Hahó!
Ahogy ígértem, itt a folytatás. Való igaz, ez még rövidebb, mint az előző fejezet, de a semminél több. :D
Ez egy kis átkötés... a következő részek már picit eseménydúsabbak lesznek. És hogy azokat mikor teszem ki? A következő héten még biztosan frissítek kétszer. :)
~ Emma
Egy darabig a szobám mennyezetét bámulva fekszem az ágyamon. Lényem egy része forrong a Katniss-szel folytatott különös vitám miatt, az viszont nem hagy nyugodni, hogy szemmel láthatóan sok mindent észrevett velem kapcsolatban az évek során. Mindig úgy gondoltam, hogy a lány, aki lángra lobbant még a létezésemet is elfelejtette, mióta odadobtam neki az égett kenyeret, dacára annak, hogy hányszor kapott rajta, amint őt néztem a suli folyosóin. Minden alkalommal, amikor őt figyeltem, próbáltam összegyűjteni a bátorságom, hogy meg merjem szólítani, és köszönjek neki. Nem túl nehéz elindítani egy beszélgetést, miért nem tettem meg soha?
Ráébredek, hogy amíg ezen töprengtem, az idő gyorsabban telt, mint gondoltam. Fel kell kelnem, hogy találkozzak Effie-vel és Katniss-szel - nemsokára hivatalosan is megkezdődik a kiképzésünk. Őszintén szólva ettől a gondolattól ideges leszek. Valamennyi kiválasztott ott lesz, és az edzéseket közvetíti majd a tévé. Tulajdonképpen még nem is találkoztunk a többi kiválasztottal, csak futólag láttuk, ahogy dühösen merednek ránk.
Effie már a liftnél van, és hamarosan Katniss is csatlakozik hozzánk. Rágja a körmét, de felhagy vele, mikor észreveszi magát. Egyikünk sem szólal meg, amíg a lift levisz minket a Kiképzőközpontba, bár az út egyébként sem tart egy percnél tovább. Az ajtók kinyílnak, és feltárul a hatalmas helyiség, tele akadálypályákkal és a legkülönfélébb fegyverekkel. A legtöbb kiválasztott már ott van, pedig azt gondoltam, hogy korán érkezünk.
Az első dolog, ami feltűnik, hogy Katniss és én vagyunk az egyetlenek, akik hasonlóan öltöztek, ami biztosan azt jelenti, hogy mindez Cinna ötlete volt: olyan benyomást keltünk, mintha egy csapatot alkotnánk. Noha fogalmam sincs, mi hasznunk lehet ebből, amikor az arénában leszünk, és azt várják majd tőlünk, hogy gyilkoljuk egymást. Eldöntöm, hogy nem engedem, hogy ez megtörténjen. Katniss és én nem fogjuk megölni egymást; nem, ha rajtam múlik. A második dolog, amit észreveszek, hogy mindannyiuk pólójára egy-egy szövetdarabot erősítettek, rajta a körzetük számával. Ránk is feltűzi őket valaki, amikor belépünk.
- Mivel szeretnél kezdeni? - kérdezem halkan. Mielőtt visszafordul hozzám, körülnéz. Valószínűleg azt elemzi, hogy mit csinálnak a többiek.
- Mi lenne, ha a kötélhurkolást gyakorolnánk?
- Rendben van - bólintok, majd követem Katnisst az állomáshelyre. A kiképző elégedettnek látszik, hogy vannak tanítványai. Tuti, hogy nem sok kiválasztott szokott ellátogatni ide. Katniss és a kiképző valami hurokcsapdáról folytat eszmecserét. Figyelni kezdek és rájövök, hogy ez egy olyan csapda, amivel a vadászok szokták elejteni a zsákmányukat. Katniss tud ezt-azt a csapdákról, így a kiképző örömmel tanítja, hogyan készíthet olyan hurkot, amivel fellógathatja a prédát egy fára - vagyis, ebben az esetben, egy másik kiválasztottat. Nekem sokkal tovább tart elsajátítani a csapda csínját-bínját, de végül sikerül. Egy órába telik, mire tökéletesen begyakoroljuk, és miután végeztünk, az álcázáshoz megyünk tovább.
Olyan alapanyagokat kapunk, amiket feltehetőleg az arénában is találhatunk majd - sár, agyag, bogyók, levelek, valamint kúszónövények indái. Összekeverem az agyagot a bogyós gyümölcsökkel. Élvezettel kenem szét a bőrömön a ragacsot, különböző mintákat hozva létre, amikkel álcázhatom magam. Ez az egész a festésre emlékeztet; olyasvalamire, amit odahaza nem csinálhattam túl gyakran. Az idő legnagyobb részét a pékségben töltöttem, a festék és a vászon pedig drága volt, így a tortákra kellett korlátoznom a művészetem.
A kiképző nagyon lelkesnek látszik, ahogy a sárral dolgozom, de észreveszem, hogy Katniss fejben máshol jár. Figyelmetlenül kevergeti a sarat és a bogyókat egy tálkában.
- Én csinálom a tortákat - közlöm, magam sem tudom, milyen indíttatásból. Valószínűleg csak azért, hogy figyeljen rám.
- Tortákat? - kérdez vissza, alig fordulva felém, ahogy a Második Körzetből való fiút figyeli, aki épp egy dárdát hajít el. - Milyen tortákat?
- Otthon. A cukormázas tortákat, a pékségben.
Eltart egy másodpercig, amíg megemészti a hallottakat, és végül felém fordul. A mintát nézi, amit a karomra festettem.
- Nagyon cuki. Mintha cukormázzal meg lehetne ölni bárkit is - jegyzi meg szarkasztikusan. Megfeszítem az állkapcsomat, és megállom, hogy elkezdjem forgatni a szemem.
- Ne fölényeskedj! Nem tudhatod, mi vár rád az arénában. Mi van, ha az aréna egy hatalmas nagy torta... - kezdem, és próbálok nem belegondolni, milyen hülyén hangzik mindez.
- Mi lenne, ha továbbmennénk? - szakít félbe, meggátolva, hogy befejezzem. Visszaülök, és csendben bólintok, a kidekorált karomra meredve.
Hát, ismételten jó volt a fejezet, köszi a fordítást, várom a kövit :)
VálaszTörlés