A pék fia - Huszonötödik fejezet

Ébredezni kezdek, Katniss nevével az ajkamon. Aggódom érte, de miért is? Mi történt? Kótyagos vagyok, mégis tisztábbak a gondolataim, mint az elmúlt napokban bármikor. A láz már nem tompítja el az agyam, és a kínzó fájdalom is eltűnt, bár a végtagjaimat még kissé merevnek érzem azután, hogy az utóbbi időben nemigen mozogtam. Kétségbeesetten nézek körbe a barlangban, de Katniss ott van mellettem. Összegömbölyödve alszik; a látvány mélységes nyugalommal tölt el. Nem kell aggódnom. Aztán meglátom a vért. Ettől eszembe jut, mi történt. Bejelentették a lakomát, és Katniss bealtatózott. Elment a Bőségszaruhoz, és megsérült.

- Katniss! - zihálom, és gyorsan felülök.

Gyengéden megfordítom, hogy lássam az arcát. A homlokán vágás van, és vér, nagyon sok vér. Tócsába gyűlt a földön a feje körül, valamennyi pedig az arcára száradt. Zakatoló szívvel szorítom reszkető kezem a nyakához, hogy ellenőrizzem a pulzusát. Életben van. Megkönnyebbülten sóhajtok, majd felkapom a hátizsákját. Beletúrok az elsősegély doboz után kutatva, és előszedem a kötszert. Bár tekintve, hogy mi történt a lábammal, nem jó ötlet csak így bekötözni. Inkább letépek egy darabot, bevizezem, és óvatosan törölgetni kezdem Katniss homlokát. A piszkot és a rászáradt vért sikerül lemosnom, ám a seb tovább szivárog. Gyorsan bekötözöm a fejét, jó szorosan, hogy elálljon a vérzés.

Hatalmas mennydörgés hallatszik, majd szinte azonnal követi a szikláknak csapódó esőcseppek hangja. A Játékmesterek vihart keltettek, de vajon kinek? Valami nedvesség éri az arcom. Letörlöm és megvizsgálom a kezem, de csak víz. Az eső beszivárog a barlangunkba. Nem volt Katnissnak egy műanyag terítője? Ó, ott van a barlang túlsó felén. Lassan felkelek, és felnyögök, ahogy a lábaim zsibbadni kezdenek. Kinyújtózom, és próbálom kidörgölni belőlük a merevséget, hogy újra mozoghassak. Eltart egy darabig, mire felhúzom az anyagot a plafonhoz, és a széleit a sarkokba gyömöszölöm, de végre száraz a rejtekhelyünk.

A barlang szája zárva van. Katniss csinálhatott valamit, mielőtt elindult a lakomára. Széljegyzet magamnak: később, amikor már nem aggódom érte ennyire, mérgesnek kell lennem rá. Megfordulok tiltakozó lábaimon, és szemlét tartok. Még mindig ott a vér a földön, és egy fecskendő is hever a barlang padlóján, egy kis táska mellett, amelyen a tizenkettes szám díszeleg. Óvatosan a táskába teszem a használt fecskendőt, és félrerakom az útból.
Miután lehúzom a hálózsák cipzárját, gyengéden felemelem Katnisst és az anyagra fektetem. Lehúzom a vizes bakancsát, s ekkor észreveszem, hogy a zoknija is átázott. Azokat is kiterítem, remélve, hogy megszáradnak, majd becipzározom a hálózsákot, hogy megvédjem őt a hidegtől. A hőmérséklet drámaian csökkent, de még így sem rossz a helyzet.
Egy darabig a barlang padlóját takarítom, hogy eltüntessem a vért, és amikor ezzel végzek, a figyelmemet a korgó gyomrom kezdi lekötni. Maradt még egy kis guvathús, elkezdek csipegetni belőle. De az a néhány kis falat nem elég, és mire észbe kapok, már három combot is eltüntettem. Úgy érzem, tele vagyok, és visszamegyek Katnisshoz. Leülök mellé, és sokáig simogatom a haját, mire összeszedem a bátorságot, hogy ellenőrizzem a combom. Sokkal jobban néz ki, mint mikor utoljára láttam. Eltűntek az ijesztő, vörös csíkok, bár egy kicsit még mindig duzzadt. Úgy döntök, nem kötözöm be, mert már nem vérzik, és genny sem szivárog belőle. Megszólal a himnusz, ezért a barlang szájához megyek, és felnézek az égre. Felvillan Clove arca, majd az ég elsötétül. Clove halott? Gyorsan Katnissra pillantok, és a kötésre a fején. Valószínűleg kés okozhatta a sebet. Katniss megölte volna Clove-ot? Óvatosan bemászok a hálózsákba, finoman megpuszilom Katniss arcát, aztán nézem őt, amíg a szemeim le nem csukódnak.
Amikor felébredek, Katniss még mindig eszméletlen. Újra ellenőrzöm a pulzusát, csak hogy megnyugtassam magam. Felmérem a készleteinket; kezdünk kifogyni a kajából. Délután elmajszolok egy marék mazsolát, és a barlangban maradok. Már sokkal kevésbé van bedagadva a seb a lábamon, ígéretesnek tűnik a helyzet. Az eső még mindig zuhog, és a villámok is hevesen csapkodnak a fejünk felett. Nem tehetek mást, mint hogy ülök Katniss mellett, és reménykedek, hogy hamarosan felébred.
Arra használom az üres órákat, hogy rendezni próbálom az emlékeimet és a gondolataimat. A láz eléggé összezavart, ezért nem tudhatom biztosan, mi volt valóság és mi nem. Csókolóztam Katnisszel. Tényleg megtörtént? Lenézek Katniss békés arcára, a gyomromban pillangók verdesnek. Szerintem az valóságos volt. Megcsókolt. Nem tudok elfojtani egy vigyort, ahogy előhívom az emléket. Habár nem emlékszem túl jól, ami eléggé kiábrándító. Azon kezdek tűnődni, vajon mióta ülök már itt. Reggel van, vagy délután? Újra Katnissra pillantok, és látom, hogy a kötés egy ponton kezd átvérezni. De csak egy kis részen, ezért azt gondolom, valószínűleg nem vészes a helyzet.
A fejsérülések komolyak is lehetnek, de egy vágás nem okozhat maradandó károsodást, ugye? A kétség beférkőzik a gondolataim közé, és gyötörni kezd az elképzelés, hogy talán nem ébred fel. Azon kapom magam, hogy pár percenként ellenőrzöm a pulzusát. Már elég régóta fekszik ott, ezért meglep, amikor hirtelen mozgatni kezdi a lábát.
Újra ránézek, és látom, hogy a szemei mozognak a szemhéja mögött. Cirógatni kezdem az arcát; biztosan rosszat álmodik. Megnyalja az ajkát. Azt hiszem, ébredezik.
- Katniss? Katniss, hallod, amit mondok? - Kinyitja a szemét, és ijedten pillant körbe, ahogy megpróbálja elhelyezni magát térben és időben. Fölé hajolok, és úgy látom, megnyugszik, amikor meglát. Vagy csak képzelem?
- Peeta - leheli, szürke szemei összekapcsolódnak az enyémekkel.
- Hé! Jó újra látni a szemedet.
- Meddig aludtam? - kérdezi.. Túl sokáig, mondom magamban.
- Nem tudom - mondom hangosan. - Én tegnap este ébredtem fel, akkor már ott feküdtél mellettem, egy elég ijesztő vértócsában. Azt hiszem, végül elállt a vérzés, de még nem nagyon ugrálnék a helyedben. - Felemeli az egyik kezét, hogy megérintse a homlokát, ahol bekötöztem. Felkapok egy üveg vizet és Katniss szájához tartom, aki majdnem az egészet ki is issza.
- Jobban vagy - motyogja.
- Sokkal jobban. Nem tudom, mit adtál nekem, de bevált. Ma reggelre szinte teljesen lelohadt a seb a lábamon.
- Ettél valamit? - kérdezi. Majdnem elnevetem magam. Itt fekszik, egy valószínűleg komoly fejsebbel, de még mindig az én egészségemért aggódik.
- Ne haragudj, de majdnem az egész guvatot befaltam, mire eszembe jutott, hogy takarékoskodnom kellett volna. De ne aggódj, most már újra szigorú fogyókúrára fogtam magam.
- Ezt nem tartom jó ötletnek. Enned kell. Nemsokára újra tudok majd vadászni. - Azzal a sebbel nem hiszem.
- Azért ne kapkodd el, jó? Most egy darabig én viselem a gondodat. - Tetszik ez az elképzelés. Előszedem a húst és némi mazsolát, hogy egyen, és vizet is diktálok még bele a falatok között. Miután végzett, dörzsölni kezdem a lábát, mert a hálózsák nem tartja elég melegen. Hogy biztosan ne fázzon, a kabátomba bugyolálom a lábfejét, mielőtt újra betakargatom.
- A bakancsod és a zoknid még nem száradt meg, és ebben az időben nem is nagyon fog. - Mintegy a mondandómat megerősítendő, újabb villám cikázik át az égen, hatalmas robaj kíséretében. - Azon gondolkodom, mi a céljuk ezzel a viharral? Ki lehet a célpont? - tűnődöm hangosan.
- Cato és Tresh - válaszol azonnal Katniss. - A rókaképű lány elrejtőzött az odújában, Clove pedig... megvágta a számat, aztán... - Katniss a levegőben hagyja a mondatot.
- Tudom, hogy meghalt. Tegnap éjjel láttam az égen. Te ölted meg?
- Nem. Tresh összezúzta a koponyáját egy kővel. - Nem mutatom ki az undort, amit érek, és elnyomok magamban minden képet, amin Clove tűnik fel, széttrancsírozva. És a gondolatot, hogy akár Katniss is lehetett volna.
- Mázlid van, hogy nem kapott el téged is.
- De elkapott. Aztán elengedett. - Összezavarodva nézek Katnissra. Észreveszi, hogy elvesztettem a fonalat, és elmeséli, mi történt vele, mióta ránk szabadította a vadászdarazsakat. Hogy szövetséget kötött a kis Rutával, és felrobbantotta a Hivatásosak készleteit. Ezen vigyorognom kell, és emlékszem is, hogy hallottam a furcsa morajlást, amikor a sárban feküdtem. Megszeppenek, amikor elmondja, hogy az egyik fülére nem hall, de ezt helyre tudják hozni a Kapitóliumban, ugye? Végül elmondja, hogyan halt meg Ruta, hogy végignézte a haláltusáját, és megbosszulta azzal, hogy végzett Marvellel. Késztetést érzek, hogy a karomba kapjam és megvigasztaljam, de valahogy nem érzem helyénvalónak. Vajon visszautasítana, mert most már nem szenvedek a láztól és a vérmérgezéstől? Úgy érzem, mintha egy mázsás szikla zuhanna a gyomromba, amikor arra gondolok, hogy csak azért csókolt meg, mert beteg voltam. Akkor mi lesz most? Talán sosem fog rendesen megcsókolni.
- Azért hagyott futni, mert nem akart az adósod maradni? - kérdezem. Bár örülök, mert ez azt jelenti, hogy Katniss visszatérhetett hozzám. De még így is furcsállom.
- Igen. Nem várom el, hogy megértsd. Neked mindig mindened megvolt. De ha a Peremen nőttél volna fel, most nem kellene megmagyaráznom semmit. - Hát persze, csak mert nem a Peremen élek, biztosan luxuskörülmények között tengetem a napjaimat, és fogalmam sincs, hogy másoknak milyen akadályokkal kell küzdeniük. Érzékenyen érint a tudat, hogy Katniss ezt gondolja rólam.
- Ne is próbálkozz. Úgysem hiszem, hogy megérteném.
- Ez is olyan, mint a kenyér. Valahogy úgy érzem, soha nem tudom meghálálni neked.
- A kenyér? Miféle kenyér? Amit neked adtam, amikor gyerekek voltunk? - Az életét kockáztatta, hogy megmentsen, de úgy érzi, tartozik nekem, mert amikor kisebbek voltunk, dobtam neki egy darab kenyeret? - Szerintem azt most már elfelejthetjük. Úgy értem, épp most mentettél meg a halál torkából.
- De akkor még nem is ismertél. Soha egyetlen szót sem beszéltünk egymással. - Nem mintha nem akartam volna, teszem hozzá magamban. - Ráadásul mindig az első ajándékot a legnehezebb visszafizetni. Már rég nem lennék a világon, ha akkor nem húzol ki a csávából.. Különben miért csináltad? - Ezt nem kérdezheti komolyan... Tudnia kell, hogy miért csináltam.
- Miért? Hiszen tudod, hogy miért - mondom, mire kicsit megrázza a fejét. Ez frusztráló, nagyon frusztráló. Bár, végtére is, Katniss azt hiszi, ez az egész csak a támogatók miatt van. - Haymitch azt mondta, nem lesz könnyű meggyőzni téged - sóhajtok.
- Haymitch? Mi köze van Haymitchnek ehhez? - érdeklődik.
- Semmi - vágom rá gyorsan. Hogy a fenébe magyarázhatnám el neki, amikor még a nyilvánvalót sem hajlandó észrevenni? Ez illik a képbe, hogy csak azért csókolt meg, mert rossz bőrben voltam. Hirtelen elnehezül a szívem. - Szóval Cato és Tresh, mi? Gondolom, abban hiába reménykedünk, hogy kölcsönösen kinyírják egymást, nem igaz? - És akkor vége lenne, és hazamehetnénk. Minden visszatérne a normális kerékvágásba. Újra figyelhetném őt a távolból.
- Szerintem jól kijönnénk Treshsel. Talán még barátok is lehetnénk otthon, a Tizenkettedik Körzetben. - Lehetnénk. Még mi sem voltunk barátok a Viadal előtt. Most azok vagyunk?
- Akkor bízzunk benne, hogy Cato végez vele helyettünk - csak ennyit mondok.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszonnegyedik fejezet

