A pék fia - Tizennyolcadik fejezet

A tó közelében verünk tábort. A felszerelést egy nagy halomba rendezzük. Nem túl diszkrét, de mivel ezek a Hivatásosak, nem számítok tőlük másra. Katniss már biztosan elbújt valahol. A gondolataim körülötte forognak, azon morfondírozom, mit csinálhat. Talált szövetségest, vagy egyedül van? Talált már vizet?

Az első ágyú hangja szakít ki a gondolataimból. A Hivatásosak folytatják a társalgást, mialatt sorra dördülnek el az ágyúk, de én csendben vagyok, és fejben számolok. A tizenegy ágyúdörrenés tizenegy gyerek halálát jelenti. Az első napon máris meghaltak tizenegyen; tizenegy család már gyászol. Csendben, a földre szegezett tekintettel eszem meg az utolsó három kekszem. Nem tudom az elesett srácok nevét, de az arcuk beleégett a fejembe.

- Tizenegy már megvan, még hátravan tizenkettő - szólal meg valaki mögöttem. Rosszul vagyok tőlük.

Végre szétnézek magam körül, szemügyre veszem új szövetségeseimet. Közülük néhányan gyanakodva méregetnek. Nem bíznak bennem, ahogy én sem bennük. Azt hiszem, már legalább egy órája üldögélünk a tóparton; persze nem tudhatom biztosra, mert nincs semmi, amiből tudhatnám, mennyi az idő. Miután felhalmoztuk a készleteket, leültünk enni, és ellátni a sérüléseinket.

A nap még mindig fényesen süt le ránk, amikor Cato talpra ugrik és felkap egy hátizsákot. - Vadászni megyünk - jelenti be. Erre felkapom a fejem. Úgy érti, vacsorát? Rengeteg kajánk van a Bőségszaruból. Eltart egy pillanatig, mire eljut a tudatomig, mire gondol. Nem állatokat akar elejteni. Úgy értette, kiválasztottakra vadászunk. A gondolataim visszatérnek Katnissra.

Felkelek, és odacsámborgok az indulásra kész Cato és Clove mellé. Amikor felveszek egy hátizsákot, mindketten rám bámulnak.

- Mit csinálsz? - kérdezi Clove gyilkos hangon.

- Vadászni megyek - felelem, mintha nem lenne nyilvánvaló.

- Senki nem mondta, hogy te is jöhetsz - vág vissza rosszallóan Clove. Tudomást sem véve róla Catohoz fordulok. Elég egyértelmű, hogy ő a vezetőjük. A megtermett fiú fontolgatja a dolgot, miközben gyanakvóan fürkész.

- Velünk jön, Clove. Neked talán itt kellene maradnod, hogy szemmel tartsd a felszerelést. - Clove arcára kiül a felháborodás. Mikor Cato meglátja, hozzáteszi: - Vagy esetleg jobb lenne, ha Glimmer maradna itt.

Rápillantok a lányra, akinél ott van az íj és a tegez a nyilakkal, amit a Játékmesterek minden bizonnyal Katnissnak szántak. Nyilvánvaló, hogy nem igazán tudja, hogyan kell kezelni a fegyvert. Ahogy próbálkozik vele, zavarodottság ül ki az arcára.

- Cato, ő miért jön velünk? - csattan fel Clove.

Cato felsóhajt.

- Mert ismeri a csajt, Clove. Ismeri a titkait, így a hasznunkra lehet. - Úgy döntök, nem teszek említést arról, mennyire udvariatlan dolog a úgy beszélni valakiről a jelenlétében, mintha ott sem lenne. Clove elviharzik, hogy összeszedje a cuccát. Cato óvatosan méreget. Odafordulok, és magamra erőltetem a legbarátságosabb mosolyom. Ő továbbra is keményen néz rám. Ez kicsit Katnissra emlékeztet. Ő is le tud törölni az arcáról minden érzelmet.

- Szóval... Mi a titka? - kérdezi.

- Ez pillanatnyilag nem számít. Meg fogjátok tudni, amikor eljön az ideje - mondom mereven, remélve, hogy ezzel sakkban tarthatom. Először úgy tűnik, tovább akarja erőltetni a témát, de újra feltűnik mellettünk Clove.

- Rendben, mindenki készen áll.

Fogom a táskám, teli élelemmel, kötszerekkel, vízzel és egy fáklyával. A vadászathoz szükséges legtöbb holmit Cato és Clove már bepakolta. Egy kicsit ijesztő számomra, hogy mennyire elkötelezettek a feladat iránt.

A vadászat első néhány óráját gyaloglás teszi ki, de Catot látszólag nem zavarja, hogy még nem akadtunk egy versenyző nyomára sem. Az az érzésem, hogy az igazi vadászat majd csak akkor fog elkezdődni, ha lemegy a nap.

Miután besötétedik, felcsendülnek az éjszakában a Himnusz hangjai. Mindannyian megállunk, és az égre nézünk. A Kapitólium címere jelenik meg, majd az elesett kiválasztottak arcképe, a Körzetük számával. Nincsenek nevek, csak arcok. Tudom, hogy Katniss még életben van, mert nem hangzott el ágyúdörrenés az első összecsapás vége óta, mégis elönt a megkönnyebbülés, amikor nem jelenik meg a képe az égen. Amikor a címer elűnik, és a zene elhalkul, a Hivatásosak folytatják a beszélgetést, amit a Himnusz félbeszakított. És haladunk tovább. Nem veszik a fáradtságot, hogy halkan osonjanak a fák között, ami szerintem hülyeség a részükről. Ha van is a közelben egy kiválasztott, csak annyi a dolga, hogy csendben meghúzza magát, amíg a hangos csorda odébbáll.

