. Addig viszont ne foglalkozz az íjászattal. Értesz a csapdaállításhoz?
- Ismerek néhány hurkos csapdát - motyogja. Felpillantok rá, de ő a kezében tartott zsemlére szegezi a tekintetét.
- Ennek még nagy hasznát veheted az élelemszerzésben. Peeta, Katnissnak igaza van, az arénában soha nem becsülheted alá az erődet. Nagyon gyakran a testi erő dönti el a küzdelmet egyik vagy másik játékos javára. A Kiképzőközpontban lesznek súlyzók, de ne áruljátok el a többiek előtt, mekkora súlyt vagytok képesek megemelni. Mindketten ugyanazt fogjátok csinálni. Csapatedzésen fogtok részt venni. Arra használjuk az időt, hogy valami olyasmit sajátítsatok el, amit még nem tudtok. A dárdahajítást. A buzogánypörgetést. Vagy megtanulhatjátok, hogyan kell tisztességes csomót kötni. A játékmestereken kívül senki sem láthatja, hogy miben vagytok a legjobbak. Megértettétek?
Mindketten bólintunk, és azon kezdek gondolkodni, hogy vajon Haymitch tényleg olyan részeges volt-e az évek során, mint amilyennek mindvégig tartottuk? Vagy ezek olyan tanácsok, amelyekre abból az időből emlékszik, amikor ő maga volt kiválasztott?
- És még valami. Azt akarom, hogy amikor nyilvános helyre mentek, mindig maradjatok egymás mellett. - Ahogy ebben a pillanatban haragszunk egymásra Katniss-szel, erre a kijelentésre mindketten ellenkezni kezdünk. Habár jobban átgondolva, nem tűnik rossz kilátásnak, hogy több időt tölthetek vele. - Minden percben! Vita nincs! Megállapodtunk, hogy azt teszitek, amit mondok! Együtt maradtok, és úgy tesztek, mintha kedvelnétek egymást. Most pedig tűnés. Effie tízkor vár benneteket a liftnél, és irány az edzés.
Mindketten felállunk, és távozunk. Katniss elviharzik mellettem, és hallom, ahogy bevágja maga mögött a szobája ajtaját. A szemem forgatom, majd csendesen becsukom az enyémet.

Eredeti nyelven: fanfiction.net