Sziasztok! :)
Ebben a fejezetben nem csak Claudius-nak van közleménye, hanem nekem is. :D
Ez már a huszonnegyedik rész, és szerintem nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy a történet harmincnégy fejezetből áll, szóval ezt leszámítva tíz rész van még hátra. Az előzetes ütemterv alapján szeptember huszadikán kerül fel a befejező rész. Az oldalsávba kitettem egy szavazást, ahol eldönthetitek, hogy szeretnétek-e, ha lefordítanám a Futótűz Peetásított verzióját is. Szeptember 19-én, 23:59-kor zárul a szavazás, ami azt jelenti, nagyjából három és fél hetetek van, hogy eldöntsétek, hogyan tovább. :) Megmondom őszintén, azt még nem olvastam, így nem tudok támpontot adni a minőségét illetően.
Egyébként ezen a héten még két fejezetet teszek ki, ezek csütörtökre és szombatra várhatók.
Élvezzétek ki a vakáció utolsó hetét! :)
~ Emma


Amikor felébredek, körbenézek, az alvástól még kissé tompán. Egy barlangban vagyok, és tudok mozogni. Nem fáj a gyomrom, és a többi fájdalom is eltűnt. Nem az égre bámulok fel. Hát persze. Katniss. Az előző délután emlékére még hevesebben pislogok körbe. Nincs itt. Mély rettegés tölt el. Itt hagyott meghalni? Nem, nem tenne ilyet. Vagy mégis? A kétségeket az agyam egy eldugott zugába száműzöm, amikor ráébredek, mennyire nevetséges vagyok.
De mi van, ha nem önszántából hagyott itt? Akkor lehetséges egy másik magyarázat is. Cato és Clove valószínűleg még kint csatangolnak az arénában, vérszomjasan, és mindenre elszántan. Rátalálhattak a kis kuckónkra, és elragadhatták Katnisst az éjszaka során? Így még annak is van értelme, hogy engem miért hagytak itt. Felmérték az állapotom, látták, hogy hasznavehetetlen vagyok, és nem jelentek semmilyen fenyegetést.
Lassan megpróbálok felülni. A testem legnagyobb része még nem gyógyult meg teljesen, ezért fájdalmas a mozgás, és nem is könnyű. Félig már feltornázom magam, amikor Katniss megjelenik a barlang bejáratánál. Minden korábbi feszültségem azonnal elolvad.
- Felébredtem, és nem találtalak sehol. Aggódtam miattad. - Katniss nevet, és visszanyom a földre.
- Te aggódtál miattam? Láttad mostanában, hogy nézel ki? - kérdezi.
- Azt hittem, Cato és Clove megtaláltak. Szeretnek éjjel vadászni - világosítom fel sötéten.
- Clove? Melyikük az? - Clove, melyikük is az? Az arcok és a nevek egy pillanatra összezavarodnak az agyamban, mielőtt kapcsolatot találok köztük. Azt hiszem, nem vagyok túl jó formában. Talán a vérmérgezéstől? Vagy valami más betegségtől ilyen kuszák a gondolataim?
- A lány a Második Körzetből. Még életben van, ugye?
- Igen, rajtunk kívül már csak ők ketten vannak, meg Tresh és a rókaképű lány. Rókaképűnek neveztem el a lányt az Ötödik Körzetből. Hogy érzed magad?
- Jobban, mint tegnap - ismerem be. Bár a végtagjaim még mindig merevek, és a lábam is nagyon fáj. - Hatalmas erőlelépés ez a dagonyázáshoz képest. Tiszta ruha, orvosság, hálózsák... és te. - Furcsa érzés egyszerűen csak elmondani neki, hogy mit érzek. Itt, a mi kis barlangunkban elfeledkezem a kamerákról, amik figyelnek, itt csak Katniss és én vagyunk. Az érzéseimet már nem kell eltemetnem, ahogy hosszú évekig tettem, miközben csak titkos pillantásokat engedtem meg magamnak, és azt kívántam, bár köszönhetnék neki.
Katniss megérinti az arcom, mire elkapom a kezét, és az ajkaimhoz szorítom. Megnyugtató, hogy tényleg velem van, és nem a sárban fetrengve delirálom az érintését.
- Nem csókolhatsz meg, amíg nem eszel valamit - korhol Katniss, és segít, hogy felüljek. Csók? Ó, ja igen, rengeteget csókolóztunk tegnap. Halványan elpirulok az emlékre, nem is értem, hogy mehetett ki a fejemből, hogy megcsókoltam Katniss Everdeent. Ez a láz rosszabb lehet, mint gondoltam. Megetet velem valamilyen gyümölcsös kását, aztán hússal kínál, de azt elutasítom, mert nem hiszem, hogy valami nehezebbel is megbirkózna a gyomrom. Mást nem tudok enni húslevesen és gyümölcskásán kívül. Most először nézek rendesen Katniss arcára, mióta felébredtem, és észreveszem a szeme alatt húzódó sötét karikákat, és hogy elég lassan mozog. Másoknak talán nem tűnne fel, hogy nem úgy mozog, mint általában, de ők nem figyelték őt évekig a távolból.
- Nem aludtál.
- Jól vagyok. - Hazudik.
- Aludj egyet. Majd én őrködöm. Felébresztelek, ha bármi történik - biztosítom, de még mindig habozik. - Katniss, nem maradhatsz ébren örökké.
- Rendben van - adja meg magát. - De csak néhány órát alszom. Mindenképpen kelts fel.
A barlangon kívüli világot kémlelem, mialatt Katniss leheveredik mellettem, egyik kezét az íján tartva. - Gyerünk, most már aludjál - mondom csendesen, miközben kisöpröm a haját a homlokából. Tovább simogatom, míg végül elalszik, és elbűvölve nézem, ahogy a feszültség eltűnik az arcáról. Annyira békésnek látszik.
Néhány óra múltán tudom, hogy fel kellene ébresztenem őt, de minden csendes, és elragadó látványt nyújt, amikor alszik. Semmi sem történik, ezért inkább hagyom pihenni. Délutánig alszik. Amikor kinyitja a szemét és felül, látszólag rögtön tudja, hogy nem tartottam be a szavam.
- Peeta, nem úgy volt, hogy felébresztesz?
- Mégis minek? Az égvilágon semmi sem történt. És különben is szeretem nézni, ahogy alszol. Olyankor nem ráncolod a homlokodat. Sokkal helyesebb így az arcod - viccelődök. A megjegyzésemre természetesen azonnal ráncokba szalad a homloka, amin vigyorogni kezdek. Hirtelen nyugtalanná válik és az arcomra szorítja a kezét.
- Ittál? - kérdezi, s felkapja az egyik vizes palackot.
- Hát persze - hazudom, de nem hiszem, hogy sikerült meggyőznöm. Megitat velem két liter vizet, és megint bead néhány szem lázcsillapítót. Ülök és nézem, ahogy elkezdik ellátni a sebeimet, a kisebbekkel kezdve. Az arcán tartom a tekintetem, amikor odaér a combomhoz. Mindent látok az arcán. Rossz a helyzet.
- Hát, jobban bedagadt, viszont már nem gennyes - mondja bizonytalan hangon. Nagyon édesnek találom, hogy próbál megnyugtatni. De én magam is látom a sebet. Látom azokat a vörös csíkokat, amik felfelé kúsznak a lábamon, és tudom, hogy mi az.
- Tudom, hogy vérmérgezésem van, Katniss. Még ha az anyám nem is gyógyító.
- Túl kell élni a többieket, Peeta. Ha győzünk, a Kapitóliumban majd meggyógyítanak. - Gúnyosan elmosolyodom.
- Ez jó ötlet - mondom, olyan őszintén, ahogy csak tudom. Biztos vagyok benne, hogy ő is látja a buktatókat a tervben, hiszen járni is alig tudok. Hogyan tudnék így szembeszállni a többi kiválasztottal? Csak arra számíthatok, hogy Katniss vigyáz rám, amíg a többiek mind meghalnak.
- Enned kell. Muszáj jó erőben maradnod. Csinálok neked levest.
- Ne gyújts tüzet! Nem éri meg.
- Majd meglátjuk. - Katniss figyelmen kívül hagyja a kérésem, és úgy döntök, nem vitatkozom vele, mert úgysem lenne értelme. Kimegy a barlangból a főzéshez szükséges kellékekkel. Nagyon meleg van, de a barlang még mindig hűvösebb, mint a kinti levegő. Lefekszem és kinyújtózom a hálózsákon, amíg várom, hogy Katniss visszatérjen. A fájdalom nem csökkent, de nem is rosszabb, mint korábban volt. Még mindig lázasnak érzem magam. Azt sem tudom, a hideg ráz-e, vagy izzadok.
Jobban érzem magam, amikor meglátom Katniss arcát. Visszatért, elsimítva ezzel a fájdalom egy részét az arcomról. Vizes ruhát terít a homlokomra, legalábbis azt hiszem, vizes. Olyan érzés, mintha simán csak egy darab rongy lenne a homlokomon, cseppet sem hűt le.
- Kérsz valamit? - kérdezi, a hangába aggodalom szűrődik. Ez kedves.
- Nem, köszönöm. - Szünetet tartok, és meggondolom magam. - Várj, mégis kérnék valamit. Mesélj nekem.
- Meséljek? Mégis miről? - Mit akarok hallani? Bármit, csak halljam a hangját.
- Mesélj egy vidám történetet. Meséld el életed legboldogabb napját. - Mérgesen felsóhajt, majd hosszú szünet áll be, mialatt Katniss azon filózik, melyik történetét szedje elő.
- Azt még nem meséltem, hogyan szereztem Primnek egy kecskét, ugye? - kérdezi hirtelen. Megrázom a fejem, és várakozóan nézek rá, míg kényelembe helyezkedik a történethez.
Mikor a történet végére ér, felhangzanak a harsonák. Ez azt jelenti, hogy bejelentenek valamit. Katniss azonnal reagál, a barlang szájához siet. Claudius Templesmith hangja tölti be az arénát. Lakomára hívja a még talpon maradt kiválasztottakat. Az egy vérfürdő. Hozzáteszi, hogy mindenkinek sürgősen szüksége van valamire, amit csak így szerezhet meg. Katniss hátára meredek, és tudom, mi lesz a nekünk kikészített hátizsákban. Gyógyszer, ami megmenti az életem.
Nagy nehézségek árán talpra evickélek, és Katniss mögé botladozom. Megszorítom a vállát, hogy rám nézzen.
- Ne. Ne tedd kockára az életedet miattam.
- Ki mondta, hogy kockára akarom tenni? - kérdezi közönyösen.
- Szóval akkor nem fogsz odamenni? - kérdezem, hogy tisztázzuk a helyzetet. Nem fogom megengedni, hogy odamenjen, akármi is az ára. Túl kell élnie, akár meghalok, akár kihúzom valahogy a végéig, ez nem számít. Nem megyek vissza a Tizenkettedikbe Katniss nélkül, mert úgy üres lenne az életem. Nem engedem, hogy meghaljon, miközben az én életemet próbálja megmenteni.
- Még szép, hogy nem megyek. Ne nézz teljesen hülyének, ha megkérhetlek! Szerinted majd ölre megyek Catóval, Clove-val meg Tresh-sel, hogy megkaparintsak egy hátizsákot? Ne légy már ennyire hülye - dorgál, majd megfogja a karom és visszatámogat a hálózsákhoz. - Hagyom, hadd gyilkolják egymást, holnap este megnézzük, ki maradt még életben, aztán kitaláljuk, mit csináljunk - próbál nyugtatni, de nem néz a szemembe.
- Nem tudsz hazudni, Katniss. Fogalmam sincs, hogyan tudtál életben maradni. - Utánozni kezdem a hangját: - Naná, hogy örültem, hiszen az a kecske valóságos aranybánya. Mintha kicsit lement volna a lázad. Még szép, hogy nem megyek. - Csóválom a fejem. - Ígérd meg, hogy soha nem fogsz kártyázni. Elvesztenéd minden pénzedet.
Az arca kipirul a méregtől. - Jól van, el fogok menni, te pedig nem akadályozhatod meg.
- Akkor követlek. Legalábbis egy darabig. Talán nem jutok el a Bőségszaruig, de ha elég hangosan kiabálom a nevedet, előbb-utóbb valaki meg fog találni. És akkor tuti, hogy meghalok - mondom makacsul, mert akkor a kísérlete hiábavaló lesz. Tudom, hogy úgy érzi, meg kell mentenie, a családom és a barátaim miatt, vagy valami más okból. Talán saját maga miatt is?
- Száz méterre sem tudnál elvánszorogni innen, amilyen állapotban a lábad van. - Ez jogos.
-  Akkor majd vonszolom magam. Ha te mész, én is megyek.
- Most mégis mit csináljak? Üljek itt, és ölbe tett kézzel nézzem, ahogy meghalsz?
- Nem fogok meghalni. Megígérem. Ha te cserébe megígéred, hogy nem mész oda a Bőségszaruhoz. - Ez nem olyasmi, amit így megígérhetek, de bármire képes vagyok, hogy itt tartsam, távol a vérfürdőtől. Az álla megfeszül, ahogy mérlegeli a problémát.
- Akkor viszont azt kell tenned, amit mondok. Megiszod a vizet, felkeltesz, amikor kérem, és az utolsó kanálig megeszed a levest, függetlenül attól, milyen gusztustalannak találod! - csattan fel, a düh még mindig tisztán leolvasható az arcáról.
- Megegyeztünk. Elkészült már? - Nem akarom megenni a levest, a gondolattól máris kezdek rosszul lenni. De nincs sok választásom, ha Katnisst itt akarom tartani.
- Várj egy percet. - Megint kimegy a barlangból, és nem sokkal később vissza is tér egy fazék levessel, amit előttem rak le. Az egészet megeszem, még a sűrűbb részt is kikanalazom az aljáról, hogy megmutassam, milyen lelkes vagyok. Nem tudom, a gyomrom kibírja-e.
- Nagyon finom! Nagyon jól főzöl, Katniss. - Én jobban hazudok, mint ő. Válaszul ismét lázcsillapítót kapok.
Csendben ülök, amíg ő kimegy elmosogatni. Elég gyorsan visszatér, és egy újabb adag gyümölcskásával fenyeget. Milyen csodás! De nem tiltakozom, csak kinyitom a szám, és várom, hogy megetessen. A bogyónak más íze van, mint korábban volt, most sokkal édesebb. - Nagyon édes - jegyzem meg.
- Igen, mézbogyónak hívják. Anya lekvárt szokott főzni belőle. Még sosem ettél ilyet? - kérdezi, miközben egy újabb kanál pépet nyom a számba.
- Nem. De olyan ismerős az íze. Mézbogyó? - Hasonlít azokhoz a bogyókhoz, amikkel korábban etetett meg, de nem hiszem, hogy valaha hallottam volna róla.
- Hát, a piacon nem árulnak ilyesmit, csak az erdőben lehet szedni - újabb nagy kanálnyit nyelek le ezekből a furcsa, édes bogyókból.
- Olyan édes, mint a szirup - merengek hangosan. Szirup... odakint volt, ahol nem láttam. Haymitchnek elég ideje volt, hogy küldjön neki valamit. Szirup, ezért volt olyan ismerős. Amikor nem tudtam elaludni, mert hetekig rémálmok gyötörtek, az apám elment Katniss anyjához, hogy segítséget kérjen. Altatóért. Döbbenten nézek Katnissra. - Szirup. - Katniss a számra tapasztja a kezét, hogy ne köphessem ki a pépet, amit még nem nyeltem le.
Amikor elenged, kétségbeesetten nyomom le az ujjaimat a torkomon, hogy kihányjam, de máris kezdem kábán érezni magam. Az alvás úrrá lesz rajtam. Úgy érzem, elárultak. Aztán már semmit sem érzek.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszonharmadik fejezet

