A pék fia - Huszonegyedik fejezet

Sziasztok!

Itt az új fejezet. Ez most ilyen kis átkötő rész, de ne aggódjatok, nemsokára újra izgi pillanatokhoz érünk. (Izgi pillanatok alatt a barlangban töltött romantikus órákat értem. :D)

Ezen a héten várhatóan még két fejezettel lehet számolni, a következő hétre pedig - a frisseken kívül - lesz egy naaagy, nagy, nagy feladatom is számotokra... De erről később. ;)

Jó olvasást!

~ Emma

Egy ideig csak fekszem, beborítva a sárral, ahogy a fájdalom egyre inkább eluralkodik a testemen. A lábam a legrosszabb, ahol Cato megvágott a kardjával. Forróság perzseli a húsomat, miközben a csípések a nyakamon és a mellkasomon is egyre fájdalmasabbak lesznek, minden eltelt órával. Végül elájulok ettől a rengeteg kíntól.

Többször is elveszítem az eszméletem, majd magamhoz térek. Nézem, ahogy a fény elhalványul az égen. Az ajkaim cserepesek, az egész szám száraz. Próbálok megfordulni, hisz a patak nincs messze. Próbálom megemelni a felsőtestem, de hasztalan. Össze kell zárnom az ajkaimat, hogy abbahagyjam a nyöszörgést, akár egy sebzett állat. Aztán feladom a kísérletezést, mert semmi értelme. Minden erőm kiszállt belőlem, és a testem legnagyobb része lüktet a fájdalomtól. Talán néhány óra múlva újra megpróbálom.

Nem kísérletezek többé. Néhány óra múlva már mozdulni sem tudok, sem néhány órával az után. Fogalmam sincs, mi történik velem, csak azt tudom, hogy ez rossz jel. Nagyon rossz. A csillagokat bámulom az aréna egén, és azon mélázom, meddig tart még, mire meghalok. Meddig húzom még itt a sárban? Talán addigra már csak egy kiválasztott marad, aki majd eljön, hogy levadásszon. Magamban nevetgélek, de a kuncogásom teljes egészében kimeríti a hisztérikus nevetés fogalmát.

A szomjúságom az oka, hogy abbahagyom. Elkezd fájni.

Többet alszom, kevesebbet mozgok. A szám még mindig száraz, az ajkaim még mindig cserepesek. Kinyitom a szemem, amikor meghallom a himnuszt. Ma senki nem halt meg, de nem tudom, hány napról, és hány kiválasztott haláláról maradtam le. A himnusz valamennyire visszahoz a valóságba. Katniss vajon még él? Biztosan. Különben akár arra is használhatnám az erőm utolsó morzsáit, hogy addig ficánkoljak, amíg a fájdalom megöl, vagy rám talál egy másik kiválasztott. De nem, neki életben kell lennie. Ő erősebb és gyorsabb nálam. Ő biztosan nem fetreng valahol, lassan haldokolva, ahogyan én. Sóhajtok és behunyom a szemem, örömmel sodródva az öntudatlanságba. Ezúttal azt kívánom, bár örökké tartana.

Nem tart. Már rég elvesztettem az időérzékem, fogalmam sincs, mennyi ideig alszom, vagy meddig tudok ébren maradni. A fájdalom már tompább, de nem tudom, ez azt jelenti-e, hogy kevésbé fáj, vagy azt, hogy a testem zsibbadni kezd. Az utóbbit tartom valószínűbbnek, mert vannak elképzeléseim, milyen rosszak a sebeim. Ez nem olyasmi, amiből felépülhetsz pusztán annyival, hogy a sárban heversz egy vagy két vagy több napig.

Valami durranás hallatszik, de messziről jön a hang, és nem olyan, mint az ágyúk megszokott dörrenése. Egy újabb robaj követi, bár nem olyan hangos, mint az előző. Egészen biztosan nem ágyú volt; az ágyúk mindig ugyanúgy szólnak, ugyanolyan hangerővel. Robbanás? Ennek semmi értelme.

