A pék fia - Tizenhatodik fejezet

Hahó!

Ez a mai egy kicsit rövidebb rész lesz, mint a tegnapi, de aggodalomra semmi ok, mert holnap is lesz friss. :)

Kellemes estét!

~ Emma

Érzem, hogy valaki bökdös, hogy felébredjek, ami azt jelenti, hogy valamikor sikerült elaludnom. Lassan kinyitom a szemem, bár a ólomsúlyúnak érzem a szemhéjam, és felpislogok Portiára. Feszült mosollyal noszogat, hogy keljek fel. Beletelik néhány másodpercbe, mire eszembe jut, milyen nap van, és mi vár rám. Amikor elönt a felismerés, vissza akarok mászni az ágyba, hogy szorosan a fejemre húzzam a takarót, és soha nem jönnék elő. De ez nem lehetséges. Az előző esti incidensből származó vágások a tenyeremen még mindig lüktetnek a fájdalomtól. A szám kiszáradt. Két pohár vizet is benyakalok, mialatt Portia ruhát keres nekem. Bár nem ezt fogom viselni az arénában; azt majd az aréna alatti katakombákban fogom felvenni.

Portia felkísér a tetőre. Arra számítok, hogy ott majd találkozunk Katnisszal, de ő nincs ott. Nem tudom elfojtani a csalódottságomat. Egy légpárnás tűnik fel felettünk. Fellépek a kötélhágcsóra, hogy felmásszak a járműbe, de amikor megérintem, a testem megfagy, és felhúznak. Még akkor sem tudok megmozdulni, amikor már a hajón vagyok, és egy fehér köpenyes férfi jelenik meg. A kezében fecskendőt tart. El akarok húzódni, kiütni a kezéből a tűt, vagy valami, de még mindig bénult vagyok.

- Ez a nyomkövetőd. Nyugton kell maradnod, hogy könnyebben tudjam elhelyezni.

A hangja nagyon megnyugtató, ám a kezében tartott tű egyáltalán nem segít ellazulni. Csak egy nyomkövető, ez minden. Fecskendő, gondolom elkeseredetten. A férfi megfogja a karomat, és éles fájdalom hasít belém, amikor mélyen a bőröm alá szúrja a tűt. A fogam csikorgatom, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne szisszenjek fel fájdalmamban.

Végre elengednek, és a távozó férfit Portia helyettesíti mellettem. Egy Avox fiú is feltűnik, és odakísér a reggelihez. Nem vagyok túlságosan éhes, de tudva, hogy mi áll előttem, nincs túl sok választásom. Nem lehet tudni, mikor jutok kajához legközelebb. Úgyhogy leülök, és annyi mindent tömök magamba, amennyit a gyomrom elbír, de mindennek olyan íze van, mint a guminak.

Nem tudom, valójában meddig tart az út, de én egy örökkévalóságnak érzem, mintha a halálos ítéletem végrehajtására várnék. Az asztallal kötöm le a figyelmem, végighúzom az ujjaimat a fa erezetének mintáin. Egyszerre Portia a kezemre helyezi a kezét. Ránézek.

- Peeta, kérlek, ideges leszek. - Horkantok, és megrázom a fejem.

- Ideges? Miért? Hogy nem áll majd tökéletesen a hajam, amikor megölnek? - Azon nyomban megbánom, amint kiszaladnak a szavak a számon. Portia szemét kezdik ellepni a könnyek. - Ne haragudj, nem úgy értettem. Sajnálom. Csak... hát, elég ideges vagyok. De ez nem volt fair.

Sóhajtok. Portia kedvesen mosolyog, és bólint. - Semmi baj, megértem.

Még mindig rémesen érzem magam. Az út hátralévő részét csendben tesszük meg, de Portia keze még mindig az enyémen nyugszik. Ez eléggé megnyugtató.

Az ablakok elsötétülnek, ami azt jelzi, hogy közeledünk az arénához. Amikor a légpárnás megáll, Portiával a kötélhez megyünk. Egy földalatti alagútban találjuk magunkat, valószínűleg az aréna alatt. Valaki útbaigazít minket, hogy merre kell mennünk az Indítószobához, ahol elvégzik rajtam az utolsó simításokat, de nem figyelek. Csak követem Portiát, akár egy zombi. Elkalandoznak a gondolataim: a Körzetek lakói Karámnak hívják ezeket a kamrákat - ahová az állatokat viszik, mielőtt levágják őket.

Azon tűnődöm, vajon Katniss is olyan ideges-e, mint én vagyok, de ő mindig sziklaszilárd, most sem lehet ez másképp. Valószínűleg ugyanolyan kemény az arca, mint máskor, és most is figyel mindenre, ami körülötte zajlik.

Félreteszek minden gondolatot, és Portia utasításaira összpontosítok.

- Zuhanyozz le, és moss fogat - mutat a fürdőszoba felé.