Valaki megráz, hogy felébredjek. Arra számítok, hogy Portia az, ám amikor felnézek, Katniss néz vissza rám. Ez sokkal inkább kedvemre való.

- Peeta, most már indulni kell - mondja sürgetően. A félig még alvó, lázas agyam nem érti, mire gondol.

- Indulni? Hová?

- El, minél messzebbre innen. A folyásirányban. Keresnünk kell egy helyet, ahol pihenni tudsz, és kicsit megerősödsz.

Nem vitatkozom vele, csak kényszerítem magam, hogy megmozduljak. Amikor ráállok a bal lábamra, össze kell szorítanom a fogaimat, hogy ne adjak ki semmilyen hangot. Bár az tetszik, hogy Katniss arcán aggodalmat látok felvillanni.

- Gyerünk. Meg tudod csinálni - nyugtat meg. Gyorsan bólintok, és némán bátorító beszédet tartok magamnak. Meg tudom csinálni; hát persze, hogy meg tudom csinálni. Nem engedhetem meg, hogy most gyengének tűnjek, főleg, mivel Katniss itt van. És mert az egész világ figyel. Úgyhogy teszek egy lépést, aztán még egyet, és még egyet. Katnissra kell támaszkodnom, mialatt a folyóban botladozunk. Pontosabban én botladozom, Katniss pedig megakadályozza, hogy pofára essek. Nem jutunk messzire. Minden lépéssel sötétebb lesz a világ. Próbálom tartani magam, és rávenni a lábaimat, hogy folytassák az utat. Katniss természetesen észreveszi, milyen rémes állapotban vagyok, és leültet; a fejemet a térdeim közé nyomja, hogy kicsit magamhoz térjek.

Katniss a terepet személi és tervet sző, mialatt én arra koncentrálok, hogy ne haljak meg. Amikor a világ már nem forog, Katniss újra mozgásra bír, ezúttal felfelé megyünk a parton, a sziklák felé. Ettől a rövid kis sétától is úgy kezdek zihálni, mintha egy kilométert sprinteltem volna. A hőmérséklet is nagyot zuhant, folyamatosan ráz a hideg.

Tökéletesen haszontalannak érzem magam, amíg ott állok, és nézem, ahogy Katniss kicsit kényelmesebbé varázsolja a barlangot. Amikor begyömöszöl a hálózsákjába, arra gondolok, hogy ez olyasvalami, amit egy anya csinálna a gyermekével. Egy olyan rituálé, amin én soha nem estem át az anyámmal. Visszautasítom az ételt, amit Katniss felkínál, és az arcán tartom a tekintetem, mialatt a bejáratnál munkálkodik. A gyönyörű, egyenes, határozott vonásain. Időnként bizonytalanul hátrapillant rám, de gyorsan elkapja rólam a tekintetét, amikor észreveszi, hogy még mindig bámulom. Kis idő múlva csalódottan söpri félre az indákat, amikkel álcázni próbálta a bejáratot.

- Katniss - szólítom meg, mire odajön hozzám, és kisöpri a hajam a homlokomból. Jó érzés. - Kösz, hogy megkerestél. - Csak kolonc vagyok a nyakán, és csökkentem az esélyeit, hogy megnyerhesse a Viadalt, de akkor is, hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy itt van.

- Te is megkerestél volna, ha olyan állapotban vagy. - Gyengéden a homlokomra teszi a kezét, és aggodalmasan ráncolja a homlokát.

- Igen. Figyelj, ha nem úszom meg...

- Ezt meg sem hallom - vág a szavamba. - Nem ezért tisztítottam ki azt a rengeteg gennyet a sebedből.

- Tudom. De ha mégis...

- Nem, Peeta, erről nem nyitok vitát. - Nem engedi, hogy folytassam, még az ujjait is az ajkamra szorítja, hogy elhallgattasson.

- De én... - kezdem újra, mire megcsókol. Teljesen összezavarodok, az agyam túlpörög. Katniss. Ajkai. Csókolnak. Engem. Barlang. Álom? Még mielőtt teljesen felfoghatnám, mi is történik, Katniss elhúzódik.

- Nem fogsz meghalni. Megtiltom. Megértetted? - Megadom magam, és talán nem is csak azért, mert még mindig nagyon zavarodott vagyok.

- Megértettem - suttogom. Katniss kimászik a barlangból, és magamra hagy, hogy egy kis rendet tehessek a gondolataim között. Azonban úgy tűnik, hogy ehelyett elszundítok.

Arra ébredek, hogy Katniss megcsókol, amin megdöbbenek. Miért lett hirtelen ilyen gyengéd? Na nem mintha bánnám... Csak furcsa. Ezelőtt soha nem mutatta semmi jelét annak, hogy kedve volna megcsókolni, és most kétszer is megtette, nagyjából tíz perc alatt.

- Peeta, nézd, mit küldött neked Haymitch - mondja majdnem fülig érő szájjal, és feltart valamit, ami leginkább egy fazéknak látszik.

- Mi ez? - kérdezem álmosan.

- Húsleves. Jót fog tenni.

- Nem kell - mondom, és lejjebb csúszok a hálózsákban, mintegy nyomatékosítva a véleményem.

- Kérlek, Peeta! Enned kell. - Katniss megpróbál győzködni, s elhúzza az arcomból a hálózsákot. Különböző módszerekkel próbál rávenni, hogy megegyem a húslevest, fenyegetőzik és könyörög. De az a leghatékonyabb, amikor felajánlja, hogy megcsókol minden kanál leves után. Ez az alku eléggé ösztönöz, hogy megegyem az egészet, a lehető legtöbb korty formájában.

A hasam tele van, a délutáni mozgás elszívta minden energiámat, a hálózsákban meleg van, és tudom, hogy Katniss ott van velem - mindezek azt eredményezik, hogy gyorsan elalszom.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszonkettedik fejezet

Minél tovább várok rá, annál reménytelenebbnek tartom, hogy Katniss eljön értem. Nem hagyna itt, vagy igen? Tudnia kell, hogy életben vagyok, de azzal talán nincs tisztában, hogy megsebesültem. Nem tudok aludni, csak nézem az eget. Végül elönt a kétségbeesés. Nem jön el. Talán hallotta, milyen súlyos a sérülésem, és úgy döntött, az lesz a legjobb, ha itt hagy meghalni; nem vállal kockázatot, és nem pazarolja rám a készleteit. Nem jön. Itt fogok meghalni a sárban, lassan. Csak az a kérdés, hogy a sérülések, az éhhalál, vagy a kiszáradás végez velem előbb.

Ezek léptek? Olyan, mintha valaki közeledne. Halálos mozdulatlanságban és csendben maradok, várva, hogy az ismeretlen elhaladjon mellettem. Azonban ahelyett, hogy még közelebb jönne, elmegy mögöttem a parton.

- Peeta! Peeta!

Lefagyok, túlságosan is meglepődtem, hogy válaszoljak. Ez Katniss hangja.

- Azért jöttél, hogy végezz velem, drágaságom? - kérdezem, mire szünet áll be. Kilesek a szempilláim mögül; nem nyitom ki a szemeimet, mert így nem lát meg. Körbefordul, és azt keresi, hol lehetek. Ez tényleg ő. Megkönnyebbülés és valamiféle boldogság önt el már a puszta látványára is, és a tudattól, hogy ez tényleg az ő hangja, nem csak a fantáziám szüleménye. Ismét szólít, de már halkabban, lassan haladva a part mentén. Veszélyesen közel került.

- Légy szíves, ne taposs össze - motyogom, mikor már csak néhány lépésnyire van. Kinyitom a szemem és felnézek rá, elkapva a meglepett ábrázatát. Szívből nevetek, amikor levegőért kap ijedtében. Tényleg itt van, velem. Eljött, hogy megkeressen.

- Csukd be a szemed egy pillanatra - kéri izgatottan, és én örömmel engedelmeskedem neki. Amikor újra kinyitom a szemem, Katniss már mellettem térdel. Az érzéseim egy nagy összevisszaságot alkotnak, nem is tudom pontosan meghatározni, mit érzek. Csak az biztos, hogy meg akarom csókolni most, hogy végre megérkezett. Biztos akarok lenni benne, hogy soha nem fog elhagyni, el akarom magyarázni, hogy én egész idő alatt rá akartam vigyázni. - Úgy látom, nem hiába díszítetted a pékségben a süteményeket - viccelődik.

- Na igen, a cukormáz. A haldoklók utolsó mentsvára - nevetgélek nem túl lelkesen.

- Nem fogsz meghalni - mondja határozottan. Ezt most hallom először.

- Mégis ki szerint? - teszem fel a kérdést. Most már napok óta nem beszéltem, a torkom száraz, és fáj. Valahogy nehezemre esik szavakat formálni.

- Szerintem. Egy csapatban vagyunk, ugye hallottad?

- Igen, hallottam. Kedves tőled, hogy megkerested, ami maradt belőlem. - Várjuk ki, amíg meglátja a sebeimet. Egészen biztos vagyok benne, hogy akkor fel fogja adni a reményt. Legfeljebb arról gondoskodhat, hogy kényelmesek legyenek az utolsó pillanataim. Egy palack vizet tart a kezében. Az ajkaimhoz emeli, és vizet csorgat a számba. Ó, édes nektár! Az ital nagyon jó, egy pillanatig a számban tartom, mielőtt lenyelném. A folyadék valamennyire enyhíti a fájdalmat a torkomban.

- Cato tényleg megsebesített? - Tényleg? Ó, igen, hát persze. A vadászdarazsak támadása után.

- Megvágta a bal lábamat. A combomnál - világosítom fel. Azt nem kentem be a piszkos sárral. Forró, égető fájdalom lüktet a vágásban.

- Bele kellene feküdnöd a patakba, hogy le tudjam mosni rólad a sarat, akkor megnézhetnénk, milyen mély a seb.

Rémes és fájdalmas. Tudom, hogy Katniss anyja gyógyító-féleség, de vajon Katniss is képes ellátni a sebesülteket? Katniss tevékenykedik, készen áll, hogy segítsen talpra állni.

- Előbb feküdj mellém egy percre. Mondanom kell valamit. - Fölém hajol, és az ajkaim magasságába engedi a fülét, hogy meghallgassa, amit mondani akarok. - Ne felejtsd el, hogy őrülten egymásba vagyunk zúgva, szóval bármikor nyugodtan megcsókolhatsz, ha kedved van - suttogom, és nem tudom megállítani a mosolyt, ami a szám szélét rángatja. Katniss elkapja a fejét, s egy pillanatra meglepettnek látszik, de aztán felnevet, ami örömmel tölt el. Milyen gyönyörű hang!