A gyomrom megkordul, és fáj egy kicsit. Már jó ideje nem ettem vagy ittam semmit. Talán érdemes lenne megkísérelni orvosolni ezt a problémát. Talán bele tudok gördülni a patakba, csak bele kell adnom minden maradék energiámat, és el kell viselnem a fájdalmat. Nem lehet olyan nehéz. Meg tudom csinálni; persze, simán... De még egy centit sem tudok megtenni, mert a testem egyáltalán nem válaszol az agyam parancsaira.

Ismét feladom, és visszafekszem, hogy az égre bámuljak. Úgy nézem, délután van. Újabb dörrenés zavar meg. Na, ez most tutira egy ágyú volt. Katniss? Nem, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy meghalt. Nem vagyok hajlandó beletörődni, hogy belebuktam a feladatba, hogy megvédjem őt.

A délután és az este legnagyobb részét ébren töltöm, nem csapnak össze felettem az eszméletlenség hullámai. Azt hiszem, ez azért van, mert van annyi lelki erőm, hogy tudjam: magamnál kell lennem a himnusz során. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy nem Katniss ágyúja dördült el. Végre feltűnik az égen a címer, és az arénában felharsan a himnusz. A fiú a Harmadikból és a fiú a Tizedikből. Nem Katniss. Most már hagyom, hogy az öntudatlanság újra elragadjon.

Legközelebb másnap ébredek fel, legalábbis azt hiszem, hogy másnap van. Már nem fáj a gyomrom az éhségtől, a testem többi részén viszont annál több fájdalmat érzek. Miért nem halok meg végre? Azt akarom, hogy vége legyen a kínoknak és a tudatlanságnak. Újra elalszom, és először azóta, hogy álcáztam magam, álmodok. Katniss piros kockás ruhát visel, és a haja két fonatban van, de nem öt éves. Ez az a Katniss, akit most ismerek. Mosoly ragyogja be az arcát, ahogy kinyújtja felém a kezét.

Gyere velem, Peeta. Minden rendben. Ó, már milyen rég óta szeretnék felkelni, és megfogni a kezét. Ám leragadtam, a földön fekve. Amikor látja, hogy nem mozdulok, inkább ő szalad oda hozzám. Meglepődök, amikor lehajol és gyengéden megcsókol.

Harsonák hangja ébreszt az édes, boldog álomból. A harsona csak egyvalamit jelenthet: valamilyen bejelentést tesznek; változás van a tervben. Kinyitom a szemem, és az égre nézek, hogy megbizonyosodjak róla, nem csak a képzeletem játszik velem. Claudius Templesmith hangja tölti be az arénát, hogy mindannyian halljuk. Gratulál nekünk, hogy már csak hatan maradtunk. Hatan. Katniss is biztosan benne van a hatban. Istenem, remélem, hogy így van. Claudius tovább szövegel; valamilyen szabálymódosítást emleget. Most már minden figyelmemet rá fordítom - annyit, amennyit csak a félig háborodott elmémmel lehetséges. Az ugyanabból a Körzetből érkező mindkét kiválasztottat győztesnek kiáltják ki, ha mindketten életben maradnak. Kis szünet áll be, mielőtt Claudius megismétli a szabályváltozást. Homlokráncolva bámulom az eget, és emésztgetem az elhangzottakat.

Peeta! - Megint a képzeletem játszik velem?

A felismerés eljut a kótyagos agyamig. Ha Katniss és én leszünk a két utolsó túlélők, mindketten kisétálhatunk innen.

- Katniss! - kiáltom a nevét válaszként a képzeletemben létező hangra. Eljön majd értem? Meg tud egyáltalán találni? Természetesen igen, hisz Katnissről van szó. Katnissről, a vadászról, aki az állatok nyomára bukkan, és élelmet biztosít a fél Tizenkettedik Körzetnek. Biztos vagyok benne, hogy követni fogja a nyomaimat onnan, ahol utoljára láttuk egymást. Csak ki kell várnom.

Ám most éjszaka van. Éjjel nem fog megtalálni. De holnap igen. Katniss holnap eljön, hogy megkeressen.

Eredeti nyelven: fanfiction.net