A pék fia - Tizenkilencedik fejezet

Sziasztok! :)

Ismét itt, egy rövidebb kis szösszenettel. :) Egy picit ugrik az időben a történet, de azért követhető. :)

Folytatás pénteken. :)

Ó, és még valami! :'D Ha akad közöttetek, aki játszik a Hunger Games Adventures-szel, nyugodtan jelöljön ismerősnek, jól jönnének a szomszédok. :D Küldjetek tüzet, légyszi! :'D Köszi! :D

~ Emma

Rohanunk, ahogy csak bírunk. A forróság körülölel minket. Csak egy út van. Ez egy csapda; a többiek is biztosan tudják, hogy ez csapda. Nincs választásunk. Körülöttünk tűzfal épül a semmiből. Azt sem tudom, hogy kezdődött. Az egyik percben még az erdőben parádéztunk kiválasztottakra vadászva, a következőben meg már az életünkért futottunk. Az ég egy pillanat alatt borult feketébe a füsttől és a lángoktól.

Lángokban álló faágak zuhannak le a magasból, hogy szikrákat szórjanak ránk. Kis erdei állatok menekülnek a lábaink alatt, és eltűnnek a bozótosban. Vakon követem a többieket. Nem foglalkozhatok a bokámba nyilalló fájdalommal, ha tartani akarom velük a lépést; kizárt, hogy megvárnának, ha lemaradnék. Az orrom és a szám elé húzom a pólóm miközben futok, hogy megszűrje a füstöt. A szövetbe ivódott izzadtság csak kicsit segít, de jobb a semminél.

Úgy érzem, már órák óta futunk, ahogy a fák és a sziklák között navigálunk. Már fájdalmas lélegezni; minden egyes levegővétel éles fájdalmat okoz a tüdőmben. A tűz ott van mindenütt, esélyünk sincs megállni. Glimmer elesik előttem. Felsikolt, ahogy zuhan, és összegömbölyödik. A többiek rohannak tovább. Csúszkálva lefékezek, és megkockáztatok egy pillantást hátrafelé, a lángnyelvekből álló falra. A lángok láttán a szívem hevesen dobol a mellkasomban, a pánik majdnem teljesen megbénít. Glimmer nyöszörgésére térek magamhoz; megragadom a karját.

- Gyerünk! - kiáltok rá, de megrázza a fejét, és megpróbálja elhúzni a kezét. Lehajolok, hogy a hóna alá nyúljak, és minden erőmet felhasználva felhúzom őt a földről.

- Hagyj békén! - kiált rám, de tovább rángatom. Egy részem ott akarja hagyni, utolérni a többieket, és olyan messzire kerülni, amennyire csak lehetséges.

- Fuss, Glimmer! Rohanj, különben mindketten meghalunk! - ordítom a fülébe a lángok és a kidőlő fák robaján keresztül.

Épp, mikor feladnám a reményt, feláll, és elfordul a lángoktól. Nem szól egy szót sem, de futásnak ered, arrafelé, amerre a többiek mentek. Gyorsan a nyomába szegődök. Sokáig együtt vágtázunk, és egy idő után Glimmer kiabálni kezd a többieknek. Rá akarok szólni, hogy hagyja abba, de a beszéddel csak annyit érnék el, hogy még több füstöt lélegzek be.

Végül beérjük a többieket; épp időben, hogy lássuk, amint egy tűzgolyó csapódik a földbe, szorosan a csapat nyomában. A tűzgolyók tovább záporoznak ránk, némelyik nagyon közel landol. Az egyik közvetlenül előttem csapódik be - majdnem hasra esek a hirtelen megtorpanástól. Felszisszenek, amikor néhány szikra a mellkasomra pattan. Gyorsan leporolom magam, hogy ne kapjon lángra a ruhám.

Nem tudom, mióta futunk, de óráknak érzem. De végre a támadás abbamarad. Marvel Glimmernek kiabál, Cato és Clove egymást keresi a füstben. Egy tisztásra érünk, amikor meghallom a nevét.

- Ez az a lány! Katniss!
Nem tudom, ki mondta. Zihálok a friss levegőn, köhécselek és köpködök. Berohanok a bokrok közé öklendezni. Néhány pillanat múlva újra rendesen kapok levegőt, és visszatérek a többiekhez, akik egy fa körül gyülekeznek. Zavarodottan pillantok fel az ágak közé. A gyomrom összezsugorodik, a szívem pedig kihagy egy ütemet.