- Kösz, majd észben tartom.
A viccelődés oldja a feszültséget, egészen addig, amíg Katniss megpróbál besegíteni a patakba. Hamar ráébred, hogy használhatatlan vagyok és egyáltalán nem vagyok képes önállóan mozogni, ezért megpróbál egymaga odébb vonszolni. Fájdalom hasít szinte minden porcikámba. Szorosan összezárom az ajkaimat és próbálom csendben viselni a szenvedést, de minden gyötrelmesen megtett centiméterrel éles kiáltások szakadnak fel belőlem. Korábban semmi sem készíthetett fel ilyen mértékű fájdalomra. Nem csak a sebek kínoznak, hanem az is megnehezíti a helyzetet, hogy minden izmom teljesen elgémberedett, mialatt olyan sokáig hevertem ott mozdulatlanul. Katniss egy hatalmas rántással tud csak kiszabadítani a sárból és a növények közül. Nem tudom visszatartani a kicsordulni készülő könnyeimet. Összeszorítom a fogaimat, és megteszek mindent, amit csak lehet, de fáj, mindenem annyira fáj.
- Figyelj, Peeta, megpróbállak átfordítani, belegördítelek a vízbe. Itt nagyon sekély a patak, rendben?
- Pompás - szűröm összeszorított fogsoromon át.
- Háromra. Egy, kettő, három!
Átfordít, és szinte biztos vagyok benne, hogy a hang, amit kiadok, már nem is nevezhető emberinek. Már a patakban vagyunk?
- Rendben van, módosítom a tervet. Mégsem görgetlek bele teljesen a vízbe - közli.
- Nincsen több görgetés? - kérdezem reménykedve.
- Nincsen, végeztünk. - Úgy nézek Katnissra, mint ahogy egy gyermek néz az anyjára, vigasztalást és biztonságot keresve. - Inkább lemoslak. Addig, ha tudod, tartsd szemmel az erdőt, rendben?
Csak fekszem, amíg Katniss lemossa rólam a sarat és a leveleket, ami eltart egy darabig. Nagy nehezen előkerülnek a koszréteg alól a ruháim. Magamban győzködöm a szívemet, hogy ne kalapáljon olyan veszettül, amikor lehúzza a kabátom cipzárját és kigombolja az ingem. Csak a sebeimet vizsgálja, ez minden. Katniss felhúz, és ültömben a sziklapárkánynak támaszkodom. Ez sokkal jobb, mint az eget bámulni. Katniss a vadászdarazsak csípéseivel kezd babrálni. Nem annyira rossz, mint amikor átfordított, de még ettől is összerezzenek. Valamiféle leveleket nyom a csípések helyére, amitől rögtön milliószor jobban érzem magam. Megkönnyebbülten felsóhajtok - legalább ennyi fájdalommal kevesebbel kell megbirkóznom. Ráken valamit a mellkasomon lévő égési sebre is. Vajon mi lehet az? Kutatni kezd a hátizsákjában, és elővesz még valamit.
- Ezt nyeld le. - Teszem, amit mond, mert száz százalékig megbízom benne. - Biztosan éhes vagy - mondja Katniss. Fáj a gyomrom, de nem érzek késztetést, hogy egyek. Már egy ideje nem.
- Nem igazán. Fura, de napok óta nem érzek éhséget - mondom, miközben Katniss hússal kínál. Válaszul ráncolom az orrom és megrázom a fejem. Még a szagától is rosszul vagyok.
- Peeta, muszáj enned valamit - mondja szigorúan.
- Rögtön visszajönne az egész. - Ez a kevés mozgás és a vízivás is teljesen kimerített. - Kösz. Sokkal jobban vagyok, de tényleg. Most már alhatok, Katniss? - kérdezem, remélve, hogy hagyja majd, hogy kiüssem magam egy időre.
- Mindjárt. - A hangja megnyugtató, mint egy édesanyáé. - De előbb meg kell néznem a sebet a lábadon.
Hát persze, rendben van. Készen vagyunk a darázscsípésekkel és az égési sebekkel, már csak egy maradt. Lassan lehúzza a bakancsaimat, majd centiről centire a nadrágomat is. Megint meg kell próbálnom megfékezni a szívem őrült zakatolását. Nyugi, csak a sebről van szó. Feszülten figyelem az arcát, ahogy szemügyre veszi a sérülést. Világosan látszik a borzalom az arcán, ebből tudom, mekkora gáz van; én még nem mertem közelebbről megvizsgálni a sebet.
- Csúnya, mi?
- Tűrhető - vonja meg a vállát, mire majdnem elnevetem magam a béna színjátékán. - Látnod kellene azokat a sebesülteket, akiket anyához szoktak hozni a bányából. Először alaposan ki kell tisztítani a sebet. - Elég magabiztosnak hangzik, ami megnyugtat. Csendben várok, amíg dolgozik, és lemossa a lábam. - Mi lenne, ha kicsit szellőztetnénk, aztán... - a sebre bámul, az agya sebesen dolgozik. Ez megválaszolja a kérdést, hogy mennyi tudás ragadt rá az anyjáról.
- Aztán befoltozod? - nézek rá együttérzően.
- Úgy van. Te pedig szépen megeszed ezeket. - A kezembe nyom néhány félbevágott aszalt körtét, és a folyó felé fordul. Egy pillanatig csak bámulom az ételt és hezitálok, de tisztában vagyok vele, hogy ha nem eszem meg önszántamból, Katniss nyomja le a torkomon. Nincs más választásom, rágcsálni kezdek, bár nem túl lelkesen. - Muszáj lesz kísérletezni - ismeri be végül. Kísérletezni. A halálos sérülésemen. Ígéretesen hangzik. Olyan leveleket nyom a sebre, amilyenekkel a vadászdarázs mérgét semlegesítette. Nem akarom megkérdőjelezni a módszereit, főleg, mivel maga is beismerte, hogy csak próbálkozik. Egyszerre elsápad, és látom leomlani a falat, amely elrejti az érzelmeit.
- Katniss? - Felnéz, szürke tekintete az enyémbe fúródik. - Na, mit szólnál most ahhoz a csókhoz? - Felnevet. Azt hiszem, nem egészen erre számítottam. - Valami baj van? - adom az ártatlant.
- Én... én nem vagyok jó ebben. Én nem az anyám vagyok. Fogalmam sincs, mit csinálok, és felfordul a gyomrom a gennytől. Hú! - Felnyög, amit egy újabb követ, miután kicseréli a leveleket egy másik adagra.
- Ha ezt nem bírod, hogyan szoktál vadászni? - faggatom. A gyilkolás sem épp tiszta meló.
- Hidd el, sokkal könnyebb megölni egy állatot, mint ez. Bár, ami azt illeti, lehet, hogy éppen most öllek meg téged.
- Nem tudnád kicsit gyorsabban csinálni? - kérdezem. Egyáltalán nem bánom, a halál felüdülést jelentene az elmúlt napok után, és még jobb lenne, ha Katniss közben mellettem lenne.
- Nem. Fogd be a szádat, és edd meg a körtét!
Elrágcsálom az utolsó két körtét is, és közben tovább nézem Katnisst. Ki akarom nyújtani a kezem, hogy megérintsem, csak hogy meggyőződjek róla, tényleg itt van. Olyan sok látomásom és álmom volt az elmúlt napokban, hogy nem lehetek teljesen biztos benne, hogy ez nem egy újabb.
- Mi a következő lépés, Everdeen doktornő?
- Teszek rá egy kicsit a balzsamból, amivel az égési sebeket bekentem. A fertőzések ellen biztosan jó. Aztán bekötözöm. - Vállat vonok, és Katnissra hagyom.
Úgy jár el, ahogy eltervezte, és látszólag jobban érzi magát, miután végzett, és a sebet már eltakarja a kötés.
Összezavarodom, amikor a kezembe nyom egy táskát.
- Tessék, takard be magad ezzel, és akkor kimosom a gatyádat.
- Ó, engem nem zavar, ha meztelenül látsz. - Ez csak félig igaz. Egy kicsit azért zavar, de nem annyira, mintha egy idegen látna. Azt hiszem, annyira nem lennék fesztelen, mint Portiával, de jól kezelném a helyzetet.
- Olyan vagy, mint a családom többi tagja. Engem viszont zavar, rendben? - ezzel elfordul.
Mozgásra kényszerítem merev végtagjaimat, és lehúzom az alsógatyámat, majd a patakba dobom, hogy Katniss kimoshassa. A táskát használom, hogy eltakarjam a férfiasságomat, ahogy Katniss meghagyta. Elég furcsának találom, hogy ez a lány, akit valószínűleg a legveszélyesebb kiválasztottként tartanak számon az arénában, nem tudja elviselni, ha valakit meztelenül, vagy vérezni és gennyedzni lát.
- Tudod, gyilkos csaj létedre elég finnyás vagy - jegyzem meg, miközben kövekhez csapkodja az alsómat. - Hagynom kellett volna, hogy te fürdesd meg Haymitchet. - Elég mulatságos látványt nyújtott volna, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát, miközben segíteni próbál.
 - Küldött neked már valamit?
- Semmit - mondom, és szünetet tartok, mert leesik, hogy értette. Haymitch küldött neki egy ajándékot, talán többet is. Nem tudom, hogy érezzek ezzel kapcsolatban, hisz megegyeztünk, hogy Katnisst akarom megvédeni. Egyszerűen csak nem fogtam fel, hogy ez azt jelenti, hogy engem hagy meghalni, magányosan és lassan. - Miért, neked mit küldött?
- A balzsamot - zavartnak hangzik? Talán megbánta, hogy felhozta a témát. - És egy kis kenyeret.
- Mindig is tudtam, hogy te vagy a kedvence - próbálom lerázni magamról a zavart, de nem tagadhatom, hogy ez egy kicsit fájt. Igaz, nem annyira, mint a lábam.
- Ne már, rosszul van, ha csak a közelemben kell lennie.
- Mert túlságosan hasonlítotok egymásra - motyogom, de nem biztos, hogy meghallotta.
Katniss már nem mond mást, engem pedig lassan elnyom az álom. Nem a mostanában megszokott fájdalmas eszméletlenségbe süppedek, hanem tényleg alszom. Lenyűgöző, hogy Katniss milyen hatással bír.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszonegyedik fejezet

Sziasztok!

Itt az új fejezet. Ez most ilyen kis átkötő rész, de ne aggódjatok, nemsokára újra izgi pillanatokhoz érünk. (Izgi pillanatok alatt a barlangban töltött romantikus órákat értem. :D)

Ezen a héten várhatóan még két fejezettel lehet számolni, a következő hétre pedig - a frisseken kívül - lesz egy naaagy, nagy, nagy feladatom is számotokra... De erről később. ;)

Jó olvasást!

~ Emma

Egy ideig csak fekszem, beborítva a sárral, ahogy a fájdalom egyre inkább eluralkodik a testemen. A lábam a legrosszabb, ahol Cato megvágott a kardjával. Forróság perzseli a húsomat, miközben a csípések a nyakamon és a mellkasomon is egyre fájdalmasabbak lesznek, minden eltelt órával. Végül elájulok ettől a rengeteg kíntól.

Többször is elveszítem az eszméletem, majd magamhoz térek. Nézem, ahogy a fény elhalványul az égen. Az ajkaim cserepesek, az egész szám száraz. Próbálok megfordulni, hisz a patak nincs messze. Próbálom megemelni a felsőtestem, de hasztalan. Össze kell zárnom az ajkaimat, hogy abbahagyjam a nyöszörgést, akár egy sebzett állat. Aztán feladom a kísérletezést, mert semmi értelme. Minden erőm kiszállt belőlem, és a testem legnagyobb része lüktet a fájdalomtól. Talán néhány óra múlva újra megpróbálom.

Nem kísérletezek többé. Néhány óra múlva már mozdulni sem tudok, sem néhány órával az után. Fogalmam sincs, mi történik velem, csak azt tudom, hogy ez rossz jel. Nagyon rossz. A csillagokat bámulom az aréna egén, és azon mélázom, meddig tart még, mire meghalok. Meddig húzom még itt a sárban? Talán addigra már csak egy kiválasztott marad, aki majd eljön, hogy levadásszon. Magamban nevetgélek, de a kuncogásom teljes egészében kimeríti a hisztérikus nevetés fogalmát.

A szomjúságom az oka, hogy abbahagyom. Elkezd fájni.

Többet alszom, kevesebbet mozgok. A szám még mindig száraz, az ajkaim még mindig cserepesek. Kinyitom a szemem, amikor meghallom a himnuszt. Ma senki nem halt meg, de nem tudom, hány napról, és hány kiválasztott haláláról maradtam le. A himnusz valamennyire visszahoz a valóságba. Katniss vajon még él? Biztosan. Különben akár arra is használhatnám az erőm utolsó morzsáit, hogy addig ficánkoljak, amíg a fájdalom megöl, vagy rám talál egy másik kiválasztott. De nem, neki életben kell lennie. Ő erősebb és gyorsabb nálam. Ő biztosan nem fetreng valahol, lassan haldokolva, ahogyan én. Sóhajtok és behunyom a szemem, örömmel sodródva az öntudatlanságba. Ezúttal azt kívánom, bár örökké tartana.

Nem tart. Már rég elvesztettem az időérzékem, fogalmam sincs, mennyi ideig alszom, vagy meddig tudok ébren maradni. A fájdalom már tompább, de nem tudom, ez azt jelenti-e, hogy kevésbé fáj, vagy azt, hogy a testem zsibbadni kezd. Az utóbbit tartom valószínűbbnek, mert vannak elképzeléseim, milyen rosszak a sebeim. Ez nem olyasmi, amiből felépülhetsz pusztán annyival, hogy a sárban heversz egy vagy két vagy több napig.

Valami durranás hallatszik, de messziről jön a hang, és nem olyan, mint az ágyúk megszokott dörrenése. Egy újabb robaj követi, bár nem olyan hangos, mint az előző. Egészen biztosan nem ágyú volt; az ágyúk mindig ugyanúgy szólnak, ugyanolyan hangerővel. Robbanás? Ennek semmi értelme.

A gyomrom megkordul, és fáj egy kicsit. Már jó ideje nem ettem vagy ittam semmit. Talán érdemes lenne megkísérelni orvosolni ezt a problémát. Talán bele tudok gördülni a patakba, csak bele kell adnom minden maradék energiámat, és el kell viselnem a fájdalmat. Nem lehet olyan nehéz. Meg tudom csinálni; persze, simán... De még egy centit sem tudok megtenni, mert a testem egyáltalán nem válaszol az agyam parancsaira.