Beállok a zuhany alá, és megkönnyebbüléssel tölt el, hogy ugyanolyan, mint amilyen a Kiképzőközpontban is volt. Sokkal frissebbnek érzem magam, amikor kiszállok, még arra sem veszem a fáradtságot, hogy eltakarjam magam Portia előtt. Nincs sok értelme szégyenlősködni olyasvalaki előtt, aki már ezerszer látott meztelenül. Portia kritikus szemmel méreget.

- Mi az? - kérdezem. Hirtelen ideges leszek, hogy valami nincs rendben.

- Semmi, semmi. Csak úgy döntöttem, így hagyjuk a hajad. Ma nem használunk zselét. - Ezek után még rosszabbul érzem magam amiatt, amit a légpárnáson mondtam.

- Ha így gondolod...

Valaki bejön egy csomaggal, mire azonnal eltakarom magam. Portia előtt talán nem érzem kényelmetlenül magam pucéran, de ez egy idegen. Gyorsan kimegy, egyetlen szó nélkül. Portia segít felvenni a rendkívül egyszerű ruhákat. Közelebbről is megvizsgálja a fekete, kapucnis kabátot, és bólint, mintha azt látta volna, amire számított.

- A kabát anyaga visszaveri a tested hőjét. Semmi kétség, az éjszakák hidegek lesznek az arénában. - Bólintok, és áthúzom a fejemen. A bakancs következik, ami puha bőrből készült. Nagyon kényelmes. - Jól van, sétálj benne egy kicsit, hogy hozzászokj! - utasít Portia, én pedig teszem, amit mond. Megteszek néhány széles kört, miközben emelgetem és nyújtogatom a karjaimat és a lábaimat, hogy biztosan minden tökéletesen passzoljon. Minden rendben van, és elég szoros is.

- Szóval... most várunk? - kérdezem, mire Portia komoran bólint.

Leülünk a kanapéra, és a térdemen kezdek dobolni az ujjaimmal; ezúttal Portia egy szót sem szól. Sokáig csendben vagyunk, míg millió gondolat cikázik az agyamban.

Ennyi. Eljött a nap, amikor meghalhatok. A nap, amikor Katniss meghalhat. Egyikünk halott lehet akár már egy órán belül, és csak egy ágyúdörrenés marad utánunk, hogy a többi Kiválasztott értesüljön róla. Ismét eszembe jut Katniss, és hogy mit csinálhat épp, és a gondolata valamelyest enyhíti a zsibbasztó félelmet. Izzad a tenyerem, amikor Portia a tökéletesen manikűrözött, nőies kezeibe veszi a kezeimet. Katniss keze durva, mint az enyém, és csak azóta tökéletes a körme, mióta a Kapitóliumban van. Azt akarom, hogy Katniss kezei öleljék körül az enyémeket, az megnyugtatna.

- Te reszketsz - jegyzi meg Portia.

- Félek - lehelem halkan. Kíváncsi lennék, most vannak-e körülöttünk kamerák.

- Csak gondolj arra, hogy mit mondott Haymitch. Fuss el, keress vizet, és tűnj el a szemük elől - mondja, de megrázom a fejem.

- Nem, nem. Csatlakoznom kell a Hivatásosakhoz. Haymitch azt mondta, lépjek be közéjük. Ez a legjobb megoldás. - A szavak egy szuszra törnek elő belőlem, és valahol az agyam egy eldugott is szegletében rájövök, hogy Portiának feltehetőleg fogalma sincs róla, miről beszélek.

- A Hivatásosakhoz? Peeta, figyelj rám! Amikor megszólal a gong, tűnj onnan a francba! Hallasz engem? Nem maradhatsz a Bőségszarunál. - Meg vagyok lepődve, nem emlékszem, hogy valaha is hallottam Portát káromkodni. 

Egy női hang bejelenti, hogy itt az ideje elindulni. Remegve felállok, elengedem Portia kezét. Mosolyogva fordulok hozzá, de ő sír. Nincs időm megvigasztalni, rá kell állnom a kör alakú fémlapra.

- Köszönök mindent, Portia - mosolygok vissza rá, de ő még mindig csak bámul rám.

Veszek egy mély lélegzetet. Előidézem emlékezetemben a képzeletbeli liszteszsákomat, és kihúzom magam, magasan és büszkén. Minden érzelmet letörlök az arcomról, ahogy szerintem Katniss is csinálja. A henger emelkedni kezd, és egy rövid ideig sötétségben vagyok. Majd hirtelen szabad levegőn találom magam, vakító napsütésben, amitől hunyorognom kell. Amikor visszanyerem a látásom, azonnal Katnisst kezdem keresni. Egyenesen áll, szeme már a körülöttünk elterülő arénát pásztázza.

A bemondó hangja körülölel minket:

- Hölgyeim és uraim, kezdődjék hát a hetvennegyedik Éhezők Viadala!

Eredeti nyelven: fanfiction.net