Katniss fent van a lombok között, onnan mosolyog le a Hivatásosakra. Én is odasántikálok, de nem nézek fel rá. Nem tudok. Nem tudnám elviselni a csalódottságot, a fájdalmat és a haragot az arcán. Mit gondolhat rólam most, tudva, hogy a Hivatásos Kiválasztottakkal vagyok? Nem is akarom tudni.

- Hogy ityeg a figyeg odalent? - kiált le vidáman.

- Egész jól - feleli Cato. - És odafent?

- Kicsit meleg van. Viszont sokkal jobb a levegő. Miért nem másztok fel ti is?

Előhúzom a kést a zsebemből, és a pólómba törlöm az egyébként is tiszta pengét. Nem használtam a fegyvert tegnap óta, amikor elejtettünk néhány nyulat, így nem szükséges tisztogatni, de jobb elfoglaltság, mint a Katniss és Cato közti párbeszédet hallgatni.

Cato és Glimmer a fa magasságát és Katniss előnyét méregetik, bár egyiküknek sincs esélye, hogy olyan magasra jusson. Talán arra felkészültek, hogyan gyilkolják le a többi játékost, és talán erősebbek a legtöbbünknél, akik az arénában vannak, de arra nyilvánvalóan nem edzettek, hogy fákra kapaszkodjanak fel. Nagy önuralomra van szükségem, hogy ne kezdjek hangosan röhögni, amikor Cato lezúg a fáról. Úgy tűnik, Glimmer elég jól halad, de aztán recsegni kezdenek alatta az ágak, ami megállítja. Okos húzás. Megpróbál Katnissra lőni az íjjal, de még rosszabbul céloz, mint eredetileg gondoltam. Kavarognak a gondolataim, azon agyalok, hogyan menthetném ki Katnisst ebből a szorult helyzetből. Valahogy el kellene távolítani őket, amíg Katniss eltűnhet. A többiek körbeállnak, és próbálják kieszelni a tervet, amivel leszedhetik Katnisst a fáról. Cato megemlíti, hogy talán ki kellene vágni a fát. A vastag törzsre pillantok, és elgondolkozom, vajon tényleg át tudná-e vágni. Sötétedik, és miután felvetnek még néhány halva született ötletet, kitör belőlem a bosszúság.

- Hagyjuk, hadd maradjon fenn a fán. Úgysem tud hová menni. Majd reggel ellátjuk a baját.

A bokám még mindig lüktet, és le akarok ülni, nem is beszélve arról, hogy mennyire szúr a torkom a rengeteg füsttől, amit belélegeztem, mialatt az erdőtűz elől menekültünk. Glimmerre pillantok, aki elkapja a tekintetem és egy félénk, szégyenlős mosollyal néz vissza rám. Így köszöni meg, hogy megmentettem az életét.

Leülök, és igyekszem kimasszírozni a görcsös fájdalmat a bokámból, amit a rengeteg futás eredményezett. Pedig annyira már nem is fájt, miután előző nap sokat pihentettem. Az éjszakai vadászat után a Hivatásosak késő délutánig lustálkodtak. A hátizsákomban van még egy kis nyúlhús, amit előző nap készítettem. A többiek el voltak ragadtatva a zsákmánytól, amikor visszatértem a nyulakkal, és gátlástalanul úgy tettem, mintha olyan nagyszerűen használnám a kést. Nem kell tudniuk, hogy rengeteget botladoztam szerencsétlen jószágok elejtése közben.

Felcsendülnek a Himnusz hangjai, és az ég felé fordítom a pillantásom. Ma senki sem halt meg, így nem tart sokáig, mire az égbolt újra üres lesz. Fel akarok nézni a fára, még egy pillantást vetni rá, mielőtt lefekszem aludni. Remélhetőleg Katniss lelép reggelre. Valakinek fent kellene maradnia őrködni, de mindenki gyorsan elalszik. Különösen egy ilyen kimerítő nap után.

- Rendben, ma Glimmer a soros. Mindenki más pihenjen - motyogja álmosan Cato.

Ahogy összegömbölyödök a földön, nem tudom megállni, hogy felpillantsak az árnyékra az ágak közé. Van némi mozgás; egy villanásnyi ideig látom Katnisst az egyik fáklya fényében.

Eredeti nyelven: fanfiction.net