Ismét feladom, és visszafekszem, hogy az égre bámuljak. Úgy nézem, délután van. Újabb dörrenés zavar meg. Na, ez most tutira egy ágyú volt. Katniss? Nem, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy meghalt. Nem vagyok hajlandó beletörődni, hogy belebuktam a feladatba, hogy megvédjem őt.

A délután és az este legnagyobb részét ébren töltöm, nem csapnak össze felettem az eszméletlenség hullámai. Azt hiszem, ez azért van, mert van annyi lelki erőm, hogy tudjam: magamnál kell lennem a himnusz során. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy nem Katniss ágyúja dördült el. Végre feltűnik az égen a címer, és az arénában felharsan a himnusz. A fiú a Harmadikból és a fiú a Tizedikből. Nem Katniss. Most már hagyom, hogy az öntudatlanság újra elragadjon.

Legközelebb másnap ébredek fel, legalábbis azt hiszem, hogy másnap van. Már nem fáj a gyomrom az éhségtől, a testem többi részén viszont annál több fájdalmat érzek. Miért nem halok meg végre? Azt akarom, hogy vége legyen a kínoknak és a tudatlanságnak. Újra elalszom, és először azóta, hogy álcáztam magam, álmodok. Katniss piros kockás ruhát visel, és a haja két fonatban van, de nem öt éves. Ez az a Katniss, akit most ismerek. Mosoly ragyogja be az arcát, ahogy kinyújtja felém a kezét.

Gyere velem, Peeta. Minden rendben. Ó, már milyen rég óta szeretnék felkelni, és megfogni a kezét. Ám leragadtam, a földön fekve. Amikor látja, hogy nem mozdulok, inkább ő szalad oda hozzám. Meglepődök, amikor lehajol és gyengéden megcsókol.

Harsonák hangja ébreszt az édes, boldog álomból. A harsona csak egyvalamit jelenthet: valamilyen bejelentést tesznek; változás van a tervben. Kinyitom a szemem, és az égre nézek, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak a képzeletem játszik velem. Claudius Templesmith hangja tölti be az arénát, hogy mindannyian halljuk. Gratulál nekünk, hogy már csak hatan maradtunk. Hatan. Katniss is biztosan benne van a hatban. Istenem, remélem, hogy így van. Claudius tovább szövegel; valamilyen szabálymódosítást emleget. Most már minden figyelmemet rá fordítom - annyit, amennyit csak a félig háborodott elmémmel lehetséges. Az ugyanabból a Körzetből érkező mindkét kiválasztottat győztesnek kiáltják ki, ha mindketten életben maradnak. Kis szünet áll be, mielőtt Claudius megismétli a szabályváltozást. Homlokráncolva bámulom az eget, és emésztgetem az elhangzottakat.

Peeta! - Megint a képzeletem játszik velem?

A felismerés eljut a kótyagos agyamig. Ha Katniss és én leszünk a két utolsó túlélők, mindketten kisétálhatunk innen.

- Katniss! - kiáltom a nevét válaszként a képzeletemben létező hangra. Eljön majd értem? Meg tud egyáltalán találni? Természetesen igen, hisz Katnissről van szó. Katnissről, a vadászról, aki az állatok nyomára bukkan, és élelmet biztosít a fél Tizenkettedik Körzetnek. Biztos vagyok benne, hogy követni fogja a nyomaimat onnan, ahol utoljára láttuk egymást. Csak ki kell várnom.

Ám most éjszaka van. Éjjel nem fog megtalálni. De holnap igen. Katniss holnap eljön, hogy megkeressen.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Huszadik fejezet

Halihó!

Meghoztam a frisst. :)

Megjegyzés: van a fejezetben egy kis pontatlanság; ugye, amikor a Futótűzben elkezdődik a Viadal, Peetát Finnick segíti ki a partra, mert a hősszerelmes nem tud úszni, itt viszont Ash átmenetileg felruházta ezzel a képességgel a szőke herceget. :D Szerintem ez nem egy oltári nagy baklövés, ennyit tudjunk be az alkotói szabadságnak. (Fogadok, hogy néhányotoknak fel sem tűnt volna, ha nem hívom fel rá a figyelmet, de így nincs mibe belekötni. :D)

Még egy megjegyzés: ha nyomultok bloglovin-on, követhetitek A pék fiát ITT, hogy soha ne maradjatok le az új fejezetekről. ;D

Kellemes hétvégét mindenkinek! ^.^

~ Emma

Valami furcsa zajra ébredek. Olyan, mint a zümmögés. És mintha egyre közelebbről hallanám... Fájdalmas szúrást érzek a nyakamon, amitől azonnal felébredek, és kinyitom a szemem. Teljes a káosz a kis táborban. Valami megcsíp, mire azonnal talpra szökkenek. Az egyik lány sikoltozik, és a többiek is kétségbeesve kiáltoznak.

- Darazsak!

- Vadászdarazsak!

Elszabadult a pokol. Felkapok magam mellől egy lándzsát és elkezdek rohanni a tó felé. Látszólag Cato és Clove is arra a következtetésre jutott, hogy ez a legjobb terv, de ők vesztegetik az idejüket azzal, hogy hadonásznak a levegőben, próbálva elhessegetni a gyilkos teremtményeket. Szerzek még néhány csípést a felsőtestemre, de már látom a tavat. Belegázolok a sekély vízbe, majd a mélyebb részek felé vetem magam. Kezdem kicsit kábán érezni magam, de az úszásra koncentrálok, és megcélzom a túlsó partot, messze az itteni káosztól. A mozdulataim kezdenek bizonytalanná válni; aggódom, hogy elájulok a víz alatt. A felszínre emelkedem a tó másik oldalán, és kibotorkálok a part szélére. Cato és Clove már ott ülnek, de nincsenek épp csúcsformában. Nem látom a legtöbb csípést, ami rajtam van, mert túl magasan vannak, de érzem a szagukat. Óvatosan megérintem a nyakamon lévő dudort, és fintorgok, amikor zöld trutyi szivárog az ujjamra.

- Kinyírom - mondja Cato, mire ránézek. Talpra áll, de Clove vállát kell használnia támaszték gyanánt, hogy megtartsa az egyensúlyát. - Visszamegyek kinyírni a csajt, és megnézni, mi van a többiekkel.

Elindul, Clove-val az oldalán. A lándzsám segítségével én is felkelek, és egy pillanatra megállok, mert a világ forogni kezd körülöttem. Felzárkózom mögéjük, és elindulok vissza oda, ahonnan az imént oly sietve távoztunk.

- Mit csinálsz, hősszerelmes? - vicsorog Cato.

- Veletek tartok - felelek szárazon. Cato nem válaszol.

Katniss már biztosan eltűnt a fa és a darázsfészek közeléből, mert tuti, hogy nem olyan ostoba, hogy ott őgyelegjen. Ágyú dörren, mire a gyomrom szaltózik egyet. Nem, ez nem lehetett ő. Az nem lehet. Futni kezdek. Hallom, hogy a többiek is futnak utánam, de ők nem olyan gyorsak. A lándzsa a kezemben van, és készen állok bosszút állni bárkin, aki bánthatta őt. De ez nem lehet ő. Berobbanok a tisztásra és megállok, a szívem a torkomban dobog. Katniss ott áll, és engem néz. Leengedem a lándzsát. Biztonságban van.

- Mi a fenét csinálsz még itt? - ripakodok rá, de ő csak bámul rám értetlenül. Odaszédelgek mellé, és bökdösni kezdem a lándzsa tompa végével, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzak neki. - Meg vagy őrülve? Kelj fel! Kelj már fel! - Tovább bökdösöm, amíg talpra nem kászálódik. A többiek nem lehetnek messze, hamarosan megérkeznek. Az ellenkező irányba kezdem lökdösni Katnisst, és rákiáltok. - Fuss! - Újra erőset taszítok rajta. - Fuss!

A mögöttem felhangzó dübörgő léptek tudatják velem, hogy Cato is feltűnt a színen. Katniss végre megfogadja a tanácsomat, és rohanni kezd. Megpördülök a sarkamon, hogy farkasszemet nézzek Catoval, aki egyenesen felém tart. A bőre mintha bugyogna, a sebei narancssárgán véreznek. Mi a fene folyik itt? Aztán eszembe jut, a vadászdarázs mérge. Megingok, de feltartom a lándzsát, hogy kivédjem Cato támadását. Pontosan tudom, milyen jól bánik a karddal, de ő is a méreg hatása alatt van, és az az érzésem, nehezére esik talpon maradni. Vagy csak képzelődöm? A világ forog, és egy kígyó tekeredik a lábamra. Felkiáltok meglepetésemben és hátraugrok. Éles, égő fájdalmat érzek a combomon. Felkiáltok kínomban, és négykézlábra esek. Hol van Cato? A hátam mögé pillantok. Cato a tenyerében tartja a fejét, a kardja a földön hever. Kiabál valamit; azt hiszem, Clove nevét zokogja.

Összeszedem minden erőmet, felkelek, és futni kezdek. Messzire és gyorsan. A világ megváltozik körülöttem. Valahol valaki sikít. Katniss. Szólongatom és a hang irányába futok. A közelben kell lennie. Még több kígyó jelenik meg, mind utánam kúsznak.

- Ne! Hagyjatok békén - nyögöm, és gyorsítok a tempón. Futni nehéz, lüktet a forró fájdalom a lábamban. A nadrágom lucskos a vértől. Többször megbotlok, néhányszor el is esek, de olyankor is mászok tovább. Nem engedhetem, hogy a kígyók elkapjanak. Összeakadnak a végtagjaim, a földre zuhanok. Békén kell hagyniuk, miért nem tudnak békén hagyni? Előre hátra hintázok, a karjaimat a térdem köré fonom. Becsukom a szemem, hogy kizárjam a borzalmakat. A kígyók ott tekeregnek mindenütt, körbezárnak, szorosan a testem köré fonódnak. Végül minden elsötétül.

Peeta! Peeta, segíts! A hangja ébreszt. Magamhoz térek a boldog öntudatlanságból. Átgördülök és kinyújtom a kezem abba az irányba, ahonnan a hangját hallom. Szüksége van rám. De hol van? Ott van velem szemben, látom őt. Elkezdek kúszni felé, mire a testembe hasít a fájdalom. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy figyelmen kívül hagyjam a kínt, mert Katnissnak szüksége van rám. Aztán meglátom a vért, ami teljesen beborítja. Ne, ne, ne, ne! Ez nem történhet meg, neki biztonságban kell lennie. Biztonságban kell tartanom őt. Meghal, mielőtt elérhetném, élettelen szemei rám szegeződnek. A nevét kiáltom, nem tudom visszatartani a könnyeket.

Minden rendben van, fiam, vigasztal az apám. Mindig ezt szokta mondani, miután anyám kiborult valamiért, és rajtam töltötte ki a mérgét. Miután elvert, apám mindig azzal nyugtatott, hogy minden rendben van. Végig kell néznem, ahogy meghal, és hallom a sikolyokat. A sajátjaimat. Addig kiáltozok, amíg az öntudatlanság újra legyűr. Az események megismétlődnek, és már nem is számolom, hányszor kell végignéznem Katniss, az apám és a bátyáim halálát. Minden alkalommal egy kicsit közelebb jutok, igyekszem elérni a sikoltozó Katnisst vagy a könyörgő Lukail-t. Minden alkalommal meghalnak, mielőtt elérhetném őket.

A hallucinációk végre véget érnek, a méreg lassan kiürül a szervezetemből, de egy darabig még fekszem, a biztonság kedvéért. Amikor biztos vagyok benne, hogy vége, megpróbálok felülni. A testem valósággal sikít a fájdalomtól. A bal combom mintha égne, és eszembe jut Cato meg a kardja. A bőre hullámzott. Megborzongok az emlék hatására. A bokám lüktet, és meg vagyok győződve róla, hogy a sok szaladgálás az elmúlt néhány napban nem segített rajta. Mikor is volt? Nem is tudom, mennyi ideig feküdtem a hallucinációk hatása alatt; akár napok is eltelhettek.

Körülnézek. Az biztos, hogy még az erdőben vagyok, de lövésem sincs, hogy azon belül hol. Hallom a vizet csörgedezni - egy patak csendes, megnyugtató hangját. Eltart egy percig, mire rájövök, hogy a folyóparton ülök; a bokáim belelógnak a vízbe, a lábaimra rászáradt a sár. Feltornázom magam és az egyik könyökömre támaszkodok, a másik kezemet a vízbe mártom. A folyadék felfrissít, bár a fájdalmon nem segít. El kell mennem, keresnem kell egy helyet, ahol elrejtőzhetek.

Sokáig eltart, de sikerül lábra állnom. Bizonytalanul előre lépek, a forrás felé, de csak néhány lépés megtételére vagyok képes. Alig tudok megállni a bal lábamon. A parton áll egy nagy szikla, arra támaszkodok, erősen zihálva. Lenézek a lábamra, ami kezd csúnyán bedagadni. A szikla véres alattam. Felitatom a kabátom ujjával, és fontolóra veszem, hogy továbbmegyek, de sehová sem tudnék eljutni a lábamban lüktető fájdalommal. Minden megtett lépésért keményen meg kell fizetnem. Ráadásul, ha most elmegyek innen, nem sok esély van rá, hogy visszatalálok a patakhoz.