Ahogy telik-múlik az idő, mindenki egyre kimerültebb lesz, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebbet beszélgetnek, és egyre halkabban mozognak. Cato és Clove minden gyanús hangra megtorpannak, és felkészülnek a harcra. Mindig csak a szél vagy egy állat a bűnös. Időnként végeznek az állattal, és tovább indulnak anélkül, hogy begyűjtenék a zsákmányt későbbre. Még mindig elámulok, mekkora örömüket lelik a gyilkolászásban.

Már kezd átderengeni a halvány hajnali világosság a fák lombjai között, amikor Cato fényt lát előttünk.

- Ott! - mutat a haldokló parázsnak látszó vörösségre. A szívem vadul zakatol a mellkasomban, amikor eszembe jut Katniss, de igyekszem lenyugtatni magam. Ő okos. Elég okos ahhoz, hogy ne gyújtson éjszaka tüzet. Ezt ismételgetem magamban, mialatt a többiek elkezdenek a kihunyófélben lévő tűz felé rohanni. Próbálom tartani velük a lépést, de a kificamodott bokám lüktet a fájdalomtól. Egy lány van ott, de nem Katniss. Megkönnyebbülök a felfedezéstől. Bizonyára elaludt a tűz mellett.

Clove és a Marvel nevű fiú érkezik meg elsőként. Megragadják a lány karjait, felijesztve álmából. Cato is megérkezik, ahol a lány könyörög nekik, a rémülettől tágra nyílt szemekkel.

- Ne! Kérlek, ne! - Lelassítok, és hátul maradok. Próbálom erősnek mutatni magam. Cato lecsap a kardjával a lány mellkasára, aki felsikolt fájdalmában. Teszek hátrafelé néhány lépést, és elszakítom róla a tekintetem. Az ujjamra harapok, hogy visszafogjam az undoromat. A sikolya elhalkul, amíg már nem hallom őt, mialatt a Hivatásosak éljeneznek, és gratulálnak egymásnak. Kényszerítem magam, hogy visszanézzek rájuk. Inkább az ő arcukon tartom a tekintetem, minthogy a lányra nézzek.

- Kutassuk át, hátha van nála valami használható - mondja Cato, majd hozzám fordul. Kipréselek magamból egy halvány mosolyt és egy bólintást, remélve, hogy ez gratulációnak minősül. Nem szól semmit, csak kihúzza a kardot a lány mellkasából. A hang, ahogy a penge elválik a hústól, émelyítő, és biztos vagyok benne, hogy hallom a lányt fájdalmasan felnyögni. Úgy tűnik, a többiek nem vették észre.

- Nincs nála semmi - sóhajt Clove.

- Kíváncsi vagyok, ki volt - mélázik Marvel, inkább csak magában.

- Kit érdekel? - csattan fel Clove keményen.

- Tűnjünk innen gyorsan, hogy el tudják vinni a hullát, mielőtt bűzleni kezd - mondja Cato, mire mindannyian elindulunk. Clove és Cato azon vitatkoznak, hogy folytassuk a kutatást, vagy menjünk vissza a táborba. Én csak a lányra tudok gondolni, és arra, ahogy az életéért könyörgött. Sajnálom, nagyon sajnálom, ismételgetem magamban a halott lánynak.

A többiek megállnak egy tisztáson, hogy döntésre jussanak. Lassúnak érzem magam, és csak annyi vágyam van, hogy lefeküdjek valahol, távol ezektől az emberektől.

- Mostanra már el kellett volna sütniük az ágyút, nem? - hatol át Clove hangja a gondolataimon. A lány még mindig életben lehet?

- Igen, szerintem is. Simán bejöhetnének érte.

- Kivéve, ha még nem halt meg.

- Meghalt. Saját kezűleg szúrtam le.

A vita folytatódik, és egyre inkább idegesítenek. Fizikailag és szellemileg is kimerült vagyok, pedig a Viadal még csak most kezdődött.

- Csak az időnket fecséreljük! - vágok közbe hirtelen. - Visszamegyek, végzek vele, aztán mehetünk tovább - csattanok fel.

- Rajta, te hősszerelmes - mondja Cato. Ó, egek, terjed a becenév. - Tiéd a pálya.

Egy nagy sóhajtással megfordulok, és elindulok vissza, ahol a lány fekszik a parázs mellett. Habozni kezdek, amikor meglátom, de továbbmegyek, és letérdelek mellé. A testét körbeveszi a vér, amit próbálok kikerülni. Még mindig lélegzik, de nagyon egyenetlenül. A szájából vér ömlik, és végigfolyik az arcán. Visszafolytok egy szipogást, és megfogom a kezét.

- Annyira sajnálom - mondom halkan. A szeme megrezzen, és rám talál. Próbál mondani valamit, de nem sikerül szavakat alkotnia. Nagyon közel jár a halálhoz, ezért csak térdelek mellette, és fogom a kezét.

- Nagyon sajnálom. Nemsokára minden rendben lesz. Többé már nem fog fájni - motyogom, és a kézfejét simogatom. Vesz egy utolsó, reszketeg lélegzetet, aztán a szemei már élettelenül merednek a világosodó égboltra. Lecsukom a szemhéjait, és óvatosan a mellkasára helyezem a kezét.

- Sajnálom - suttogom még egyszer, utoljára, mielőtt visszatérnék a Hivatásos Kiválasztottakhoz.

- Na, halott volt? - kérdezi Cato, amint meglát a fák között.

- Nem. De most már az. - Az ágyú hangja szeli át a levegőt. Cato gyanakodva néz rám, Clove csodálkozva. - Nos, akkor indulhatunk?

Most még jobban gyűlölöm őket.

Eredeti nyelven: fanfiction.net