A szikla mentén leereszkedek és leülök a földre. A sárban landolok, de pillanatnyilag az a legkisebb problémám, hogy szutykos lesz a nadrágom. El kell rejtőznöm. Mindenem nagyon fáj, és gyenge vagyok; így bármelyik kiválasztott számára könnyű prédát jelentek. Még annak a pici lánynak is, ha életben van még. Elkezdek mintákat rajzolni a sárba az ujjaimmal, ahogy töröm a fejem. Aztán beugrik egy ötlet.

Összekaparok némi sarat, és elkezdem beborítani vele a lábaimat.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizenkilencedik fejezet

Sziasztok! :)

Ismét itt, egy rövidebb kis szösszenettel. :) Egy picit ugrik az időben a történet, de azért követhető. :)

Folytatás pénteken. :)

Ó, és még valami! :'D Ha akad közöttetek, aki játszik a Hunger Games Adventures-szel, nyugodtan jelöljön ismerősnek, jól jönnének a szomszédok. :D Küldjetek tüzet, légyszi! :'D Köszi! :D

~ Emma

Rohanunk, ahogy csak bírunk. A forróság körülölel minket. Csak egy út van. Ez egy csapda; a többiek is biztosan tudják, hogy ez csapda. Nincs választásunk. Körülöttünk tűzfal épül a semmiből. Azt sem tudom, hogy kezdődött. Az egyik percben még az erdőben parádéztunk kiválasztottakra vadászva, a következőben meg már az életünkért futottunk. Az ég egy pillanat alatt borult feketébe a füsttől és a lángoktól.

Lángokban álló faágak zuhannak le a magasból, hogy szikrákat szórjanak ránk. Kis erdei állatok menekülnek a lábaink alatt, és eltűnnek a bozótosban. Vakon követem a többieket. Nem foglalkozhatok a bokámba nyilalló fájdalommal, ha tartani akarom velük a lépést; kizárt, hogy megvárnának, ha lemaradnék. Az orrom és a szám elé húzom a pólóm miközben futok, hogy megszűrje a füstöt. A szövetbe ivódott izzadtság csak kicsit segít, de jobb a semminél.

Úgy érzem, már órák óta futunk, ahogy a fák és a sziklák között navigálunk. Már fájdalmas lélegezni; minden egyes levegővétel éles fájdalmat okoz a tüdőmben. A tűz ott van mindenütt, esélyünk sincs megállni. Glimmer elesik előttem. Felsikolt, ahogy zuhan, és összegömbölyödik. A többiek rohannak tovább. Csúszkálva lefékezek, és megkockáztatok egy pillantást hátrafelé, a lángnyelvekből álló falra. A lángok láttán a szívem hevesen dobol a mellkasomban, a pánik majdnem teljesen megbénít. Glimmer nyöszörgésére térek magamhoz; megragadom a karját.

- Gyerünk! - kiáltok rá, de megrázza a fejét, és megpróbálja elhúzni a kezét. Lehajolok, hogy a hóna alá nyúljak, és minden erőmet felhasználva felhúzom őt a földről.

- Hagyj békén! - kiált rám, de tovább rángatom. Egy részem ott akarja hagyni, utolérni a többieket, és olyan messzire kerülni, amennyire csak lehetséges.

- Fuss, Glimmer! Rohanj, különben mindketten meghalunk! - ordítom a fülébe a lángok és a kidőlő fák robaján keresztül.

Épp, mikor feladnám a reményt, feláll, és elfordul a lángoktól. Nem szól egy szót sem, de futásnak ered, arrafelé, amerre a többiek mentek. Gyorsan a nyomába szegődök. Sokáig együtt vágtázunk, és egy idő után Glimmer kiabálni kezd a többieknek. Rá akarok szólni, hogy hagyja abba, de a beszéddel csak annyit érnék el, hogy még több füstöt lélegzek be.

Végül beérjük a többieket; épp időben, hogy lássuk, amint egy tűzgolyó csapódik a földbe, szorosan a csapat nyomában. A tűzgolyók tovább záporoznak ránk, némelyik nagyon közel landol. Az egyik közvetlenül előttem csapódik be - majdnem hasra esek a hirtelen megtorpanástól. Felszisszenek, amikor néhány szikra a mellkasomra pattan. Gyorsan leporolom magam, hogy ne kapjon lángra a ruhám.

Nem tudom, mióta futunk, de óráknak érzem. De végre a támadás abbamarad. Marvel Glimmernek kiabál, Cato és Clove egymást keresi a füstben. Egy tisztásra érünk, amikor meghallom a nevét.

- Ez az a lány! Katniss!
Nem tudom, ki mondta. Zihálok a friss levegőn, köhécselek és köpködök. Berohanok a bokrok közé öklendezni. Néhány pillanat múlva újra rendesen kapok levegőt, és visszatérek a többiekhez, akik egy fa körül gyülekeznek. Zavarodottan pillantok fel az ágak közé. A gyomrom összezsugorodik, a szívem pedig kihagy egy ütemet.

Katniss fent van a lombok között, onnan mosolyog le a Hivatásosakra. Én is odasántikálok, de nem nézek fel rá. Nem tudok. Nem tudnám elviselni a csalódottságot, a fájdalmat és a haragot az arcán. Mit gondolhat rólam most, tudva, hogy a Hivatásos Kiválasztottakkal vagyok? Nem is akarom tudni.

- Hogy ityeg a figyeg odalent? - kiált le vidáman.

- Egész jól - feleli Cato. - És odafent?

- Kicsit meleg van. Viszont sokkal jobb a levegő. Miért nem másztok fel ti is?

Előhúzom a kést a zsebemből, és a pólómba törlöm az egyébként is tiszta pengét. Nem használtam a fegyvert tegnap óta, amikor elejtettünk néhány nyulat, így nem szükséges tisztogatni, de jobb elfoglaltság, mint a Katniss és Cato közti párbeszédet hallgatni.

Cato és Glimmer a fa magasságát és Katniss előnyét méregetik, bár egyiküknek sincs esélye, hogy olyan magasra jusson. Talán arra felkészültek, hogyan gyilkolják le a többi játékost, és talán erősebbek a legtöbbünknél, akik az arénában vannak, de arra nyilvánvalóan nem edzettek, hogy fákra kapaszkodjanak fel. Nagy önuralomra van szükségem, hogy ne kezdjek hangosan röhögni, amikor Cato lezúg a fáról. Úgy tűnik, Glimmer elég jól halad, de aztán recsegni kezdenek alatta az ágak, ami megállítja. Okos húzás. Megpróbál Katnissra lőni az íjjal, de még rosszabbul céloz, mint eredetileg gondoltam. Kavarognak a gondolataim, azon agyalok, hogyan menthetném ki Katnisst ebből a szorult helyzetből. Valahogy el kellene távolítani őket, amíg Katniss eltűnhet. A többiek körbeállnak, és próbálják kieszelni a tervet, amivel leszedhetik Katnisst a fáról. Cato megemlíti, hogy talán ki kellene vágni a fát. A vastag törzsre pillantok, és elgondolkozom, vajon tényleg át tudná-e vágni. Sötétedik, és miután felvetnek még néhány halva született ötletet, kitör belőlem a bosszúság.

- Hagyjuk, hadd maradjon fenn a fán. Úgysem tud hová menni. Majd reggel ellátjuk a baját.

A bokám még mindig lüktet, és le akarok ülni, nem is beszélve arról, hogy mennyire szúr a torkom a rengeteg füsttől, amit belélegeztem, mialatt az erdőtűz elől menekültünk. Glimmerre pillantok, aki elkapja a tekintetem és egy félénk, szégyenlős mosollyal néz vissza rám. Így köszöni meg, hogy megmentettem az életét.

Leülök, és igyekszem kimasszírozni a görcsös fájdalmat a bokámból, amit a rengeteg futás eredményezett. Pedig annyira már nem is fájt, miután előző nap sokat pihentettem. Az éjszakai vadászat után a Hivatásosak késő délutánig lustálkodtak. A hátizsákomban van még egy kis nyúlhús, amit előző nap készítettem. A többiek el voltak ragadtatva a zsákmánytól, amikor visszatértem a nyulakkal, és gátlástalanul úgy tettem, mintha olyan nagyszerűen használnám a kést. Nem kell tudniuk, hogy rengeteget botladoztam szerencsétlen jószágok elejtése közben.

Felcsendülnek a Himnusz hangjai, és az ég felé fordítom a pillantásom. Ma senki sem halt meg, így nem tart sokáig, mire az égbolt újra üres lesz. Fel akarok nézni a fára, még egy pillantást vetni rá, mielőtt lefekszem aludni. Remélhetőleg Katniss lelép reggelre. Valakinek fent kellene maradnia őrködni, de mindenki gyorsan elalszik. Különösen egy ilyen kimerítő nap után.

- Rendben, ma Glimmer a soros. Mindenki más pihenjen - motyogja álmosan Cato.

Ahogy összegömbölyödök a földön, nem tudom megállni, hogy felpillantsak az árnyékra az ágak közé. Van némi mozgás; egy villanásnyi ideig látom Katnisst az egyik fáklya fényében.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizennyolcadik fejezet

A tó közelében verünk tábort. A felszerelést egy nagy halomba rendezzük. Nem túl diszkrét, de mivel ezek a Hivatásosak, nem számítok tőlük másra. Katniss már biztosan elbújt valahol. A gondolataim körülötte forognak, azon morfondírozom, mit csinálhat. Talált szövetségest, vagy egyedül van? Talált már vizet?

Az első ágyú hangja szakít ki a gondolataimból. A Hivatásosak folytatják a társalgást, mialatt sorra dördülnek el az ágyúk, de én csendben vagyok, és fejben számolok. A tizenegy ágyúdörrenés tizenegy gyerek halálát jelenti. Az első napon máris meghaltak tizenegyen; tizenegy család már gyászol. Csendben, a földre szegezett tekintettel eszem meg az utolsó három kekszem. Nem tudom az elesett srácok nevét, de az arcuk beleégett a fejembe.

- Tizenegy már megvan, még hátravan tizenkettő - szólal meg valaki mögöttem. Rosszul vagyok tőlük.

Végre szétnézek magam körül, szemügyre veszem új szövetségeseimet. Közülük néhányan gyanakodva méregetnek. Nem bíznak bennem, ahogy én sem bennük. Azt hiszem, már legalább egy órája üldögélünk a tóparton; persze nem tudhatom biztosra, mert nincs semmi, amiből tudhatnám, mennyi az idő. Miután felhalmoztuk a készleteket, leültünk enni, és ellátni a sérüléseinket.

A nap még mindig fényesen süt le ránk, amikor Cato talpra ugrik és felkap egy hátizsákot. - Vadászni megyünk - jelenti be. Erre felkapom a fejem. Úgy érti, vacsorát? Rengeteg kajánk van a Bőségszaruból. Eltart egy pillanatig, mire eljut a tudatomig, mire gondol. Nem állatokat akar elejteni. Úgy értette, kiválasztottakra vadászunk. A gondolataim visszatérnek Katnissra.

Felkelek, és odacsámborgok az indulásra kész Cato és Clove mellé. Amikor felveszek egy hátizsákot, mindketten rám bámulnak.

- Mit csinálsz? - kérdezi Clove gyilkos hangon.

- Vadászni megyek - felelem, mintha nem lenne nyilvánvaló.

- Senki nem mondta, hogy te is jöhetsz - vág vissza rosszallóan Clove. Tudomást sem véve róla Catohoz fordulok. Elég egyértelmű, hogy ő a vezetőjük. A megtermett fiú fontolgatja a dolgot, miközben gyanakvóan fürkész.

- Velünk jön, Clove. Neked talán itt kellene maradnod, hogy szemmel tartsd a felszerelést. - Clove arcára kiül a felháborodás. Mikor Cato meglátja, hozzáteszi: - Vagy esetleg jobb lenne, ha Glimmer maradna itt.

Rápillantok a lányra, akinél ott van az íj és a tegez a nyilakkal, amit a Játékmesterek minden bizonnyal Katnissnak szántak. Nyilvánvaló, hogy nem igazán tudja, hogyan kell kezelni a fegyvert. Ahogy próbálkozik vele, zavarodottság ül ki az arcára.

- Cato, ő miért jön velünk? - csattan fel Clove.

Cato felsóhajt.

- Mert ismeri a csajt, Clove. Ismeri a titkait, így a hasznunkra lehet. - Úgy döntök, nem teszek említést arról, mennyire udvariatlan dolog a úgy beszélni valakiről a jelenlétében, mintha ott sem lenne. Clove elviharzik, hogy összeszedje a cuccát. Cato óvatosan méreget. Odafordulok, és magamra erőltetem a legbarátságosabb mosolyom. Ő továbbra is keményen néz rám. Ez kicsit Katnissra emlékeztet. Ő is le tud törölni az arcáról minden érzelmet.

- Szóval... Mi a titka? - kérdezi.

- Ez pillanatnyilag nem számít. Meg fogjátok tudni, amikor eljön az ideje - mondom mereven, remélve, hogy ezzel sakkban tarthatom. Először úgy tűnik, tovább akarja erőltetni a témát, de újra feltűnik mellettünk Clove.

- Rendben, mindenki készen áll.

Fogom a táskám, teli élelemmel, kötszerekkel, vízzel és egy fáklyával. A vadászathoz szükséges legtöbb holmit Cato és Clove már bepakolta. Egy kicsit ijesztő számomra, hogy mennyire elkötelezettek a feladat iránt.

A vadászat első néhány óráját gyaloglás teszi ki, de Catot látszólag nem zavarja, hogy még nem akadtunk egy versenyző nyomára sem. Az az érzésem, hogy az igazi vadászat majd csak akkor fog elkezdődni, ha lemegy a nap.

Miután besötétedik, felcsendülnek az éjszakában a Himnusz hangjai. Mindannyian megállunk, és az égre nézünk. A Kapitólium címere jelenik meg, majd az elesett kiválasztottak arcképe, a Körzetük számával. Nincsenek nevek, csak arcok. Tudom, hogy Katniss még életben van, mert nem hangzott el ágyúdörrenés az első összecsapás vége óta, mégis elönt a megkönnyebbülés, amikor nem jelenik meg a képe az égen. Amikor a címer elűnik, és a zene elhalkul, a Hivatásosak folytatják a beszélgetést, amit a Himnusz félbeszakított. És haladunk tovább. Nem veszik a fáradtságot, hogy halkan osonjanak a fák között, ami szerintem hülyeség a részükről. Ha van is a közelben egy kiválasztott, csak annyi a dolga, hogy csendben meghúzza magát, amíg a hangos csorda odébbáll.

Ahogy telik-múlik az idő, mindenki egyre kimerültebb lesz, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebbet beszélgetnek, és egyre halkabban mozognak. Cato és Clove minden gyanús hangra megtorpannak, és felkészülnek a harcra. Mindig csak a szél vagy egy állat a bűnös. Időnként végeznek az állattal, és tovább indulnak anélkül, hogy begyűjtenék a zsákmányt későbbre. Még mindig elámulok, mekkora örömüket lelik a gyilkolászásban.

Már kezd átderengeni a halvány hajnali világosság a fák lombjai között, amikor Cato fényt lát előttünk.

- Ott! - mutat a haldokló parázsnak látszó vörösségre. A szívem vadul zakatol a mellkasomban, amikor eszembe jut Katniss, de igyekszem lenyugtatni magam. Ő okos. Elég okos ahhoz, hogy ne gyújtson éjszaka tüzet. Ezt ismételgetem magamban, mialatt a többiek elkezdenek a kihunyófélben lévő tűz felé rohanni. Próbálom tartani velük a lépést, de a kificamodott bokám lüktet a fájdalomtól. Egy lány van ott, de nem Katniss. Megkönnyebbülök a felfedezéstől. Bizonyára elaludt a tűz mellett.

Clove és a Marvel nevű fiú érkezik meg elsőként. Megragadják a lány karjait, felijesztve álmából. Cato is megérkezik, ahol a lány könyörög nekik, a rémülettől tágra nyílt szemekkel.

- Ne! Kérlek, ne! - Lelassítok, és hátul maradok. Próbálom erősnek mutatni magam. Cato lecsap a kardjával a lány mellkasára, aki felsikolt fájdalmában. Teszek hátrafelé néhány lépést, és elszakítom róla a tekintetem. Az ujjamra harapok, hogy visszafogjam az undoromat. A sikolya elhalkul, amíg már nem hallom őt, mialatt a Hivatásosak éljeneznek, és gratulálnak egymásnak. Kényszerítem magam, hogy visszanézzek rájuk. Inkább az ő arcukon tartom a tekintetem, minthogy a lányra nézzek.

- Kutassuk át, hátha van nála valami használható - mondja Cato, majd hozzám fordul. Kipréselek magamból egy halvány mosolyt és egy bólintást, remélve, hogy ez gratulációnak minősül. Nem szól semmit, csak kihúzza a kardot a lány mellkasából. A hang, ahogy a penge elválik a hústól, émelyítő, és biztos vagyok benne, hogy hallom a lányt fájdalmasan felnyögni. Úgy tűnik, a többiek nem vették észre.

- Nincs nála semmi - sóhajt Clove.

- Kíváncsi vagyok, ki volt - mélázik Marvel, inkább csak magában.

- Kit érdekel? - csattan fel Clove keményen.

- Tűnjünk innen gyorsan, hogy el tudják vinni a hullát, mielőtt bűzleni kezd - mondja Cato, mire mindannyian elindulunk. Clove és Cato azon vitatkoznak, hogy folytassuk a kutatást, vagy menjünk vissza a táborba. Én csak a lányra tudok gondolni, és arra, ahogy az életéért könyörgött. Sajnálom, nagyon sajnálom, ismételgetem magamban a halott lánynak.

A többiek megállnak egy tisztáson, hogy döntésre jussanak. Lassúnak érzem magam, és csak annyi vágyam van, hogy lefeküdjek valahol, távol ezektől az emberektől.

- Mostanra már el kellett volna sütniük az ágyút, nem? - hatol át Clove hangja a gondolataimon. A lány még mindig életben lehet?

- Igen, szerintem is. Simán bejöhetnének érte.

- Kivéve, ha még nem halt meg.

- Meghalt. Saját kezűleg szúrtam le.

A vita folytatódik, és egyre inkább idegesítenek. Fizikailag és szellemileg is kimerült vagyok, pedig a Viadal még csak most kezdődött.

- Csak az időnket fecséreljük! - vágok közbe hirtelen. - Visszamegyek, végzek vele, aztán mehetünk tovább - csattanok fel.

- Rajta, te hősszerelmes - mondja Cato. Ó, egek, terjed a becenév. - Tiéd a pálya.

Egy nagy sóhajtással megfordulok, és elindulok vissza, ahol a lány fekszik a parázs mellett. Habozni kezdek, amikor meglátom, de továbbmegyek, és letérdelek mellé. A testét körbeveszi a vér, amit próbálok kikerülni. Még mindig lélegzik, de nagyon egyenetlenül. A szájából vér ömlik, és végigfolyik az arcán. Visszafolytok egy szipogást, és megfogom a kezét.

- Annyira sajnálom - mondom halkan. A szeme megrezzen, és rám talál. Próbál mondani valamit, de nem sikerül szavakat alkotnia. Nagyon közel jár a halálhoz, ezért csak térdelek mellette, és fogom a kezét.

- Nagyon sajnálom. Nemsokára minden rendben lesz. Többé már nem fog fájni - motyogom, és a kézfejét simogatom. Vesz egy utolsó, reszketeg lélegzetet, aztán a szemei már élettelenül merednek a világosodó égboltra. Lecsukom a szemhéjait, és óvatosan a mellkasára helyezem a kezét.

- Sajnálom - suttogom még egyszer, utoljára, mielőtt visszatérnék a Hivatásos Kiválasztottakhoz.

- Na, halott volt? - kérdezi Cato, amint meglát a fák között.

- Nem. De most már az. - Az ágyú hangja szeli át a levegőt. Cato gyanakodva néz rám, Clove csodálkozva. - Nos, akkor indulhatunk?

Most még jobban gyűlölöm őket.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizenhetedik fejezet

Sziasztok!

Itt a mai friss. :) Ez a perc is eljött, elkezdődik a Viadal. :D A következő pár fejezetből kiderül, mi minden történik Peetával az arénában, mielőtt Katniss rátalál a folyóparton. ;) :D

Jó szórakozást!

~ Emma

Hatvan másodperc. Itt kell állnom hatvan másodpercig, mielőtt megszólal a gong, és elkezdődik. Az egész testemben végigszáguld az adrenalin. Itt vagyunk. Valahogy sikerül rendezni a gondolataimat, és szemügyre veszem, hogy mi minden hever előttem. Sok mindent szétszórtak a Bőségszaru körül, többek között fegyvereket, élelmiszert, sátrakat, és gyógyszereket. Azok a cuccok vannak közelebb a Bőségszaruhoz, amelyek értékesebbek.Van néhány pokróc is. A tekintetem leragad az íjnál és a nyilaknál, Katniss fegyverén. Balra sandítok, Katniss öt kiválasztottal arrébb áll tőlem. Körbenéz, a szemében a vadászok rutinjával. Menj az erdőbe, menj be az erdőbe, kántálom magamban, de úgy tűnik, futáshoz készülődik. Eláraszt a rettegés, amikor rájövök, mire készül: elindul, hogy megszerezze magának a fegyvert. Ha nem kezd el azonnal menekülni, az első órát sem éli túl. Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy ez megtörténjen, még akkor sem, ha ez azt jelenti, hogy nekem is maradnom kell, és szembe kell szállnom mindenkivel, aki a közelébe megy. Tovább bámulom, hátha ő is rám néz.

Hirtelen felém fordul. Találkozik a pillantásunk. Finoman megrázom a fejem, abban a reményben, hogy megérti az üzenetet. Ne csináld, tűnj el innen. Az egy perc majdnem lejárt, Portia könnyeire, Haymitch tanácsaira és Katnissra gondolok.

A gong megszólal, és az erdőre gondolok. Be kell rohannom a fák közé. A lábaim mégis a Bőségszaru felé kezdenek vinni. Van egy nagy kés a közelemben, azt elérhetném, és úgy tűnik, senki más nem startolt rá. Felkapom a fegyvert és megfordulok, a szemem ösztönösen Katnisst kezdi keresni. Bárhol felismerném az alakját. Egy fiú megpróbálja elvenni tőle a narancssárga hátizsákot, amit szorongat. Tartsd magad távol tőle, morgom magamban. Megiramodok feléjük, épp, amikor a lány a Második Körzetből beleállít egy kést a fiú hátába. Nem állok meg, ahogy a lány sem hagyja abba a késdobálást. Eszembe jut, hogy talán én is eldobhatnám felé a kést, amit a kezemben tartok, de tuti, hogy még csak meg sem sebesíteném. Rémesen célzok.
Katniss rohan, a hátizsákot használva pajzsként, ahogy egy újabb kés szeli át a levegőt az irányában. Engedélyezek magamnak egy röpke pillanatot, hogy megkönnyebbüljek, hogy sikerült elmenekülnie. Visszafordulok az íj és a tegez felé, és elhatározom, hogy megszerzem őket Katnissnak.
Valaki belém rúg. Annyira lefoglalt a bámészkodás, hogy az illető jó fogást talált a derekam körül, és mindketten a földre zuhanunk. A bokám kifordul, de nincs időm felszisszenni. Lerúgom magamról az idegen testet, a talpamra gördülök, és guggolva maradok. A Második Körzetből való lánnyal találom szembe magam, aki rosszindulatúan mosolyog rám.
- Á, a hősszerelmes - vihog, egy késsel hadonászva. - Először megszabadulok tőled, aztán megkeresem a kis barátnődet is.
Elönt a gyűlölet a gondolattól, hogy ez a a lány Katniss után ered, hogy végezzen vele. Eszembe jut, hogy még mindig szorongatom a kést, és jobb fogást keresek a markolaton. A lány támad, a kés pengéje fényesen villan a napsütésben. Megpróbálok kitérni a vágás útjából, de a lány nagyon gyors: fájdalom hasít a karomba. Sikerül oldalba rúgnom, aminek következtében elveszti az egyensúlyát, és a földre roskad. A vágásra szorítom a kezem, és grimaszolok kínomban. Amikor elveszem a kezem, síkos a vértől. A lány nem marad lent sokáig, máris talpon van, és mérgesen néz le rám. Látom, hogy vér szivárog az alkarján lévő sebből. A tekintete megakad a vérre az én karomon, és mosolyra rándul a szája, átmenetileg megfeledkezve róla, hogy nekem is sikerült megsebesítenem őt.
Meg fog próbálni megölni. Tisztán látom a szemeiben. Ahogy fogja a kést, és próbálja kiszámítani a mozdulataimat. Nem vár sokáig, újra rám ront. Ez alkalommal sikerül kikerülnöm a kést, és a saját testsúlyomat használva lököm oldalba. Úgy vélem, a könyöke csapódik az arcomba, amin meglepődök. Meglököm, a földre taszítom, a kés pedig kirepül a kezéből, és elég messzire gurul a földön ahhoz, hogy a lány ne érje el.
Hezitálok, amíg erkölcsi csatát vívok magammal. Nem üthetem meg - mégiscsak egy lány! De ha nem teszem, végezhet velem, és Katniss nyomába eredhet. És az alapján, amit láttam, nagyon jól bánik a késsel. Mielőtt újra felkelhetne, lefogom, hogy távol tartsam a fegyverétől, amíg kitalálom, hogy mihez kezdjek. Tudom, hogy nem engedhetem el; arra edzett, hogy levadássza és megölje a többi kiválasztottat. De ülhetek itt, és fojtogathatom ezt a lányt mindaddig, amíg már nem lélegzik?
Mialatt morális harcot vívok magammal, teljesen elfelejtem, hogy más játékosok is vannak körülöttünk. Kezek ragadnak meg, és húznak hátra. Először kapálózom, a lány fuldoklik a szorításomban, ahogy a másik kiválasztott próbál elvonszolni tőle. Egy újabb pár kezet is megérzek magamon, és akkor elengedem. Túlerőben vannak. Egy ököl csapódik az arcomba, de fogalmam sincs, kihez tartozik.
Letörlöm a vért a számról, és felpillantok a Hivatásos Kiválasztottakra.
- Mit csináljunk vele, Cato? - Öljetek meg, és csináljátok gyorsan.
Észreveszem, hogy az ég kék, a nap tüzesen süt le az arénára. Eltűnődöm, ez vajon az igazi nap, vagy csak a Játékmesterek műve? A Kapitóliumban is ilyen verőfényes napsütés van?
- Had öljem meg! Kérlek, Cato! - Felismerem a lány hangját, ő támadott meg. Ránézek, és látom, hogy még mindig a nyakát dörzsölgeti ott, ahol az ujjaim köré fonódtak. Világosan látszik rajta, hogy ha a pillantással ölni lehetne, már halott lennék. Néhány méterre tőlem egy lány könyörög az életéért. Pár másodperccel később a húsba csapódó penge émelyítő hangja hallatszik, majd egy fojtott, fájdalmas nyögés. Aztán csend. Egy pillanatra becsukom a szemem, és kényszerítem magam, hogy lassan lélegezzek ki és be. Hogy ne mutassak félelmet.
- Clove - mondja szigorúan Cato. A vezető arckifejezésével gyorsan rápillant a lányra, mire az meghátrál. Eltöprengek ezen a néma kommunikáción. Egy vezető és a követője? Vagy egy olyan fiú és lány váltott pillantást, akik nem akarnak egymás ellen harcolni? Egy fiú és egy lány, akik szívesebben csókolnának, mint gyilkolnának. Váratlanul felnevetek a gondolatra, nem tudom megállni. Hihetetlenül nevetségesnek tűnik a gondolat, hogy a Hivatásosoknak vannak érzelmeik. Minden szempár rám szegeződik, és gyanakodva méregetnek.
- Mi olyan vicces, hősszerelmes? - kérdezi Clove, szinte sziszegve. Kíváncsi vagyok, vajon mindvégig így fog hívni?
- Talán máris megőrült - veti fel egy másik.
- Nem tudjátok elkapni. - Hallom magam, ahogy kimondom a szavakat, és elmosolyodok, mert tudom, hogy ez az igazság. Cato és Clove összenéznek, de ez alkalommal nem töröm magam az analizálással.
- Miről beszél? - kérdezi valaki, de nem tudom, kihez tartozik a hang.
- A kis barátnőjéről - fröcsögi Clove. Nem javítom ki. Legalább egy ember elhiszi, hogy Katniss a barátnőm lehet.
- Túl gyors. Túl erős. Túl okos. Nem fogjátok elkapni - ismétlem vigyorogva.
Cato megragadja a karomat. Először hátrálok előle, de talpra ránt.
- Igazad lehet. Valószínűleg mi nem tudjuk elkapni... de te igen. - Vállon vereget és elmosolyodik, mielőtt elfordul, és elsétál. Clove a nyomába szegődik. A mosolyom elhalványul, de aztán eszembe jut, hogy ez volt a terv. Csatlakoznom kellett a Hivatásosakhoz. Ettől függetlenül még mindig taszít az elképzelés. Ezek az emberek levadásszák a többieket; bárkit, aki gyengébb náluk. És valószínűleg még élvezik is a dolgot.
- Jól van, srácok! Össze kell gyűjtenünk innen az összes felszerelést, hogy egy helyen legyenek - mondja Cato.
Veszek egy mély lélegzetet, és összerezzenek az éles fájdalomtól, ami az oldalamba hasít, ott, ahol Clove megütött. Vagy az ütés, vagy az esés következtében megsérülhetett a bordám, de úgy tűnik, nem szenvedtem maradandó károsodást. A kezem még mindig szúr, ezért tartok egy gyors vizsgálatot. Néhány seb kinyílt, és a tenyeremet vér borítja. A jobb karomon lévő vágás is vérzik még, a pólóm szegélye ragacsos a vértől. A kificamodott bokám is fáj, ezért nem túl magabiztos a járásom. Az arcom is fáj egy kicsit, és érzem, hogy máris véraláfutások keletkeztek rajta. Van elsősegélydoboz is a megmaradt hátizsákok között. Előveszek némi kötszert, hogy szorosan bekössem a karomat, és elállítsam a vérzést.
Engedélyezek magamnak egy lopott pillantást az erdő irányában. Tudom, hogy valahol ott bujkál Katniss. Azt latolgatom, vajon még mindig fut-e, hogy a lehető legnagyobb távolság válassza el tőlünk. Ránk kelletlenül gondolok így, csapatként. Ez nem az az oldal, ahol igazából lenni akarok. Mégis, ez a legjobb módja annak, hogy kezeskedhessek a biztonságáról.
Visszafordulok oda, ahol a többiek elkezdik felhalmozni a készleteket. A lélegzetem kissé elakad az elém táruló kép láttán. Mindenütt testek hevernek; tizenegy halott vagy haldokló gyereket számolok. A füvet vörösre festi a vér.
Engedélyezek magamnak egy hosszú, reszkető lélegzetet, hogy megerősítsem magam, és megkeményítsem az arcom. Nem gyászolhatom a halott kiválasztottakat. Emlékeztetem magam, hogy nem is ismertem ezeket a srácokat. De annak hatására, hogy látom őket szanaszét heverni a földön, és tudom, hogy a Hivatásosak máris megfeledkeztek róluk, keményen megüt a felismerés.
Ez itt a valóság. Most küzdenem kell, és nem csak a saját túlélésemért, hanem Katniss életéért is.

Eredeti nyelven: fanfiction.net

A pék fia - Tizenhatodik fejezet

Hahó!

Ez a mai egy kicsit rövidebb rész lesz, mint a tegnapi, de aggodalomra semmi ok, mert holnap is lesz friss. :)

Kellemes estét!

~ Emma

Érzem, hogy valaki bökdös, hogy felébredjek, ami azt jelenti, hogy valamikor sikerült elaludnom. Lassan kinyitom a szemem, bár a ólomsúlyúnak érzem a szemhéjam, és felpislogok Portiára. Feszült mosollyal noszogat, hogy keljek fel. Beletelik néhány másodpercbe, mire eszembe jut, milyen nap van, és mi vár rám. Amikor elönt a felismerés, vissza akarok mászni az ágyba, hogy szorosan a fejemre húzzam a takarót, és soha nem jönnék elő. De ez nem lehetséges. Az előző esti incidensből származó vágások a tenyeremen még mindig lüktetnek a fájdalomtól. A szám kiszáradt. Két pohár vizet is benyakalok, mialatt Portia ruhát keres nekem. Bár nem ezt fogom viselni az arénában; azt majd az aréna alatti katakombákban fogom felvenni.

Portia felkísér a tetőre. Arra számítok, hogy ott majd találkozunk Katnisszal, de ő nincs ott. Nem tudom elfojtani a csalódottságomat. Egy légpárnás tűnik fel felettünk. Fellépek a kötélhágcsóra, hogy felmásszak a járműbe, de amikor megérintem, a testem megfagy, és felhúznak. Még akkor sem tudok megmozdulni, amikor már a hajón vagyok, és egy fehér köpenyes férfi jelenik meg. A kezében fecskendőt tart. El akarok húzódni, kiütni a kezéből a tűt, vagy valami, de még mindig bénult vagyok.

- Ez a nyomkövetőd. Nyugton kell maradnod, hogy könnyebben tudjam elhelyezni.

A hangja nagyon megnyugtató, ám a kezében tartott tű egyáltalán nem segít ellazulni. Csak egy nyomkövető, ez minden. Fecskendő, gondolom elkeseredetten. A férfi megfogja a karomat, és éles fájdalom hasít belém, amikor mélyen a bőröm alá szúrja a tűt. A fogam csikorgatom, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne szisszenjek fel fájdalmamban.

Végre elengednek, és a távozó férfit Portia helyettesíti mellettem. Egy Avox fiú is feltűnik, és odakísér a reggelihez. Nem vagyok túlságosan éhes, de tudva, hogy mi áll előttem, nincs túl sok választásom. Nem lehet tudni, mikor jutok kajához legközelebb. Úgyhogy leülök, és annyi mindent tömök magamba, amennyit a gyomrom elbír, de mindennek olyan íze van, mint a guminak.

Nem tudom, valójában meddig tart az út, de én egy örökkévalóságnak érzem, mintha a halálos ítéletem végrehajtására várnék. Az asztallal kötöm le a figyelmem, végighúzom az ujjaimat a fa erezetének mintáin. Egyszerre Portia a kezemre helyezi a kezét. Ránézek.

- Peeta, kérlek, ideges leszek. - Horkantok, és megrázom a fejem.

- Ideges? Miért? Hogy nem áll majd tökéletesen a hajam, amikor megölnek? - Azon nyomban megbánom, amint kiszaladnak a szavak a számon. Portia szemét kezdik ellepni a könnyek. - Ne haragudj, nem úgy értettem. Sajnálom. Csak... hát, elég ideges vagyok. De ez nem volt fair.

Sóhajtok. Portia kedvesen mosolyog, és bólint. - Semmi baj, megértem.

Még mindig rémesen érzem magam. Az út hátralévő részét csendben tesszük meg, de Portia keze még mindig az enyémen nyugszik. Ez eléggé megnyugtató.

Az ablakok elsötétülnek, ami azt jelzi, hogy közeledünk az arénához. Amikor a légpárnás megáll, Portiával a kötélhez megyünk. Egy földalatti alagútban találjuk magunkat, valószínűleg az aréna alatt. Valaki útbaigazít minket, hogy merre kell mennünk az Indítószobához, ahol elvégzik rajtam az utolsó simításokat, de nem figyelek. Csak követem Portiát, akár egy zombi. Elkalandoznak a gondolataim: a Körzetek lakói Karámnak hívják ezeket a kamrákat - ahová az állatokat viszik, mielőtt levágják őket.

Azon tűnődöm, vajon Katniss is olyan ideges-e, mint én vagyok, de ő mindig sziklaszilárd, most sem lehet ez másképp. Valószínűleg ugyanolyan kemény az arca, mint máskor, és most is figyel mindenre, ami körülötte zajlik.

Félreteszek minden gondolatot, és Portia utasításaira összpontosítok.

- Zuhanyozz le, és moss fogat - mutat a fürdőszoba felé.

Beállok a zuhany alá, és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy ugyanolyan, mint amilyen a Kiképzőközpontban is volt. Sokkal frissebbnek érzem magam, amikor kiszállok, még arra sem veszem a fáradtságot, hogy eltakarjam magam Portia előtt. Nincs sok értelme szégyenlősködni olyasvalaki előtt, aki már ezerszer látott meztelenül. Portia kritikus szemmel méreget.

- Mi az? - kérdezem. Hirtelen ideges leszek, hogy valami nincs rendben.

- Semmi, semmi. Csak úgy döntöttem, így hagyjuk a hajad. Ma nem használunk zselét. - Ezek után még rosszabbul érzem magam amiatt, amit a légpárnáson mondtam.

- Ha így gondolod...

Valaki bejön egy csomaggal, mire azonnal eltakarom magam. Portia előtt talán nem érzem kényelmetlenül magam pucéran, de ez egy idegen. Gyorsan kimegy, egyetlen szó nélkül. Portia segít felvenni a rendkívül egyszerű ruhákat. Közelebbről is megvizsgálja a fekete, kapucnis kabátot, és bólint, mintha azt látta volna, amire számított.

- A kabát anyaga visszaveri a tested hőjét. Semmi kétség, az éjszakák hidegek lesznek az arénában. - Bólintok, és áthúzom a fejemen. A bakancs következik, ami puha bőrből készült. Nagyon kényelmes. - Jól van, sétálj benne egy kicsit, hogy hozzászokj! - utasít Portia, én pedig teszem, amit mond. Megteszek néhány széles kört, miközben emelgetem és nyújtogatom a karjaimat és a lábaimat, hogy biztosan minden tökéletesen passzoljon. Minden rendben van, és elég szoros is.

- Szóval... most várunk? - kérdezem, mire Portia komoran bólint.

Leülünk a kanapéra, és a térdemen kezdek dobolni az ujjaimmal; ezúttal Portia egy szót sem szól. Sokáig csendben vagyunk, míg millió gondolat cikázik az agyamban.

Ennyi. Eljött a nap, amikor meghalhatok. A nap, amikor Katniss meghalhat. Egyikünk halott lehet akár már egy órán belül, és csak egy ágyúdörrenés marad utánunk, hogy a többi Kiválasztott értesüljön róla. Ismét eszembe jut Katniss, és hogy mit csinálhat épp, és a gondolata valamelyest enyhíti a zsibbasztó félelmet. Izzad a tenyerem, amikor Portia a tökéletesen manikűrözött, nőies kezeibe veszi a kezeimet. Katniss keze durva, mint az enyém, és csak azóta tökéletes a körme, mióta a Kapitóliumban van. Azt akarom, hogy Katniss kezei öleljék körül az enyémeket, az megnyugtatna.

- Te reszketsz - jegyzi meg Portia.

- Félek - lehelem halkan. Kíváncsi lennék, most vannak-e körülöttünk kamerák.

- Csak gondolj arra, hogy mit mondott Haymitch. Fuss el, keress vizet, és tűnj el a szemük elől - mondja, de megrázom a fejem.

- Nem, nem. Csatlakoznom kell a Hivatásosakhoz. Haymitch azt mondta, lépjek be közéjük. Ez a legjobb megoldás. - A szavak egy szuszra törnek elő belőlem, és valahol az agyam egy eldugott is szegletében rájövök, hogy Portiának feltehetőleg fogalma sincs róla, miről beszélek.

- A Hivatásosakhoz? Peeta, figyelj rám! Amikor megszólal a gong, tűnj onnan a francba! Hallasz engem? Nem maradhatsz a Bőségszarunál. - Meg vagyok lepődve, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam Portát káromkodni. 

Egy női hang bejelenti, hogy itt az ideje elindulni. Remegve felállok, elengedem Portia kezét. Mosolyogva fordulok hozzá, de ő sír. Nincs időm megvigasztalni, rá kell állnom a kör alakú fémlapra.

- Köszönök mindent, Portia - mosolygok vissza rá, de ő még mindig csak bámul rám.

Veszek egy mély lélegzetet. Előidézem emlékezetemben a képzeletbeli liszteszsákomat, és kihúzom magam, magasan és büszkén. Minden érzelmet letörlök az arcomról, ahogy szerintem Katniss is csinálja. A henger emelkedni kezd, és egy rövid ideig sötétségben vagyok. Majd hirtelen szabad levegőn találom magam, vakító napsütésben, amitől hunyorognom kell. Amikor visszanyerem a látásom, azonnal Katnisst kezdem keresni. Egyenesen áll, szeme már a körülöttünk elterülő arénát pásztázza.

A bemondó hangja körülölel minket:

- Hölgyeim és uraim, kezdődjék hát a hetvennegyedik Éhezők Viadala!

Eredeti nyelven: fanfiction.net